Az első félmaraton - kézilabda nélkül

Nagy László, minden idők legeredményesebb magyar kézilabdázója nem véletlenül kapta a 19-es rajtszámot a 34. Wizz Air Budapest Félmaraton előtt. Mezén ugyanis ez a szám kísérte végig szinte egész pályafutását. Az már talán véletlen, hogy éppen 2019-ben vonult vissza el az aktív játéktól, de még idén újabb célt - kicsit többet, mint 19 - tűzött ki maga elé.

- A maratonnal már régóta kacérkodtam, bár fiatalabb koromban nem nagyon szerettem futni, ám a pályafutásom vége felé azt éreztem, hogy jobban kell magamra figyelni, hogy a teljesítményem továbbra is top szinten maradjon - mesélte Nagy László. - Az edzéseken is egyre többet futottam, és úgy éreztem, hogy testalkatom és a súlyomhoz képest nagyon is koordináltan és zökkenőmentesen tudok egyre többet futni. Szűcs Antal, a veszprémi csapat gyúrója, egykori országos bajnok maratonfutóval sokat beszélgettünk erről, tanácsait megfogadtam, és úgy gondoltam, hogy a realitás egyelőre a félmaraton, mert a maraton nagyobb mennyiségű energiát venne igénybe, ám a 21 kilométerre való felkészülést maradéktalanul bele tudom illeszteni a mindennapjaimba.

László heti kétszer-háromswzor fut 10-15 kilométert egyedül vagy éppen két dobermann kutyája kíséretében, akik, úgy tűnik, örülnek az efféle lemozgatásnak is. - Nagyon jó tapasztalataim vannak a nyári futásaim kapcsán. Szeretek a gondolataimba merülni, és nagyon szeretek a természetben, a szabadban futni. A célidő nem foglalkoztat, inkább az a tervem, hogy egy jó hangulatú félmaratonon biztosan célba tudjak érni. Az eddigi leghosszabb futásom 18 kilométer volt, és úgy gondolom, hogy a "szuflámmal" nem lesz gond, nagyon remélem, hogy a 21 kilométeren is így lesz. Eddig egyetlen futórendezvényen indultam, a közelmúltban Veszprémben volt egy félmaraton, annak a 11 kilométeres távját teljesítettem. Ez egy néhány száz fős rendezvény, de belekóstolhattam az utcai futóverseny-hangulatba. Arra számítok, hogy a Wizz Air Budapest Félmaraton sokkal ütősebb lesz, és pozitív élményekkel fogok gazdagodni!



fb share