Fut a színház - 2018

Ahol a művészlélek és a futólélek eggyé válhat...

8. alkalommal hirdetünk külön versenyt a színházi világ (hazai és határon túli magyar színházak, színészek, bábszínházak, táncegyüttesek, színházi szakemberek, színházi fesztiválok, színikritikusok, filmsorozatok, színházi szerzők) képviselőiből álló futóváltók számára október 6-7-én Magyarország egyik legnagyobb szabadidősport-rendezvényén.


A Futófesztivál mindkét napján kínálunk egy-egy váltóversenyt a Fut a színház programban futó művészeinknek.

ÚJ HELYSZÍN! RAJT/CÉL/VERSENYKÖZPONT: Pázmány Péter sétány, az ELTE Lágymányosi Campusnál

Október 6. szombat
Rajt időpontja: 10:15

SPAR 4×2 km váltó egy kellemes táv a azoknak, akik még nem vállalkoznak nagyobb kihívásokra, de szívesen belekóstolnak egy futóverseny hangulatába.

Október 7. vasárnap
Rajt időpontja: 9:00

Az elszántabbaknak a klasszikus 4 fős maratonváltót ajánljuk a Tolle UHT Maratonstafétán]. Itt a csapattagok egymást váltva 9 km - 12,4 km - 8,6 km - 12,2 km-es szakaszokat futnak. Az első futó lehet egyéni maratonista is, hiszen ez a váltó együtt rajtol, és azonos útvonalon halad a fővárosunk legszebb pontjait érintő, maratoni mezőnnyel.

Egy intézményből több csapatot is szívesen látunk, sőt azokat a színházakat, amelyek mindkét versenyszámban indulnak, külön is jutalmazzuk.

Képviseld a színházi szakmát a futás ünnepén - a közönségsiker garantált!

Az útvonal mentén végig zeneszó kísér, a célban sok ezer lelkes szurkoló tapsa vár, mindez fővárosunk világszép "kulisszái" előtt.Tavaly 25 színházi csapat versengett egymással, a média érdeklődésétől kísérve.

Az elmúlt évben a színházi verseny résztvevői a Papageno Varázsfutoda Kupa muzsikus futóival együtt vehették át megérdemelt díjaikat az Erkel Színházban rendezett eredményhirdetésen. Terveink szerint a kategória díjkiosztóját idén is egy patinás intézményben tartjuk november közepén.

Színes, mozgóképes beszámolónk a tavalyi eseményről ITT >>>

Fuss és jótékonykodj!

A Fut a színház verseny csapatai által befizetett jótékonysági nevezési díjjal ebben az évben is a Bajor Gizi Színészmúzeumot támogatjuk.

Felkeltettük az érdeklődésedet?

A futás sorrendjében kitöltött nevezési lapot küldd el a vendegnevezes@futanet.hu címre, vagy hozd be személyesen a BSI-be (1138 Budapest, Váci út 152-156.,az M3 Forgách utcai megállója mellett), fizesd be a csapatonként 10 000, (szombati SPAR 4x2 km-es váltó, vagy 24 000 Ft-os (vasárnapi Tolle UHT Maratonstaféta) jótékonysági nevezési díjat, és fuss egy jót a színházadért kollégáiddal!

Nevezési határidő: szeptember 25.

SZOMBATI (SPAR 4x2 km-es váltó) LETÖLTHETŐ NEVEZÉSI LAP >>>

VASÁRNAPI (Tolle UHT Maratonstaféta) LETÖLTHETŐ NEVEZÉSI LAP >>>

A NEVEZÉSI DÍJ BEFIZETÉSÉNEK MÓDJAI >>>

ÍGY KÉRHETSZ ÁFÁS SZÁMLÁT >>>

Minden kérdésedre válaszolunk: 20/375-1829, lakatos.istvan@futanet.hu