K&H Olimpiai Futónapok - Kecskemét

K&H olimpiai futónapok Közel 1500-an futottak Kecskeméten, az olimpiai futóversenyek negyedik állomásán

A K&H Bank olimpiai programsorozatának eseménye, a K&H olimpiai futónapok vasárnap negyedik állomásához érkezett Kecskeméten. A 3,4 kilométeres távot közel 1500-an teljesítették a vasárnapi délelőttön. Az igazi olimpiai hangulatról a meghívott volt olimpikonok és az Athéni Játékokra készülő sportolók gondoskodtak, akik a bemelegítést vezették, és együtt mozogtak a város aprajával-nagyjával, ismert közéleti személyiségeivel.

A K&H Bank szponzorációs stratégiájának fontos részét jelenti a sport támogatása, ezen belül is a Magyar Olimpiai Bizottsággal kialakított együttműködés. A K&H Bank, mint a Magyar Olimpiai Bizottság arany fokozatú főtámogatója és a Magyar Olimpiai Csapat Bankja 2004-ben nemcsak termékeiben, de rendezvényeiben, programjaiban is megjeleníti az olimpiai értékek melletti elkötelezettségét.

A Bank olimpiai programsorozata a K&H olimpiai futónapokkal vette kezdetét, amelynek lényege, hogy öt nagyvárosban mintegy húszezer ember megmozgatására vállalkozik az olimpiára való felkészülés jegyében. A versenysorozat a debreceni, kaposvári és győri futamok után negyedik állomásához érkezett, Kecskeméten

A 11.30-kor indult mezőnyt közös bemelegítés előzte meg, melyet Simóka Bea és Kállai Ákos athéni olimpiára készülő bajnokaink, és kislányuk, Nóra vezettek. A futam a startpisztoly eldördülése után a Kossuth térről indult, és ide érkeztek a befutók is. A közel 1500 versenyző legfiatalabb futója, Kökény János 4 évesen, legidősebb versenyzője, Sztarenszky Tiborné 69 évesen teljesítette a 3,4 km-es távot. A szerencsés célbaérés után, a díjátadó előtt kvízjáték és ajándéksorsolás várta a játékos kedvűeket, ahol a helyes válaszokért olimpikonok által dedikált ajándékokat nyerhettek. Az első három befutónak (női és férfi kategóriában) a díjat és az ajándékcsomagot Simóka Bea és Kállai Ákos adta át. A kíváncsiak a verseny után megtudhatták még, hogyan készülnek sportolóink az olimpiára és mit várnak az itthon maradó rajongóktól, szurkolóktól.

A K&H olimpiai futónapok utolsó állomása május 15-én, Miskolcon lesz, ahol ismét a jó hangulat, a közös mozgás és olimpikonjaink várják a tartalmas szombati programra vágyókat.

K&H olimpiai futónapok, Kecskemét (3,4 km)
Eredmények:
Férfiak:

1. Csillag Balázs (AC Szekszárd) 10:03
2. Tóth Tivadar (Mezőtúri VSI) 10:11
3. Emmer Attila (Hunyadi DSE) 10:36
Nők:
1. Szabó Tímea (Kecskemét) 14:58
2. Golovicsné Ivó Krisztina (OTP futókör) 15:28
3. Keresztes Anikó (Mogyi SE Baja) 15:41

fb share