Hegyvidék Félmaraton és Váltó a Normafánál - Versenytörténet

1. Expressz Újság Hegyi Félmaraton - 1999. április 18.

Tavaszi félmaratonnak hirdette a Budapest Sportiroda az I. Expressz Újság Hegyi Félmaratont, de végül téli verseny lett belőle. Vasárnap reggel a Normafánál 4 fokos hőmérséklet és hózápor várta a hosszútávfutás legelszántabb híveit. A lehetetlen körülmények ellenére is több, mint 1000 futó sorakozott fel a rajtvonalnál és vágott neki a kétkörös versenynek. A nők mezőnyében az idén sérüléssel bajlódó Földingné Nagy Judit és a BVSC színeiben versenyző román Simona Staicu volt a két esélyes. Simona a 7 kilométernél lévő első komoly emelkedőnél folyamatosan húzott el ellenfelétől és magabiztosan nyerte a versenyt és a 60.000 forintos első díjat. A férfiaknál a szintén BVSC-s Sági Ferenc és Holba Zoltán tűnt a legesélyesebbnek. Az első körben Holba cipőfűzője kioldódott és gémberedett ujjaival csak nagyon nehezen tudta újrakötni, így jelentős hátrányba került. Sági Ferenc 12 kilométernél egy kemény lejtős szakasznál ritmust váltott, melyet senki sem tudott követni és így ő nyerte az I. Expressz Újság Hegyi Félmaratont.

A győztesek ideje az időjárási körülményeket figyelembe véve jónak mondható. Az amatőrök becsülettel állták az emelkedőket, a hegy tetején zuhogó hó, az alsóbb szakaszokon ömlő eső kínjait, a felhőbe burkolózó János-hegy elkeserítő látványát. Mindezek ellenére 950-en célbaértek a versenyen, bizonyítva a futás és a sport csodálatos erejét.

Eredmények

Nők

1. Simona Staicu (BVSC Kufner) 76:51

2. Földingné Nagy Judit (Győri Dózsa) 78:08

3. Jakab Ágnes (Kaposvári Építők) 79:59

4. Vajda Zsuzsa (MAC) 84:15

5. Farkas Ágota (Hunyadi DSE) 85:59

6. Zsiga Tímea (Haladás VSE) 86:37

Férfiak

1. Sági Ferenc (BVSC Kufner) 66:58

2. Nagy László (UTE) 67:23

3. Miklós Artúr (BVSC Kufner) 67:41

4. Imre Péter (UTE) 68:46

5. Holba Zoltán (BVSC Kufner) 69:37

6. Szűcs Antal (BVSC Kufner) 69:56

2. Expressz Újság Hegyi Félmaraton - 2000. április 15.

Félmaraton - teljes siker

Szombaton a főváros zöld tüdejében a Normafa körül kijelölt 21 kilométeres távon rendezte meg a Budapest Sportiroda a 2. Expressz Újság Hegyi Félmaratont.

A tavalyi szakadó hóesést teljesen feledtette az időjárás, már-már nyári melegben vágott neki 1266 futó az emelkedőkkel tarkított útvonalnak. Az idei 20 %-kal több induló az ország minden pontjáról érkezett, még a legtávolabbi megyék is képviseltették magukat. A résztvevők 43 % a érkezett vidékről. A hölgyek aránya 20 % volt. A legidősebb női induló 64, a legidősebb férfi 73 éves volt.

A szervezők kellemes meglepetésére közel 100 tinédzser is elindult. Az élmezőnyben érződött a legjobbak hiánya, akik a vasárnapi félmaratoni OB-n indultak, így a férfiaknál a tavalyi 3. helyezett romániai Miklós Artúr nyert. A hölgyeknél a dunaújvárosi Ágoston Zita ért elsőnek célba. A férfi győztes ideje 2 perccel maradt el a tavalyi teljesítménye mögött. Ez egyértelműen a hirtelen meleg számlájára írható.

Az időjárás hatása még erőteljesebben érződött az amatőrök idején, nagyon kevesen tudtak javítani az előző évi teljesítményükön. A meleg és az utolsó 4 kilométeres emelkedő ellenére szinte mindenki sikeresen célba ért. A célban feltűnően sok - kb. 2000 - néző tapsa köszöntötte a távot teljesítőket. A tavaly indult verseny második éve bizonyította, hogy komoly jövő előtt áll, és hosszú évekig lesz kiemelt helye a tavaszi futónaptárban.

EREDMÉNYEK

Férfi:

1. Miklós Artúr (BVSC Kufner) 1:09:50

2. Tomoiaga Gheorge Románia 1:11:50

3. Ostoróczky Ferenc (Honvéd Steffl) 1:13:09

Női:

1. Ágoston Zita (Dunaújvárosi AC) 1:25:45

2. Zsiga Tímea (Haladás VSE) 1:30:09

3. Meggyesi Tünde (Margitszigeti AC) 1:31:14

3. Expressz Újság Hegyi Félmaraton - 2001. május 19.

Ezúttal nem kirándulók zaja verte fel a budai hegyek csöndjét.

