Ez történt a 12. Spuri Balaton Szupermaraton 1. napján

12. alkalommal is megtöltöttük a Balaton-partot futókkal. Hamisíthatatlan tavaszi időben zajlott a tókerülő esemény idei nyitónapja. A 10 C-os fokos rajthőmérséklet délutánra 13-14 C fokig emelkedett, a nagyon várt napsütés pedig mindvégig elkísérte a futókat és a szervezőket.

A Spuri Balaton Szupermaraton (BSZM) több mint egy évtizedes sorozata 2019-ben is folytatódik. Március 21-én csütörtökön reggel Siófokról indult útnak a négynapos tókerülő futóesemény mezőnye, hogy a következő napokban a tavat futva megkerülve 196,25 km után ugyanott érjen majd célba vasárnap délután. A BSZM-en hagyományosan a távok sokfélesége várja minden évben a futókat.
A négynapos tókerülő versenyszám egyéni indulóként, párban vagy csapatban is teljesíthető. Ugyanilyen futóformációkban a táv a FélBalaton versenyszám keretében meg is felezhető, és a kaland kétnaposra rövidíthető. A többnapos ultratávok mellett egy-egy napra is lehet csatlakozni az eseményhez. Lehet például klasszikus maratont futni szombaton Badacsonytomaj és Balatonfüred között a MaratonFüred keretében. 21,1 kilométeren is lehet bizonyítani a pénteki Öböl Félmaratonon, és minden nap teljesíthető kizárólag az aznapi táv is a Maraton+ versenyszám választásával.



A BSZM első napján a négynapos tókerülő versenyszám résztvevői és a Maraton+ futói indultak útnak. A mezőny Siófokról 10:45-kor rajtolt el, majd 48,45 kilométer megtétele után délután ért Fonyódra. A párosok és a váltócsapatok egymás között három szakaszra felosztva (16,05 km + 16,1 km + 16,3 km) teljesíthették a napi penzumot. A vátóhelyeket Szántódon és Balatonszemesen állítottuk fel.

A négynapos versenyszámra összesen 1200 futó nevezett, közülük 370-en egyéni indulók, 270-en párban futják körbe a tavat, 560-an pedig váltócsapat tagjaként szereznek életre szóló kalandot. A mezőnyhöz ma csatlakozott még 20 olyan nevező is, aki csak egynapi táv megtételére vállalkozott.

A mai szakaszon a Bartos-Kardos Team(3:09:08) párosáé az abszolút elsőség, a duó második tagja futott át elsőként a fonyódi célvonalon. A leggyorsabb egyéni versenyző Beda Szabolcs (3:13:40) lett. A tókerülő versenyszám mai leggyorsabb csapata pedig a Balaton Pool Baka Boys(3:10:04).



A női elsőséget Cseke Lilla(3:38:56) szerezte meg, a női párosok legjobbjai a Mosolygós Lányok (3:50:53) lettek, vegyes párosban a 200 vegyes (3:42:27) egyelőre a nyerő, a csajos váltócsapatok között pedig a Szondis Hölgyek (3:49:06) remekeltek a mai 48,45 kilométeres távon.

Délután 17 órára a mezőny vége is célba ért Fonyódon. A napi mezőnyből mindenki sikerrel teljesítette a távot.

12. Spuri Balaton Szupermaraton - egyéni - férfiak - az 1. nap után
1. Beda Szabolcs 3:13:40
2. Peyer Zoltán 3:24:41
3. Pintér Tibor 3:32:46

12. Spuri Balaton Szupermaraton - egyéni - nők - az 1. nap után
1. Cseke Lilla 3:38:56
2. Hurtig Petra 3:56:07
3. Tóth Éva 4:02:36

A részletes eredménylista itt olvasható.

A Spuri Balaton Szupermaraton második napján a futók Fonyódtól futnak Szigligetig, mely útvonalon 52,9 kilométert tesznek majd meg.
A Spuri Öböl Félmaraton mezőnye is pénteken áll rajthoz. A pénteki betétszám több mint 660 nevezője a keszthelyi rajtból indulva pontosan egy félmaratoni távot maga mögött hagyva a szigligeti vár alatt érhet célba.



fb share