AIMS

AIMS

AIMS logó 400

AZ AIMS TÖRTÉNETE

Az AIMS (The Association of International Marathons and Distance Races), mint szervezet 1982 májusában alakult meg az első londoni Világkongresszuson. A világ néhány vezető maratonjának szervezői már több mint két éve tartottak nem hivatalos találkozókat, többek közt New York-ban és Honululu-ban, azzal az céllal, hogy létrehozzanak egy ilyen szervezetet.

Eredetileg az volt a szándékuk, hogy egy olyan fórumot hozzanak létre, ahol kicserélhetik az ötleteiket, melyek segíthetik az események fejlesztését. Később megírták a Szervezet Házirendjét, hogy ezen túlléphessenek, és lefektettek néhány alapszabályt, melyek irányítják a szervezet és a tagság működését.

A Szervezet Házirendjének második pontja alapján a Szervezet célkitűzései:

a) A hosszútávfutás felkarolása és népszerűsítése világszerte.
b) Minden utcai futóversennyel kapcsolatos kérdésben együttműködés az IAAF-el.
c) Az információ, tudás és tapasztalatok kicserélése a szervezet tagjai között.

A 29 évvel ezelőtti kezdetekhez képest az AIMS mára figyelemre méltó haladást ért el: - Az 1989-es 5. Melbourne-i Világkongresszuson a tagságot kiterjesztették a maratonokon kívül minden utcai futóversenyre. - Az AIMS szilárdan megalapozta vezető szerepét a világ utcai futóversenyeinek fejlesztésében és előrejutásában. - Az 1982-es eredeti tagok száma 28-ról mára 300 fölé nőtt, tagjai között szerepel 90 ország, a világ vezető maratonjai és számos más nagyobb futóverseny.

Az AIMS hálás azon szervezeteknek és intézményeknek, melyek támogatták és együttműködtek vele, miközben azon dolgoznak, hogy továbbra is fennmaradjon a fejlődés és gyarapodjon a futásban résztvevők száma. Az AIMS biztosan kialakított útvonal-mérési rendszerrel rendelkezik, melyet az IAAF is elismert és átvett, mint alapvető mérési módszert. Az AIMS és szponzora, a Citizen immár világszerte számon tartja az utcai futás leggyorsabb idejeit. Ezen kívül a föld számos pontján zajlik további együttműködés az AIMS és az IAAF között a doppingellenőrzést érintő és az útmérési kérdéseket illetően. Kettejük közös kiadványa a Distance Running - magazin, mely mára mintegy 400.000 futóhoz jut el világszerte.

A szponzoraival fenntartott jó kapcsolatai miatt az AIMS továbbra is rendkívül szerencsésnek mondhatja magát. Az AIMS egyik jelentős szponzora a MYLAPS Sports Timing, a chipes időmérés specialistái. Már jópár éve az AIMS egyik vezető szponzora az ASICS, akivel mindig harmóniában dolgoztak együtt pl. olyan célkitűzéseken, mint az 'AIMS/ASICS által közösen átadott Az Év Sportolója Díj'. Sok éve élvezik a Lufthansa Légitársaság szponzorálását; ez a cég segített a Distance Running példányait díjmentesen eljuttatni számos AIMS rendezvényre.

Az AIMS további szponzorai a Citizen Watch Company, a Konica-Minolta, a Marathon Photos.com és a az 1000km Promotions, akik mind rendkívül nagylelkűek voltak, és hozzájárulásuk nagyban előresegítette az utcai futás, mint sport fejlődését világszerte.

Az AIMS továbbra is fő céljai elérésén dolgozik - a világ első számú sportjának, a futásnak a népszerűsítésén, a szoros kapcsolat fenntartásán a fent említett támogatókkal, valamint hogy a versenyszervezéssel kapcsolatos információkat, tapasztalatokat és technikákat összegyűjtse és tagjai rendelkezésre bocsássa.

További AIMS információkért kérjük lépjen velük kapcsolatba:

Hitatalos honlap: www.aimsworldrunning.org

Általános érdeklődés: Hugh Jones - AIMS Secretary
Telefon: 00 44 20 7209 3193
E-mail: aimssec@aol.com
Cím: 19 Kelly Street, London NW1 8PG, UK

Média érdeklődés: Peter McLean - Média és PR
Telefon/Fax: 00 44 141 357 2516
E-mail: petermclean@pmpr2000.fsnet.co.uk



fb share