Budapest tetején - Normafa Futó- és Túranap

Mintegy 1550 nevezővel debütált legújabb rendezvényünk, a főváros legmagasabb pontját, a János-hegyi Erzsébet-kilátót megostromló Normafa Futó- és Túranap szombat délután. Kilométerekből, szintemelkedésből nem volt hiány, mint ahogyan szerencsére jókedvből és tettrekészségből sem!

Az elmúlt napok kissé szeszélyes időjárását tekintve nem csoda, hogy sokan valószínűleg erre a napra halasztották a döntést a nevezés ügyében, de aztán ahogyan a felhőket is, úgy oszlatta el az esővel kapcsolatos aggályokat is a ki-kisütő nap. Délutánra megtelt a Libegő fentebbik végénél levő versenyközpont környéke kicsikkel és nagyokkal, családokkal, barátokkal, indulhatott a buli.

Két futó- és egy túratávra lehetett nevezni. A kirándulást kedvelők közül több százan vágtak neki a libegő alsó végállomásánál a hegytetőre vezető gyalogtúrának, fönt pedig még ennél is sokkal többen vártak a futások rajtjelére. Az óvatosabb futók 1400 méteres versenyét Buranics Ildikó, a Hegyvidék Szabadidősport Központ igazgatója indította el. Ők egy kis kört tettek meg, sok volt köztük a gyerek, akik talán életük első futóversenyén voltak, szüleikkel együtt futottak - nekik legalább akkora dicsőség volt ez a majd' másfél kilométer, mint a hosszútávosoknak a maguk küzdelme a heggyel.

A 12 kilométeres futás rajtjához a 12. kerület alpolgármestere, Dr. Váczi János adta ki egy gombnyomással az indítást jelző dudaszót, írhatnánk: elfújta a rajtot. Nos, söpört is kifelé a rajtegyenesből a tömeg, mintha tényleg sűrítettlevegővel fújták volna ki őket. Tehették, hiszen lejtett az út. Egyelőre. Ez a mezőny a túrázókkal együtt az Erzsébet-kilátónál ért célba, miután az egyik oldalon lefutottak a hegyoldalon, tekeregtek egy kicsit odalenn, majd a másik oldalon felfutottak. Bár ezt a futást a legvégén nagyban nehezítette a kilátóhoz vezető utolsó néhány száz méter meredeksége, a befutónál mindenki összeszedte utolsó erejét is, hogy mozgása összemérhető legyen a lexikonok "futás" címszava alá írottakkal. Büszkén, mosolyogva ért célba a mezőny.

Amíg a futók az aszfalton támadták Budapest tetejét, addig a túrázók az erdei utakon közeledtek. Bár a libegő járt, ahogy mindig, ők mégis jobban bíztak a két jó lábukban, és inkább hegyet másztak, meghagyva a libegőt a szerelmes pároknak és másoknak. A túrázóknak aztán volt alkalmuk és idejük megcsodálni a Normafa és környéke gyönyörű látnivalóit, miután ők több mint egy órával korábban indultak. Végül nagyjából egyszerre értek célba a futókkal, és ha már ott voltak, hangos tapsuktól zengett a futók célegyenese.

A túra és a futások célkapujában mindvégig elégedett mosoly látszott az arcokon, minden kétséget kizáróan sikeres volt ez a családokat, baráti társaságokat és a versenyezni vágyó sportolókat egyaránt megmozgató rendezvény. A végén nekünk, szervezőknek már csak hab volt a tortán a gyönyörű naplemente, ami nagyjából akkor borította vörösbe az eget, amikor az utolsó kirándulók, futók is elindultak haza. Sajnos ezt egyetlen fotón sem tudtuk megörökíteni, de képzeljen el mindenki egy csodaszép, hűvös, párás, de mégis szívet melengető naplementét. Nos... olyan volt.

Versenyeredmények:

1400 m futás:

Férfiak

1. Vindics Balázs - UTE - 04:16
2. Egri Balázs - Budapest - 04:42
3. Al-Rajoub Raid - Dunaújváros - 05:16

Nők

1. Erdős Rita - Kőbánya Öttusa SC - 5:31
2. Szlovencsák Nóra - Budapest - 6:01
3. Kiss Gertrúd - Tata - 6:29

12 km eredmények:

Férfiak:

1.: Molnár Ákos - VASAS SC - 39:44
2.: Jenkei Péter - VASAS SC - 41:32
3.: Egri Balázs - Budapest - 42:30

Nők:

1.: Mezei Zita - KSI - 48:44
2.: Nagy Csilla - Sashegyi Gepárdok - 54:13
3.: Ottlakán Orsolya - Sashegyi Gepárdok - 54:25

A következő rendezvényünk egy kicsit más jellegű lesz: főként a fitnesz szerelmeseinek szól majd a 9. Decathlon FittAréna november 2-án a budapesti SYMA Rendezvény és kongresszusi központban.

NÉVADÓ FŐSZPONZOR Hegyvidék logó

TÁRSSZPONZOR Xixo logó knoppers coca cola testebreszto 2011 Powerade logó

TÁMOGATÓ

fb share