Délibáb Terepfesztivál - eseménytörténet

| 2004 | 2005 | 2006 | 2007 | 2008 | 2009 | 2010 | 2011 | 2012 | 2013 | 2014 | 2015 | 2016 |


13. E.ON Délibáb Terepfesztivál - 2016. június 25.

Nem nagyon ijesztette el a hőségriadó az E.ON Délibáb Terepfesztivál nevezőit, pedig a hortobágyi pusztában még délibáb képében sem lehetett árnyékot találni. Közel negyven fokban küzdöttek a résztvevők.

A 13. E.ON Délibáb Terepfesztivál útvonalai általában szürke marhák, ménesek, racka juhok, illetve a hortobágyi madarak otthona, ám egy napra sportolók is benépesítik. Szombaton futók, kerékpározók és túrázók is kanyarogtak a pusztában, az egyedi növény- és állatvilág közvetlen közelében.

A Mátai Ménes mellett, az esemény központi területén a nap folyamán hat rajt is lezajlott, a délelőtt folyamán a kerékpárosok (22 vagy 42 kilométerre) és a teljesítménytúrázók (22 vagy 10 km) indultak el, s mire utóbbiak közül az utolsó is nekivágott a pusztának, a hőmérő már 35 fokot mutatott (de később volt 38 is).

A futószámok (valamint a 7 km-s gyaloglás) koradélután zajlottak, ezek előtt Kádár-Papp Nóri Coca-Cola Testébresztő Nagykövet vezette a bemelegítéseket. Attól függően, hogy a terepfutók a hétkilométeres kört egyszer, kétszer vagy háromszor tették meg, teljesíthettek hatodmaratont, harmadmaratont vagy félmaratont.

Hiába a rekkenő hőség - amelyen kibővített frissítési szolgáltatásokkal próbáltak enyhíteni a szervezők -, a legnagyobb futómezőny a leghosszabb távra gyűlt össze, a félmaratoni rajtlistán közel hatszáz név szerepelt. A 13. E.ON Délibáb Terepfesztivál pedig mindösszesen 1500 nevezőt vonzott.

A leggyorsabbak listája alább látható, akadt rendkívül szoros befutó is, a Mountainbike Maraton rövidtávján például három másodperces különbséggel viharzott be a második és a harmadik helyezett. A hatodmaratonon egy tízéves kislány lett a második a hölgyek között, a félmaratont a tavalyi második helyezett, Beda Szabolcs nyerte. (Aki pedig kerékpáros és futószámokban is a bevállalta a leghosszabbat, a Pusztatlon versenyében külön díjazásban részesült.)

A programot hagyományosan lovasbemutató, valamint slambuc- és gulyásparti is színesítette. No meg az évről évre visszatérő Novák Ferenc, a 85. életévében járó félkarú kerékpáros. Bár az idei esemény valószínűleg leginkább az embert próbáló melegről lesz emlékezetes.


Eredmények:

Terepfutás, 7 km:
Férfiak:
1. Kánai Roland (Sajóőrös) 0:26:30
2. Bertha Gábor (METRI) 0:26:38
3. Sipos Gábor (Futapest) 0:27:50
Nők:
1. Bencsik Ildikó (Csorvás) 0:34:46
2. Hajdú Barbara (Tekergők SE) 0:35:59
3. Esztojka Mónika (Tűzszekerek Sport és Szabadidő Közösség) 0:39:04

Terepfutás, 14 km:
Férfiak:
1. Zsákai Zsolt (Jászszentandrás) 1:08:38
2. Dr. Marczis Dávid (Bátorfi AKTK) 1:09:47
3. Antal Lajos (Sashegyi Gepárdok) 1:12:24
Nők:
1. Muczáné Gulyás Erzsébet (Debrecen) 1:13:22
2. Tóth Dominika (Hatvan) 1:21:27
3. Szücs Anita (Debrecen) 1:25:26

Terepfutás, 21 km:
Férfiak:
1. Beda Szabolcs (Sashegyi Gepárdok) 1:19:56
2. Balázs Levente (Budaörsi DSE) 1:24:26
3. Varga Dániel (Sashegyi Gepárdok) 1:26:00
Nők:
1. dr. Rozsnyai Lilla (ELTE ADSK) 1:35:47
2. Nyitrai Katalin Judit (Mezőkövesd) 1:55:25
3. Pataki-Sebők Andrea (Kisújszállás) 2:00:11

Mountainbike Maraton, hosszútáv:
Férfiak:
1. Hacsi Ákos (Team 3 K) 1:24:25
2. Karakai Viktor (Merida Maraton Team CST) 1:35:09
3. Kömöz Róbert (ÉKTSE) 1:35:20
Nők:
1. Kallus Edit (TEAM SK) 1:48:18
2. Varga Beatrix (Debrecen) 1:59:16
3. Poteczin Anikó (ÉKTSE) 2:09:13

Mountainbike Maraton, rövidtáv:
Férfiak:
1. Farkas József (NYKSE) 0:42:38
2. Horváth Ádám (Salgótarjáni HKE) 0:45:17
3. Linzenbold Tamás (NYKSE) 0:45:20
Nők:
1. Kökény Petra (Team 3 K) 0:58:58
2. Takács Ildikó (NYKSE-Neonbagázs) 1:00:21
3. Bulátkóné Juhász Krisztina (Hortobágy) 1:02:27

Pusztatlon:
Férfiak:
1. Hacsi Ákos (Team 3K) 3:10:00 [1:24:25 és 1:45:35]
2. Szabó Zsolt (Hajdúböszörmény) 4:00:25 [1:59:40 és 2:00:45]
3. Kömöz Róbert (ÉKTSE) 4:02:39 [1:35:20 és 2:27:19]
Nők:
1. Kallus Edit (TEAM SK) 4:04:57 [1:48:18 és 2:16:39]
2. Varga Beatrix (Debrecen) 4:23:43 [1:59:17 és 2:24:26]

Az összes eredmény | Képgaléria | Rövidfilm | Hosszú film

12. E.ON Délibáb Terepfesztivál - 2015. július 11.

A Hortobágyi Nemzeti Park máskor a nagyközönség elől elzárt területein futhattak, kerékpározhattak és túrázhattak a 12. E.ON Délibáb Terepfesztivál résztvevői. Rengetegen töltötték sportosan ezt a szombatot, 1900 nevezőt számláltunk.

425 bringás indult útnak a nap első két rajtjánál, 10.00-kor és 10.30-kor. A Mountainbike Maraton hosszú- és rövidtávjának résztvevői, valamint a bringatúrások - akik a 42 kilométeren nem versenyezve haladtak - kellemes, napsütéses 22 fokban vágtak neki a pusztának.

Az időjárás egész nap ideális maradt, a 7, a 10 és a 23 kilométert vállaló túrázók, majd a koradélután nekivágó, s a hétkilométeres körökből egyet, kettőt vagy hármat vállaló terepfutók rajtjánál is sütött, de nem tűzött a nap.

A férfiak esetében a Mountainbike Maraton hosszú- és rövidtávjának befutója is rettentő szorosra sikeredett: a 18,8 kilométeres távon - miként a képen látható - Farkas József egy másodperccel előzte meg Kiss Hunor Mátét, s ugyanennyi volt a különbség a másik fantasztikus hajrá végén Balogh Zsolt és Földi Bence között. A futók esetében nem volt ekkora izgalom, ám az ő mezőnyük a három távon összességében közel 1200 fősre duzzadt.

Fehér Karcsi bácsi nyolcvanévesen, tizenkettedszerre is nekivágott a félmaratonnak, tapsvihar közepette. A félmaraton második köréhez csatlakoztak a 14 kilométerre nevezők. Az élen Varga István komoly tempót diktált, bő fél perccel vezetett már az első kör végén, s végül 1:12:48-as idővel nyerte a 21 kilométeres versenyt. Csaknem három perccel később ért célba Beda Szabolcs, aki rövidesen szembesült azzal, hogy a 2013-ban futott 1:14:12-es pályacsúcsa most megdőlt. A hölgyek versenyét Kácser Zita nyerte 1:19:45-tel.

Minden versenyszámban rengetegen érkeztek célba kéz a kézben, s kiemelendő az is, hogy a rövidebbik bringás versenyszámot egy férfi egy korábbi amputáció miatt fél lábbal tekerve teljesítette. Az MTB Maraton és a félmaratonfutás kombinációiból álló Pusztatlon versenyünket Rákóczi Viktor nyerte.

