Bemutatkoznak a 26. SPAR Budapest Nemzetközi Maraton iramfutói, célidő: 4:30

A 26. SPAR Budapest Nemzetközi Maratonon a 4:00-ás célidő elérésében Bakó Mónika és Mészáros Zoltán segítenek, egyenletesen lassuló tempóban fognak futni. Ehhez a célidőhöz a kék lufi tartozik!

Az iramfutókkal megismerkedhetsz a verseny előtt, és felteheted nekik kérdéseidet - végig ott lesznek a tábláikkal október 1-jén, szombaton a tészta partin 14:00-tól 18:00-ig, és vasárnap, október 2-án a versenyközpont előtt 8:30-tól 9:30-ig. A rajt előtt 15 perccel állnak majd be az időzónájukba. Figyelem: a táblát csak az első frissítőállomásig viszik magukkal, ott leadják, és a táv hátralevő részében a lufiról lehet megismerni őket!

Bakó Mónika
2005 októberében futott először szervezett keretek között, és a verseny hangulata, valamint a sikeres teljesítés annyira felvillanyozta, hogy úgy döntött, ez rendszeresen tevékenysége lesz. Heti 1x1-2 szigetkörrel kezdte, és kereste a versenyeket, először 5-12 km távig. Egy év után a mennyiség és gyakoriság növekedett, jelenleg heti 4-5-ször fut, összesen 50-80 kilométert. 18 maratonon futott eddig.
Évi 30-35 versenyen vesz részt, melyből 1-2 maratoni, 4-5 félmaratoni táv, országon belül és külföldön is. Kedvencei a csapatversenyek, 3-4-5 fős, 2-3-4 napos rendezvények.
A Spuri SC csapat tagja. Csapatban háromszoros korosztályos győztes.
Maratonon legjobb ideje: 3.24, Budapest
Félmaratonon legjobb ideje: 1.34, Budapest
10 km-en legjobb ideje: 42.40, Budapest
2011-ben a 4. BSI Balaton Szupermaratonon a JOYA-SPURI csapattal (Bakó Mónika, Diószeghy Fruzsina, Gyurcsák Szilvia) második helyezést értek el.

Mészáros Zoltán
46 éves amatőr futó és triatlon versenyző. Fiatal korában versenyszerűen kajakozott, majd jó néhány év kihagyás, és néhány kiló felszedése, illetve elhagyása után vágott bele először a futó-, majd a triatlon sportágba.
Egyszeres Ironman, többszörös triatlon féltávú verseny és maratoni táv teljesítője. Csapatban öt alkalommal teljesítette a Bécs-Budapest Szupermarathont. Vegyes párosban két alkalommal vett részt a BSI Balaton Szupermaratonon, ahol első alkalommal nem találtak legyőzőre.
Maratonon legjobb ideje: 3:28:30
Félmaratonon legjobb ideje: 1:32:40
10 kilométeren legjobb ideje: 40:40

Iramtáblázat a 4:30-as célidőhöz:

1 km

2 km

3 km

4 km

5 km

6 km

7 km

8 km

9 km

10 km

0:06:17

0:12:36

0:18:55

0:25:14

0:31:33

0:37:53

0:44:13

0:50:33

0:56:53

1:03:13

11 km

12 km

13 km

14 km

15 km

16 km

17 km

18 km

19 km

20 km

1:09:34

1:15:55

1:22:16

1:28:37

1:34:58

1:41:20

1:47:42

1:54:04

2:00:26

2:06:48

21 km

22 km

23 km

24 km

25 km

26 km

27 km

28 km

29 km

30 km

2:13:11

2:19:34

2:25:57

2:32:20

2:38:43

2:45:08

2:51:33

2:57:58

3:04:23

3:10:48

31 km

32 km

33 km

34 km

35 km

36 km

37 km

38 km

39 km

40 km

3:17:15

3:23:42

3:30:09

3:36:36

3:43:03

3:49:32

3:56:01

4:02:30

4:08:59

4:15:28

41 km

42 km

Maraton

4:21:59

4:28:30

4:29:48



fb share