Futóléptek tapostak a Normafa környékén.

Május 19-én rajtolt ugyanis a Csillebérci Szabadidő Központból a 3. Expressz Újság Hegyi Félmaraton mezőnye. Közel 1100 futó állt rajthoz, aki vállalta, hogy a 21 kilométert nem sík terepen a városban, hanem a város felett, a hegyek között teljesíti. Budapest kibukkanó gyönyörű tavaszi panorámája csodálatos díszletet adott. A reggeli borús, szeles időjárás megtréfálta a szervezőket és a futókat egyaránt, ám a 11 órás rajtra már a nap is kisütött.

Az élmezőny már a második kilométernél leszakította az amatőr futókat. A tavalyi győztes ma is nagy iramot diktált, és előnyét a célig megőrizte. A hölgyeknél Jakab Ágnes végig vezetett, a második Erdős Ibolya (ORTRI) meg sem tudta közelíteni, így a Kaposvári Építők versenyzője megérdemelten győzött 1:20:34-es idővel.

Az amatőrök még több, mint 1 órán keresztül özönlöttek a csillebérci célba.

Az 1 körös verseny sikeresnek bizonyult, így az esemény jövőre is ezen a pályán kerül megrendezésre.

Eredmények

Nők

1. Jakab Ágnes (Kaposvári Építők) 1:20:34

2. Erdős Ibolya (ORTRI Császári Csemege) 1:23:10

3. Kovács Krisztina (Margitszigeti AC) 1:28:38

4. Kovács Fatima (Dunakeszi VSE) 1:30:32

5. Tamáskovics Adrienne (BVD Honvéd SE) 1:31:09

6. Demetrovics Judit (Budapest) 1:31:54

Férfiak

1. Miklós Artúr (BVSC Kufner) 1:08:51

2. Nagy László (Dunakeszi VSE) 1:09:05

3. Berecz Lajos (Mezőtúr) 1:09:17

4. Baier Tibor (Dunakeszi VSE) 1:10:11

5. Hristea Petrica ROM 1:12:12

6. Sebestyén Zoltán dr. (Gödöllői EAC) 1:13:30

4. Apenta Hegyi Félmaraton és Váltó a Normafánál - 2004. május 23.

A budai hegyek emelkedői és lejtői mellett az olykor viharos erősségű széllel is meg kellett küzdenie 4. Apenta Hegyi Félmararton és Váltó összesen 3200 fős mezőnyének vasárnap délelőtt a Normafánál. A főváros kedvelt kiránduló és futó központjában a hét végi "nagyüzem" már kora reggel beindult és többszöröse volt a megszokottnak. Három esztendősszünet után ismét futóléptek zaja és gyereksereg hangos ricsaja verte fel a Csillebérci Szabadidő és Ifjúsági Központot.

Míg az Apenta hegyi félmaratonra készülők elmélyülten koncentrálvamelegítettek, addig a félmarartonka indulói - köztük a több száz hazai pályán versenyző XII. kerületi diákkal - vidáman várták a rajtot, mert pontosan tudták a 3,5 km-es táv alatt csak ízelítőt kapnak a hegyi futásból. A rajtpisztoly a kerület polgármesterének, Mitnyan Györgynek a kezében dördült el, aki egy órával később maga is erre a jelre várt a félmarartoni futók között. A győzelmet két budapesti futó, Farkas József és Márkfy Anna szerezte meg.

A "bemelegítés" után következett a kitartást, állóképességet és komoly felkészültséget igénylő hegyi félmararton, amelynek mezőnyében valamivel több, mint ezer egyéni futó és közel 200 váltónak az első tagjai várták a startjelet. A rajt után a profik azonnal elléptek a mezőnytől. Az élen rövid ideig ötfős, majd három főre csökkent boly diktálta az iramot. A Horváth Béla, Ilisz Pál, Kőműves Norbert triót végül az utóbbi oszlatta fel, aki 15 km-nél ritmust váltott és leszakította ellenfeleit. A pécsiek futója boldogan foglalta össze győzelmének menetét: "Igazi hegyi terep volt rengeteg emelkedővel és lejtővel. Lefelé elmentek a többiek, de szerencsére az emelkedőkön mindig utolértem őket és mivel a táv második felében a hegyből volt több, így sikerült elegendő előnyt szereznem a győzelemhez. Nagyon jól éreztem magam, szép helyeken futottunk és végig élveztem a futást." A második helyen elcsigázottan érkezett a célba Horváth Béla. "Kifutottam magam. Kőműves Norbert erős tempót diktált a kezdetektől fogva. A 9-10 km-ig hullámosnak mondható és jól futható terep a végére bekeményedik." - mondta a fehérvári Hunyadi DSE atlétája. A bronzérmet a dunaújvárosi Ilisz Pál szerezte meg.