A 12. E.ON Délibáb Terepfesztivál útvonalai végig a pusztán kanyarogtak – a növény- és állatvilág közvetlen közelsége adja a verseny igazi különlegességét. Már csak azért is, mert ezeknek a helyszíneknek a nagy részét az év többi részében kizárólag szürke marhák, ménesek, racka juhok, illetve a hortobágyi madarak birtokolják. Ráadásul Koradélután két lovasbemutató is színesítette a programot. Ezen kívül pedig ebédidőben várta a résztvevőket és kísérőiket a fesztivál hagyományaihoz szintén szervesen hozzá tartozó slambuc és gulyás is.

A futók Varró Gyula segítségével melegítettek be. Az esemény fővédnöke Dr. Fazekas Sándor, földművelésügyi miniszter, védnöke pedig Szilágyi Gábor, a Hortobágyi Nemzeti Park igazgatója volt. A főszponzor, az E.ON részéről Kovács Alexandra, a cég felelősségvállalás szakreferense köszöntötte a sportolókat. Az E.ON egyébként nem csak a verseny kapcsán kötődik a területhez, hiszen a Hortobágyon megvalósuló egyik madárvédelmi programjának köszönhetően a Nemzeti Park területén a madarak repülési útvonalának mintegy 95%-a válik biztonságossá a szabadvezetékeket kiváltó földkábelek révén.


Eredmények:

Terepfutás, 7 km:
Férfiak:
1.Kovács István (Debrecen) 00:24:24
2.Filip Krisztián (Budapest) 00:26:01
3.Szoboszlay Tamás (Budapest) 00:26:30
Nők:
1.Bencsik Ildikó (Csorvás) 00:32:20
2. Szanati Helga (Budapest) 00:32:27
3. Kádas Szimona (Nagyvárad) 00:32:48

Terepfutás, 14 km:
Férfiak:
1.Gyúri Attila (Masterfield Oktatóközpont) 00:54:11
2. ifj. Sinka József (Nyíregyháza) 00:57:17
3. Balogh Imre (HRSE) 01:01:10
Nők:
1. Almási Éva (OTP Futókör) 01:06:31
2. ifj. Papp Alexandra (Báránd) 01:06:49
3. Tóth Dominika (Budapest) 01:06:51

Terepfutás, 21 km:
Férfiak:
1.Varga István (Sashegyi Gepárdok) 01:12:48
2. Beda Szabolcs (Sashegyi Gepárdok) 01:15:32
3. Mátyus F. Csaba (KSE-UTE) 01:20:57
Nők:
1. Kácser Zita (Benedek-Team) 01:19:45
2. Dr. Ottlakán Orsolya (Gyula) 01:31:52
3. György Gabriella (TFSE) 01:32:42

Mountainbike Maraton, rövidtáv:
Férfiak:
1. Farkas József (Nyíregyháza) 00:42:00
2. Kiss Hunor Máté (DKSI) 00:42:01
3. Rausch Péter (KTM Teszt Team Sopron) és Horváth Ádám (Salgótarjáni HKE) 00:43:59
Nők:
1. Szekeres Viktória (KTM Teszt Team Sopron) 00:45:11
2. Panyi Gabriella (Herceghalom) 00:53:50
3. Kökény Petra (Team 3K) 00:54:12

Mountainbike Maraton, hosszútáv:
Férfiak:
1. Balogh Zsolt (ViniBike) 01:23:07
2. Földi Bence (Sirályok SE) 01:23:08
3. Hacsi Ákos (Team 3 K) 01:23:19
Nők:
1. Hajtó Erika (Budapest) 02:00:22
2. Dobos Ildikó (Gyöngyös) 02:02:40
3. Kürtössy Judit (Ipolydamásd) 02:33:11

Pusztatlon:
Férfiak:
1. Rákóczi Viktor (Sukoró) 02:55:05 (01:26:57 és 01:28:08)
2. Szalka Szabolcs (Debrecen) 02:58:26 (01:26:45 és 01:31:41)
3. Tarcsai László (Navigátor SE) 03:11:45 (01:40:09 és 01:31:36)
Nők:
1. Berlinger Natasa (Allianz Futókör) 04:29:28 (02:12:19 és 02:17:09)


Az összes eredmény | Képgaléria | Rövidfilm | Hosszú film

11. E.ON Délibáb Terepfesztivál - 2014. július 10.

Különleges körülmények között rajtoltak el szombaton a 11. E.ON Délibáb Terepfesztivál résztvevői, némelyikük pedig még különlegesebb ábrázattal érkezett vissza a célba. Már ha lehet azt mondani, hogy ábrázatnak hívhatjuk azt a keményre száradt agyagálarcot például, ami a fél mázsa sarat a bringáján, a mellén-hátán és az arcán cipelő bringásnak a fején volt, aki a hóna alatt cipelte drótszamarát, másik kezében pedig leszakadt pedálját. De hát ez egy ilyen nap volt...

Az időjárás-előrejelzések és a szakadó esőről, majd a forróságról szóló hírek nem rettentettek meg senkit: közel 1800 nevezővel zajlott le a fesztivál, melynek a Mátai Ménes lovasbemutató pályája adott otthont, és az egészen fiataloktól a legidősebbekig egész nap vidáman integettek a szurkolóknak a pályáról a versenyzők. Bár van más saras eseményünk, Péter Attila többször Brutálfutásnak hívta a mostani Terepfesztivált, hiszen néhol vádliközépig is süllyedtek a vigyázatlan futók a dagonyában, volt olyan célba érkezés is, melynek főszereplője egy méterrel a finis előtt dobott egy hasast.

Nos, összefoglalva tehát elmondható, hogy szombaton nem csak a Hortobágyi Nemzeti Park máskor a nagyközönség elől elzárt terültein sportolhattak, hanem a fesztivál történetében soha nem látott sárban, néha szakadó esőben, néha pedig a tűző naptól gőzölgő talajon kellett haladniuk a gyaloglóknak, bringásoknak és futóknak. A hőmérséklet 18 fokról indult, de a napsütötte félórákban a 25-26 fokot is elérte. A körülményekről csak annyit, hogy nem tudtunk a szinte folyékony iszapban a pályán olyan mélyre ásni egy kábelt, hogy az ott lépegető lovak valamelyike véletlen egyik lépésével ketté ne szakítsa az amúgy eredetileg atombiztosan betemetett kábelt, hogy aztán a hirtelen támadt áramszünet miatt a szpíkerre boruljon jótékonyan a felfújható kapu. Azt pedig ezek után mindenki eldönthette, hogy mindettől inkább nehézzé vált-e, vagy pedig inkább lett élménydús a teljesítés.

A bringások kezdték a napot - összesen 340-en neveztek a verseny- és túratávokra. A MTB maraton pályacsúcsát ezúttal senki nem tervezte megdönteni, mint ahogyan a Világ tetejére is csak felmászni kell, hogy meglegyen a dicsőség, és soha senki nem méri azt, hogy hány nap alatt tetted meg azt a pár ezer métert oda meg vissza. A kerékpárosok között a hosszú távra mindenki nagy tapsa közepette elindult egy ötfős család is, papával, mamával és három iskoláskorú gyerekkel. Ennél a tapsnál már csak az volt a nagyobb, amikor szépen, fáradtan, de mosolyogva be is érkeztek.

A kerékpáros rajtok után a gyalogos teljesítménytúrázók, kora délután pedig a 7 kilométeres gyaloglók és futók indultak el teljesíteni a távjukat. Több mint 100 teljesítménytúrázó, és majdnem ugyanennyi gyalogló nevezett az eseményre. 15 órakor rajtoltak a félmaratonisták a háromszor 7 kilométerre - köztük több, a MTB maratonon már túljutó fiatalemberrel. A félmaraton második köréhez csatlakoztak a 14 kilométerre nevezők. Mindösszesen majdnem 1200 futó nevezett.

Az útvonalak minden esetben végig a pusztán kanyarogtak, így menet közben mindenkinek felejthetetlen élményt nyújtott a táj növény és állatvilág közvetlen közelsége. Ezeket a helyszíneket az év többi részében kizárólag szürke marhák, ménesek, racka juhok, illetve a hortobágyi madarak birtokolják.

A rajtok előtt és a futamok között sem lehetett unatkozni. A Coca-Cola Testébresztő program nagykövetével, Varró Gyulával melegítettek be a futók a 7 és a 21 kilométerre, és amíg pedig a befutókra vártak, addig a hagyományokhoz híven csikós- és lovasbemutatót is megcsodálhattak a helyszínre kilátogatók. Ezen kívül pedig várta a résztvevőket és kísérőiket a fesztivál hagyományaihoz szintén szervesen hozzá tartozó slambuc és gulyás is, amit a közben lassan kiderülő ég alatt lehetett elfogyasztani. Öröm volt nézni, hogy amint elhúztak a felhők, a bemutató pálya füvén úgy jelentek meg végre az emberek, hogy ha már nyár közepe van, ráadásul hét vége is, és itt vannak az ország egyik leggyönyörűbb helyén, akkor végre élvezzék a napsütést és a széltől felfrissült jó levegőt.

