Az eddigi legzöldebb Vivicittá rajtol el idén

Minden korábbinál környezettudatosabb versenynek ígérkezik az idei Telekom Vivicittá Városvédő Futás. A Szentkirályi-Kékkúti Ásványvíz Kft-vel közös kampányban hívjuk fel az eseményre kilátogató több tízezer sportoló és szurkoló figyelmét a szelektív hulladékgyűjtés jelentőségére.

"Budapest a világ egyik legszebb fővárosa, ahol mindig különleges élmény futni. Annak érdekében, hogy a verseny során is a legszebb arcát mutathassa, a korábbi évek tapasztalataiból kiindulva a rajt-cél területen több, nagyobb és jobban megközelíthető, egyenként 1100 literes szelektív hulladékgyűjtő szigetet alakítunk ki, amelyekbe elkülönítetten kerülhet a kommunális, papír- és műanyaghulladék; emellett az esemény egész területén folyamosan gyűjteni fogjuk a verseny során keletkezett hulladékot, illetve az útvonalon található frissítőállomások is megerősített személyzettel állnak a futók rendelkezésére" - emeli ki Kocsis Árpád, a BSI Sport Kft. versenyigazgatója.

A futóverseny hivatalos ásványvize, a Szentkirályi a kampány keretében "szurkolócsapatokat" fog felállítani a frissítőállomásokon, akik extra bíztatással ösztönzik a sportolókat, hogy az ásványvizes poharakat a versenypálya mellett található gyűjtőkbe dobják bele. Továbbá a vízosztó pontokon dolgozó több mint 300 munkatárs egyedi ruházata is a szelektív hulladékgyűjtés fontosságára fogja felhívni a figyelmet.

"Nagy öröm, hogy ismét Szentkirályi ásványvízzel hidratálhatnak a futók, hiszen mindig is fontosnak tartottuk, hogy felhívjuk a fogyasztóink és a társadalom figyelmét az egészséges életmód, a helyes folyadékpótlás jelentőségére. Ugyanakkor felelősen gondolkodó vállalatként kiemelten kezeljük az edukációt is; egy több tízezer embert megmozgató rendezvény pedig tökéletes alkalom arra, hogy példát mutassunk és ráirányítsuk a figyelmet a szelektív hulladékgyűjtés jelentőségére" - fejtette ki Balogh Levente, a Szentkirályi-Kékkúti Ásványvíz Kft. elnöke.



fb share