Olimpiai Futónapok, Kecskemét - Versenytörténet

2004. május 2. - 1. K&H olimpiai futónapok, Kecskemét

A K&H Bank olimpiai programsorozatának eseménye, a K&H olimpiai futónapok vasárnap negyedik állomásához érkezett Kecskeméten. A 3,4 kilométeres távot közel 1500-an teljesítették a vasárnapi délelőttön. Az igazi olimpiai hangulatról a meghívott volt olimpikonok és az Athéni Játékokra készülő sportolók gondoskodtak, akik a bemelegítést vezették, és együtt mozogtak a város aprajával-nagyjával, ismert közéleti személyiségeivel.

A K&H Bank szponzorációs stratégiájának fontos részét jelenti a sport támogatása, ezen belül is a Magyar Olimpiai Bizottsággal kialakított együttműködés. A K&H Bank, mint a Magyar Olimpiai Bizottság arany fokozatú főtámogatója és a Magyar Olimpiai Csapat Bankja 2004-ben nemcsak termékeiben, de rendezvényeiben, programjaiban is megjeleníti az olimpiai értékek melletti elkötelezettségét.

A Bank olimpiai programsorozata a K&H olimpiai futónapokkal vette kezdetét, amelynek lényege, hogy öt nagyvárosban mintegy húszezer ember megmozgatására vállalkozik az olimpiára való felkészülés jegyében. A versenysorozat a debreceni, kaposvári és győri futamok után negyedik állomásához érkezett, Kecskeméten.

A 11.30-kor indult mezőnyt közös bemelegítés előzte meg, melyet Simóka Bea és Kállai Ákos athéni olimpiára készülő bajnokaink, és kislányuk, Nóra vezettek. A futam a startpisztoly eldördülése után a Kossuth térről indult, és ide érkeztek a befutók is. A közel 1500 versenyző legfiatalabb futója, Kökény János 4 évesen, legidősebb versenyzője, Sztarenszky Tiborné 69 évesen teljesítette a 3,4 km-es távot. A szerencsés célbaérés után, a díjátadó előtt kvízjáték és ajándéksorsolás várta a játékos kedvűeket, ahol a helyes válaszokért olimpikonok által dedikált ajándékokat nyerhettek. Az első három befutónak (női és férfi kategóriában) a díjat és az ajándékcsomagot Simóka Bea és Kállai Ákos adta át. A kíváncsiak a verseny után megtudhatták még, hogyan készülnek sportolóink az olimpiára és mit várnak az itthon maradó rajongóktól, szurkolóktól.

K&H olimpiai futónapok, Kecskemét (3,4 km)

Eredmények:

Férfiak:

1. Csillag Balázs (AC Szekszárd) 10:03

2. Tóth Tivadar (Mezőtúri VSI) 10:11

3. Emmer Attila (Hunyadi DSE) 10:36

Nők:

1. Szabó Tímea (Kecskemét) 14:58

2. Golovicsné Ivó Krisztina (OTP futókör) 15:28

3. Keresztes Anikó (Mogyi SE Baja) 15:41

2005. június 25. - 2. K&H olimpiai futónapok, Kecskemét

KÉKBE BORULT KECSKEMÉT

Kaposvár, Miskolc, Debrecen után Kecskeméten folytatódott a K&H olimpiai futónapok eseménysorozata szombaton délután. Az olimpiai ötkarika jegyében az idén is öt vidéki - Kaposvár, Miskolc, Debrecen, Kecskemét, Győr - nagyvárost kapcsol össze az olimpiai eszmét és az aktív pihenést hirdető futónapok. A futás mellett gyermekprogramok és olimpikonjaink - Sydney olimpiai bajnok vízilabdása Kósz Zoltán és az Európa-bajnok párbajtőröző Boczkó Gábor - dedikált ajándékokkal várták a sportbarátokat. A nyári kánikula ellenére a Deák téren felsorakozott 1450 fős mezőnyben futott a hírös város aparaja nagyja. A férfiaknál a szekszárdi Kovács Krisztián (8:25), a hölgyeknél a kiskunhalasi Kiss Zsanett (10:40) lépett át elsőként a célkapun a három kilométeres táv teljesítése után.