Még egy különlegessége volt a mai napnak: Sztarenszky Tiborné Marika, a BSI legidősebb hölgy futója kapta meg Nagy József fazekasmester ajándékát, egy gyönyörű kerámiavázát.

A kora esti órákban, a dagonyától és az esőtől talán a szokottnál egy kicsit később ért véget a 11. E.ON Délibáb Sportfesztivál. A következő eseményünk augusztus 2-án lesz, ezúttal a víz szerelmesei készülhetnek, mert róluk, nekik szól majd a nap az 5. K&H mozdulj! velencei tóúszás. De mindenkit, tényleg mindenkit várunk oda is szeretettel!

Eredmények:

Terepfutás, 7 km:
Férfiak:
1. Kovács István (Buda-Cash Békéscsabai AC) 26:45
2. Kánai Roland (Tiszaújvárosi SC) 27:23
3. Danku Péter István (BEAC) 27:27
Nők:
1. Gulyás Vera (DSC-DSI) 32:59
2. Vuleta Réka (Budapest) 34:26
3. Bencsik Ildikó (Csorvás) 37:53br]

Terepfutás, 14 km:
Férfiak:
1. Hadházi Máté (Debreceni Sportcentrum) 54:46
2. Luczi Ádám (Tiszaújváros) 1:02:01
3. Szabó János (Hajdúsámson) 1:03:20
Nők:
1. Almási Éva (OTP futókör) 1:12:28
2. Gyenes Fruzsina (Tahitótfalu) 1:15:49
3. Fehér Heléna (Fehérvárcsurgó) 1:17:17

Terepfutás, 21 km:
Férfiak:
1. Berecz Lajos (Mezőtúr SSE) 1:15:01
2. Beda Szabolcs (Sashegyi Gepárdok) 1:21:23
3. Deli Gergely (Sashegyi Gepárdok) 1:21:25
Nők:
1. Kácser Zita (Békéscsabai AC) 1:28:43
2. Telepovszki Ágnes (Szolnok) 1:43:28
3. György Gabriella (TFSE) 1:43:59

Mountainbike Maraton, rövidtáv:
Férfiak:
1. Oberfrank Márton (Triatlon Villám) 1:02:16
2. Kiss Hunor Máté (DKSI) 1:06:39
3. Sónyák Szabolcs (Bringabanda SC) 1:06:49
Nők:
1. Szekeres Viktória (Gödöllő) 1:19:36
2. Czernyinyák Renáta (Nyír-MTB) 1:46:45
3. Hódos Júlia (Debrecen) 1:47:38

Mountainbike Maraton, hosszú táv, férfi
Férfiak:
1. Hacsi Ákos (Team 3 K) 2:31:56
2. Laborc Dániel (Debrecen) 2:52:43
3. Pusztai Árpád (ZEKE) 2:54:43
Nők:
1. Szabó Emese (Debrecen) 3:57:12
2. Kovács Enikő (Triton Triatlon Club Hatvan) 5:55:32
3. Sinkó Klára (Tura) 06:00:29

Az összes eredmény | Képgaléria | Rövidfilm | Hosszú film

10. E.ON Délibáb Sportfesztivál - 2013

Ugyan nem az előző évek rekkenő hősége fogadta július 13-án, a Délibábon induló kerékpárosokat, gyalogosokat és futókat, de így is 24 fokban, és napsütésben vághatott neki a távoknak a közel kétezer induló.

A versenyen az útvonalak sajátossága, hogy a pusztán vezetnek végig, ahol árnyék nélkül, a tűző napon teljesítették az etapokat a versenyzők. Az eseménynek otthont adó Hortobágyi Nemzeti Park, csodálatos élővilága mindenképp élménydússá tette a résztvevők számára a versenyt és feledtette a tűző nap kellemetlenségeit.

A csütörtöki esős időjárás miatt ugyan némileg átalakításra került a Mountain Bike Maraton rövid és hosszú távjának útvonala, de ez a pálya kihívásait cseppet sem csorbította. Több mint 500 kerékpáros indította a jubileumi versenyt délelőtt 10 és 10.30-kor. A rajtot Olajos Péter a Hortobágyi Nemzeti Park Igazgató helyettes lőtte el, és a beérkezők szintén tőle vehették át a díjat is. A rövid táv szoros küzdelemben zárult, ugyanis két első helyet avattunk Pásztor Károly és Farkas József között, akik azonos idővel érkeztek be a célba.

A kora délutáni órákban hagyományokhoz híven a verseny központjának berendezett Mátai Ménes bemutató lovaspályáján csikós- és lovasbemutatót is megcsodálhattak a helyszínre kilátogatók.
A versenyek mellett a túraprogramok is népszerűek voltak, és több mint 200 gyalogló, túrázó választotta a sportfesztivál valamelyik túratávját.

Ezt követően még mindig nyári melegben, 28 fokban melegítettek be a Testébresztő program nagykövetével, Varró Gyulával a 7 kilométeres futás és gyaloglás résztvevői. Közel 1300 futó nevezetett a 3 táv valamelyikére.

Kora délután álltak rajthoz a két leghosszabb a 14 és a 21 kilométeres terepfutás távjához. A rajtnál Vincze Andrásné Hortobágy Község polgármester asszonya segédkezett és lőtte el a rajtot. A félmaratoni távon a Budapest Sportiroda versenyigazgatója, Kocsis Árpád is rajthoz állt, méghozzá csikós jelmezben, igaz futócipőben. A félmaratoni távon a férfiak közül elsőnek Beda Szabolcs érkezett be, míg a nőknél Erdélyi Zsófia léphetett a legfelső dobogóra.

Eredmények:

Terepfutás, 7 km: Férfiak:
1. Kánai Roland (Tiszaújvárosi Sport Club) 00:25:32
2. Vas Gábor (Micro SC) 00:25:36
3. Holló-Szabó Martin 00:27:00
Nők:
1. Gyulás Vera (BSI Futónagykövet) 00:27:17
2. Varga Krisztina (HTE Hajdúböszörmény) 00:27:38
3. Hajdú Bettina (HTE Hajdúböszörmény) 00:31:24

Terepfutás, 14 km: Férfiak:
1. Kapitány Zoltán (USC Szeged) 00:51:24
2. Kovács István (Buda-Cash Békéscsaba) 00:52:33
3. Bódis Tamás (HSE) 00:54:31
Nők:
1. Rozsnyai Lilla (ELTE-BEAC) 01:02:11
2. Almási Éva (OTP Futókör) 01:10:44
3. Hajdú Sára 01:11:13

Terepfutás, 21 km: Férfiak:
1. Beda Szabolcs (Sashegyi Gepárdok) 01:14:12
2. Filip Krisztián (HASE) 01:16:42
3. Oláh Tamás (Békéscsabai AC) 01:17:52
Nők:
1. Erdélyi Zsófia (UTE) 01:24:17
2. Kácser Zita (Szolnoki MÁV SE) 01:24:44
3. Darázs Angelika 01:36:48

Mountain Bike Maraton, rövidtáv (18,7 km)
Férfiak:
1. Pásztor Károly (Meditech SC) 00:39:06
1. Farkas József (Ózdi KE) 00:39:06
3. Gyevát Ferenc 40:25
Nők:
1. Székely Anna 00:51:42
2. Fias Judit 00:53:26
3. Jamrik Panna Vitalitás SE 54:19

Mountain Bike Maraton, hosszú táv (41,1 km)
Férfiak:
1. Panyi János Gábor (Melbotech TC) 1:3127
2. Gobolai László (Vitalitás SE) 1:31:54
3. Biriki Attila 1:31:54
Nők:
1. Panyi Gabriella (Meditech SC) 1:47:15
2. Zavicsa-Varga Viktória (Bringabanda SC) 1:47:42
3. Patakiné Szabó Katalin (GYÖTRI SC Gyöngyös) 1:50:12

Pusztatlon: Férfiak:
1. Nagy András (DEAC) 03:12:28
2. Bullás László 03:21:36
3. Pusztai Árpád (ZEKE-CUBI) 03:26:53
Nők:
1. Simon Mária 04:37:58
2. Miskey Tünde 04:56:24

Az összes eredmény | Képgaléria | Rövidfilm | Hosszú film

9. E.ON Délibáb Sportfesztivál - 2012

14 ország képviseletében (Ausztrália, Kanada, Japán, Spanyolország, Németország, Norvégia, Nagy-Britannia, Hollandia, Lengyelország, Finnország, Szlovákia, Románia, Szerbia, Magyarország) 1600 nevező a 9. E.ON Délibáb Sportfesztiválon, ami a délutáni órákban több mint 30 fokos kánikulában zajlott. A hangulat ennek ellenére vagy ezzel együtt is hamisítatlan pusztai és valódi sportfesztiváli volt.

