Felkészülési közösségi futások és felkészülési versenyek - 33. Wizz Air Budapest Félmaraton

Szeretnénk ha minél több kellően felkészült hazai futó választaná a szeptember 9-i 33. Wizz Air Budapest Félmaratont az év célversenyének. Ez a cél - főleg az első félmaraton teljesítése - csak jól megtervezett felkészüléssel érhető el, ebben a kellő mennyiségben begyűjtött km-ek mellett helyet kell kapni a minőségi munkának is. A felkészülés második szakaszában szükségesek a tervezett versenytempóban teljesített futások, amelyeket jobb társaságban teljesíteni. Az edzések monotonitását időnként egyébként is meg kell törni valamilyen módon: a szokott futóterep megváltoztatásával, csoportos futással, "sorstársakkal" való találkozással, olyan eseményekkel amelyek szinten tartják az eltökéltséget és sikerélményt nyújtanak.

FELKÉSZÜLÉSI VERSENYEK

A felkészülési versenyek kiemelt távjain a 33. Wizz Air Budapest Félmaraton egyéni távjára az adott verseny előtt legalább 10 nappal benevezett futók 50% kedvezménnyel indulhatnak. Az érvényes nevezést a BSI-től kapott visszaigazoló legkésőbb a verseny helyszínén történő bemutatásával kell igazolni. A versenyeken a Spuri Aranykártya tulajdonosok is 20% díjkedvezménnyel indulhatnak. A kedvezmények nem összevonhatók.

augusztus 4. szombat - XXXV. Tatai Minimaraton, 13,5 km

Az ország legpatinásabb és legnépszerűbb vidéki futóversenye a Tatai Minimaraton. Ez a verseny már akkor létezett, amikor a mai fiatal futógeneráció még legfeljebb az óvodai homokozót kerülte meg. Itt az ország minden tájáról idesereglett futótársakkal kerülhetjük meg a Cseke tavat és gyönyörködhetünk a vár látványában. Hangulatos belvárosi és tóparti útszakaszok, lelkes közönség.

Versenykiírás ITT>>>>

augusztus 18. szombat - V.Pécs-Pogány Repülőtéri Éjszakai Félmaraton, 12,3 km-es távja

Egy igazán különleges helyszínen és nem mindennapi rajtidőponttal tesztelheted felkészülésedet a FutaPécs SE szervezésében egy öt év alatt jól bejáratott versenyen. A 12,3 km-es távon tesztelheted a szeptember 9-i versenytempódat.

Versenykiírás ITT>>>>

KÖZÖSSÉGI FELKÉSZÜLÉSI FUTÁSOK

A BSI Futónagykövetei országszerte szerveznek nyári hétvégéken - koncentráltan 17-20-án és 24-26-án - olyan közösségi futásokat, amelyek távjai jól illeszkednek akár egy "első bálozó" félmaratonista felkészülésének utolsó szakaszához.Ezek NEM VERSENYEK, tehát mindenki nyugodtan futhat a saját tempójához leginkább közelálló társasággal. Ezeken a 10-18 km-es futásokon INGYENESEN vehetsz részt, sőt hívhatod barátaidat is! Találjatok magatoknak új futótársakat, ismerkedjetek meg izgalmas futóterepekkel és készüljetek együtt!

Július elejétől folyamatosan bővülő listánkból itt keresheted meg a hozzád legközelebbi, vagy a számodra legszimpatikusabb helyszínt, időpontot és csatlakozhatsz lelkes futónagyköveteink közösségi futásaihoz. Böngéssz, kattints, jelentkezz be a választott eseményre és fuss!

július 21. szombat

* Budapest,Újlipótváros,18 óra, kb. 15 km

július 22. vasárnap

* Budapest,Újlipótváros,14 óra

július 29. vasárnap

* Tápiógyörgye,9 óra, 1,4-6,9-13 km

augusztus 5. vasárnap

* Veszprém, Gulya domb, 9.30, 12-14 km

augusztus 16. csütörtök

* Pécs,18 óra, 15 km

augusztus 17. péntek

* Elek,18 óra kb. 15 km

* Kaposvár,18 óra, 16 km

* Tápiószele,18 óra, 5-10-15 km

augusztus 18. szombat

* Bonyhád,9 óra,15,7 km

* Budakalász,9 óra,14 km

* Budapest, XX. kerület,9 óra, 16 km

* Dombóvár,7 óra,15-18 km

* Hatvan,Újhatvani Római Katolikus Iskola, 9 óra,15 km

* Mezőberény,Kálmán fürdő, 8 óra,5-15 km

* Nyergesújfalu,10 óra,16 km

* Pomáz,8 óra,16,5 km

augusztus 19. vasárnap

* Algyő, 18 óra,15 km

* Aszód, 8 óra,15 km

* Bécs, 8 óra, 5-8 és 14-16 km

* Békéscsaba, 9 óra,16 km

* Budapest,Pestszentlőrinc,Péterhalmi erdő, 8:30,18 km

* Budapest,XVII.kerület,Merzse-mocsár, 7:45-kor, 4 km,7-8 km, 15-18 km

* Csabacsűd, 10 óra

* Érd, 8 óra, 15-20 km

* Salgótarján,18 óra, 15 km

augusztus 20. hétfő

* Budapest,Csepel,9 óra, 17-18 km

* Budapest,XIX.kerületÖnkormányzati Sporttelep, pályaedzés,9 óra

* Ócsa,10 óra, 16-18 km

augusztus 24. péntek

* Dabas,20 óra, 5,3 km, 10,6 km, 16 km, 21 km

* Zalaegerszeg, Ifi Háztól Teskánd - Bagod és vissza, 18:00, 16 km

augusztus 25. szombat

* Budapest,XVI.kerület,8 óra, majdnem 20 km

* Budapest,Csepel,9 óra, 17-18 km

* Debrecen-Józsa,18:30-kor 10,5km,14 km,18 km

augusztus 26. vasárnap

* Budapest,Margitsziget, 10 óra, 5-10-15 km

* Budapest,Törökvész, 9 óra, Panoráma-kör

* Budapest,Pestszentlőrinc,Péterhalmi erdő, 8:30,18 km

* Budapest,Városkör a Távfutóművekkel10 óra, majdnem 20 km

* Budapest,Újbuda, Bikás park, 9 óra,18-19 km

* Budapest,Zugló, 9 óra

* Budapest,XVIII-XIX.kerület,Péterhalmi erdő Gloriett-telepi bejárata,terep 8:30,18 km

* Dunaharaszti, 8 óra, 15-17 km

* Kiskunhalas, Sásátó-fürdő, 8 óra,5-10-15 km

* Polgárdi, 17 óra,15 km

* Salgótarján,18 óra, 18 km

* Sátoraljaújhely, találkozó a Főtéren, 16 óra, 9 km, 14 km, vagy 19 km

* Százhalombatta, Csónakázó tó, 8 óra

* Szombathely, Csónakázó tó, 8:30, 16 km

* Tápiógyörgye, 10 óra

* Vásárosnamény, 19 óra, 10-15-20 km

szeptember 1. vasárnap

* Szolnok, 9 óra

FŐVÉDNÖK
Tarlos VÉDNÖK
Szijjarto NÉVADÓ FŐSZPONZOR
TÁMOGATÓ
budapest_logo EMMI logó főtáv_jó KIEMELT TÁRSSZPONZOR
kométa kalenji Telekom 2013 TÁRSSZPONZOR
biotech_usa_logó volvo cornexi_logo MÉDIATÁMOGATÓ
DIÉTA PARTNER
maxballon

fb share