Nike Budapest Félmaraton Párban és Félmaraton Trió - Eseményinformáció

Táv, útvonal, frissítés | Versenyközpont | Öltöző, ruhatár, WC | Szintidők | Nevezés - díjak és határidők | Rajtszám átvétel | Kategóriák, díjazás | Időmérés | Eredmények | Váltás, váltóhelyek | Sorsolás | Rendező elérhetőségei | Egyéb tudnivalók |

Nike Budapest Félmaraton Párban és Félmaraton Trióidőpont, helyszín

Időpont: 2013. szeptember 8.
Rajt/Cél: Budapest, Városliget, Olof Pálme sétány (a Palme Ház előtt)
Rajt időpontja: 9:00 (a tervezett tempónak megfelelő zónából a 28. Nike Budapest Félmaraton egyéni mezőnyével együtt)

ÚJDONSÁG!!

  • A rajt a nagy indulói létszám miatt SZAKASZOS RAJT.
    • Ez azt jelenti, hogy a mezőnyt megközelítőleg 3 egyenlő részre fogjuk osztani, tehát 3 hullámban indítjuk a résztvevőket.
    • A második hullám elején rendezők fognak állni, akik előrekísérik a mezőnyt a rajtvonalhoz.
    • A rajtvonalhoz érkezést követően kb. 1-1,5 perc múlva indítjuk őket, majd ugyanígy járunk el a harmadik hullámban induló résztvevőkkel is.

LÉTSZÁMLIMIT: A PÁROS ÉS TRIÓ VERSENYRE ÖSSZESEN 1500 CSAPAT NEVEZÉSÉT FOGADJUK EL!!

Nike Budapest Félmaraton Párban és Félmaraton Trió táv, útvonal, frissítés

  • Táv: TERVEZETT!
    • Félmaraton Párban: 11,4 km - 9,7 km
    • Félmaraton Trió: 8,2 km - 4,6 km - 8,3 km)
      A fővárosi út-, és hídépítések, valamint a 4-es metró építésének függvényében a résztávok módosulhatnak.

Útvonal
Frissítés

Nike Budapest Félmaraton Párban és Félmaraton Trió versenyközpont

Városliget, A Petőfi Csarnok mögötti nagyréten felállított sátrakban, az Olof Palme sétány felőli oldalon.

A versenyközponttól a rajt/cél terület kb. 100 m-re található.
Megközelítés, parkolás

Ugrás a lap tetejére

Nike Budapest Félmaraton Párban és Félmaraton Trióöltöző, ruhatár, WC

A Petőfi Csarnokban.
Az útvonalon a váltóhelyeken csak öltözési lehetőség van.

A rajtnál, a célban és a váltóhelyeken mobil WC-k kerülnek kihelyezésre.

Ugrás a lap tetejére

Nike Budapest Félmaraton Párban és Félmaraton Triószintidők

2 óra 30 perc nettó idő, (bruttó 2 óra 46 perc, az utolsó elrajtoló rajtidejéhez igazodva)

Rész szintidők:

  • 6 km-nél 43 perc (a záróbusz tervezett érkezési ideje 9:59)
  • 12 km-nél 1 óra 26 perc (a záróbusz tervezett érkezési ideje 10:42)
  • 18 km-nél 2 óra 9 perc (a záróbusz tervezett érkezési ideje 11:25)

A mezőnyt 7 perc 10 mp/km tempóban záróbusz követi. Amennyiben a mezőny utolsó tagja ennél gyorsabb tempóban fut, abban az esetben a záróbusz őt követi. Akit a záróbusz beér, fel kell szállnia, a chipet a buszon kell leadnia. Rajtszámát áthúzzák, a célterületre nem léphet be.

Ugrás a lap tetejére

Nike Budapest Félmaraton Párban és Félmaraton Triónevezés - díjak és határidők

Félmaraton Párban - nevezési díjak
Félmaraton Trió - nevezési díjak

online nevezek most

A BSI nevezési irodája a verseny előkészületei miatt szeptember 5-6-án zárva tart, sem nevezni, sem rajtcsomagot átvenni nem lehet!

Nevezési akciók, egyedi kedvezmények
Nevezési díj tartalma
Nevezés módjai

Ugrás a lap tetejére

Nike Budapest Félmaraton Párban és Félmaraton Triórajtszám átvétel

  • előzetesen a BSI-ben (1138 Budapest, Váci út 152.) szeptember 2-4-ig 8:00-20:00 között legkésőbb szeptember 4-én, szerdán
  • a helyszínen a versenyközpontban
    • szeptember 7-án 12:00-18:00-ig
    • 8-án 6:30-8:30-ig

Kérjük az előnevezetteket (különösen a budapestieket), hogy a rajtszámfelvételt ne hagyják az utolsó pillanatra!
Rajtszámukat előzetesen, a meghosszabbított nyitvatartási idővel üzemelő versenyirodában, szeptember 2-4 között, a BSI-ben vagy a helyszínen már szombaton vegyék át!

A rajtszámátvételi asztalokhoz akkor engedünk be, ha valamelyik asztal felszabadul. A rajtszámátadó asztalok nem rajtszám szerint vannak kialakítva, bármelyik szabad asztalhoz állhatsz. FONTOS, hogy tudd a rajtszámodat, amikor az asztalokhoz sorba állsz.
Amennyiben nem tudod a rajtszámodat, a versenyközpont melletti táblákon elhelyezett rajtlistán megtalálod.