Már reggel 28 fok körül alakult a hőmérséklet. A bringások így viszonylag még kellemes időjárási viszonyok között rajtoltak. A szélről mindent mondhatunk, csak azt nem, hogy jelentősen befolyásolta volna, hogy ne mondjam zavarta volna a versenyt. Használjuk talán a szélcsend szót.

A versenyközpontnak helyet adó Mátai Ménes bemutató lovaspályán mesés pusztai hangulat uralkodott. A nagy tapsot joggal kiváltó lovas- és csikósbemutató két bemutató alkalmával is elkápráztatta a nézőket. (Aki látta a pusztai ötös elnevezésű lovas számot, annak minden bizonnyal tátva maradt a szája.) A lovak és csikósok mellett idén is nagy sikere volt a slambucnak és a gulyásnak is.

A délután már a futóuralom jegyében telt. A három különböző távra készülődőket Varró Gyula melegítette be. Kánikula ide vagy oda, a rajt környéki pillanatok olyan pezsgőek és érzelmekkel telítettek voltak, melyekért érdemes futóversenyeken részt venni. A félmaratoni indulók három, a később bekapcsolódó, 14 kilométeres távon futók kettő, míg a 7 kilométer teljesítői egy kört élvezhettek végig a Hortobágyon.

A félmaratont a férfiaknál Beda Szabolcs nyerte, aki ezzel megismételte tavalyi győzelmét, egyébként pedig negyedszer lett első a Délibáb Futás félmaratonján. A nőknél Darázs Angelika a tavalyi második hely után idén képes volt nyerni. A futók javarésze becsülettel teljesítette vállalását. Ugyanez igaz a kerékpárosok és a túrázók esetében is. A 9. E.ON Délibáb Sportfesztivál a késő délutáni órákban ért véget a Hortobágyon.

Az esemény részletesebb, percről percre jellegű élő közvetítését itt olvashatod.


Eredmények:

Terepfutás, 7 km
Férfiak:
1. Szabó Sándor (Gyulai AC) 23:36
2. Urbán Máté (Lőrinc 2000) 24:39
3. Kovács István (Békéscsabai AC) 25:21
Nők:
1. Kodzsagopov Zsaklin (PVSK) 29:15
2.Varga Krisztina (Hajdúböszörmény) HTE 30:14
3. Kádas Simona (Nagyvárad) 31:23

Terepfutás, 14 km:
Férfiak:
1. Komócsin Balázs (DSE Szentendre) 54:11
2. Balogh Tibor (DEAC) 54:36
3. Bódis Tamás (Szolnoki Honvéd SE) 59.24
Nők:
1. Tóth Eszter (TFSE) 58:19
2. Gulyás Vera (Debrecen) 1:06:26
3. Kazainé Bodnár Szilvia (Emőd) 1:07:04

Terepfutás, 21 km:
Férfiak:
1. Beda Szabolcs (ELTE Sashegy) 1:17:55
2. Pelsőczy Attila (TFSE) 1:19.45
3. Filip Krisztián (HASE) 1:20:13
Nők:
1. Darázs Angelika (Budapest) 1:32:46
2. Fábri Andrea (Vitalitás SE) 1:35:03
3. Szabó Krisztina (Szolnoki Honvéd SE) 1:37:07

Mountain Bike Maraton, rövidtáv (33,8 km):
Férfiak:
1. Farkas József (Nyíregyháza) 1:06:27
2. Somlai András (Berguso Kellys Team) 1:08:03
3. Kiss Attila (Debrecen) 1:08:04
Nők:
1. Scherk Tímea (Berguson-Kellys Team) 1:13:16
2. Panyi Gabriella (Herceghalom) Meditech SC 1:21:45
3. Góg Aranka (Kerekegyháza), 1:25:04

Mountain Bike Maraton, hosszú táv (54,2 km):
Férfiak:
1. Panyi János Gábor (Herceghalom) Meditech SC 1:41:12
2. Sersli Sándor (Beguson-Kelly Team) 1:41:50
3. Schmera Roland (Budapest) 1:41:52
Nők:
1. Szabó Kati (Gyöngyös, Gyötri SC), 2:11:03
2. Szabó Katalin (Electrolux, Jászberény) 2:22:53
3. Miskey Tünde (Gödöllő) 2:42:53

Az összes eredmény | Képgaléria | Rövidfilm | Hosszú film

8. E.ON Délibáb Sportfesztivál - 2011

Rekordszámú nevező és hőmérsékleti rekord a 8. E.ON Délibáb Sportfesztiválon: 1800-an neveztek az eseményre, ami a délutáni órákban 38 fokos kánikulában zajlott. Ilyen meleget még nem mértünk a korábbi hortobágyi versenyeken. A hangulat azonban hamisítatlan pusztai és sportfesztiváli volt.

Mindenki tudhatta, hogy ez az amúgy sem akármilyen verseny ma aztán igazán extrémnek ígérkezik. Már reggel 28 fok körül alakult a hőmérséklet. A bringások így mondhatni kellemes nyári időjárási viszonyok között rajtoltak. Ahogy mentünk bele a napba, úgy lett egyre melegebb és úgy kúszott feljebb és feljebb a hőmérő higanyszála.

A kerékpáros rajtok után a teljesítménytúrázók, kora délután pedig a gyalogtúrára indulók vágtak neki a Hortobágynak. A versenyközpontnak helyet adó Mátai Ménes bemutató lovaspályán igazi pusztai hangulat uralkodott. A nagy tapsot joggal kiváltó lovas- és csikósbemutató kétszer is lement. (Aki látta a pusztai ötös elnevezésű lovasszámot, annak minden bizonnyal tátva maradt a szája.) Idén is nagy sikere volt a slambucnak és a gulyásnak, amiből legelőször a még délelőtt és a déli órákban visszaérkező bringások fogyasztottak.

Délután szokás szerint megkezdődött a hortobágyi futóuralom. A félmaratoni és a többi távra készülődőket Varró Gyula melegítette be, majd Kökény Bea olimpiai ezüstérmes kézilabdázó rajtoltatta. Kánikula ide vagy oda, a rajt környéki pillanatok olyanok voltak, hogy azokért érdemes futóversenyre járni. A félmaratoni indulók három, a később bekapcsolódó 14 kilométeres távon futók kettő, míg a 7 kilométer teljesítői egy kört futottak a versenyközpont körül a Hortobágyon.

A félmaratont a férfiaknál Beda Szabolcs nyerte, aki ezzel megismételte tavalyi győzelmét, egyébként pedig harmadszor lett első a Délibáb Futás félmaratonján. A nőknél Rozsnyai Lilla futott be elsőként. Meg kell jegyezni, hogy a nőknél a 21 kilométeres távon elég szoros volt a verseny, aminek a végén Lilla Darázs Angelikát megelőzve tudott nyerni.

A forróságban valószínűleg nem a legjobb időeredmény elérése volt a cél a futók többsége számára, hanem a biztos célba érkezés. Elmondhatjuk: ezt bizony az indulók javarésze becsülettel teljesítette. Ugyanez igaz a kerékpárosok és a túrázók esetében is. A 8. E.ON Délibáb Sportfesztivál a késő délutáni órákban ért véget a Hortobágyon.

Az esemény részletesebb, percről percre jellegű élő közvetítését itt olvashatod.