A nőknél Vajda Zsuzsa rajt-cél győzelmet aratott és alaposan, öt perccel megverte a női mezőnyt. "Nagyon kemény volt, annak ellenére, hogy gyakran edzem itt, így ismertem a terep egyes részeit. A lábizmokat erőteljesen és egyformán igénybe veszik az emelkedők és a lejtők is. Egyetlen pillanatra sem szabad kihagyni."- hangzottak az aranyérmes mondatai.

A győztesek már levezetni indultak, amikor a futók többsége még küzdött a 21 097,5 m-es távval és a 316 szintkülönbséggel, azonban valamivel több, mint két és fél óra elteltével a mezőny legidősebb futói, a 71 éves Kenyér Imre és a 70 éves Bődi Zsuzsa is megérkeztek a célba.

4. Apenta Hegyi Félmaraton és Váltó

Eredmények:

21.1 km

Férfiak:

1. Kőműves Norbert (PVSK) 69:59

2. Horváth Béla (Hunyadi DSE) 72:10

3. Ilisz Pál (Dunaújvárosi AC) 72:18

4. Fonyó Sándor (VEDAC) 73:56

5. Khoór Bence (Bp. Honvéd) 73:56

6. Németh Géza (Lakiteleki Titatlon) 79:04

Nők:

1. Vajda Zsuzsa (MAC Népstadion) 1:22:33

2. Farkas Katalin (Micro SC) 1:28:32

3. Kulcsár Éva (Chinoin) 1:31:00

4. Fehér Enikő (GYÖTRI) 1:33:23

5. Tengerdi Zita (Megalódusz Tata) 1:34:42

6. Asztalos Zsuzsanna (Hegyvidéki TC) 1:35:14

Váltó (9,8-7,8-3,5 km):

Férfiak:

1. Gyúró Team 1:19:04

2. Zöldgömb OTP Futókör 1:21:37

3. Albertirsai Futóklub 1:24:47

Nők:

1. Gyalogkakukk 1:41:05

2. Fogd a sarud és fuss 1:47:09

3. Spuris Lányok 1:50:17

Vegyes:

1. Triász 1:25:31

2. Miki Team 1:29:57

3. Sityak 1:36:40

Fut a cég! Akció

Férfiak:

1. Procter & Gamble 1:26:51

2. Tateyama 1:36:03

3. Állami Erdészeti Szolgálat 1:39:13

Nők:

1. Alma Mater Nyelvstúdió 2:00:18

2. Hannoveri Villamosok 2:06:03

Vegyes:

1. Térképész 1:47:15

2. IBM 1:56:04

3. Taxi 2000 2:12:04

Félmarartonka (3,5 km):

Férfiak:

1. Farkas József (KSI) 11:18

2. Budai Lajos (Almásfürdő) 12:20

3. Fehérvári Zsolt (VDSE) 12:47

4. Vitárius Balázs (Margitszigeti SC) 13:18

5. Ambrus Szabolcs (Budapest) 13:21

6. Andrási Balázs (Védelem SC) 13:37

Nők:

1. Márkfy Anna (Budapest) 13:44

2. Szabó Tímea (Villám SC) 14:13

3. Őry Eszter (Budapest) 14:49

4. Szabó Adrienn (Villám SC) 15:01

5. Major Istvánné (Futapest) 15:24

6. Hargitai Henrietta (Villám SC) 16:3

5. Apenta Hegyi Félmaraton és Váltó a Normafánál - 2005. május 8.

BERECZ ÉS BENKÓ A LEGGYORSABB HEGYMENŐ

Az újjászületett üdítően zöld természet, virágillattal teli hegyi levegő és a főváros ébredező, felhőkbe borult látványa fogadta az 5. Apenta Hegyi Félmaraton és Váltó mintegy 3300 résztvevőjét vasárnap délelőtt a Normafánál. A futás évének következő eseménye már igazi próbatétel elé állította a futókat. A félmaratoni táv 21 097.5 métere mellett a budai hegyek lankáin és emelkedőin haladó útvonal 316 méteres szintkülönbségét és a hideg, időnként viharos szelet is le kellett győzni ahhoz, hogy a célvonalon áthaladva a teljesítést igazoló érmek jogos tulajdonosaik nyakába kerüljenek.

A sportos családi napon először a túrázók, gyaloglók indultak el Csillebércről a János hegyre vezető erdei ösvényen. A nyolc kilométeres séta közben jutott idő a természet szemrevételezésére, az elő-előbukkanó napsugarak melegének élvezetére és a baráti, családi beszélgetésekre is. A 2 kilométeres Apenta félmaratonkán többnyire általános iskolások és gyermekükkel kéz a kézben kocogó anyukák, apukák rajtoltak.

A gyaloglók nyugalmával ellentétben a félmaratoni futókat fokozatosan hatalmába kerítette a versenyláz. Több mint hatszázan először álltak rajthoz az Apenta félmaratonon, köztük százhatvanan életük első félmaratoni teljesítését tűzték ki célul ezen a napon. A mezőnyben volt az a hetven futó is, akik a verseny történetének mind a négy korábbi 21 kilométerét már a lábukban tudhatták.

