Borúra derű: jubileumi SPAR Budapest Maraton

Hiába gondolták sokan, hogy beárnyékolja az eső a SPAR Budapest Maraton® Fesztivál második felét, ez nem az a nap volt. Fantasztikus hétvégén vagyunk túl, összesen 27860 nevezőt számláltunk.


Bár reggel eső fogadta az Ötvenhatosok terére érkezőket, mire a 42 kilométeres versenyre készülők közül mindenki átvette a rajtszámát, átöltözött és bemelegített, gyakorlatilag elállt az égi áldás, s ezután már csak enyhe csöpörgés kísérte a 27860 nevezőnek azt a részét, aki vasárnap állt rajthoz a 30. SPAR Budapest Maraton® Fesztiválon.

A nap két legjobban várt pillanata közül az első 9.30-kor volt: elrajtolt - 12 fokban - a maratoni mezőny. Ha ekkor még volt olyan, aki a borongós idő miatt búslakodott, a dobosok és a szpíkerek által teremtett hangulat minden bizonnyal őket is felvidította. A rajtkürtöt Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere, Novák Katalin család- és ifjúságügyért felelős államtitkár, dr. Szabó Tünde, sportért felelős államtitkár és Erwin Schmuck, a SPAR ügyvezető igazgatója nyomta meg.

A másik "zajos" pillanat az volt, amikor Soós Dániel átszakította a célszalagot. A Honvéd atlétája 2 óra 25 perc és 18 másodperc alatt teljesítette a 42195 métert, egyúttal ő lett az országos bajnok is, úgy, hogy ez korábban nem sikerült neki. "Próbáltam óvatosan kezdeni és a tavalyi bajnokra, Nagy Tomira figyeltem elsősorban. Hihetetlenül erősen kezdett, volt olyan pillanata a versenynek, mikor több mint egy perc volt a különbség közöttünk. A gyors kezdése miatt bíztam benne, hogy előbb-utóbb felfutok rá. Nagy meglepetésemre azonban felbukkant Jenkei Peti, akivel folyamatosan előzgettük egymást, nem sikerült egyikünknek sem leszakítania a másikat. 24 kilométernél és 37-nél volt két mélypontom, mindkétszer átfutott rajtam, hogy elúszott a maraton számomra, de nagy kapaszkodással visszajöttem a versenybe. Az utolsó kétezer méterre azonban előkaparnom az utolsó tartalékaimat, és kivágni egy nagy hajrát."

A hölgyek versenyét is a Honvéd versenyzője nyerte, nevezetesen Merényi Tímea, akinek 2012-ben már sikerült ugyanez. Staicu Simona - aki két hete Berlinben olimpiai szintet futott - ezúttal második lett. Ekkor egyébként már 15 fok volt, s egyáltalán nem esett az eső.


Ám a két előbb említett fontos momentum között a tízkilométeres verseny is lezajlott - a férfiaknál Minczér Albert, a hölgyeknél Horváth Karolina Helga nyert, de célba ért például Vérten Orsolya, kézilabdázó is -, és a maratoni útvonal 12195. méterénél elrajtolt a Coca-Cola Testébresztő 30 kilométer versenye is. Érdekesség, hogy ebben a számban a férfiaknál norvég, a nőknél pedig spanyol siker született. Persze, nem akkora meglepetés ez, ha azt nézzük, hogy több mint négyezer külföldi nevezőt számlált a kétnapos rendezvény.

A maratont váltóban is teljesíteni lehetett, amely szintén nagyon sokakat vonzott. Az élen a hölgyek és az urak esetében is a BEAC futói zártak, a Fut a színház különversenyében a Vígszínház művészei voltak a leggyorsabbak, de rajthoz állt például a Rio Klub váltója is, a csapatban Barka Emesével. A 42 évesen élete első 42 kilométerét teljesítette Kovács Áron, aki célbaérkezése utáni pillanatokban egyből családtagjait említette, mondván: ez ugyan egy egyéni sport, de csapatmunka is kellett hozzá.