Eredmények:

Terepfutás, 7 km:
Férfiak:
1. Szabó Sándor (Gyula) 25:28
2. Kánai Roland (Sajóörs) Tiszaújvárosi Vízi SE 26:09
3. Kapitány Zoltán (Karcag) VSC Szeged 26:45
Nők:
1. Varga Krisztina (Hajdúböszörmény) HTE 29:47
2. Borhiné Tokai Erzsébet (Kisújszállás) 31:39
3. Körmendi Réka (Karcag) 31:54

Terepfutás, 14 km:
Férfiak:
1. Kovács István (Debrecen) Békéscsabai AC 59:13
2. Szerencsi Attila (Sárospatak) Pénzügyőr SE 1:04:12
3. Asztalos Zoltán (Debrecen) Debreceni Rendőr SE 1:08:49
Nők:
1. Pap Csilla (Mezőkövesd) 1:00:40
2. Seres-Gömöry Tímea (Fót) 1:10:08
3. Bakó Mónika (Budapest) Spuri SC-Újbuda 1:12:33

Terepfutás, 21 km:
Férfiak:
1. Beda Szabolcs (Budapest) Bp. Honvéd SE 1:17:29
2. Kiss Gyula (Budapest) ELTE BEAC Polythlon 1:19:45
3. Varga István (Békéscsaba) 1:23:07
Nők:
1. Rozsnyai Lilla (Füzesabony) ELTE BEAC Polythlon 1:38:10
2. Darázs Angelika (Budapest) 1:38:27
3. Varró Anna (Tiszaújváros) 1:39:06

Mountain Bike Maraton, hosszú táv (54,2 km):
Férfiak:
1. Panyi János Gábor (Herceghalom) Meditech-Adverticum SC 1:44:23
2. Grósz Béla (Pilisvörösvár) TEAM Mountain Bike 1:45:21
3. Kerek Zoltán (Kazincbarcika) 1:48:16

Nők:
1. Huszár Ildikó (Nemesvámos) VKE-Nelson 2:23:06
2. Tatai Ildikó (Veszprém) VKE-Nelson 2:24:19
3. Szabó Katalin (Jászberény) Electrolux 2:24:20

Mountain Bike Maraton, rövidtáv (33,8 km):
Férfiak:
1. Farkas József (Nyíregyháza) 1:13:41
2. Kiss Attila (Debrecen) 1:20:19
3. Szabó Levente (Tótkomlós) Alföldi Hegyivadászok 1:20:59
Nők:
1. Scherk Tímea (Pomáz) Csobánkai Lovarda 1:22:15
2. Panyi Gabriella (Herceghalom) Meditech-Adverticum SC 1:34:30
3. Juhász Fanni (Gyöngyös) Gyöngyösi Rekreációs SE 1:43:13

Az összes eredmény | Képgaléria | Rövidfilm| Hosszú film

7. E.ON Délibáb Sportnap - 2010

Kiváló hangulatú sporteseménnyel ért véget a BSI tavaszi-nyári futószezonja: a 7. E.ON Délibáb Sportnapon 1700-an bringáztak, túráztak és futottak a Hortobágyon.

A puszta idén is kánikulával várta a sportolókat: napközben 35 fok volt a rónán, ahol a korábbi, hetekig tartó esőzések miatt némileg módosult a távok útvonala. A Hortobágyon több helyütt állt a víz, de valamennyi távot ettől függetlenül teljesíteni lehetett.

Reggel 9 órakor az 56,8 és 28,6 kilométeres kerékpáros távok mezőnye rajtolt, őket a bringás túrázók követték. A hosszú táv leggyorsabb teljesítője a férfiaknál a diósdi Németh Miklós volt, 1:55:28 alatt ért célba. A nőknél ugyanezen a távon a fővárosból érkezett Bartos Judit lett a győztes 2:26:22-vel. A rövid távon a csákvári Molnár Zoltán 1:02:13-mal lett a leggyorsabb, míg a nők közül a kazincbarcikai Pásztor Petra Ágnes győzött, ideje 1:32:40 volt.

A kerékpárosok után a teljesítménytúrázók vágtak neki a Hortobágynak a 22,7 kilométeres távon. Időközben a Mátai Ménes bemutató lovaspályánál lévő versenyközpontban egyre nagyobb lett a nyüzsgés: érkeztek a kerékpárosok, rajtoltak a túrázók, szállingóztak a délutáni rajtokra váró futók. Két alkalommal lovasbemutató színesítette a programot, és változatlanul nagy volt a hőség.

Délután 3 órakor - egy órával a gyaloglók elrajtolása után - megindult a félmaraton mezőnye a puszta felé. A 21,1 kilométert teljesítőkhöz aztán folyamatosan csatlakoztak a 14 és 7 kilométeren futók. A versenyközpontból nagyszerű látványt nyújtott a sok-sok futó, amint szinte körbeölelte Mátát. A félmaraton férfi győztese Beda Szabolcs lett 1:18:19-es idővel. Az első kör után ugyan még nem ő vezetett, de aztán az élre tudott állni. A nőknél Vass Vera nyert, 1:30:28-as időt futott.

A futótávok célba érkezői után eredményhirdetés és nyereménysorsolás zárta a nyári sportnapot. A Hortobágyról valószínűleg minden futó, bringás és túrázó elégedetten távozhatott még akkor is, ha a korábbi és a mai napi időjárási körülmények miatt jóval nehezebb volt a távok teljesítése.

A BSI tavaszi-nyári futószezonja tehát a 7. E.ON Délibáb Sportnappal véget ért, ősszel a szeptember 4-i Metropol Reggeli Futás lesz majd az első futóesemény.

Eredmények:

Terepfutás, 7 km:
Férfiak:
1. Kovács István (Oxigén Egyesület) 26:29
2. Zvolenszki Károly (Újszászi VSE) 27:14
3. Kanizsay Krisztián (Tiszaadony) 27:20
Nők:
1. Tóth Eszter (Balmazújváros) 28:23
2. Borhiné Tokai Erzsébet (Kisújszállás) 30:28
3. Varga Krisztina (Tekergők Klubja) 30:47

Terepfutás, 14 km:
Férfiak:
1. Szabó Sándor (GYAC) 52:49
2. Pámer Gábor (Györköny) 53:19
3. Szaniszló Máté (TVK-Mali Triatlon) 59:24
Nők:
1. Kazainé Bodnár Szilvia (Emőd) 1:02:53
2. Nagy Csilla (Üllő) 1:09:37
3. Dominics Linda (Budapest) 1:09:55

Terepfutás, 21 km:
Férfiak:
1. Beda Szabolcs (Budapesti Honvéd SE) 1:18:19
2. Szalóki Róbert (Hírös Futóklub) 1:19:15
3. Kis Gyula (BEAC-Polythlon) 1:20:42
Nők:
1. Vass Vera (Eger) 1:30:28
2. Rozsnyai Lilla (BEAC-Polythlon) 1:35:10
3. Czirbusz Katalin (Pásztó) 1:38:54

Mountain Bike Maraton, hosszú táv:
Férfiak:
1. Németh Miklós (Diósd) Sólyom Team 1:55:28 2. Borbély József Attila (Érd) Sólyom Team 1:55:30 3. Duzmath Csaba (Kerekegyháza) 1:55:38 Nők:
1. Bartos Judit (Budapest) 2:26:22 2. Havasi Erika (Kerepes) Száguldó Virágok SE 2:29:47 3. Karagics Judit dr. (Budapest) Száguldó Virágok SE 2:32:52

Mountain Bike Maraton, rövidtáv:
Férfiak:
1. Molnár Zoltán (Csákvár) 1:02:13 2. Kiss Péter (Gyula) 1:02:14 3. Ocztos Gergő (Pilis) 1:04:33 Nők:
1. Pásztor Petra Ágnes (Kazincbarcika) 1:32:40 2. Oláh Tünde (Budapest) 1:36:04 3. Székely Anna (Budapest) 1:38:43

Az összes eredmény | Képgaléria | Hosszú film

6. E.ON Délibáb Sportnap - 2009

1600-an gyűltek össze a Hortobágyi Nemzeti Parkban, hogy sporttal zárják a BSI tavaszi-nyári szezonját a 6. E.ON Délibáb Sportnap keretében. A rendezvény központjának a Mátai Ménes bemutató lovas pályája adott otthont, innen vágtak neki a résztvevők a különböző távoknak. Három sportágban mérettethették meg magukat: futás, kerékpározás és gyalogtúra várta a mozogni vágyókat.

A július 4-ei eseményen a hortobágyi időjárás minden arcát megmutatta, a résztvevők kánikulában, verőfényes napsütésben, heves szélben és egy kis esőben is részesültek.

A délelőtt folyamán elsőként a kerékpártúrázók rajtoltak, ők két távon indulhattak: a kellemes tekerést választók 28,5 km-t tehettek meg a Hortobágyi Nemzeti Park máskor nem látogatható területén, míg a vállalkozó szelleműekre 56,8 km várt, amely szintén a csodálatos tájon kanyargott. A bringások után a teljesítménytúrázók startja következett, ők 22,7 km-en át gyönyörködhettek a Hortobágy egyedülálló állat- és növényvilágában. A résztvevők egy hamisítatlan csikósbemutatót is láthattak, amely során a csikósok minden trükkjüket megmutatták.