Tizenegy órakor dr. Mitnyan György lövésére rajtolt el a mezőny, majd maga a XII. kerületi polgármester is beállt a futók közé, hogy a tavalyi sikeres teljesítés után az idén is célba érjen.

A férfiaknál a mezőtúri Berecz Lajos (1:08:29) négy kilométer után az élre állt és előnyét fokozatosan növelve győzött a pécsiek címvédője, Kőműves Norbert (1:10:33) és a kétszeres Kékes Csúcsfutás győztes, gyulai Biri Ferenc (1:12:47) előtt. A férfiakhoz hasonlóan a hölgyeknél aranyérmes Benkó Gabriellával (1:25:52) sem bírt senki lépést tartani ezen a napon és fölényesen győzött Szabó Andrea (1:27:31) és Fehér Enikő (1:34:57) előtt.

Az Apenta hegyi félmaraton egybeesett a Vöröskereszt és Vörösfélhold Világnapjával. A Vöröskereszt Nemzetközi Bizottsága (VKNB) budapesti székhelyű Közép-Európai Képviselete és a Magyar Vöröskereszt (MVK) ezt a különleges napot ezzel a futóversennyel ünneplte meg. A Vöröskereszt humanitárius eszméit a magyar sport kiemelkedő alakjai hirdették. Az érmet ezúttal olimpiai- és világbajnok, olimpiai helyezett sportolók - a kajakos Kovács Katalin, Bóta Kinga, Szabó Szilvia, Viski Erzsébet, az evezős Haller Ákos, a vívó Nemcsik Zsolt - osztották a célban a futók nagy örömére.

DOBOGÓS NYILATKOZATOK:

Berecz Lajos (Mezőtúri SE):

Négy kilométer után egyedül maradtam, miután a címvédő Kőműves Norbert leszakadt. Nem ment könnyedén, alig egy hónapja kezdtem el edzeni. Influenza görcsös köhögése okozta bordatörések miatt öt hetes pihenőre kényszerültem. Nagyon örülök a győzelemnek, mert 2001-ben itt mutatkoztam be először BSI eseményen, akkor harmadik lettem. Ráadásul hegymenő sem vagyok, de ma nekem ment a legjobban a Normafán.

Kőműves Norbert (PVSK):

Nagyon kemény volt a verseny, az első kilométereken Lajos erős tempót diktált, amelyet nem bírtam elfutni vele, így egyedül maradtam.

Biri Ferenc (Gyulai SE):

Először futottam ezen a versenyen. A Mátra emelkedői jobban fekszenek nekem. Erőből futom meg az emelkedőket, mert nem vagyok elég gyors, így a váltakozó pályán el tudtak menni mellettem és a különbséget nem tudtam ledolgozni.

Bekó Gabriella (BHSE):

Kellemes verseny volt. Edzésszerűen futottam, mert a maratoni országos bajnokságot követő nagy pihenés után edzőm, Gál Géza bácsi kíváncsi volt arra, hol tartok. Külön köszönöm a frissítő állomásokon dolgozó gyerekeknek a remek bíztatást. Számomra most triatlonos szezon következik, így maratonra, félmaratonra már csak ősszel vállalkozom.

Szabó Andrea (Unik SE):

A megszokott helyett új zokniban futottam, amely teljesen feltörte a lábam, így próbáltam minél kímélőbb tempóban futni. Nagyon sokan voltak a pálya mentén. Ez meglepett, mert nem számítottam ekkora tömegre. Amióta Szegeden tanulok, a budai hegyektől is távol kerültem, így igazi öröm volt számomra ez a verseny.

Fehér Enikő (GYÖTRI):

Honfi Gábornak köszönöm, hogy segített a táv kétharmadán, így az előre megtervezett taktika szerint futottam és nagyon elégedett vagyok ezzel a bronzéremmel.

5. Apenta Hegyi Félmaraton és váltó

Eredmények:

21.1 km

Férfiak:

1. Berecz Lajos (Mezőtúri VSI) 1:08:29

2. Kőműves Norbert (PVSK 67) 1:10:33

3. Biri Ferenc (Gyulai SE) 1:12:47

4. Kedves Roland (Mezőtúri VSI) 1:16:12

5. Hajnali Gábor (Esztergom) 1:16:25

6. Pulszky Lajos (Mocorgó) 1:17:33

Nők:

1. Benkó Gabriella (BHSE) 1:25:52

2. Szabó Andrea (UNIK SE) 1:27:31

3. Fehér Enikő (GYÖTRI-Gyöngyös) 1:34:57

4. Ocsovainé Gombás Mária (Hatvan) 1:36:28

5. Berkes Katalin (Margitszigeti AC) 1:38:01

6. Ugyan Anita (Excelsior) 1:39:57

Apenta Hegyi Félmaraton Váltó (9,8-7,8-3,5 km)

Férfiak:

1. Csukott száj (Budapest) 1:19:59

2. Gyúró Team (Bugyi) 1:21:03

3. Zöldgömb SK (Budapest) 1:22:02

Nők:

1. Szabadnapos Csigák (Budapest) 1:45:16

2. Kengyelfutó Gyalogkakukk (Budapest) 1:45:18

3. Soproni kocogó kismamák (Sopron) 1:48:49

Vegyes:

1. OTP Futókör Miki Team (Budapest) 1:29:58

2. Sityak SE (Budapest) 1:33:49

3. Melinda és a fiúk (Szolnok) 1:35:10

Fut a cég!

