2. Zúzmara Félmaraton és Futófesztivál több mint 3000 nevezővel

Egész héten kiszámíthatatlan volt az időjárás a 2. Zúzmara Félmaraton és Futófesztivál szombati napja előtt, mivel a héten csak a kánikula nem ért el minket, de ezen kívül minden más, fagy, hó, olvadás, latyak, szélfúvás, havas eső. Ennek megfelelően a legváltozatosabb módon öltöztek a futók, akik között még egy igen optimista félmeztelen induló is felbukkant.

Nem mondható, hogy ne lettek volna egészen változatosak a talajviszonyok, hol síkos füvön, hol kavicson, hol betonon, hol sárban szedték a lábukat a mindenre elszántak. A legvérmesebbeket semmi sem tartotta vissza az indulástól, sőt ötvenen úgy gondolták, hogy alkalmasabb körülményeket keresve sem találhatnának életük első félmaratonijához.
Erre a távra jelentkezett a verseny legnevesebb személyiségeként a brit Mike Gratton is, aki 1983-ban a londoni maraton győztese volt. Nagyon elégedetten érkezett a célba a 62 éves futó (az abszolút rangsorban 17. lett!), aki először jár Budapesten. "Értek meglepetések a mai napon, így a sok hó, a lóversenypálya, de a futás jól esett, nem bántam meg, hogy eljöttem, sőt tervbe vettem, hogy kellemesebb időben visszatérek egy újabb félmaratonra."

"Úgy tűnik nagyon fekszik nekem ez a verseny, jövőre triplázni szeretnék" - mondta a győztes Balázs Levente. - "A héten átélt mínusz 12 fokhoz képest nagyon jó időnk volt, bár helyenként a latyak kiszámíthatatlanul csúszós volt. Közös albérletben lakunk Deli Gergővel, aki a második helyen ért célba. Jó barátok vagyunk, de viccből felmerült bennem, ha megelőz, akkor este kizárom a lakásból." (Végül hat másodperc különbség volt kettejük közt!)

A hölgyek között a sikeres vizsgája másnapján igazi örömfutással lett újra első Staicu Simona 1:27:54-cel.
"Élveztem a futást, levezettem a tegnapi vizsgám okozta feszültséget. Az hittem, hogy még csak a 17. km-nél tartok, amikor már a 19-es tábla tűnt fel előttem. Szóval nem volt nehéz, nem kellett meghalnom! A tavalyinál gyengébb idő magyarázható azzal is, hogy míg tavaly inkább fagyos volt a talaj, addig idén inkább csúszós, különösen a vége felé egyenes arányban az olvadással.
- Milyen következtetést lehet levonni a futásodból az idei szezonodra?
- Idén inkább a hegyi futásokra készülök, ahol nem az idő a lényeg. A sebesség gyilkolja a szervezetet, a táv kevéssé. Azért egy 2.40-42-es maratonra képesnek tartom magam 2017-ben. Szóval ebben az évben karban tartom magam, míg sikerül egy újabb komolyabb célt kialakítanom "- nyilatkozta a 46 éves bajnoknő.

Eredmények:
Zúzmara Félmaraton (21 km):

Férfiak:
1. Balázs Levente (Budaörsi DSE) 1:16:53
2. Deli Gergely (Sashegyi Gepárdok) 1:16:59
3. Beda Szabolcs (ELTE SE) 1:19:56

Nők:
1. Staicu Simona (DSES) 1:27:54
2. Tiricz Irén 1:29:23
3. Csáki Enikő (FTC) 1:34:30

Zúzmara Futófesztivál - 10 km:

Férfiak:
1. Somogyi Károly János (BKV Előre SC) 41:03
2. Pangl Ádám 42:47
3. Vivona, Paolo Dr. 42:51

Nők:
1. Józsa Edina 45:07
2. Kas Lisa ifj. 47:03
3. Nagy Adrienn 47:34

Zúzmara Futófesztivál - 5 km:

Férfiak:
1. Kárász Krisztián Zakariás 18:07
2. Hódosy Márk (Pegazusok SME) 19:43
3. Szőke-Kiss Jácint (GEAC) 19:45

Nők:
1. Szőke- Kiss Anna (GEAC) 21:07
2. Borbás Adrienn (FutaPécs SE) 22:15
3. Böröcz Kata (Csepeli Öttusa és Triatlon) 23:05

Az összes eredmény megtekintéséhez ide kattints.

Fotóválogatásunk itt érhető el.

Rövid, zenés összefoglalónkat itt tudod megnézni.

Fotó: BSI/Zákány Gergely



fb share