Délután a futás vette át a főszerepet, a résztvevők nagy része, 1300 ember e sportág mellett voksolt. Ők három távon indulhattak, 7,8 km, 13,7 km, és 21,5 km volt a repertoárban - természetesen a futótávok útvonala sem szűkölködött látnivalókban, és a futók sem mindennapi látványt nyújtottak a pusztában futócipőjük felvert porával.

A futók a legnagyobb melegben, 31 fokos hőségben, délután 2 órakor a startpisztoly eldördülésére indultak. A mezőny a 7,8 és a 21,5 km-es távok nevezőiből, illetve a 7,8 km-t gyaloglókból állt, ők a rövidebbik távnak megfelelő kört tettek meg a pusztában, majd visszatértek Mátára. Itt a rövidtávosok és a gyaloglók már célba is érkeztek, a hosszú távon indulók pedig a közönség tapsától kísérve vágtak neki egy nagyobb, 13,7 km-es puszta-körnek, kiegészülve a hozzájuk csatlakozó középtávos futókkal.

A futás alatt a Hortobágy igyekezett "bemutatkozni" vendégeinek, a kánikulát követően hirtelen hatalmas fekete felhők gyűltek az égen, a szél heves port kavart, és esni kezdett az eső - ez a közjáték azonban mintegy negyed óráig tartott, majd ismét kisütött a nap, így köszöntve a célba érkező futókat.

Eredmények:

Terepfutás, 7,8 km:
Férfiak:
1. Tóth Rudolf (KSI SE) 28:39
2. Gyurászik László (Gyúró-team SE) 30:55
3. Lajos József (Gyúró-team SE) 33:11
Nők:
1. Szabó Márta (Kecskemét) 39:57
2. Kiss Mirella (Polythlon) 42:15
3. Varga Krisztina (Hajdúböszörmény) 42:44

Terepfutás, 13,7 km:
Férfiak:
1. Harsányi Tamás (Nyékládháza) 50:36
2. Kovács István (Budapest) 52:02
3. Heszler Attila (Gyúró-team SE) 52:33
Nők:
1. Fuchs Renáta (FTC) 56:13
2. Szabó Andrea (Vasas-Humansoft) 57:26
3. Borhiné Tokai Erzsébet (Kisújszállás) 58:08

Terepfutás, 21,5 km:
Férfiak:
1. Deák Zsombor (Sepsiszentgyörgy) 1:18:28
2. Beda Szabolcs (Bp. Honvéd SE) 1:18:49
3. Szirmai Zoltán (Vasas-Humansoft) 1:20:20
Nők:
1. Darázs Angelika (Budapest) 1:34:59
2. Farkas Ágota (Szondi SE) 1:36:58
3. Lárisné Szabó Krisztina (Gördögök SE) 1:38:27

Az összes eredmény | Képgaléria | Hosszú film

5. E.ON Délibáb Futás - 2008

Jubileumi ötödik alkalommal került megrendezésre július 5-én az E.ON Délibáb Futás, melynek a magyar puszta, azaz a Hortobágyi Nemzeti Park adott otthont. A különleges helyszínen különleges futóesemény várta a résztvevőket, hiszen a távok útvonala a Hortobágy területén kanyargott, olyan helyeken, amelyeket az év többi részében kizárólag szürke marhák, ménesek, racka juhok, illetve a hortobágyi madarak birtokolnak. 1500-an úgy gondolták, hogy kipróbálják magukat, és meghódítják a magyar pusztát.

A híres hortobágyi Kilenclyukú Híd lábától elsőként a 21 kilométeres teljesítménytúrára vállalkozók startoltak el, a túrázók délelőtt 10 órakor vágtak neki a hortobágyi síkságnak, hogy felfedezzék annak minden szépségét, megismerkedjenek a csodálatos állat- és növényvilággal.

A futók pedig a legnagyobb melegben, délután két órakor sorakoztak fel a rajtkapu mögé, hogy Martinek János olimpiai bajnok öttusázó pisztolylövésének hangjára nekivágjanak választott távjuknak. A résztvevők 6, 12 és 21 kilométeres futásban, illetve 6 kilométeres gyaloglásban indulhattak. Több mint két perc kellett ahhoz, hogy az összes résztvevő áthaladjon a startkapun, és megkezdje versenyszáma teljesítését.

A rajt után az első célba érkezőre nem is kellett sokat várnia a versenyközpontban maradt szurkolóknak, hiszen kevesebb mint 20 perc múlva már meg is érkezett a 6 kilométeres táv férfi győztese: Erős Gábornak 19:02 perc alatt letudta azt. Nem sokkal később érkezett a hölgyek leggyorsabbika is: Tóth Eszter duplázott, hiszen tavalyi 6 kilométeres diadala után idén is győzni tudott 22:56-os időeredménnyel. 44 perc elteltével befutott a 12 kilométer leggyorsabb teljesítője. Monti Attila 44:44-es idővel szakította át a célszalagot. A nőknél Szabó Tímea volt a leggyorsabb ezen a távon, 52:32 perc alatt ért be.

A BSI Félmaraton Mánia sorozatának nyári versenyszámaként idén először félmaratoni távon is indulhattak a versenyzők a Hortobágyon, közülük végül Beda Szabolcs volt a leggyorsabb, 1:17:18-as idővel nyert, míg a hölgyeknél Ladányi Tímea bizonyult a legjobbnak 1:38:56-os teljesítési idővel.

Eközben folyamatosan érkeztek a célba az indulók, közöttük volt, aki mezítláb, volt, aki skót dudás öltözékben teljesítette futását. Mindannyian elmondhatják magukról, hogy megbirkóztak a különleges futókörülményekkel, és meghódították a magyar pusztát.

Eredmények:

Terepfutás, 6 km: Férfiak:
1. Erős Gábor (Esztergom) 0:19:02 2. Tóth József (Balmazújváros) 0:20:38 3. Pápai Gergely (Gödöllő) 0:20:44 Nők:
1. Tóth Eszter (Balmazújváros) 0:23:56 2. Halász Tímea (Hantos) 0:24:42 3. Pál Zoltánné (Budapest) 0:26:47

Terepfutás, 12 km: Férfiak:
1. Monti Attila (Szolnok) 0:44:44 2. Kovács István (Debrecen) 0:45:09 3. Szaniszló Máté (Miskolc) 0:45:33 Nők:
1. Szabó Tímea (Budapest) 0:52:32 2. Borhiné Tokai Erzsébet (Kisújszállás) 0:53:42 3. Kazainé Bodnár Szilvia (Emőd) 0:55:12

Terepfutás, 21 km: Férfiak:
1. Beda Szabolcs (Bp. Honvéd SE) 1:17:18 2. Avar András (Tata) 1:18:59 3. Lukácsi István (Szeged-Tápé) 1:19:29 Nők:
1. Ladányi Tímea (Budapest) 1:38:56 2. Farkas Ágota (Székesfehérvár) 1:43:11 3. Petrócki Szilvia (Hódmezővásárhely) 1:43:14

Az összes eredmény | Képgaléria | Hosszú film

4. E.ON Délibáb Futás - 2007. június 29-30.

A 2007-es tavaszi-nyári időszakban a BSI minden rendezvényén megdőlt az előző évi nevezési rekord - így volt ez a szezon utolsó versenyén, a 4. E.ON Délibáb Futáson is. A Hortobágyi Nemzeti Park területén megrendezett, különleges hangulatú versenyen csaknem 1200 sportolni vágyó vett részt.

A hortobágyi Kilenclyukú-híd szomszédságában megrendezett versenyen a már szokásos futás és gyaloglás mellett idén először egy 16 kilométeres teljesítménytúrán is rajthoz állhattak a vállalkozó kedvűek. A helyszín magával ragadta a résztvevőket, hiszen az utcai versenyekhez szokott sportolóknak csak ritkán van lehetőségük ilyen csodálatos környezetben, és ennyire szokatlan terepen futni. Az időjárás kedvezően alakult, az igazi hortobágyi nap ezúttal megkönyörült a futókon, és a verseny előtti éjjel esett eső sem változtatta mocsárrá a pusztán kijelölt pályát.