Férfiak:

1. Intereurópa Bank (Budapest) 1:24:44

2. Sanitas Med Bt. (Budapest) 1:27:52

3. Elektrolux We-Kings(Jászberény) 1:35:03

Apenta Félmaratonka (2 km)

Férfiak:

1. Ficzere Péter (MAC Népstadion) 6:54

2. Pámer Gábor (Györköny) 6:55

3. Koós Erik (Jókai Mór Ált. Isk., Bp.) 7:33

Nők:

1. Márkfy Anna (Vasas Humansoft) 7:54

2. Szabó Adrienn (Villám SC) 8:12

3. Szabó Tímea (Villám SC) 8:24

6. Klubrádió Hegyvidék Félmaraton és Váltó - 2006. május 7.

Benedek szenzációs debütálása a hegyi félmaratonon

Az esőcseppekből és a szikrázó napsütésből éppúgy nem volt hiány, mint ahogyan a futókból sem, hiszen 3100 résztvevő állt rajthoz a 6. Klubrádió Hegyvidék Félmaraton és Váltón vasárnap a Normafán. A félmaratoni táv egyéni és csapatos teljesítői kifejezetten ideálisnak tartották az időjárást, de az 1%-os futás a sportért csaknem nyolcszáz rajthoz állóját és a 8 km-es Családi gyalogtúra négyszázhoz közeli indulóját sem tántorította el a szél és az eső. A Klubrádió-Hegyvidék Majálisra érkezők, valamint a szurkolók szintén remek hangulatban töltötték el május legelső vasárnapját a Csillebérci Szabadidő Központban.

A nap első hivatalos programja a 10 órakor rajtoló 8 km-es családi gyalogtúra volt. A gyaloglás rajthelyszíne körül szép számmal sorakoztak fel a Nordic Walking iránt érdeklődők is. A kezdők számára tréninget tartottak, majd 10 óra 30-kor közös túrára indultak az oktatók és a nevezettek, akiknek - korlátozott számban - Nordic Walking botkölcsönzési lehetőséget is biztosított a BSI.

A Nemzeti Sporthivatal által támogatott 1%-os futás a sportért 1304 méteres távja mindenféle korosztályt vonzott. A félmaratoni mezőny rajtja után, 11 óra 30 perckor eldördülő rajtpisztoly ravaszát a Nemzeti Sporthivatal elnöke, dr. Ábrahám Attila húzta meg.

Az egyéni és váltó félmaratoni futókat a 6. Klubrádió Hegyvidék Félmaraton és Váltó fővédnöke, dr. Mitnyan György indította útjára, aki ezt követően maga is beállt a mezőnybe. A kerület polgármestere idén harmadszorra teljesítette a hegyi félmaratont. A több mint 1500 versenyző 11 órakor vágott neki a dimbes-dombos terepnek, nekik a 21,097 kilométeres távon túl a 316 méternyi szintkülönbséggel is meg kellett küzdeniük.

Az élenjárók számára a kicsit több mint 3 perces kilométereket a Békéscsabai AC atlétája, Benedek Zsolt diktálta, aki rajt-cél győzelmet aratott 1:06:59-es idejével. "Először jöttem erre a versenyre, a célom a minél jobb időeredmény elérése volt. Ez olyannyira sikerült, hogy a második célba érő percekkel mögöttem jött. Az eredményemmel elégedett vagyok, az, hogy ez ráadásul az első helyet is jelentette, plusz öröm." - nyilatkozta a bajnok. Benedek Zsoltot követte a Mezőtúri VSI futója, Kedves Roland (1:10:36), aki a célba érkezés után elmondta: "Nem vagyok hegyi futó, és igazán a felkészülésemben sem fektettem hangsúlyt a terepfutásra, ezért az eredményem elég jónak mondható. Néhány hete eltörtem a karom, így még gipsszel kellett futnom, ami megnehezítette a dolgom. Terepen fontos felfelé a karmunka, ami most nem nagyon működött, ezért elmaradtam kicsit az elvárt időtől." A tavalyihoz hasonlóan Biri Ferenc idén is a harmadik helyen érkezett célba (1:12:10), a gyulai atléta mindezt a következőképpen összegezte: "Idén is harmadik lettem, csakúgy mint tavaly, viszont az időm jobb lett, több mint fél percet javítottam. Az elején szerettem volna elmenni az élbollyal, de hamar leszakadtam, be kell látnom, nekem inkább a hosszabb távok fekszenek. Az időjárás kifejezetten kedvezett, tökéletes futóidő volt."

