Szabadidősport-események: még egy kicsit várni kell

Hazánk összes szabadidő-sportolóját és szervezőjét foglalkoztatja a kérdés: lehet-e ma hazánkban szabadidősport-rendezvényt tartani. A SZEOSZ kikérte a témában dr. Szabó Tünde, az Emberi Erőforrások Minisztériuma sportért felelős államtitkár asszonyának hivatalos állásfoglalását, amelyet az alábbiakban változtatás nélkül teszünk közzé.

Magyarország Kormánya a 2020. november 4-től kihirdetett veszélyhelyzetre figyelemmel, a járvány további terjedésének megelőzése érdekében korlátozó intézkedéseket rendelt el a 484/2020. (XI. 10.) Korm. rendeletben (a továbbiakban: Korm. rendelet). Az oltási program előrehaladása és a négymilliomodik COVID-19 vírus elleni védőoltás első dózisának beadása 2021. május 1-jétől lehetővé tette a védelmi intézkedések egyes elemeinek feloldását a Korm. rendelet egyes rendelkezéseinek módosításával [194/2021. (IV. 26.) Korm. rendelet és 202/2021. (IV. 29.) Korm. rendelet].

A Korm. rendelet 5. § (1)-(3) bekezdései alapján tilos rendezvényt, gyűlést szervezni, illetve tartani. Rendezvény vagy gyűlés helyszínén a helyszíntől függetlenül tilos tartózkodni. A Korm. rendelet alkalmazásában rendezvénynek minősül a sportesemény, sportrendezvény is, így főszabály szerint sportrendezvény szervezése és az azon való részvétel is tiltott.

A hatályos veszélyhelyzeti szabályok alapján azonban a fenti főszabálytól eltérően a versenyszerűen sportolók számára megrendezhetőek a versenyek, mérkőzések. A versenyszerűen sportolók körébe csak a versenyengedéllyel rendelkező sportolók tartoznak, így azon sportolók, akik esetében ez a feltétel nem teljesül, a szabályozás szempontjából szabadidős sportolónak minősülnek és őket a korlátozások alóli kivételek jelenleg nem illetik meg.

A fentiekből következően kizárólag olyan sportrendezvény szervezhető, amely valamely sportág versenyrendszerébe tartozik (ezen meghatározott feltételekkel nézők is részt vehetnek). A szabadidősport célú rendezvények esetében ez a feltétel nem teljesül, így szabadidősport-rendezvény a hatályos veszélyhelyzeti szabályozás alapján jelenleg nem szervezhető.

Tájékoztatom, hogy állásfoglalásunk a jelenleg hatályos jogszabályokon alapul, ezért javasoljuk a járványügyi helyzet és a Kormány intézkedéseinek folyamatos figyelemmel kísérését.

Dr. Szabó Tünde államtitkár asszony levelében egyértelműen fogalmaz: a jelenlegi jogszabályok értelmében szabadidő-sportolók számára nem tartható sportesemény. A SZEOSZ természetesen továbbra is tiszteletben tartja, elfogadja és betartja a hatályos, vonatkozó jogszabályokban foglaltakat, ezért a következő, remélhetőleg már a szabadidősport területét is érintő szabályenyhítésekig arra kéri valamennyi tagját, illetve az összes hazai szervezőtársát, hogy mindenki tartsa be a szabályokat.

Forrás: SZEOSZ.hu



fb share