Szombaton délután óráról órára növekvő kék pólós tömeg lepte el a Deák teret. A művelődési ház előterében felállított játékok (labirintus, mászófal, szumó, gumiasztal) előtt egyre nagyobb sor volt kialakulóban. Mindenki szerette volna legalább egyszer kipróbálni az ügyességet, erőt és okos döntéseket igénylő feladatokat. Egy-egy próba teljesítését ajándékkal jutalmazták neves olimpikonjaink.

A futás előtt a Coca Cola Testébresztő Programjának Nagykövetei, Kisó a VIVA televízió műsorvezetője és Varró Gyula aerobic oktató tartott bemelegítést, majd dr. Szabó Attila az ifjúsági- és sportbizottság elnöke indította útjára a mezőnyt. Az 1450 fős futófolyam vége csak másfél perccel a rajtpisztoly eldördülése után tudott nekivágni a 3 km-es távnak, amikor a leggyorsabbak már megtették az első kilométer több mint felét.

A versenyt a székesfehérvári Hunyadi DSE színeiben versenyző Kovács Krisztián (8:25) nyerte, aki ezzel visszavágott Kőműves Norberttől (8:36) Kaposváron két héttel korábban elszenvedett vereségért. Jól ment a futás, élveztem a versenyt. A rajt után a sérülésből felépülő Kiss Roland próbált meg erősebb tempót diktálni, de nagyon rövid idejű kísérlet volt. Norbival ketten maradtunk. Két kilométer után nyitottam egy hosszabb hajrát, amely leszakította ellenfelemet, így a célegyenesbe fordulva már eldőlt a verseny. A bronzérmet a Tria-Túra SE futója, Szalóki Róbert (8:52) nyakába akasztották.

A hölgyeknél Kiss Zsanett (10:40) állhatott fel a dobogó legmagasabb fokára, aki a helyezési számát tekintve megnyerte a "családi versenyt" is, mert két bátya közül két másodperccel lemaradva a dobogóról, Tibor negyedikként érkezett a célba, míg Roland feladta a versenyt.

Az eredményhirdetés előtt két kiváló olimpiai büszkeségünk pályafutásából tudhattak meg részleteket a futók és szerezhettek be örök emlékű dedikált ereklyéket Kósz Zoltántól és Boczkó Gábortól.

Az iskolák között sportszervásárlási utalványokért kiírt mozgósítási versenyt a kecskemétiek között a Lánchíd utcai Általános Iskola (202 fő), a vidékiek között immár sokadszor a Városföldi Általános Iskola (80 fő) nyerte.

2. K&H olimpiai futónapok, Kecskemét

3 km

Eredmények

Férfiak

1. Kovács Krisztián (Hunyadi DSE) 8:25

2. Kőműves Norbert (PVSK) 8:36

3. Szalóki Róbert (Tria-Túra SE) 8:52

4. Kiss Tibor (MAC) 8:54

5. Polyák Csaba (Tria-Túra SE) 9:06

6. Páner Gábor (Györköny) 9:17

Nők

1. Kiss Zsanett (UTE) 10:40

2. Hajdú Rita (Dunaújvárosi Futóklub) 11:33

3. Dr. Bújdosó Melinda (Jusztícia) 11:37

4. Andrási Judit (Kecskemét) 11:58

5. Pető Dóra (KARC) 12:08

6. Hohn Tímea (Kecskemét) 12:40

2006. május 13. - 3. K&H olimpiai futónapok, Kecskemét

Kecskeméten rajtolt a K&H olimpiai futónapok

Május 13-án, szombaton Kecskeméten indult útjára a K&H olimpiai futónapok eseménysorozata. Az olimpiai ötkarika jegyében az idén is öt vidéki - Kecskemét, Veszprém, Debrecen, Szeged, Kaposvár - nagyvárost kapcsolnak össze az olimpiai eszmét és az aktív pihenést hirdető futónapok. A hírös városban a futás mellett olimpikonjaink - a háromszoros olimpiai bajnok Kammerer Zoltán és a kétszeres olimpiai bajnok Horváth Gábor kajakosok- dedikált ajándékokkal várták a sportbarátokat.

A kellemes, igazi kánikulai szombat délutánon ezerhatszázan döntöttek úgy, hogy a futást választják hétvégi kikapcsolódásként. A 3 km-es távon a leggyorsabb a szegedi atléta Halászevics Áron (9:00) és a helyi születésű Juhász Ágnes (11:39) volt.