Hasznos:

  • ÚJDONSÁG A chipért nem kérünk letéti díjat!!
    • Ugyan a chip letéti díja valójában 1000 Ft volna, ezt azonban csak abban az esetben kell fizetni, ha a chip nem kerül leadásra legkésőbb 2013. szeptember 9-ig. Ebben az esetben a futó egyenlegébe "-1000 Ft-ot" könyvelünk el a BSI adatbázisában.
  • A chipet célba érkezés után az érem és a befutó csomag átvétele után kell leadni a célterület elhagyása előtt
  • A rajtszámod elöl viseld, kérünk, ügyelj rá, hogy mindig jól látható legyen, és ne hajtsd össze! Gondoskodj róla, hogy a rajtszámod helyesen legyen felerősítve, ehhez a rajtcsomagban és a nevezési pultokon találsz biztosítótűket.
  • A csapattagok kapnak "hátsó" rajtszámot is, amit futásuk alatt viselniük kell.

Ugrás a lap tetejére

Nike Budapest Félmaraton Párban és Félmaraton Triókategóriák, díjazás

Félmaraton Párban:
1-3. helyezett (férfi, női és vegyes is)
Budapest Félmaraton Trió:
1-3. helyezett (férfi, női (a vegyes triókat a férfiak között értékeljük))

Ugrás a lap tetejére

Nike Budapest Félmaraton Párban és Félmaraton Trió időmérés

  • Chippel történik, mely chip egyszer használatos, csak ezen a versenyen mér időt.
  • A versenyen csak ChampionChippel lehet indulni!
  • A csapatok tépőzáras szalagra erősítve kapják a chipet, ezzel kell a bokára rögzíteni, váltáskor ezt kell átadni. Az a csapat, amelynek valamelyik tagja nem így viseli a chipet, 10 perc időbüntetést kaphat.
  • A csapatok részére a saját chip viselése nem engedélyezett!
  • Célba érkezéskor a célkapu jobb oldalán, a VÁLTÓK részére kialakított befutósávban kell befutni.
  • A chipet célba érkezés után az érem és a befutó csomag átvétele után kell leadni a célterület elhagyása előtt

Chip kontroll Rajtszám felvételkor a chipedet tudod ellenőrizni, hogy működik-e a chip és valóban a Te adataidhoz van az a chip rendelve. A nevezési irodában külön erre a célra felállított számítógépnél tudod te saját magad ellenőrizni. A versenyközpontban a nevezési sátorban Chipkontroll feliratú táblával jelölt asztalnál ellenőrzik kollégáink.

Ugrás a lap tetejére

Nike Budapest Félmaraton Párban és Félmaraton Trió eredmények

  • az eredmények a honlapon 8-án délutántól tekinthetők meg

Ugrás a lap tetejére

Nike Budapest Félmaraton Párban és Félmaraton Trióváltás, váltóhelyek

  • Félmaraton Párban
    • A Lánchíd pesti hídfőjénél a Pesti alsó rakparton (11,4 Km)
  • Félmaraton Trió
    • A Műegyetem főépületénél (8,2 km)
    • A Pesti alsó rakparton, a Margit hídtól délre, az Olimpiai park alatt (12,8 km-nél)

Tudnivalók a váltásról

Ugrás a lap tetejére

Nike Budapest Félmaraton Párban és Félmaraton Triósorsolás

Minden induló részt vesz az eredményhirdetés utáni sorsoláson, melyen a támogatók ajándékait sorsoljuk ki.

Ugrás a lap tetejére

Nike Budapest Félmaraton Párban és Félmaraton Triótovábbi információ

  • BSI 1138 Budapest, Váci út 152.
  • tel.:
    • BSI szervezés: 273-0939
    • Nevezési iroda: 220-8211, 06 20 965-1966

Ugrás a lap tetejére

Nike Budapest Félmaraton Párban és Félmaraton Trióegyéb tudnivalók

  • versenyen minden felkészült futó és kerekes székesek is rajthoz állhatnak, akik elfogadják a versenykiírásba foglalt feltételeket.
  • A rajtszámot köteles minden induló elölről jól láthatóan, teljes terjedelmében viselni, top használata esetén is! Triatlonos rajtszám-rögzítő eszköz használata engedélyezett.
  • 10 perc időbüntetést kaphat az a csapat, amelynek valamely tagja a rajtszámát összehajtja, letakarja nem jól láthatóan viseli a verseny ideje alatt.
  • Amennyiben a csapat első tagja egyénileg is teljesíti a távot, az egyéni rajtszámán elhelyezett jelző-etikett segítségével tud a váltózónába bejutni, a csapat rajtszámot nem kell viselnie.
  • Kizárásra kerülhet az a versenyző, aki többszöri figyelmeztetés ellenére is megszegi a rajtszám viselésére vonatkozó szabályt, továbbá aki nem teljesíti a verseny - szervezők által kijelölt - teljes távját vagy a nevezési lapot pontatlanul nem a valóságnak megfelelő adatokkal illetve hiányosan tölti ki, továbbá a chipet nem rendeltetésszerűen használja.
  • A versenyen görkorcsolyázni, kerékpározni, rajtszám nélkül futni, kutyával futni tilos. A kerékpáros, görkorcsolyás kísérővel induló futót a versenyből kizárhatjuk !
  • A versenyen értékmegőrzést nem vállalunk !
  • A esemény helyszínén bármilyen kereskedelmi- és reklámtevékenység csak a BSI előzetes engedélyével, egyeztetett formában és módon végezhető.
  • A BSI szervezési okok miatt fenntartja a jogot, hogy a résztvevők számát korlátozza, a nevezést bármikor lezárja.
  • A BSI fenntartja az útvonal-, program- és időpont változtatás jogát.

Orvosi információ
Hasznos információk

Ugrás a lap tetejére



fb share