Elsőként a teljesítménytúrázók vágtak neki a Nemzeti Park területén kijelölt 16 kilométeres távnak. Családok, baráti társaságok és nordic walkingosok egyaránt vállalkoztak rá, hogy végigmennek a túraútvonalon, és közben megismerkednek a Hortobágy szépségével, megcsodálják a páratlan élő- és növényvilágot. Bár az előzetes időjárás-jelentések alapján tikkasztó hőségre lehetett számítani, a résztvevőknek végül csak a szokatlan tereppel kellett megküzdeniük. Péter Attila, a BSI rendezvényeinek szpíkere fantasztikus hangulatot varázsolt.

Mind a 6 kilométeres, mind a 16 kilométeres távot teljesítő futók, mind a gyaloglók 14 órakor startoltak a Pásztor-szoborcsoport előtti térről, hogy aztán szűk fél óra elteltével a közönség éljenzése közepette megérkezzen az első versenyző. A 6 kilométeres távon Kovács István, az Oxigen versenyzője ért elsőként célba. "Nagyon jól éreztem magam a versenyen. Először futottam a Délibábon, így kíváncsian vártam, hogy milyen lesz. Az elején megvártam, míg a profik elfutnak, onnantól kezdve már csak arra figyeltem, hogy a húzódásom ki ne újuljon." Másodikként a mezőkövesdi Póta Tamás futott át a célkapun, míg Zelei Zsolt, az OXIGÉN versenyzője lett a harmadik.

A hölgyek 6 kilométeres versenyében a balmazújvárosi Tóth Eszter diadalmaskodott. "Megpróbáltam kihozni magamból a maximumot, igyekeztem a dobogóra kerülni, és ez sikerült. Tavaly is részt vettem már a Délibáb Futáson, akkor is nagyon jól éreztem magam, emiatt döntöttem úgy, hogy idén is megpróbálom." - nyilatkozta a győztes a verseny után. Tóth mellett a Budaörsi DSE futója, Panyi Gabriella és a pusztaszabolcsi Mihalekné Bartók Mária állhatott fel a dobogóra.

A 16 kilométeres verseny abszolút győztese a debreceni Nagy Ádám (54:25) lett. A fiatal futó a verseny után a következőket mondta: "Dobogós helyen szerettem volna végezni a Délibábon, és boldog vagyok, hogy végül sikerült győznöm. Jövőre is biztosan indulok a versenyen, addig pedig célom, hogy minél jobb eredményeket érjek el az őszi szezon versenyein." Nagy mögött Beda Szabolcs, a BHSE versenyzője ért célba, míg a harmadik helyet Erős Gábor, az UNIQUA Team - Miskolc sportolója szerezte meg.

A hölgyeknél a Spuri SC triatlonistája, Halász Annamária hatalmas fölénnyel utasította maga mögé a mezőnyt. "Triatlonozom, a jövő hétvégén lesz egy középtávú versenyem, úgyhogy a felkészülési időszak végén jöttem el a Délibábra. Nagyon tetszett a verseny, szép a környezet, és örülök, hogy ilyen jó futóidőnk volt. Remélem jövőre is el tudok jönni erre a kellemes hangulatú futásra." Másodikként a debreceni Benkő Ildikó futott be, míg Ocsovainé Gombás Mária, hatvani atléta lett a harmadik helyezett.

A győzteseket követően folyamatosan érkeztek a célkapuhoz a további versenyzők, volt, aki katonai egyenruhában, volt, aki csikósruhában teljesítve a szezonzáró 4. E.ON Délibáb Futást.

Eredmények:

Terepfutás, 6 km:
Férfiak:
1. Kovács István (Oxigén Klub) 22:03
2. Póta Tamás (Mezőkövesd) 22:53
3. Zelei Zsolt (Oxigén Klub) 23:22
Nők:
1. Tóth Eszter (Balmazújváros) 27:41
2. Panyi Gabriella (Budaörsi DSE) 27:48
3. Mihalekné Bartók Mária (Pusztaszabolcsi Szabadidősport) 30:18

Terepfutás, 16 km:
Férfiak:
1. Nagy Ádám (Debrecen) 54:25
2. Beda Szabolcs (BHSE Honvéd) 55:45
3. Erős Gábor (Uniqua Team Miskolc) 55:52
Nők:
1. Halász Annamária (Spuri SC) 1:04:02
2. Benkő Ildikó (DSC Debrecen) 1:11:36
3. Ocsovainé Gombás Mária (Hatvan) 1:11:45

Az összes eredmény | Képgaléria | Hosszú film

3. Délibáb Futás - 2006. július 1.

Július 1-jén, szombaton a BSI nyári szünet előtti utolsó rendezvényén, a 3. Délibáb Futáson közel 900-an álltak rajthoz, hogy méltóképpen zárhassák a tavaszi-nyári futószezont. A Hortobágyi Nemzeti Parkba, az alföldi pusztába csábítottuk a futás és a magyar táj szerelmeseit. A 3. Délibáb Futás körülbelül 15,2 és 5,3 km-es futótávja illetve az idei újdonság, a körülbelül 5,3 kilométeres gyaloglótáv az Alföld rétjein és földútjain haladt végig, az út mentére terelt szürkemarhagulya, a mátai ménes és a rackajuhnyáj pedig izgalmas társaságot biztosított a futók számára.

Az indulóknak azonban nemcsak a földút kínálta egyenetlen tereppel kellett megbirkózniuk, dolgukat a nagy hőingadozás is nehezítette. A bemelegítés időszakában még enyhén borús volt az ég, majd a rajt előtt a hőmérő higanyszála már 34 fokot mutatott, hozzá pedig verőfényes napsütés dukált. Az eredményhirdetés ismét borult időben, 24 fokos hőmérséklet mellett zajlott. A hosszabbik táv női győztese, Szabó Andrea elégedett volt eredményével, hiszen az utóbbi időben sérüléssel küzdött: "Nemrég a combomban volt egy ideggyulladás, ennek ellenére igyekeztem a legjobbat kihozni magamból. A futam végére elfáradtam, de hát ez a pálya nem tartozik az egyszerűbbek közé, szóval kemény volt. A következő versenyem talán a Nike Félmaraton lesz ősszel." Borhiné Tokai Erzsébet, a 15,2 kilométeres táv második helyezettje a maximumot hozta ki magából: "Tavaly is én lettem a második. Nekem nagyon tetszik a terep és az idő is megfelelő volt. Voltak sártócsák, de túl lehetett élni. Igyekeztem nem elfutni az elejét és a végén hajrázni, abszolút elégedett vagyok az eredményemmel, úgy gondolom ennél több nem is nagyon ment volna. Andi előtt pedig le a kalappal: a sérülése ellenére nagyon jót futott. A legközelebbi verseny a Nike Félmaraton lesz, amin szeretnék indulni.". A férfi győztestől, Beda Szabolcstól a következőket tudhattuk meg: "Valójában nem számítottam erre az eredményre, így kellemes meglepetés volt az első hely. Triatlonistaként mindig is a futást szerettem a legjobban a három sportág közül. Már csak hobbi szinten, de azért még triatlonozgatok. A jövő héten megyek a fonyódi középtávú ob-ra, duatlonokon is szoktam indulni tavasszal, de már a futás a lényeg. Esősorban utcai- és crossfutásokon szoktam rajthoz állni. Ebből is leginkább a terepfutásokat szeretem. Az utcai versenyek közül pedig a hosszabb távúakat (maraton, félmaraton) kedvelem. Sokat járok külföldi maratonokra is. Mindig olyan helyszínt keresek, ahol még nyaralni is tudunk, így várost is nézek és futok is egyet, szóval a kellemeset összekötöm a hasznossal. Itt a Hortobágyon is volt alkalmam szétnézni, részben futás közben, részben pedig a versenyt követően."

Az eredményhirdetést követően a futók pihenésképpen játékos vetélkedőn vehettek részt, ahol többek között olyan ismert mondások eredetét deríthették ki, mint a "kitették a szűrét", "dögrováson van", vagy éppen azt, hogy mire való a patrac és a tergenye.