A versenyt a tavalyi második helyezett Halászevics Áron (9:00) nyerte a szekszárdi Szőke Gergő (9:06) és a Vasas atlétája, Emmer Attila előtt. "Bár nem vagyok tökéletes formában, de éreztem, hogy az első három között lehetek. Szinte végig hárman futottunk együtt. Az utolsó ötszáz méteren iramot váltottam, majd a végén egy nagyot hajrázva megszereztem a győzelmet. Múlt héten lett vége a duatlon szezonnak, így mostantól a nyár közepéig utcai futóversenyeken veszek részt. Gondolkodom a holnapi kaposvári versenyen is, ahol testvérem, Péter biztosan indul." Németh Gyula tanítványa, Szőke Gergő elégedett a második helyezéssel: "Nagyon jó volt a verseny, jól ment a futás. Hamar ott hagytuk a mezőnyt, a végén Áronnak jobban sikerült a hajrá, de elégedett vagyok. Az 1500 és 3000 méteres Ob-re készülök, ez egy jó felkészülés volt rá." Harmadik helyen a Vasas atlétája, Emmer Attila érkezett a célba: "Sajnos gyenge időt futottam, szerettem volna nyerni és legalább 8:30-at futni, így nem vagyok elégedett. A pollenallergiám miatt nehéz volt a légzésem, ez nagyon hátráltatott. Áron idén most vert meg először, pedig ez számomra kötelező győzelem lett volna."

A hölgyeknél a kecskeméti születésű, de bajai színekben induló Juhász Ágnes (11:39) érkezett elsőként a célba, megelőzve a Dunaújvárosból érkező Hajdu Ritát (12:05) és a kecskeméti Kovács Mariannt (12:33). A Mogyi SE 23 éves triatlonistája nagyon örült a hazai pályán szerzett győzelemnek. "Épp itthon töltöm a hétvégét, ezért indultam a versenyen. Hazai pályán fantasztikus versenyezni, minden kis zugot ismerek, tökéletesen tudtam, hogy mennyi van még hátra. Nagyon jó érzés itthon rajthoz állni. Ma még vár rám egy kerékpáros edzés, ezt a futást gyorsító edzésnek szántam. Július elején Fonyódon lesz a középtávú országos triatlon bajnokság, arra készülök minden erővel. Általában hosszabb távokat futok, a versenytávom a félmaraton, ezért ez a mai futás nekem kicsit gyors volt, de ennek ellenére nagyon jól esett. A Gatorade 10 kilométerén szeretnék még indulni, de az is lehet, hogy jövő szombaton a Libresse Női Futónapon is rajthoz állok". A dunaújvárosi fiatal futónő, Hajdu Rita örült a dobogós helyezésnek. "Ha jól tudom egy nálam idősebb lány lett az első, ezért nincs miért szégyenkeznem". A harmadik helyezett Kovács Mariann szintén a hazai pálya előnyeit élvezhette: "Jó hangulatú verseny volt, nagyon szeretem az utcai futóversenyeket, még több kellene belőlük Magyarországon. Nekem az 5-10 km az ideális táv, a Vivicittá és a Gatorade a kedvencem. Az időmmel nem vagyok elégedett, 12 percen belül szerettem volna funi, de mentségemre szolgál, hogy tegnap még egy nagyon erős kick-box edzésem volt. A futás nekem kötelező kiegészítő sportág, de nagyon szívesen csinálom, ezért is vagyok ma itt."

A futás után a Deák térre érkező kicsiket, nagyokat, családokat, barátnőket és barátokat dedikált ajándékokkal jutalmazták olimpikonjaink.

Az iskolák között kiírt mozgósítási versenyt a kecskemétiek között a Zrínyi Általános Iskola (177 fő), a vidékieknél pedig a városföldi Általános Iskola (143) nyerte meg és vihette haza a sportszervásárlási utalványokat.

3. K&H olimpiai futónapok, Kecskemét

3 km

Eredmények

Férfiak

1. Halászevics Áron (UNIVERSITAS) 9:00

2. Szőke Gergő (Szekszárd) 9:06

3. Emmer Attila (Vasas) 9:17

4. Zsigmond Előd (Szekszárd) 9:27

5. Asztalos Dénes (Szekszárd) 9:36

6. Pámer Gábor (Györköny) 9:54

Nők

1. Juhász Ágnes (Mogyi SE) 11:39

2. Hajdu Rita (Dunaújvárosi Futóklub) 12:05

3. Kovács Mariann (Szenkúdo SE) 12:33

4. Csík Eliza (Karcag) 12:40

5. Nagyné Kovács Sarolta (Szabadszállás) 13:18

6. Parányi Renáta (Bácsalmás) 13:30

2007. május 13. - 4. K&H olimpiai futónapok, Kecskemét

Negyedik alkalommal indult útjára a K&H olimpiai futónapok ez évben. A versenysorozat öt város futóit mozgatja meg, így jelképezve az olimpiai ötkarikát. A résztvevő városok közül elsőként Kecskeméten futottak az idén. Az eseményre Martinek János olimpiai- és világbajnok öttusázó és dr. Ábrahám Attila olimpiai- és világbajnok kajakos is ellátogatott, s buzdította a futókat.