A hölgyek mezőnyét a Micro SC futónője, Kovács Krisztina vezette be a célba 1 óra 27 perc 24 másodperces idővel. "Szuper futóidő volt. 1:30-on belülre vártam magam, ezt maradéktalanul sikerült megvalósítanom. A dombokkal kicsit küzdöttem, de a lejtőn hoztam a lemaradást. Sokáig Benkó Gabi, a tavalyi győztes ment előttem, de sikerült megelőznöm, ám csak az utolsó percben lehettem biztos a győzelmemben." Második helyen a BHSE futónője, a tavalyi első helyezett Benkó Gabriella végzett (1:29:25). Az idén is dobogós atlétanő elmondta: "Szokás szerint nagyon jól éreztem magam itt a hegyen, szerettem volna kicsit gyorsabban futni, de most ennyire ment. A formámat rontotta egy múlt heti vírusos betegség, remélem most már kifelé jövök belőle. Nagyon szeretek terepen futni, edzéseken is gyakran látogatjuk a Hármashatár-hegy csúcsait, az egyik kedvenc útvonalam pedig a Szentendre-Dobogókő szakasz." Harmadikként Borhiné Tokai Erzsébetet üdvözölték a célban (1:32:46). "Futhattam volna picit jobb időt is, de a 3. helyezés kárpótol. Sajnos nem tudtam edzeni a hegyi terepre, az Alföldön élek, ott edzem. Tudatosan fogtam vissza magam az elején, hiszen ismerem a pályát és tudtam, hogy nagyjából a 9. km környékén meg fog gyűlni a bajom az emelkedőkkel, ezért ide próbáltam összpontosítani az energiát." - tudtuk meg a még pihegő futónőtől.

A 6. Klubrádió Hegyvidék Félmaraton és Váltón a Magyar Vöröskereszt meghívására olimpiai- és világbajnok sportolók - Bóta Kinga kajakozó és dr. Haller Ákos evezős - az egyéni félmaratonistáknak emléklapot osztottak a célban.

Eredmények 6. Klubrádió Hegyvidék Félmaraton és Váltó

Félmaraton (21,095 km) Férfiak: 1. Benedek Zsolt (Békéscsabai AC) 1:06:59 2. Kedves Roland (Mezőtúri VSI) 1:10:36 3. Biri Ferenc (Gyulai SE) 1:12:10 4. Kovács Krisztián (Hunyadi DSE) 1:12:39 5. George Douglas Luhanga (Malawi) 1:13:29 6. Ilisz Pál (Dunaújvárosi AC) 1:15:24

Nők:

1. Kovács Krisztina (Micro SC) 1:27:24

2. Benkó Gabriella (BHSE) 1:29:25

3. Borhiné Tokai Erzsébet (Kisújszállás) 1:32:46

4. Fehér Enikő (GYÖTRI) 1:35:45

5. Ocsovayné Gombás Mária (Hatvan) 1:37:51

6. Rácz Adél (Tihany) 1:38:19

Félmaraton váltó

Férfiak:

1. Postás SE (Hirt Márton, Sipiczki Csaba, Maráczi Gergő) 1:12:04

2. OTP Futókör Nyulak (Kedves Roland, Mészáros Miklós, Tóth György) 1:16:51

3. "Név nélkül" (Dr. Kapronyi Ferenc, Héthalmi Tibor, Joó Sándor) 1:19:21

4. MAC-Népstadion (Hóka Miklós, Povázsay László, Tölgyesi Balázs) 1:20:32

5. Procter&Gamble II. (Varga László, Varga József, Varga József) 1:23:48)

6. Klubrádió (Pelikán Viktória, Suri Szilvia, Náray Balázs) 1:26:20

Nők:

1. Váci Forma SE Mikiteam (Benkó Gabriella, Pásztor Rita, Fehértói Zoltánné) 1:29:05

2. Villám Lányok (Fuchs Renáta, Horváth Zsanett, Fuchs Dóra) 1:32:13

3. Szellő-lányok (Csabai Ágota, Gazda Ildikó, Kovács Krisztina) 1:34:07

4. Honvéd Bercsényi SE Pillangók (Balázs Erika, Varga Johanna, Szabó Lili) 1:37:48

5. Spuri Judigüni Fruzsi (Gyurcsák Judit, Zsille Eta, Diószeghy Fruzsina) 1:42:55

6. Virányosi Általános Iskola (Hargitai Renáta, Szabó Tímea, Tóth Bori) 1:45:13

7. PanTel Hegyvidék Félmaraton és Váltó - 2007. május 6.

A borús, ködös reggel után igazi futóidő fogadta a 7. PanTel Hegyvidék Félmaraton és Váltó mintegy 3000 résztvevőjét vasárnap délelőtt a Normafánál. A tavasz nagy kihívásán indulóknak a 21 097,5 méteres táv mellett a budai hegyek lankáin és emelkedőin haladó útvonal 316 méteres szintkülönbségével is meg kellett küzdeniük. Ez a férfiaknál a leggyorsabban a mezőtúri Berecz Lajosnak sikerült, míg a nőknél a VEDAC-Váci Forma SE atlétája, Szabó Andrea érkezett elsőként a célba.

