Karneváli hangulat a kánikulában - eseménybeszámoló

Szokatlanul meleg időben, de remek hangulatban zajlott a 31. Wizz Air Budapest Félmaraton, amelyre összességében bő 15 ezren neveztek. Extra frissítőpontok és különleges résztvevők is voltak.


Meleg, nyárias idő köszöntötte a 31. Wizz Air Budapest Félmaraton résztvevőit: mire mindenki felsorakozott a rajtegyenesben az Olof Palme sétányon, 22 fokot mutatott a hőmérő. A rajtot 9 órakor Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter és Váradi József, a Wizz Air vezérigazgatója lőtte el.

Mindketten csatlakoztak a futók mezőnyéhez is, velük együtt 10300 egyéni nevezője volt a 21 kilométeres távnak. A párban és trióban futókat is számolva több mint 15 ezren regisztráltak, köztük 77 országból 2200 külföldi is - utóbbi rekordnak számít az esemény történetében.

Ketten például Kenyából érkeztek, s a tavalyi (és 2013-as) győztes, Henry Kemboi a hatodik kilométernél vette át a vezetést Abel Kibet Roptól, s 1:05:39-es idővel győzött (ami gyorsabb a 2015-ösnél: 1:06:27). A hölgyek mezőnyében is kenyai siker született: Christine Moraa Oigo nyert 1:18:52-vel. Az esemény egyben országos bajnokság is volt, a leggyorsabb magyar Józsa Gábor (1:07:45), illetve Kácser Zita (1:19:25) lett, mindketten megvédték tavalyi címüket.

"Nagyon meleg volt" - mondták rengetegen a célban, ahol bőven 25 fok feletti hőmérsékletet is mutatott a hőmérő, árnyékban. Volt, aki konkrétan megemlítette a Budai alsó rakpartot, mondván: "Ott nagyon megcsapott a Nap." De a kibővített frissítési szolgáltatást - a plusz párakapuktól a célkapu utáni spriccelésekig - többen is dicsérték. No meg az iramfutókat is: "Nélküled nem sikerült volna" - hálálkodott egy boldog félmaratonista az egyik 1:45-ös idővel beérkező "zászlósnak". A Z-drums dobosainak és a közönség szűnni nem akaró tapsolásának köszönhetően pedig mindenki karneváli hangulatban haladhatott át a célvonalon.


Érdekesség, hogy az indulók közül több mint háromszázan életük első félmaratonját teljesítették, köztük a 66 éves Ignácz Magdolna is célba ért. A verseny korelnöke egyébként a 83 éves Kenyér Imre volt. És ha már számok: többek között 12 ezer szivaccsal, 20 ezer liter vízzel és 6000 banánnal készült a BSI csapata.

Hírességek is szép számmal akadtak a mezőnyben. A sportolók között például Hrutka János, Dombi Tibor és Lisztes Kriszitán labdarúgók (akik amúgy húsz éve egy csapatban szerepeltek az atlantai olimpián), Kovács "Kokó" István olimpiai bajnok ökölvívó, Bóta Kinga olimpiai ezüstérmes kajakozó és Hirling Zsolt világbajnok evezős. A színészek sorában Andrádi Zsanett, Fenyvesi Zoltán, Lévay Viktória, Magyar Bálint és Megyes Melinda tűnt fel, de itt volt például az októberi SPAR Budapest Maraton®-ra készülő Novák Katalin, az EMMI család- és ifjúságügyért felelős helyettes államtitkára.

A Wizz Air Félmaratonon a Budapest 2024 olimpiai pályázat csapata is részt vett. A versenyen 11 futóval indultak, a futópálya mellett pedig a pályázat flashmob csapat tagjaival üthette össze tenyerét az, aki támogatni kívánta a budapesti olimpiai pályázatot. A Budapest 2024 olimpiai pályázat csapata az idei nyáron népszerűsítő programokat szervezett a legnagyobb magyarországi sport- és fesztivál eseményeken. Az események keretében az érdeklődőket látványos installációkon és interaktív eszközökön keresztül tájékoztatták az olimpiai pályázat részleteiről. A több mint három hónapon át tartó program a vasárnapi Wizz Air Budapest Félmaraton is ott volt. A budapesti pályázat népszerűsítésében az eseményeken számos sportoló és közismert ember vett részt eddig, támogatta többek között Szilágyi Áron, Risztov Éva, Berki Krisztián, Kovács "Kokó" István, Rubint Réka, Buda Márton, Görög Zita és Száraz Dénes is.