A résztvevők méltán érezhették, hogy megjött a nyár, hiszen a hőmérő higanyszála egészen 30 C-ig kúszott. A hőség ellenére a tavalyi 1600 fős részvételi arányt ezúttal 2900-ra sikerült feltornázni, s ezzel a kecskemétiek alaposan feladták a leckét a sorozatban szereplő Veszprém, Debrecen, Szeged és Kaposvár rendezőinek.

A Kossuth téren gyülekező tömeget Franczia Viktória, a helyi aerobik élet mozgatója melegítette be alapos gimnasztikával, majd 10 óra 20 perckor, a két olimpikon rajtlövésére indult el a mezőny a 3,4 kilométeres táv megtételére. A rajtlövéstől számítva 4 perc telt el, mikor az utolsó futó is elhagyta a rajtzónát. Ám a nézők nem sokáig unatkozhattak, hiszen 6 perc múlva már a célegyenesbe érkezett az első három férfi, akik hatalmas hajráversenyben osztották szét maguk között a dobogós helyezéseket. A hölgyek versenyében a dunaújvárosi Hajdu Rita állva hagyta ellenfeleit, s mintegy háromnegyed perces előnnyel szakította át a célszalagot.

Eredmények

3,4 km

Férfiak

1. Szőke Gergely (Szekszárdi AC) 10:02

2. Erkolo Ashenafi (Etiópia) 10:05

3. Halászevics Péter (Universitas, Szeged) 10:10

Nők

1. Hajdu Rita (Dunaújvárosi Futóklub) 13:01

2. Kovács Mariann (Jusztícia) 13:44

3. Móczó Zsanett (Szekszárdi AC) 13:47

Iskolák mozgósítási versenye

Kecskeméti iskolák

1. II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola 289 fő

2. Zrínyi Ilona Általános Iskola 240 fő

3. Szent Imre Katolikus Általános Iskola 215 fő

Kecskemét környéki iskolák

1. Városföldi Általános Iskola 153 fő

2. Ballószögi Általános Iskola 147 fő

3. Szentkirályi Általános Iskola 82 fő

2008. április 20. - 4. K&H olimpiai futónapok, Kecskemét

Verőfényes napsütésben zajlott április 20-án Kecskeméten a K&H olimpiai futónap, melyet Bács-Kiskun megye székhelyén a jubileumi, 5. alkalommal rendeztek meg. A 3950 résztvevőre 3,4 kilométer teljesítése várt, vagy futva, vagy gyalogolva. A nap programját Nagy "Gizmó" Attila és csapata bemutatója indította: a három bringás fiú ismét lélegzetelállító mutatványokat hajtott végre a közönség üdvrivalgásától kísérve.

Az olimpiai öt karika megformázása az előző három állomáshoz hasonlóan itt sem maradt el, a főként gyerekekből álló, színes pólókat viselő egybegyűltek a Kossuth téren alakították ki az ötkarikás játékok jelképét. Ezután a résztvevők közösen melegítettek be a rájuk váró megmérettetés előtt. 10 óra 20 perckor eldördült a rajtpisztoly, a csaknem négyezres mezőny pedig nekilódult, hogy teljesítse a kecskeméti utcákon kanyargó távot.

Öt percig tartott, mire az összes induló áthalad a rajtkapun, melyen újabb öt perc múlva a győztes haladt át. Az etióp Mossissa Feyissa immár negyedszer diadalmasodott az idei K&H olimpiai futónapokon, Szeged, Kaposvár, Dunaújváros után Kecskeméten is nyerni tudott. A második helyet hatalmas küzdelemben Halászevics Áron szerezte meg Némedi Zoltán előtt.

A nőknél megismétlődött a szegedi futónap eredménye, hiszen Biacsi Ilona győzött ikertestvére, Bernadett előtt, harmadikként pedig Imrédi Kiss Ágnes futott be.

