19. JYSK Balaton Maraton és Félmaraton - sajtóhír

Idén már 19. alkalommal találkoztunk Siófokon, hogy együtt zárjuk le a 2022. évi futószezont. A 19. JYSK Balaton Maraton és Félmaratonon 3310 nevező igyekezett pontot tenni az idei futószezon végére.

A Balaton-parton megrendezett eseményt idén is a távok sokfélesége és a jó hangulat jellemezte. A Petőfi sétány impozáns platánsora alatt kialakított rajtterületről 9 versenyszámban indulhattak útnak az amatőr futás kedvelői. Az eseményen minden gyakorlott futó talált az edzettségének megfelelő távot. A legnépszerűbb táv idén is a félmaraton volt, de a hatod-, a negyed- és a harmadmaratoni távon is sokan indultak. Két utóbbi kivételével a távokat akár párban is teljesíthették a résztvevők, a maratoni 42 km-t pedig három szakaszban abszolválhatták azok, akik a leghosszabb kihívást választották.

A népes mezőny a nap folyamán 3 rajtidőpontban indult útnak, így egész napra megtöltötte a siófoki utcákat és az ilyenkor már csendes Balaton-partot élettel.



A résztvevők 478 településről neveztek. Mindössze 10%-uk érkezett Balaton-parti megyéből, amiből jól látszik, hogy az esemény országosan megmozgatja a futóközösséget.

A futók mintegy 52%-a félmaratoni távon indult, közülük több mint 200-an először álltak rajthoz a 21 km-es távon.

Az esemény kitűnő hangulata egyrészt az őszi Balatonnak köszönhető, másfelől a váltófutásra érkező baráti csapatok jókedvének. A JYSK Balaton Maratonon több mint 454-en csapatban vágtak neki a választott kihívásnak.

A szezonzáró futás résztvevőit jellemzően a 26-50 éves korosztály adja, több mint 20-an azonban a 70 év feletti korcsoportot képviselték. Az idei Balaton maraton legidősebb indulója a futóélet ikonikus alakja, a 87 éves Fehér Károly (alias Karcsi bácsi) lett.

Mint a Budapest Sportiroda minden eseményén, a JYSK Balaton Maraton és Félmaratonon is szerephez jutott a jótékonyság, a szervezők a nevezéskor a SUHANJ! Alapítvány támogatására ösztönözték az indulókat.



Bár nem egy mezőnyben, de az öttusázók egy múlt- és egy jelenbéli kiválósága is feltűnt az eseményen, dr. Simóka Bea egykori világ- és Európa-bajnok öttusázó a harmadmaratoni távon indult. Barta Luca világbajnoki ezüstérmes sportolónk pedig nemcsak elindult, de dobogós helyet is szerzett a félmaratoni távon.

Aki figyelt, láthatta a mezőnyben a színházi futóélet néhány jól ismert képviselőjét is, félmaratont futott Trokán Anna színésznő, a harmadmaratoni távon pedig Nagy Balázs, a Győri Nemzeti Színház művésze is rajthoz állt.

Az egyéni JYSK Balaton Félmaraton eredményei:

Férfiak:

1. Vásárhelyi Máté 1:09:34

2. Gyenes Donát 1:11:44

3. Zvekán Zsombor 1:12:20

Nők:

1. Bátai Réka 1:22:34

2. Garai Ágnes Szonja 1:22:43

3. Barta Luca 1:23:26

Bővebben az eredménylisták itt böngészhetők!

A mai szezonzáró ellenére idén találkozunk egyszer. A december 4-i Blikk Mikulásfutáson gyerekek és felnőttek együtt róják a kilométereket a pesti belvárosban. Az eseményen minden futó Mikulásnak öltözve áll rajthoz, az egységes megjelenést, vagyis a Mikulásruhát mi biztosítjuk.



fb share