Sajtótájékoztató a 36. Lidl Balaton-átúszásról

Kedden délelőtt sajtótájékoztató keretében tájékoztattuk a média munkatársait az idei Balaton-átúszás legfontosabb tudnivalóiról.

Máth István, a BSI ügyvezető-versenyigazgatója a technikai részletekbe avatta be az újságírókat. Mesélt arról például, hogy az előnevezők száma e pillanatban jóval magasabb, mint a tavalyi létszám (ugyanebben az időben). E-edzésprogramunk online elérhető, ingyenes edzésterve is népszerű. Garas Attila trieatlonedző edzésprogramjára már 5300-an feliratkoztak. 2017-ben 8300-an vágtatok neki a harmadik esőnapon az 5,2 kilométeres, Révfülöp és Balatonboglár közötti távnak. Idén 12000 nevezőre számítunk.
A technikai lebonyolításban 1500 rendező és 150 vitorláshajó vesz részt.



A két part közötti átjutást katamaránhajók fogják segíteni, úszóknak egy út ingyenes, a kísérők térítés ellenében vehetik igénybe a hajót. Minden résztvevőt arra kérünk, hogy érkezzen időben, lehetőleg tömegközlekedéssel, busszal vagy vonattal. Ha mégis autóval jössz, arra kérünk, hogy Révfülöpön parkolj. A hajóközlekedésnek köszönhetően átúszás után kísérőiddel együtt könnyedén visszajuthattok a kiindulási pontra.

Nevezési díjaink nem változtak. Aki előzetesen nevez, és orvosi igazolással érkezik, most is 1000 Ft-tal olcsóbban megúszhatja a befizetni valót. Úszni persze ugyanannyit kell. Erről bővebben idekattintva tájékozódhatsz.

Máth István egy érdekes kalkulációról is mesélt a sajtónak. Ha összeadjuk a mindenkori Balaton-átúszások résztvevőinek számát, és felszorozzuk a megtett úttal, a Föld és a Hold távolságát kapjuk kétszer.

A sikeres partneri együttműködések alapvetése a közös filozófia. Ezért tud jól együttműködni az egészséges és aktív életmód igénye mentén a BSI és a Lidl mint a Balaton-átúszás névadó szponzora. Tőzsér Judit vállalati kommunikációs vezető kiemelte, hogy a Lidl vállalati filozófiájának egyik alappillére az egészséges életmód, melyet az áruházlánc nemcsak a forgalmazott termékekkel támogat, hanem olyan események szponzorációjával is, mint pl. a Balaton-átúszás. A Lidl emellett rendszeresen szervez a fiatalok számára preventív jellegű eseményeket. Az egyik ilyen az átúszás célhelyszínén, Balatonbogláron fog megvalósulni. Sportolási lehetőségek és egészségügyi vizsgálatok várják az átúszókat és kísérőiket, valamint rászoruló gyermekek is részt vesznek a programokon.
Tőzsér Judit bemutatta a 36. Lidl Balaton-átúszás két nagykövetét is, az esemény arcai idén Székely Bulcsú és Biros Péter olimpiai bajnok vízilabdázók.



Mindkét vízilabdázónk az idei átúszáson debütál ebben a műfajban, még sosem próbálták átúszni a Révfülöp és Balatonboglár közötti 5,2 kilométeres távot. Mint mesélték, annak idején az edzések folyamán "korbáccsal" álltak a hátuk mögött, ha hosszú távot kellett úszni, nem volt választásuk, vagyis nincs bevált trükk arra, hogy miként kell teljesíteni az egy ilyen távot. Felkészülésüket a közelgő Millenium Masters vízilabda-gála segíti, de Székely Bulcsú arra kérte az átúszókat, hogy ha elúsznak mellettük, megelőzik őket, legalább "ne röhögjenek nagyon". Biros Péter kilátásba helyezte, hogy a fiaival közösen teljesíti az átúszást, mint mondta, a kisebbiket majd vissza-vissza kell húzni, hiszen úszóként valószínűleg jobb kondiban van, mint ő maga.

Idén is úszik a Balaton-átúszáson a honvédség úszó erődje. A katonai lét fontos kritériuma a megfelelő erőnlét, a Balaton-átúszás és az arra történő felkészülés segíti ennek fenntartását - erről Dr. Eleki Zoltán ezredes mesélt a sajtótájékoztatón.

Az EMMI-t ketten képviselték a Lidl Balaton-átúszás sajtótájékoztatóján. Sárfalvi Péter sportért felelős helyettes államtitkár azt emelte ki, hogy a Balaton-átúszás magas nevezői számai is azt mutatják, hogy a szabadidő-sport fontos az emberek életében, és támogatásra érdemes terület. Révész Máriusz aktív kikapcsolódásért felelős kormánybiztos mindezt azzal egészítette ki, hogy Magyarország a 4. legelhízottabb nemzet. E problémából pedig az egyik legfontosabb kilépési pont az aktív életmód. Két kutatási eredményt is megemlített. Az egyik szerint azok az emberek, akik kerékpárral járnak dolgozni, vagyis aktív életmódot folytatnak, két évvel tovább élnek. A biztos kifejtette, hogy jó érzés abban a perspektívában dolgozni, hogy ha a Balaton-átúszásnak és hasonló eseményeknek köszönhetően 100.000 ember mozogni kezd, akkor 200.000 életévvel gazdagabb lesz a magyar társadalom. Mint mondta, ezért nagyon fontos, hogy a tömegeket megmozgató szabadidő-sport eseményeken folyamatosan növekedjen a résztvevői létszám. Révész Máriusz egyébként többszörös Balaton-átúszó.

Az esemény egyik vendége volt Gurbán Béla veteránúszó is, aki 1979 óta mindegyik átúszáson ott volt. Mint mesélte, az elején még 10-20 emberrel indultak, aztán lépésről lépésre fejlődött az esemény. Később már gyermekeit is elcsalta magával az átúszásra, jelenlegi vágya pedig nem más, minthogy unokáival is teljesítse a Balaton-átúszás kihívását. Mint mondta, a Balaton nemzeti kincs, a rajtnál állni, aztán látni a Gömbkilátót és a platánokat közeledni, hallani a zenét, és megérezni, hogy legyőztük saját magunkat, az tökély.

A sajtótájékoztatót Mányoki Attila hosszútávúszó szavai zárták, aki online olvasható tanácsaival igyekszik segíteni a 36. Lidl Balaton-átúszás résztvevőit. Mányoki Attila augusztus 2 és 8. között Írországban az Északi-csatorna átúszására készül.



fb share