A futónap programjában ismét helyet kapott a BringaSuli, a kisgyermekek részére felállított kerékpáros ügyességi park is. A családok számára ideális vasárnapi programnak számító K&H olimpiai futónap eredményhirdetéssel és sorsolással zárult.

A K&H olimpiai futónapok ötödik, egyben utolsó idei állomása Veszprémben lesz, május 25-én.

K&H olimpiai futónap, Kecskemét

3,4 km

Férfiak

1. Mossissa Feyissa (A-Tomsport, etióp) 10:15

2. Halászevics Áron (Szeged) 10:30

3. Némedi Zoltán 10:31

4. Kuttor Csaba (Uniqa Team) 10:42

5. Ilisz Pál (DAC) 11:09

6. Kósa Tamás (MAC NS) 12:19

Nők

1. Biacsi Ilona (SZVSE) 12:35

2. Biacsi Bernadett (SZVSE) 12:36

3. Imrédi Kiss Ágnes (SZVSE) 12:40

4. Román Vanda (KARC) 12:45

5. Hajdu Rita (Futó Klub Dunaújváros) 13:13

6. Szabó Márta 14:25

Iskolák mozgósítási versenye

Kecskeméti iskolák

1. Szent Imre 312 fő

2. Kodály 305 fő

3. Zrínyi 282 fő

Kecskemét környéki iskolák

1. Városföld 255 fő

2. Ballószög Kossuth Ált. Isk. 197 fő

3. Szentkirály 165 fő

2009. május 10. - 5. K&H olimpiai futónapok, Kecskemét

Május 10-én Kecskemét adott otthont immár hatodik alkalommal a K&H olimpiai futónapnak. Bács-Kiskun megye székhelyének emblematikus pontján, a Kossuth téren volt a futóesemény központja, ahol már kora délelőtt gyülekeztek azok, akik teljesíteni szerették volna a város utcáin kijelölt 3,4 kilométer hosszú távot.

Az esemény szpíkerének, Péter Attilának a köszöntője után az olimpiai futónap programját a hatszoros aerobik világbajnok Szentgyörgyi Rómeó indította, aki a McDonald's képviseletében melegítette be az összegyűlteket.

Az átmozgatás után a 3100, a verseny hivatalos kék pólójába öltözött futó felsorakozott a rajtnál, hogy Boronkay Péter paralimpikon triatlonista pisztolylövésére nekiiramodjanak. A startlövés után Boronkay maga is csatlakozott a mezőnyhöz, és teljesítette a futótávot.

A mezőny több mint három percig hömpölygött, mire az utolsó induló is áthaladt a rajtkapun, és kifutott a pályára. A győztesre ezután már nem kellett sokat várni: a dunaújvárosi K&H olimpiai futónap győztese, Honti Attila Kecskeméten is nyerni tudott, 10 perc 30 másodperc alatt teljesítve a távot. Őt Nagy Sándor és Fekete Zoltán követte, ők hárman állhattak fel a dobogóra. A női versenyben a Biacsi-nővérek hamar eldöntötték az első két hely sorsát: Ilona 12 perc 20 másodperces idővel győzött egy másodperccel megelőzve ikertestvérét, Bernadettet. A "bronzérem" is Szegedre került, Fekete Szeréna jóvoltából.

A győztesek után több mint fél órán keresztül érkeztek célba a teljesítők, felnőttek és gyermekek egyaránt élvezték a remek időt és a napsütést. A befutó után jöhetett a levezetés, Szentgyörgyi Rómeó lépett színpadra, és egy lendületes tavaszi tornával búcsúzott a kecskemétiektől. A remekül sikerült 6. K&H olimpiai futónapot az eredményhirdetés és a támogatók ajándékainak kisorsolása zárta.

A K&H olimpiai sorozatának következő eseménye a 16. K&H olimpiai maraton váltó május 17-én, Budapesten lesz.

