A Fut a cég extra tör előre

A futás rendkívül népszerű, ezt nem vitathatjuk. Újabban már az sem meglepetés, hogy céges körökben is egyre 'trendibb' a futóeseményeken való szervezett részvétel. Akár azért, mert jó a kollektíva, és jó bulinak fogják fel a közös sportolást, akár azért, hogy még erősebbé váljék az összhang a munkatársak között. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint a BSI "Fut a cég extra" sorozatának sikere.

A Budapest Sportiroda (BSI) 2014-ben öt rendezvényén hirdetett külön kategóriát, ahol a céges színekben célba érkezők részvételi és eredményességi pontokat szerezhettek munkahelyeik számára.

Ezen az öt kiemelt eseményen 587 cég indított váltókat, 7300 résztvevővel! (2013-ban 553 céget 6336 fő képviselt.) Az 587 cégből 151 legalább két versenyen szerepelt. Az 54 legaktívabb cég futói három vagy több eseményen álltak rajthoz.

A Fut a cég extra sorozat legeredményesebb 15 vállalatának képviselőit ma díjkiosztó keretében köszöntötték a HP székházban. Az esemény kiemelt vendége Rákossy Balázs, a Nemzetgazdasági Minisztérium európai uniós források felhasználásáért felelős államtitkára volt. Köszöntőjében kiemelte, hogy ez az egyedülálló kezdeményezés nem csak az egészséges életmódot népszerűsíti, de egységes munkahelyi közösségeket is kovácsol. "Örömmel fedezhetünk fel hazai vállalatokat is a TOP 15-ös listában, ami azt is jelzi, hogy ez a fajta munkahelyi kultúra itthon is tért hódít" - tette hozzá.. Elmondta, hogy maga is régi hobbyfutó, aki már háromszor a félmaratoni távot is lefutotta. Így buzdította futótársait: "Nem azért hagyjuk abba a futást, mert megöregszünk, hanem azért öregszünk meg, mert abba hagyjuk a futást."

Kocsis Árpád a BSI versenyigazgatója a serlegek és diplomák átnyújtása előtt felhívta a figyelmet arra, hogy a multi cégek vállalati kultúrájának szerves része - nyilván jól felfogott érdekük is ezt diktálja - a csapatszellem, az együvé tartozás erősítése, amihez a közösen végzett sporttevékenység kiváló alkalom, ráadásul még a kollégák egészségi állapota, ezzel munkabírása is javul. Kocsis Árpád bejelentette, hogy a sorozatot 2015-ben is megrendezik a cégek részére.


Monspart Sarolta mesteredző lelkesítő beszéde telis tele volt humorral, hasznos tanácsokkal. Mondandóját így összegezte: "együttmozgó munkahelyek, együttlépő munkatársak, együttfutó csapatok és mindehhez döntéshozói példamutatás - ez a giga nyereség!"




A sorozat legeredményesebb 15 cégének képviselői részesültek oklevél illetve kupa elismerésben.

cég név

versenyek száma

eredményességi pont

részvételi pont

összpontszám

1.

HP Magyarország Kft.

4

46

273

319

2.

Tigra Kft.

5

45

130

175

3.

Richter Gedeon Nyrt.

3

12

124

136

4.

Knorr-Bremse

4

0

129

129

5.

Morgan Stanley Magyarország Elemző Kft.

4

12

114

126

6.

GE

3

7

116

123

7.

evopro Group

3

10

108

118

8.

Telenor

4

12

101

113

9.

Budai Egészségközpont

3

15

95

110

10.

Provident Pénzügyi Zrt.

3

0

91

91

11.

Robert Bosch Kft.

3

0

78

78

12.

BKK Zrt.

3

0

72

72

13.

Szerencsejáték Zrt.

3

6

66

72

14.

Lufthansa Systems Magyarország

4

7

62

69

15.

QUAESTOR Zrt.

4

17

41

58


Céges szempontból az öt versenyből álló sorozat legnépszerűbb állomása a 21. K&H mozdulj! maraton- és félmaratonváltó volt, amelynek két távján célba ért 1483 váltóból 813 - tehát a csapatok 55 %-a! - céget képviselt. A hat fős maratonváltó kicsit népszerűbb céges körökben, hiszen itt 58 % volt ez az arány, míg a céges félmaratonváltók 52 %-ot tettek ki a 3 fős csapatok között. Közép-Európa legnagyobb váltófutó versenyén összesen 3600 futó érezte úgy, hogy azon a vasárnapon így képviseli munkahelyét. "Csúcstartó" volt a Morgan Stanley Kft.: 7 hatfős és 12 háromfős váltóval rukkoltak ki, azaz 78 futójuk viselte büszkén a céges mezt. A Richter Gedeon Nyrt., a HP Magyarország Kft., a Tigra Kft, a Knorr-Bremse, az evopro Group ugyancsak kitett magáért legalább 50 kollégát neveztek.

Az első helyezett HP Magyarország részéről Kovács Krisztina HR igazgató és Weiler Zsolt mutatták be a HP követésre érdemes egészségprogramját. A HP-nél a vállalti sport hosszú múltra tekint vissza. Három pilléren nyugszik a program: testi-fizikai, lelki és pénzügyi jólét. Ebben a modellben a vezetőség biztosítja a keretet, és a programot a munkatársak kedvük szerint töltik fel tartalommal. Elhangzott, hogy az elmúlt években robbanásszerűen bővült a jelentkezők száma a futás népszerűségének köszönhetően, melyet a céges támogatás, a futószervezői kör kialakulása, a lelkes önkéntesmunka gyorsított fel a cégen belül.

Érdekes megnézni a cégek megoszlását abból a szempontból is, hogy melyik szektorban legfogékonyabbak a futásra, az egészséges életmódra. A pénzügyi-üzleti szolgáltatásokat, az informatika-távközlés-energia szektort illetve az ipar-kereskedelem-közlekedés területet egyaránt száz-száz körüli cég képviseli, azaz a váltók 75%-a ezekről a területekről nevezett, alig valamivel lemaradva követi őket a közszolgálat-oktatás-egészségügy szegmense. Nyilván nem véletlen hogy azokból a körökből kerül ki a legtöbb csapat, ahol az ülőmunka dominál, vagy a feszített, felelősségteljes szellemi tevékenység a jellemző és égető szükségét érzik a mindennapos mozgásnak, a futásnak az ilyen területeken dolgozók.

A díjátadó képei ITT >>>>>

Film is készült a díjátadóról, nézd meg ITT ! >>>>

Az Index így számolt be rendezvényünkről >>>>>>

A Fut a cég extra 2015-ben is folytatódik, idei versenykiírásunk ITT >>>>>

fb share