6. Coca-Cola Aerobik Maraton

Teltházas volt a maratoni aerobik

6. Coca-Cola Testébresztő Aerobik Maraton

Egy gombostűt sem lehetett volna leejteni, annyian gyűltek össze március 1-jén a Sportmax Újbuda Sportcsarnokban, hogy részesei lehessenek egy hatalmas kihívásnak: a 6. Coca-Cola Testébresztő Aerobik Maratonnak. A 850 fős, többségében hölgyekből álló aerobik-mezőny három csoportra oszlott: Maratonistákra, Félmaratonistákra, illetve az Aerobik Nap résztvevőire. Reggel 9 órakor kezdődött a maratoni hosszúságú mozgásprogram, melyen az Aerobik Maratonistáknak 12, egyenként 40 perces órán keresztül kellett állva maradniuk, hogy megszerezhessék a végső győzelemért járó serleget. Az Aerobik Félmaratonra jelentkezők választhattak, hogy délelőtt, vagy délután teljesítenek egymás után 6 aerobik órát: sportteljesítményükért oklevelet kaphattak. Az Aerobik Nap résztvevői pedig kötetlenül mozoghattak, pihenésképpen pedig szurkolhattak a maratoni és félmaratoni versenyzőknek. Az elmúlt évekhez hasonlóan az Aerobik Maraton idén is erős mezőnyt vonultatott fel, az indulók még a legkeményebb gyakorlatokat is mosolyogva hajtották végre. Pedig a színpadon Magyarország olyan neves aerobik előadói prezentálták a feladatokat, mint például Lencsés Rita, Varró Gyula, Bóta Gábor, Marosi Dóri, Kiss Gábor, vagy Geszler Dorottya. A 12. óra után végül 6 hölgy maradt még állva a maratoni küzdelemben, így ők mehettek fel a színpadra, hogy kezdetét vehesse a Finálé, és eldőljön, ki lesz az Aerobik Maraton 2008-as bajnoka. A végső küzdelem Marosi Dóri, Bóta Gábor és Varró Gyula vezetésével zajlott. A három előadó kőkemény gyakorlatokat mutatott be a döntősöknek. Az embert próbáló küzdelemben folyamatosan estek ki a versenyzők, végül a 2006-ban győztes Kányiné Nagy Amarilla diadalmaskodott, megelőzve a tavalyi bajnok Örvendi Noémit. A dobogó legalsó fokára Szkárosi Niké állhatott fel. A közönség és a résztvevők óriási tapssal köszöntötték a három helyezettet, akik serleget és Coca-Cola ajándékcsomagot kaptak kiváló teljesítményük elismeréseként.

6. Coca-Cola Testébresztő Aerobik Maraton

1. Kányiné Nagy Amarilla

2. Örvendi Noémi

3. Szkárosi Niké

4. Börzsey Melinda

5. Priskin Petra

6. Knolmayer Zsanett

Médiatámogatók

shape

sportkapu

fb share