Eredmények 3,4 km

Férfiak

1. Honti Attila (UTE) 10:30
2. Nagy Sándor (Kiskunfélegyháza Szuperinfo) 11:33
3. Fekete Zoltán (Lakiteleki Triatlon Klub) 12:10
4. Horváth Bence (FTC) 12:28
5. Berki Zoltán (Sopron) 12:34
6. Olajos István (Lakiteleki Triatlon Klub) 12:45

Nők

1. Biacsi Ilona (SZVSE) 12:20
2. Biacsi Bernadett (SZVSE) 12:21
3. Fekete Szeréna (SZVSE) 14:00
4. Juhász Ágnes (Mogyi SE Kecskemét) 14:22
5. Parányi Renáta (Bácsalmás) 15:02
6. Kovács Mariann (Kecskemét) 15:17

Iskolák mozgósítási versenye

Kecskeméti iskolák

1. Kodály ÉZI 303 fő
2. II. Rákóczi 287 fő
3. Zríniy 265 fő

Kecskemét környéki iskolák

1. Móra, Kerekegyháza 248 fő
2. Szentkirály 206 fő
3. Kossuth, Ballószög 121 fő

2010. június 5. - 7. K&H olimpiai futónapok, Kecskemét

Bács-Kiskun megyeszékhelyén, Kecskeméten került sor június 5-én, szombaton a K&H olimpiai futónapok 2010-es sorozatának harmadik eseményére. Összesen kétezren gyűltek össze az esemény hivatalos kék pólóját viselve a Deák Ferenc téren, hogy lefussák Kecskemét utcáin a 3 kilométeres távot.

A futni vágyók közös bemelegítéssel készültek fel a teljesítésre, majd felsorakoztak a rajtkapu előtt, hogy 15 óra 20 perckor nekivághassanak a távnak. Az útvonal Kecskemét belvárosában haladt végig, így a résztvevők nem csak futhattak, hanem közben várost is nézhettek. A rajtpisztoly eldördülése után két percig tartott, mire az összes résztvevő kifutott a pályára, és nem sokat kellett várni arra sem, hogy a célegyenesben feltűnjön a leggyorsabb induló.

A Békéscsabán élő etióp futó, Mossissa Feyissa 9 percen belüli időeredménnyel, 8 perc 56 másodperc alatt futotta a 3 kilométert. Őt Varga Roland és Szalóki Róbert követte a célban.

A nők versenye az elmúlt évekhez hasonlóan a szegedi Biacsi nővérek csatáját hozta, most Bernadett győzött egy másodperccel Ilona előtt, utánuk pedig a szintén szegedi Imréné Kiss Ágnes futott be.

A győzteseket követve még több mint fél órán keresztül érkeztek be a célba a résztvevők: fiatalok és öregek, családok teljesítették közösen a távot.

A 7. kecskeméti K&H olimpiai futónap az eredményhirdetéssel és ajándéksorsolással zárult. Az olimpia jegyében zajló sorozat következő állomása június 6-án, Kaposváron lesz.

Eredmények, 3 km

Férfiak
1. Mossissa Feyissa (Békéscsabai AC) 8:56
2. Varga Roland (Karc SE) 9:19
3. Szalóki Róbert (A-Tomsport) 9:24

Nők
1. Biacsi Bernadett (SZVSE) 10:38
2. Biacsi Ilona (SZVSE) 10:39
3. Imréné Kiss Ágnes (SZVSE) 10:53

Iskolák mozgósítási versenye

Kecskeméti iskolák
1. II. Rákóczi Ferenc Ált. Isk. - 200 fő
2. Szent Imre Katolikus Óvoda és Ált. Isk. - 155 fő
3. Kodály Ének-zenei Ált. Isk. - 153 fő

Kecskemét környéki iskolák
1. Szentkirályi Ált. Isk. - 281 fő 2. Ballószögi Ált. Isk. - 86 fő 3. Kerekegyházi Móra Ferenc Ált. Isk. - 81 fő

2011. május 21. - 8. K&H olimpiai futónapok, Kecskemét

A nyár május végén beköszöntött Kecskemétre: 30 fokban, végig ragyogó időben és kiváló hangulatban zajlott a 8. K&H olimpiai futónap, amire 2050-en neveztek.

A hírös város kora délután kezdett "bekékülni". A Deák Ferenc térre egyre többen érkeztek a verseny kék pólójában. Jöttek iskolások és egyetemisták, fiatalok és családosok, sokan közülük babakocsikkal. A futónap résztvevői Szentgyörgyi Rómeó vezetésével melegítettek be, majd átvonultak a rajtfolyosóba. A kecskeméti 8. K&H olimpiai futónap rajtjelét Bődi László, a K&H Bank lakossági fiókvezetője és Suba Levente alrégió-vezető közösen adta meg. Aztán ők maguk is csatlakoztak a futókhoz, akiknek a mezőnyében ott volt Boronkay Péter triatlon világbajnok parasportoló, illetve Tabajdi József, aki valamennyi budapesti nemzetközi maratont teljesítette.