A Magyar Sport Napján először a 2 kilométeres PanTel Félmaratonka többnyire általános iskolásokból és gyermekükkel kéz a kézben vagy éppen babakocsival kocogó szülőkből álló mezőny rajtolt el 10 órakor Bertényi Réka, a PanTel kommunikációs igazgatójának rajtlövésére. Eközben a 8 km-es családi gyalogtúra résztvevői is elindultak Csillebércről a János hegyre vezető erdei ösvényen.

Míg a szurkolók a kistáv célba érkezőit köszöntötték, a félmaratoni futók javában melegítettek az állóképességet és komoly felkészültséget igénylő hegyi versenyre. Tizenegy órakor Pokorni Zoltán, a XII. kerület polgármesterének lövésére rajtolt el az 1200 egyéni futó és a 200 félmaratoni váltó első tagja. A férfiaknál a mezőtúri Berecz Lajos (1:09:02) már az első kilométer után az élre állt és előnyét fokozatosan növelve rajt-cél győzelmet aratott a Hunyadi DSE két atlétája, Horváth Béla (1:10:26) és Juhász András (1:12:04) előtt.

A hölgyeknél Szabó Andrea (1:29:06) örülhetett a fölényes győzelemnek. A VEDAC-Váci Forma SE atlétája csaknem 3 percet vert a második helyezett Varga Évára (1:32:02).

Két és fél óra elteltével az utolsó futók is megérkeztek a célba, így az eredményhirdetésen már ők is köszönthették a félmaraton és váltó dobogósait.

Eredmények

21,097 km

Férfiak

1. Berecz Lajos (Mezőtúri VSI) 1:09:02

2. Horváth Béla (Hunyadi DSE) 1:10:26

3. Juhász András (Hunyadi DSE) 1:12:04

4. Biri Ferenc (Gyulai SE) 1:12:59

5. Szekeres Attila (Hunyadi DSE) 1:14:57

6. Schütz László (Chinoin SC) 1:16:57

Nők

1. Szabó Andrea (VEDAC-Váci Forma SE) 1:29:06

2. Varga Éva (Békéscsabai AC) 1:32:02

3. Farkas Ágota (Székesfehérvár) 1:33:10

4. Halász Annamária (Spuri SC) 1:33:26

5. Fehér Enikő (GYÖTRI SC) 1:35:06

6. Gazda Ildikó (Budapest) 1:37:33

Váltó (9,8-7,8-3,5 km)

Férfiak

1. TFSE (Pelsőczy Attila, Szabó Gábor, Nagy György) 1:11:00

2. BEAC (Boros Gábor, Czabán Máté, Gyurcsó Gergely) 1:17:18

3. Váci Forma SE (Pész Attila, Budai Lajos, Mészáros Miklós) 1:17:35

Nők

1. Váci Forma SE (Rédli Szilvia, Benkó Gabriella, Fehértói Zoltánné) 1:29:57

2. OTP Futókör (Szabó Andrea, Móré Izabella, Váradi Adrienn) 1:32:36

3. Szellő lányok (Gazda Ildikó, Kovács Krisztina, Csabai Ágota) 1:35:31

2 km

Férfiak

1. Diószegi Ádám 7:43

2. Gyurgyák András 8:03

3. Bejczi Péter 8:16

Nők

1. Barna Alexandra 9:14

2. Kiss Barbara 9:35

3. Banati Krisztina 9:37

8. Volvo Hegyvidék Félmaraton és Váltó a Normafánál - 2008. április 27.

Háromezer-háromszázan gondolták úgy, hogy mozgással töltik a vasárnapot, és kilátogatnak a Normafához, a Csillebérci Ifjúsági és Szabadidő Központba. Az április 27-ei 8. Volvo Hegyvidék Félmaraton és Váltó ugyanis remek programot szolgáltatott a futás és a túrázás szerelmeseinek egyaránt. A város felett, gyönyörű erdei környezetben rendezett sporteseményen ugyanis egyéniben és háromfős váltóban teljesíthető hegyi félmaraton, valamint a 2 kilométeres félmaratonka várta a futókat, míg a gyaloglás kedvelői, és a túrázni vágyó családok egy 8 kilométeres gyalogtúrának vághattak neki a Budai-hegységben.

A nap programja a túra startjával indult, rengeteg család, és Nordic Walking bottal felszerelkezett túrázó vágott neki az útnak, hogy eljusson a János-hegyre az Erzsébet kilátóhoz, majd a kanyargó erdei ösvényen visszasétáljon onnan.

A futótávok rajtja előtt Nagy "Gizmó" Attila és csapata szórakoztatta freestyle-kerékpáros bemutatójával a közönséget: a három fiú akrobatikus ugrásokkal kápráztatta el az összegyűlteket. A bringa-show után Varró Gyula aerobik prezenter, és a Coca-Cola Testébresztő csapata vette át a terepet: az ő vezetésükkel melegítettek be a futótávok indulói a rajt előtt.