Az esemény részeként 12.30-kor rajtolt a 2,9 kilométeres Ligetkör, amelyre több mint ötszázan neveztek. Mire ők célba értek, a félmaratonisták már talán mind le is nyújtottak, s befutóérmükkel a nyakukban ballagtak hazafelé.


Eredmények:

Egyéni:
Férfiak:
1. Kemboi, Henry (Benedek Team) 1:05:39
2. Kibet Rop, Abel (Benedek Team) 1:06:54
3. Józsa Gábor (MAC) 1:07:44
Nők:
1. Moraa Oigo, Christine (Benedek-Team) 1:18:52
2. Kácser Zita (DSC-SI) 1:19:25
3. Staicu Simona (Dunakeszi VSE) 1:20:10

Páros:
Férfiak:
1. Duna Aszfalt Tiszakécske III. (Tarnai László, Badar Gergő) 1:09:52
2. Duna Aszfalt Tiszakécske IV. (Szilágyi Péter, Majoros Csaba) 1:14:27
3. HPE Twix Reloaded (Kárász Krisztián Zakariás, Baranyai Tamás) 1:23:51
Nők:
1. Margitszigeti AC (Vajda Zsuzsanna, Molnár Barbara) 1:25:15
2. A tündér és a nett (Macher Tünde, Torma Anett) 1:28:46
3. Zsuzsolyka (Vétek Orsolya, Makrai Zsuzsanna) 1:32:52
Vegyes:
1. Duna Aszfalt Tiszakécske I. (Laluska Zsuzsanna Szabina, Kapitány Zoltán) 1:20:45
2. Tita (Telek Máté, Varga Eszter) 1:27:50
3. Mátra (Hegedűs Rita, Kovács Gyula) 1:28:00

Trió:
Férfiak:
1. Kaposvári AC (Miklós Somogyi, Horváth Arnold, Máté Anna) 1:21:10
2. Beac Atlétika 1898 (Danku Péter, Pinkovics Norbert, Richter László Gábor) 1:22:40
3. Morgan Stanley Befutók (Molnár Csaba Gábor, Birszki Bálint, Gacsai Dániel) 1:26:34
Nők:
1. Futcalányok (Csáki Enikő, Fekete Andrea, Csáki Enikő) 1:31:02
2. Agekess Runners-Postás (Szalai Anett, Weigl Vivien, Fekete Zsófia) 1:31:33
3. Tornádó TriGirls (Laczkó Rozina Luca, Bányai Eszter, Laczkó Szabina Blanka) 1:31:44

Országos bajnokság:
Férfiak, egyéni:
1. Józsa Gábor (MAC) 1:07:45
2. Kovács Tamás (VEDAC) 1:07:56
3. Farkas Dárius Ádám (BEAC) 1:08:08
Nők, egyéni:
1. Kácser Zita (DSC-SI) 1:19:25
2. Staicu Simona (Dunakeszi VSE) 1:20:10
3. Gulyás Vera (DSC-SI) 1:21:36
Férfiak, csapat:
1. Galamb Csaba (Karc) 1:09:51
2. Kovács Attila (SZOESE) 1:11:14
3. Halmai Balázs (KSI SE) 1:13:17
Nők, csapat:
1. Horváth Tímea (Budapest Honvéd SE) 1:26:48
2. Molnár Enikő (Vasas) 1:37:24

Az összes eredményt itt találod. Képgalériánk este ezen a linken lesz elérhető, nagy felbontású, rajtszám szerint kereshető felvételek a jövő hét második felétől megvásárolhatók a bsi.futofoto.hu oldalon.

Az esemény facebook-oldalára, valamint a BSI Instagram felületére a nap folyamán rengeteg képet, videót és érdekességet posztoltunk.


Fotó: BSI/Zákány Gergely

FŐVÉDNÖK
Tarlos VÉDNÖK
Szijjarto simicskó_honvédelmi drlang Varga TÁMOGATÓ
budapest_logo EMMI logó NÉVADÓ FŐSZPONZOR
KIEMELT TÁRSSZPONZOR
kalenji Telekom 2013 TÁRSSZPONZOR
naturaqua Magnosolv új volvo cerbona2013 MÉDIATÁMOGATÓ
Diéta és Fitnesz szuperinfo player.hu

fb share