A 3,1 kilométeres távon elsőként Kis Tibor ért célba, 9:40-es idővel győzött. A nőknél Kis Zsanett volt a leggyorsabb, neki 10:50 alatt sikerült teljesítenie a távot. Érdekesség, hogy mindkét sportoló a MAC Népstadion versenyzője. Utánuk pedig fél óránál is hosszabb ideig ért célba a kecskeméti futósokaság. A mezőny igazán színes volt. Egyesek görkorcsolyán érkeztek vissza a Deák Ferenc térre, mások mezítláb, cipőjüket a kezükben tartva futottak be a célba. Sok olyan apuka futott, aki gyerekét a nyakában hozva teljesítette a távot, vagy éppen babakocsiban tolta végig kisgyerekét.

A futás utáni eredményhirdetésen nemcsak a három férfi és női helyezett állhatott dobogóra, hanem külön díjat kaptak a legtöbb diákot mozgósító kecskeméti és város környéki iskolák. A 8. K&H olimpiai futónapra a budapesti József Attila Színház 30 darab belépőt ajánlott fel egy iskolának egy előadására, a színházjegyeket a kecskeméti Damjanich János Általános Iskola nyerte. Rajtuk kívül azoknak is igazán emlékezetes lehetett a futónap, akik a Timex és a K&H ajándékait nyerték a versenyen lezajlott sorsoláson.

A K&H olimpiai futónapok sorozata május 22-én Veszprémben folytatódik.

Eredmények, 3,1 km

Férfiak

1. Kis Tibor (MAC Népstadion) 9:40

2. Galamb Csaba 9:50

3. Kónya Ákos 9:57

Nők

1. Kis Zsanett (MAC Népstadion) 10:50

2. Imréné Kiss Ágnes 11:00

3. Kerstin Ruthard (Németország) 12:11

Iskolák mozgósítási versenye, Kecskeméti intézmények

1. Kodály Zoltán Általános Iskola, 201 fő

2. Szent Imre Óvoda és Általános Iskola, 126 fő

3. II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola, 124 fő

Iskolák mozgósítási versenye, Kecskemét környéki intézmények

1. Szentkirályi Általános Iskola, 345 fő

2. Helvécia-Ballószög Általános Iskola és Óvoda, Ballószög, 103 fő

3. Móra Ferenc Általános Iskola, Kerekegyháza, 95 fő

2012. szeptember 22. - 9. K&H olimpiai futónapok, Kecskemét

Szeptember 22-én 2200-an futottak a K&H olimpiai futónapok kecskeméti helyszínén, ahol már kilencedik alkalommal gyűltek össze a résztvevők a 3,4 km-es táv közös teljesítésére. Az eseményen készült fotók már megtekinthetők a képcsarnokban!

A Deák Ferenc tér az ebéd utáni órákban hamar megtelt családokkal és iskolai csoportokkal, akik a Kecskeméti Kulturális és Konferencia Központban vehették át az esemény egyedi kék pólóját, valamint ismerkedhettek a kiállítói programokkal.

A rajt előtti percekben a kecskeméti Fitt Woman Fitness edzője, Fodor Viki vezetésével melegítettek be a futónap résztvevői. A rajt indítását a város büszkesége, a kétszeres világbajnok és háromszoros Európa-bajnok magyar paratriatlonista, Boronkay Péter vállalta, majd a gyermekek nagy örömére ő maga is csatlakozott a mezőnyhöz.

A 3,4 kilométeres távon elsőként Szelepcsényi Zsolt ért célba, aki 9:21-es idejével közel fél percet vert a 2011-es férfi első helyezett idejére. A férfi mezőny második helyezettje, Galamb Csaba a tavalyi eredményéhez képest javított, egy szinttel feljebb állhatott dobogóra. A lányok versenyében első helyen végzett, csak úgy, mint tavaly - Kis Zsanett, a MAC Népstadion versenyzője.

A helyezetteken kívül a résztvevők is ajándékokkal gazdagodtak, hiszen K&H ajándékcsomagok, TIMEX karórák és Sony zenelejátszók találtak gazdára.