Eredmények:

Terepfutás, 5,3 km:
Férfiak:
1. Ilisz Pál DAC 20:08
2. Antalóczi Ferenc BEAC 22:45
3. Dr. Mohácsy Tamás Gyöngyösi Tájfutóklub 24:07
Nők:
1. Benkő Ildikó DSC DSI 27:37
2. Tóth Eszter Balmazújváros 27:42
3. Sándor Judit Újszászi VVSE 30:59

Terepfutás, 15,2 km:
Férfiak:
1. Beda Szabolcs BHSE 55:45
2. Erős Gábor Esztergomi Triatlon Klub 56:03
3. Szalóki Róbert Tria-Túra SE 57:03
Nők:
1. Szabó Andrea VEDAC és Váci Forma SE 1:05:48
2. Borhiné Tokai Erzsébet Kisújszállás 1:07:50
3. Ocsovainé Gombás Mária Hatvan 1:10:08

Az összes eredmény | Képgaléria | Hosszú film

2. Délibáb Futás - 2005. július 2.

Szombaton a 2. Délibáb Futással véget ért a BSI nyárba nyúló tavaszi szezonja, a Futás évének első "félideje" A Hortobágyi Nemzeti Parkban megrendezett egyedi esemény 6 és kb. 15,9 kilométeres távjára több mint hétszázan neveztek, amely duplája volt a tavalyinak. A hosszabb távon a győzelmet a férfiaknál a békéscsabai Makár Tamás (56:13), a hölgyeknél a budapesti Kovács Krisztina (66:27) rajt-cél győzelemmel szerezte meg.

A Hortobágyi Nemzeti Park második alkalommal volt futóverseny házigazdája július 2-án. Az 1. Délibáb Futás mezőnye Európa máig leghosszabb kőhídjának, a Kilenclyukú hídnak az előterében gyülekezett, ahol ezen a napon a megannyi turisztikai és természeti látványosság mellett bizony a futókat is megcsodálták az idelátogatók, sőt a helybeliek is.

A verseny védnöke, Hortobágy polgármester asszonya Titi adta meg a rajtjelet és a futók délután kettő órakor a legnagyobb hőségben elindultak a Kilenclyukú hídon át a magyar pusztába. A pár száz méteres bekötő műútról letérve a mezőny földúton haladt az egyre jobban kitárulkozó és szemet gyönyörködtető rónaságába. Jobbra nyargaló ménes, legelő szürke marha gulya, pihenő bivalycsorda, balra nyugtalanul kémlelő rackanyáj és fenyegető kutyaugatás. Hat kilométer után hirtelen véget ért a jól futható földút. A szikes puszta egyenetlen felszíne, majd az olykor térdig érő füves növényzet közel négy kilométeren át alaposan próbára tette a futókat, akik ekkor még csak reménykedtek, hogy a távolban látszó és a fordítót jelentő gémes kút nem délibáb. Miután elhagyták a szalmabálába tűzött tízes kilométertáblát is, a halastavak között kanyargó úton tértek vissza a célhoz, amelyet több, mint háromszázan sikerrel értek el két óra leforgása alatt.

Az élen szinte az utolsó méterekig nyílt volt a küzdelem. A Tábor Miklós, Szabó János, Khoór Bence alkotta hármas együtt tette meg a közel 15 kilométeres távot. A nyolcszázas, békéscsabai Tábor jobb hajrájának köszönhetően került ki végül győztesen. Az ultrafutó Bogár János a "fiatalok" mögött a negyedik helyen ért célba a számára "idegen" távon és környezetben. A nőknél Staicu Simonanak csakúgy, mint egy héttel korábban "a Canada Dry Futógálán", ezúttal sem volt ellenfele, könnyedén győzött. Az athéni olimpiára készülő futónő most már teljes erővel a maratonira koncentrál és hétfőtől több hetes magaslati edzőtáborba vonul a romániai Piatra Arsán.

Az ünnepélyes eredményhirdetés után falusi spartakiád következett öt nyolcfős csapat részvételével. A harminc jelöltből végül a budapesti Baranics Gábort avatták a Hortobágy "Futóbetyárjává", aki a legjobban állta az öt " betyárvágta, lefejezés, mogyorózás, ostordurrantás, patkóegyenesítés" próbát. A második Oláh György, a "Lókötő", a harmadik helyezett Farkas Gyula a "Csirkefogó" címmel lett gazdagabb.

Eredmények:

Terepfutás, 15,9 km:
Férfiak:
1. Makár Tamás (Békéscsabai AC) 56:13
2. Nagy Ádám (Debreceni Sportiskola) 57:24
3. Beda Szabolcs (Honvéd) 58:07
Nők:
1. Kovács Krisztina (Micro SC) 1:06:27
2. Borhiné Tokai Erzsébet (Kisújszállás) 1:09:00
3. Pásti Edina (Debreceni Sportcentrum) 1:09:44

Terepfutás, 6 km:
Férfiak:
1. Gyurászik László (Gyúró Team SE) 25:42
2. Pataki Zoltán (CSEFUSZ) 25:44
3. Zsilinszky Pál (DSI) 25:47
Nők:
1. Berki Csilla (Debreceni Sportiskola) 28:53
2. Vonnák Dzsamila (Budapest) 30:20
3. Kónya Borbála (Budapest) 30:52

Az összes eredmény | Képgaléria

1. Délibáb Futás - 2004. július 3.

A Hortobágyi Nemzeti Park első alkalommal volt futóverseny házigazdája július 3-án. Az 1. Délibáb Futás mezőnye Európa máig leghosszabb kőhídjának, a Kilenclyukú hídnak az előterében gyülekezett, ahol ezen a napon a megannyi turisztikai és természeti látványosság mellett bizony a futókat is megcsodálták az idelátogatók, sőt a helybeliek is.

A verseny védnöke, egyben a nemzeti park igazgatója dr. Aradi Csaba adta meg a rajtjelet és a futók délután kettő órakor a legnagyobb hőségben elindultak a Kilenclyukú hídon át a magyar pusztába. A pár száz méteres bekötő műútról letérve a mezőny földúton haladt az egyre jobban kitárulkozó és szemet gyönyörködtető rónaságába. Jobbra nyargaló ménes, legelő szürke marha gulya, pihenő bivalycsorda, balra nyugtalanul kémlelő rackanyáj és fenyegető kutyaugatás. Hat kilométer után hirtelen véget ért a jól futható földút. A szikes puszta egyenetlen felszíne, majd az olykor térdig érő füves növényzet közel négy kilométeren át alaposan próbára tette a futókat, akik ekkor még csak reménykedtek, hogy a távolban látszó és a fordítót jelentő gémes kút nem délibáb? Miután elhagyták a szalmabálába tűzött tízes kilométertáblát is, a halastavak között kanyargó úton tértek vissza a célhoz, amelyet több, mint háromszázan sikerrel értek el két óra leforgása alatt.

Az élen szinte az utolsó méterekig nyílt volt a küzdelem. A Tábor Miklós, Szabó János, Khoór Bence alkotta hármas együtt tette meg a közel 15 kilométeres távot. A nyolcszázas, békéscsabai Tábor jobb hajrájának köszönhetően került ki végül győztesen. Az ultrafutó Bogár János a "fiatalok" mögött a negyedik helyen ért célba a számára "idegen" távon és környezetben. A nőknél Staicu Simonanak csakúgy, mint egy héttel korábban - a Canada Dry Futógálán -, ezúttal sem volt ellenfele, könnyedén győzött. Az athéni olimpiára készülő futónő most már teljes erővel a maratonira koncentrál és hétfőtől több hetes magaslati edzőtáborba vonul a romániai Piatra Arsán.

Az ünnepélyes eredményhirdetés után, Monspart Sarolta látta el hasznos tanácsokkal a futókat a nyári szünetre, majd Péter Attila betyáravatása következett. A harminc jelöltből végül a budapesti Baranics Gábort avatták a Hortobágy "Futóbetyárjává", aki a legjobban állta az öt - betyárvágta, lefejezés, mogyorózás, ostordurrantás, patkóegyenesítés - próbát. A második Oláh György, a "Lókötő", a harmadik helyezett Farkas Gyula a "Csirkefogó" címmel lett gazdagabb. A napot csikósbemutató és gulyásparti zárta. A megszállottak - no és azok, akiknek nem ülte meg a gyomrát a magyaros helyi specialitás - elindultak az "éjszakai pusztafutáson" és másnap "reggeli kocogással" köszöntötték a 4 óra 53 perckor felkelő napot.

Eredmények:

Terepfutás, 14,9 km:
Férfiak:
1. Tábor Miklós (Békéscsabai AC) 49:42
2. Szabó József (Hunyadi DSE) 49:47
3. Khoór Bence (Bp. Honvéd) 49:55
Nők:
1. Staicu Simona (BVSC) 59:52
2. Szabó Andrea (UNIK SE) 1:00:30
3. Borhiné Tokai Erzsébet (Kisújszállás) 1:07:30

Az összes eredmény | Képgaléria

Névadó főszponzor E.ON 2013 Társszponzor coca cola testebreszto naturaqua tibi Kiemelt médiatámogató Médiatámogató mix_magazin speak_up Funzine csaladi_lap Ideál magazin sportkapu Támogató hortobagynp Hortobágyi Kht. szürkemarhás logó

fb share