Bemelegítések a Zúzmara Félmaraton és Futófesztiválon

Január 14-én, vasárnap a Zúzmara Futófesztivál futamai előtt a Gilda Max trénerei, Szalka Andi és Sallai Manuela hangolják majd a tested és a kedved a futásra! A bemelegítések pontos időpontjaiért kattints a cikkre!

A 3. Zúzmara Félmaraton és Futófesztivál bemelegítéseinek időpontjai:

A félmaratoni futam előtti bemelegítésre 9.40-től vár Szalka Andi.
A mezőny 10 órakor rajtol el.

Az 5 és 10 km-s távok előtt 13.25-től vár bemelegítésre Sallai Manuela.
A rövidebb távok indulói 13.45-kor rajtolnak.



A trénerekről:

Szalka Andi:
Egész fiatalkorát végigkísérte a mozgás, a sport szeretete. 6 éves korában már úszott, majd teniszezett, futott, néptáncolt, végül pedig kikötött a társastáncnál, mely élete nagy szerelme. Ebben a sportágban eltöltött tízéves versenyzői pályafutását végül - sok szép eredmény mellett - Területi Magyar Bajnoki II. hellyel zárta. Ez az életszakasz azonban befejeződött, és megnyílt egy új kapu; aerobikozni kezdett. Először csupán hobbi szinten, majd a szükséges iskolák elvégzése után hivatásszerűen. 2005-ben úgy döntött, szakmai tudása mellett fizikai felkészültségét is próbára teszi, így elindult egy nagy megmérettetésen, melynek eredményeként a 12 órás aerobik maraton bajnoka lett. 2008-ban az Év női aerobik előadója. 2011-ben ismét díjazott az év presentere egy kategóriájában, 2005-ben a 12 órás aerobik maraton győztese. Korábban ezüst és bronzérmes hat órás aerobik versenyeken. Tízéves versenytáncos múlttal, tízéves edzői tapasztalattal a hazai aerobik rendezvények rendszeres szereplője. Az Iron System Hungary tulajdonosa, az Iron Workout és Hot Iron alapképzések vezetője, a hazai fitneszrendezvények rendszeres fellépője, online újságok mozgásrovatainak szerkesztője, a Wellness magazin szakértője, korábban Béres Alexandra Súlykontroll programjának fitneszkoordinátora, aerobik- és személyi edző.

Eredményei:
2005. 12 órás aerobik maraton - 1. helyezett
2005. A budapesti Anna-bál szépe
2009. Presenter of The Year díj (Az Év Edzője aerobik presenter női kategóriában)
2011. Presenter of The Year Dance kategória

Hitvallása:
"Hiszem, hogy mindenkiben ott van! Ott van az erő, a kitartás, hogy elérje céljait, hogy változzon testben, lélekben egyaránt! Csupán egy kis külső segítség kell! Egy olyan ember, aki figyel, megért, ráérez! Aki megfelelően közelít meg mindenkit. Aki ha kell, buzdít, lelkesít, tanít, vagy épp erőt ad, teljesítményt kér, meghallgat. Olykor a sportolót kell előcsalogatni, máskor az embert látni, így lesz teljes egész. Test és lélek; cél és eredmény; edző és edzett."

Sallai Manuela:

A GildaMax Allee Edzőterem Bikini project és kangoo oktatója valamint személyi edzője. Gyerekkorában a teniszben ért el kiemelkedő eredményeket, később mégis a fitnessben talált rá önmagára. Szerencsés embernek vallja magát, hiszen a hobbija egyben a hivatása is, küldetésének tartja hogy minél több embernek adhassa át a mozgás örömét! Óráit a vidám, bulis hangulat jellemzi, így a bemelegítése remek ráhangolódást nyújthat a rátok váró kilométerek előtt! :)



fb share