A "legyőzhető távolságot", vagyis a félmaratont választó futók pontban 11 órakor startoltak el Pokorni Zoltán, Budapest-Hegyvidék polgármesterének pisztolylövésére. A tömeg négy percig hömpölygött keresztül a rajtkapun, mire az utolsó induló is kifutott a 316 méternyi szintkülönbséggel nehezített, dimbes-dombos pályára. A férfiaknál Szabó Gábor, a TFSE versenyzője hamar az élre állt, végül a célszalagot is ő szakította át elsőként 1:13:40-es idővel. "A verseny nagyon kellemes volt. Bár a meleg sokaknak nem tetszett, én a múlt hét végén lefutott debreceni maratonin már hozzászoktam, így most nem okozott gondot. Abszolút elégedett vagyok a teljesítményemmel. Ezt a félmaratont edzésnek szántam a jövő heti országos bajnokság előtt, amolyan ráhangoló futás volt a számomra." - nyilatkozta a győztes a célba érkezés után.

A hölgyek versenyében a maratoni táv országos csúcstartója, Földingné Nagy Judit hamar leszakította vetélytársait, és végül hatalmas fölénnyel győzött, 1:21:53 alatt teljesítette a távot. "Rendkívül hangulatos volt a verseny, egy ilyen távhoz teljesen megfelelt az időjárás is. Jól esett a nézők buzdítása, ilyen körülmények között nem lehetett rosszul futni. A verseny során mindig rátapadtam valamelyik fiúra: az emelkedőn elhúztam tőlük, majd a lejtő végén utolértek, így tudtam tartani velük a tempót. Természetesen elégedett vagyok a teljesítményemmel, az első hely mellett az időeredményemet is megfelelőnek tartom. Mivel otthon is hasonló terepen szoktam edzeni, a pálya mindenképp kedvező volt a számomra." - mondta el Földingné.

A rövidebb távokhoz szokott futók is lehetőséget kaptak a versengésre. Miután a félmaratonisták elhagyták a rajtzónát, a félmaratonka résztvevőire került a sor: 11 óra 30 perckor Lőrincz Barbara, a névadó Volvo Autó Hungária képviselőjének rajtjelére több száz iskolás, és kisgyermekes család vágott neki a 2 kilométeres távnak.

Az esemény minden résztvevője emblémázott pólót kapott, a félmaraton egyéni indulóinak nyakába pedig egyedi érmet akasztottak célba érkezéskor. A nap programja eredményhirdetéssel és a támogatók által felajánlott ajándékcsomagok kisorsolásával zárult.

8. Volvo Hegyvidék Félmaraton és Váltó

Eredmények

Félmaraton (21,097 km)

Férfiak

1. Szabó Gábor (TFSE) 1:13:40

2. Varga József (Szentendre) 1:17:26

3. Kindl Gábor (Budapest) 1:18:17

4. Lukácsi István (Napraforgó Futóklub) 1:18:27

5. Bán Gergely (Hódmezővásárhelyi Futókör) 1:20:08

6. Pleiveisz István (Futáros SC) 1:22:07

Nők

1. Földingné Nagy Judit (Győri Dózsa SE) 1:21:53

2. Darázs Angelika (Budapest) 1:32:59

3. Fehér Enikő (GYÖTRI SC Gyöngyös) 1:36:05

4. Ladányi Tímea (Óbudai Futókör) 1:36:56

5. Lőcsei Éva dr. (Budapest) 1:37:59

6. Konkoly Thege Viktória (Szeged) 1:38:31

Félmaraton váltóban (9,8 km - 7,8 km - 3,5 km)

Férfiak

1. Sörnyitók (Hegyaljai Attila, Olasz László, Sztrapkó Norbert) 1:12:59

2. BEAC (Baross Gábor, Dani Áron, Gyurcsó Gergely) 1:14:57

3. Vasas Humansoft (Diószegi Ádám, Jenkei Péter, Soltész Roland) 1:15:46

4. Napraforgó Futóklub (Rostás Pál, Farkas Géza, Répássy Ferenc) 1:17:21

5. Szigeti veszedelem (Balta Attila, Héthalmi Tibor, Kapronyi Ferenc dr.) 1:20:56

6. Három gézengúz (Pápai Gergely, Pápai Márton, Pápai Benedek) 1:21:57

Nők

1. Szegedi Vasutasok (Biacsi Ilona, Biacsi Bernadett, Fekete Szeréna) 1:26:48

2. Váci Forma SE - Villámlábú Csajok (Kulcsár Éva, Pásztor Rita, Fehértói Zoltánné Vali) 1:30:54

3. Villámos Lányok (Szabó Adrienn, Fusch Dóra, Sváb Dóra) 1:33:57

4. Blablabla (Szabó Márta, Perei Vivien, Türk Laura) 1:37:29

5. Speedy Girls (Dobos Renáta, Szilágyi Anna, Latinovits Tímea) 1:47:23

6. Halász Család (Farkas Ágota, Halász Tímea, Zsiga Mónika) 1:47:45

Minden célba érkezőnek gratulálunk!

fb share