4. Gatorade Futógála

KISS MELINDA ÉS TÓTH TAMÁS DIADALA TÍZ KILOMÉTEREN

Szikrázó napsütés és hihetetlen meleg fogadta vasárnap a 4. Gatorade Futógála és Görkori Futam 1900 résztvevőjét a pesti alsó rakparton, ahol az indulók az 5 és 10 kilométeres futáson, valamint a 9 km-es görkori futamon tesztelhették állóképességüket. A klasszikus tízes nevezői mindent beleadtak, hogy megfussák életük leggyorsabb 10 000 méterét. Szép számmal akadtak olyanok is, akik először álltak rajthoz ezen a távon. A férfiaknál a címvédő Tóth Tamás (31:39), a hölgyeknél Kiss Melinda (38:46) győzedelmeskedett. A görkorcsolyások versenyét a jászberényi Szöllosi testvérpár, Szabolcs és Boglárka nyerte.

Először a 9 órakor induló 5 kilométeres táv mezőnye vette birtokba a rajtterületet. Az akkor még kellemesnek mondható időben a Hunyadi DSE atlétájának, Horváth Bélának pontosan 15 percre volt szüksége az 5000 méter megtételére. A hölgyeknél a Csepel Dolphins futónője, László Klára érkezett elsőként a célba.

Egy órával később nemcsak a meleg, a hangulat is fokozódott: a klasszikus tízes résztvevői várták a rajtpisztoly eldördülését, közülük többen életük első, vagy leggyorsabb 10 kilométerére készültek. A hangos visszaszámlálást követően az 1200 fős futóáradat ellepte a pesti alsó rakpartot, s a Duna mellett mintegy második (futó)folyamként hömpölygött a Margit híd irányába. Az élen néhány fős boly haladt 7 kilométerig, ahol a címvédő Tóth Tamás robbantotta szét az Erkoló Ashenafi, Szekeres Attila és a VEDAC atlétái alkotta csapatot. A Misi SC kiválóságával senki nem tudta tartani az iramot, így a 9. kilométernél lévő fordítót követően Tamásnak már csak az idővel és a szembeszéllel kellett megküzdenie. "Egy hete Plitvicén futottam maratonit, tegnap szintén versenyeztem, ezért éreztem a lábamon, hogy nem vagyok pihent. Ennek megfelelően az elején nem erőltettem túlságosan az iramot. Eredetileg úgy terveztem, hogy 6 kilométernél váltok, de aztán adtam még egy kilométert magamnak, és a 7. km-nél húztam bele. Nem tudom, hogy meddig követtek a többiek, mert én soha nem nézek hátra, de egy idő után már nem hallottam az engem követők futólépteit. Örülök, hiszen győzni mindig jó. Ez az eredmény most másodlagos volt, jövő héten viszont úgy megyek majd a Kékes Csúcsfutásra, hogy megpróbálom megdönteni a pályacsúcsot, és természetesen megvédeni ott is a címem." A második helyezett a Hunyadi DSE atlétája, Szekeres Attila lett, őt az etiópiai Erkoló Ashenafi követte a célban.

A nőknél Kiss Melinda örült a nem várt győzelemnek. "Igazi meglepetés volt számomra, hogy győztem ezen a versenyen, hiszen a diplomám megszerzése után dolgozni kezdtem, és szemben a korábbi évekkel, amikor a sport volt számomra a legfontosabb, most már mindenféle elvárás és nyomás nélkül versenyzek. Jól érzem magam a bőrömben, és nagyon örülök a mai győzelemnek!"

A déli harangszóra rajtoló görkorcsolyázók pillanatok alatt birtokba vették az autóktól mentes rakpartot. A célterületen sorakozó szurkolóknak nem kellett sokat várniuk a győztes megérkezésére, Szöllosi Szabolcsnak mindössze 15:37 percre volt szüksége a 9 kilométeres táv megtételére. Őt a tavalyi győztes, a finn Frondelius Raimo (16:00) követte, a dobogó harmadik fokára pedig Simó Ferenc állhatott. A lányok versenyét Szabolcs testvére, Szöllosi Boglárka nyerte.

A 4. Gatorade Futógálával búcsúzott a tavaszi-nyári futószezon Budapesten. A nyári szünetet követően a 22. Nike Budapest Nemzetközi Félmaratonnal veszi kezdetét az őszi "nagy menetelés", szeptember 2-án a Városligetben. A jövő héten Mátrafüredre, a 10. Jubileumi Kékes Csúcsfutásra várja a BSI a futás szerelmeseit.

Eredmények
10 km
Férfiak

1. Tóth Tamás (Misi SC) 31:39
2. Szekeres Attila (Hunyadi DSE) 31:59
3. Erkoló Ashenafi (Etiópia) 32:04
4. Ádok Roland (VEDAC) 32:13
5. Esso András (VEDAC) 32:43
6. Szemán János (VEDAC) 33:51
Nők
1. Kiss Melinda (Budapest) 38:46
2. Halász Annamária (Spuri SC) 39:32
3. Benkó Gabriella (Bp. Honvéd SE) 40:21
4. Wichmann Ivett (FTC) 41:50
5. Sík Barbara (Bp. Honvéd SE) 42:26
6. Ladányi Tímea (Óbudai Futókör) 42:31

5 km
Férfiak

1. Horváth Béla (Hunyadi DSE) 15:00
2. Szabó Imre (Vasas) 15:24
3. Halászevics Péter (Universitas) 15:32

Nők
1. László Klára (Csepel Dolphins) 19:06
2. Miklós Anita (BEAC) 21:06
3. Faragó Mária (SZVSE) 22:10

Gatorade Görkori Futam
9 km
Férfiak

1. Szöllosi Szabolcs (Jászberény) 15:37
2. Frondelius Raimo (Kori2000) 16:00
3. Simó Ferenc (Budapest) 17:24
Nők
1. Szőllosi Boglárka (Jászberény, TFSE) 17:30
2. Vajda Nikolett (Budapest) 18:52
3. Fekete Szeréna (Napraforgó Futóklub) 19:28

fb share