Egyéni legjobb eredmények a mai napon:

Férfi egyéni:
1. helyezett: Szelepcsényi Zsolt (Titán TC, Szeged), ideje: 9:21
2. helyezett: Várbíró Attila (Mogyi SE, Baja-Pécs), ideje: 9:26
3. helyezett: Galamb Csaba (Karc), ideje: 9:31

Női egyéni:
1. helyezett: Kis Zsanett (MAC Népstadion), ideje: 10:35
2. helyezett: Szörf Dia (Budapest), ideje: 12:40
3. helyezett: Háriné Taskó Anita (Hírös Futó Klub), ideje: 12:52

A K&H olimpiai futónapok sorozat állomásain versenyt hirdetünk a legtöbb diákot mozgósító helyi és környéki iskolák között. A legnépesebb táborral érkező csapatok sportszer vásárlási utalványt nyertek.

A legtöbb diákot mozgósító kecskeméti iskolák:

1. helyezett: Kecskeméti Református Általános Iskola, 228 fő
2. helyezett: II. Rákóczi Ferenc Tagiskola, 214 fő
3. helyezett: Szent Imre Katolikus Általános Iskola, 164 fő

A legtöbb diákot mozgósító Kecskemét környéki iskolák:

1. helyezett: Szentkirályi Általános Iskola, Szentkirály, 262 fő
2. helyezett: Kossuth Lajos Ált. Intézményegysége, Helvécia-Ballószög Ált. Iskola, 148 fő
3. helyezett: Móra Ferenc Általános Iskola, Kerekegyháza, 144 fő


2013. május 11. - 10. K&H olimpiai futónapok, Kecskemét

Május 11-én 1600-an futottak a K&H olimpiai futónapok kecskeméti helyszínén, ahol már tizedik alkalommal gyűltek össze a résztvevők a 3,4 km-es táv közös teljesítésére.
A Deák Ferenc tér az ebéd utáni órákban hamar megtelt családokkal és iskolai csoportokkal, akik a Kecskeméti Kulturális és Konferencia Központban vehették át az esemény egyedi kék pólóját, valamint ismerkedhettek a kiállítói programokkal.

A rajt előtti percekben a kecskeméti Fitt Woman Fitness tagja, Szente Renáta vezetésével melegítettek be a futónap résztvevői. A rajt indítását Kecskemét alpolgármestere, Mák Kornél vállalta.

A 3,4 kilométeres távon elsőként Szelepcsényi Zsolt, a tavalyi győztes, ért célba, 9:51-es idővel. Őt követte Kapitány Zoltán az USC Szeged futója 10:15 perces eredménnyel. A férfiak között a harmadikként Dr. Kis Tibor futott át a célkapun.

A nők versenyében első helyen Háryné Staskó Anita szakította át a célszalagot, őt követte Müller Johanna és harmadikként Réhey Erzsébet 14:02.

A helyezetteken kívül a résztvevők is ajándékokkal gazdagodtak, hiszen K&H ajándékcsomagok, találtak gazdára.

Egyéni legjobb eredmények a mai napon:
Férfi egyéni:
1. helyezett: Szelepcsényi Zsolt Szeged Titán RC 9:56
2. helyezett: Kapitány Zoltán USC Szeged 10:15
3. helyezett: Dr. Kis Tibor MAC 10:42

Női egyéni: 1. helyezett: Háryné Staskó Anita Kecskemét 13:30
2. helyezett: Müller Johanna 13:58
3. helyezett: Réhey Erzsébet 14:02

A K&H olimpiai futónapok sorozat állomásain versenyt hirdetünk a legtöbb diákot mozgósító helyi és környéki iskolák között. A legnépesebb táborral érkező csapatok értékes ajándékokat nyertek.

A legtöbb diákot mozgósító kecskeméti iskolák:
1. helyezett: II. Rákóczi F. Általános Iskola – 139 fő
2. helyezett: Ének-zenei Általános Iskola és Középiskola – 90 fő
3. helyezett: Szent Imre Általános Iskola – 36 fő

A legtöbb diákot mozgósító Kecskemét környéki iskolák:
1. helyezett: Szentkirályi Általános Iskola – 200 fő
2. helyezett: Ballószögi Általános Iskola – 98 fő
3. helyezett: Móra Ferenc Általános Iskola – 75 fő

Névadó főszponzor KH_olimpai_paralimpiai_logo Társszponzor McDonalds_logo timex knoppers Médiatámogató gong Támogató Hírös Sport Nonprofit Kft. Fesztiváliroda Fedett Uszoda Kecskemét

fb share