K&H mozdulj! Balaton maraton új helyszínen, eredeti időpontban, egy nap alatt

A koronavírus miatti védekezés jegyében Siófok város önkormányzata úgy döntött, hogy az őszi-téli szezonban tervezett városi eseményeket lemondja. Ennek sajnos áldozatul esett a K&H mozdulj! Balaton maraton és félmaraton is, így a szükséges közútkezelői hozzájárulást nem kaptuk meg.
A vis maior helyzet miatt Siófokon nem találkozunk már idén, de dolgozunk egy másik déli parti helyszínen, ami hamarosan véglegessé válik.

Az már most biztos, hogy az esemény 1 napos lesz, a szombati programot fogjuk megtartani az eredeti időrend szerint, november 14-én:
10:00 - harmadmaraton
12:30 - félmaraton és negyedmaraton
16:00 - hatodmaraton

Így minden táv teljesíthető lesz, egyedül a több szakaszos maraton válik kicsit nehezebbé és sűrűbbé azok számára, akik a 2 nap 2 szakasz vagy a 2 nap 3 szakasz verziót választották volna.

Az eseményre már benevezett résztvevőknek egyelőre semmi tennivalójuk, minden nevezőt megkeresünk emailben a helyszín véglegesítése után.
A vasárnapi versenyszámokra nem, a többire továbbra is lehet nevezni.



fb share