És ezzel még nem értek véget a különlegességek. A hét folyamán egy hölgy kereste fel a BSI-t, segítségünket kérve abban, hogy megkérhesse férje kezét. Ugyan az "irány" eltérő a megszokottól, de szívesen hozzátettük a magunkét. Georgina izgatottan és két szívalakú lufival a kezében várta a célkapunál Tamást, aki nehezen fogta fel, mi is történik... Ilyen sem volt még! (Ja, és természetesen igent mondott.)

A 30. SPAR Budapest Maraton® Fesztivál fantasztikus létszámcsúcsot hozott, 27860 nevezés érkezett nyolcvan ország képviseletében. Ez minden idők legmagasabb nevezési száma magyarországi szabadidősport-rendezvényen! Az esemény legidősebb magyar maratonistája a 80 éves Kiss György volt, aki több mint negyedórát javított tavalyi időeredményén. Akadt, aki rózsaszín tehénként (párducként?), más bevásárlókocsival ért célba, és volt olyan, akin se cipő, se zokni nem volt.


Eredmények:

30. SPAR Budapest Maraton®:
Férfiak:
1. Soós Dániel (Bp. Honvéd SE) 2:25:18
2. Jenkei Péter (Vasas) 2:25:53
3. Izer Ádám (ELTE ADSK) 2:27:09
Nők:
1. Merényi Tímea Krisztina (Bp. Honvéd SE) 2:45:08
2. Juhász-Staicu Simona (Dunakeszi VSE) 2:47:33
3. Laluska Zsuzsa Szabina (ELTE ADSK) 02:50:56

Flora Maratonstaféta:
Férfiak:
1. BEAC Atlétika (Hargitai András, Farkas Dárius, Dani Áron, Csere Gáspár) 2:17:08
2. Duna Aszfalt Tiszakécske II. (Badar Gergő, Tarnai László, Szilágyi Péter, Hadházi Máté) 2:20:58
3. Török-Team (Wágner Gábor, Józsa Gábor, Oláh Tamás, Szemeti Péter) 2:21:31
Nők:
1. BEAC 1988 (Ferenc Katalin, Bíróné Molnár Valéria dr., Hajdú Anna, Kenesei Zsanett) 2:42:21
2. Duna Aszfalt Tiszakécske (Ménes Anita, Krivik Anikó, Bognár Anna, Bognár Csilla) 2:55:04
3. Futcalányok (Nagy Gyöngyi, Sebők Lilla, Fábri Andrea, Korompay-Túróczi Réka) 3:00:33

Coca-Cola Testébresztő 30 kilométer:
Férfiak:
1. Wergeland, Oystein (norvég) 1:51:36
2. Korpics Attila (Knauf Insulation ZASZ SE) 2:00:17
3. Szabó Milán Gábor (Mátra Biatlon és Sífutó SE) 2:01:27
Nők:
1. Benavent, Vanessa (spanyol) 2:10:45
2. Capobelli, Francesca (olasz) 2:11:36
3. Ottlakán Orsolya (Sashegyi Gepárdok) 2:14:28

SPAR Budapest Maraton® 10 km:
Férfiak:
1. Minczér Albert (VEDAC) 0:32:50
2. Csontos Imre Csaba (BEAC) 0:34:10
3. Nagy György Budapest (Budapest) 0:34:51
Nők:
1. Horváth Karolina Helga (Budapest) 0:38:06
2. Imréné Kiss Ágnes (SZVSE) 0:38:15
3. Tóth Eszter (TFSE) 0:39:37

Az összes eredményért ide kattints.

További híreket, érdekességeket, videókat, fotókat posztoltunk a nap folyamán a SPAR Budapest Maraton® Facebook oldalán.


Fotó: BSI/Zákány Gergely, Karsay Ákos

FŐVÉDNÖK
Tarlos VÉDNÖK
Szijjarto Balog simicskó_honvédelmi drlang Varga TÁMOGATÓ
budapest_logo EMMI logó NÉVADÓ FŐSZPONZOR
KIEMELT TÁRSSZPONZOR
coca cola testebreszto 2011 actimel Nestle logó KIEMELT MÉDIATÁMOGATÓ
metropol origo TÁRSSZPONZOR
Telekom 2013 wizzair_2015 kőrös tej MÉDIATÁMOGATÓ
szuperinfo life joy logo Diéta és Fitnesz player.hu bien.hu men PARTNER
Szépalma logó maxballon

fb share