A boldogság piros folyója a Városligetben

A Coca-Cola Testébresztő újabb programja a május 18-i Coca-Cola Testébresztő Női Futógála volt, melyen elsősorban budapestiek indultak, de rengeteg futó érkezett mindenfelől vidékről is, Bajától Pécsig, Köröshegytől Tatabányáig, sőt külföldről is akadtak nevezők. A kései Nőnapon ismét a Városliget adta a díszletet az ország - ki vitatná? - legszebb futóversenyének.

Ilyen is csak egyszer van egy évben: futóverseny kizárólag nőknek! A rendező Budapest Sportiroda újabb sikert könyvelhetett el, a tavaly felnőtt korba lépett versenyen az idei, a 19. alkalommal sem okozott gondot megszólítani a nőket, akik a tavalyihoz képest kétszer annyian, 7580-an neveztek.

A versenyen kívüli programok is vonzóak voltak, Katus Attila és Varró Gyula vezényelték a bemelegítéseket. Sokan csak miattuk jelentek meg a városligeti napozóréten. A Kovács Attila, Katus Attila, Béres Alexandra és Varró Gyula vezényelte egyenként fél órás fitness programokon összesen 1200-an vettek részt! A rét egyébként is tele volt aktivitásokkal, programokkal, a kiállítók seregeivel (nagy sorban állás volt a virág bemutató és vásár előtt, de a Budapesti Nyári Fesztivál jegyárusítói sem panaszkodtak, mint ahogy mások sem). Ez a nap már messze nem csak egy futóverseny volt, annál sokkal több, full program kicsiknek, nagyoknak, sportolóknak, sportolni vágyóknak, szurkolóknak, bámészkodóknak. Folytatódott a BSI jótékonysági programja is. A résztvevők a nagy versenyeinket idéző létszámban és aktivitásokkal rukkoltak elő, kiemelkedett közülük az egyébként pici Csillagház Alapítvány, akik a www.jougyekert.hu oldalon követeket gyűjtve 1,1 millió Ft adományra tettek szert, amiből megvásárolhatják azt a kerekesszékkel használható speciális hintát, amire gyűjtöttek. (A kis távokon 20 kerekes székes kisgyerekkel indultak is.) A SUHANJ! beszerzett újabb öt olyan speciálisan futásra fejlesztett és kialakított kocsit, amelyekben sérült társaikat;felnőtteket és gyerekeket ajándékozhatják meg a mozgás élményével. (A Kékesre legalább 6-8 ilyen kombóval jönnek!!!)Az egész hetes Yvette-féle ítéletidő után az időjárás is a hölgyek mellé állt, az első számok, a 2,1 km-es futás és gyaloglás rajtjánál 23 fokos meleget és esőmentes időt élvezhettek a résztvevők.

A teljes mezőnyben a legszebb korú a 79 éves Sztarenszky Tiborné volt, aki a lakóhelyén példamutató sporttevékenysége miatt nemrégen elismerést kapott Gödöllő polgármesterétől (Marika néni most az 5 km-t futotta). Idén több neves sportoló is rajthoz állt a futógálán, Kökény Bea olimpiai ezüstérmes kézilabdázó és Sastin Marianna világbajnok birkózó a 2,1 km-es távot választották, Bóta Kinga olimpiai ezüstérmes, világbajnok kajakozó pedig a leghosszabb, a 10 km-es távra nevezett.

A futás boldogság, ezt a feliratot lehetett olvasni minden versenyző mezének hátán. Ezt a gondolatot valamennyi résztvevő a magáénak is vallja és Péter Attila műsorvezető kérésére ezt többször - kórusban - meg is erősítették. A Drumsters együttes az Olof Palme sétány és a Benczúr utca kereszteződében buzdította zenéjével a futókat. De ott voltak az Olof Palme és Paál László sarkán is, és zenéltek a 3 x 1,5 km-es váltó csapatoknak is. Nagy sikert aratott a Rocksuli bandája is, akik zenéjükkel vérpezsdítő módon lendítették át a futókat a nehézségeken.

A legrövidebb távon a rajtot Bonnár Zsuzsanna, a Coca-Cola Testébresztő nagykövete 'dudálta' el. Szépséges látványt nyújtott a piros mezbe öltözött, véget nem érő "nő-folyam". Szatmári Adrienne 'Süti', egykori válogatott öttusázó érkezett be elsőnek. A 'Sütike' felirattal futó, édességkedvelő versenyző később az 5 és a 10 km-en is indult.

Az első táv vége felé csak megmutatta magát az eső, szerencsére csupán néhány perc erejéig. Az öt kilométeres rajt előtt Varró Gyula vette kézbe a rajtkürtöt. A rajt 7, 5 percen át zajlott. A levegő hőmérséklete ekkor 18 fok volt. Ideális, szélcsendes idő, ideális pálya, ideális hangulat. A rózsaszín fodros szoknyában futó Szatmári úgy látszik fejébe vehette a mesterhármast, mert az 5 km után is ő érkezett elsőként a célba, úgy hogy 3 km után vette át a vezetést és már nem is engedte át másnak. Ideje 20 percen belüli: 19 perc 38 másodperc.

Szatmári Adrienn: Gyerekkorom óta öttusáztam, de az utolsó hat évben azonban már csak a futás maradt. Első alkalommal vagyok itt, a félmaraton a klasszikus távom, azonban a futótársnőim vettek rá, hogy nevezzek a Coca-Colára. Annak ellenére, hogy a 2 kilométeres és az 5 kilométeres távot is nagy előnnyel nyertem meg, nem állíthatom, hogy nem volt ellenfelem. Sosem voltam az az azonnal robbanó futó, szép lassan építettem fel ezt a távot. Az első futam ebből a szempontból jóval nehezebb is volt, hiszen reggel sokkal hamarabb kellett elérnem a maximális sebességet. Az ötösön a táv feléig a többiekkel haladtam, fokozatosan melegedtem be és előztem meg a riválisokat. Nem szeretem az esőt, bár az utóbbi időben kezdek megbarátkozni vele, de azért örülök, hogy csak az utolsó pár száz méteren kapott el. Nagyközönség előtt eddig csak egy maratonon futottam, így nagyon motiváló volt a szurkolók biztatása.

Újdonság volt, hogy idén a férfiak is lehetőséget kaptak az indulásra, a Családi Futásra és a háromfős váltóra is elfogadták nevezésüket, amennyiben a váltóban legalább egy hölgy is futott.

A kitűnő hangulatú nap fő versenyszáma a 10 km volt, amely Mészáros Zsuzsannának, a Coca-Cola Testébresztő program vezetőjének rajtjelére indult útjára. A 29. Telekom Vivicittá Városvédő futáson 10 km-en győztes Kis Zsanett kezdett a legerősebben, mögötte klubtársa Perity Gabriella a MAC-NS-től. 4 km-nél változott a sorrend, Perity Gabriella került a vezető pozícióba, majd 6 km-nél el is szakadt az üldözőjétől és jelentős előnnyel megnyerte a versenyt. Kiemelést érdemel, hogy az egykori öttusázó Szatmári Adrienn miután délelőtt első lett a 2, majd az 5 km-en is, a 10 km-en ötödikként érkezett célba. A mezőny második fele 21 fokban, egyszerre esőben és napsütésben érkezett célba.

Perity Gabriella: A rajt kifejezetten rosszul esett, az első méterektől nagyon erős iramot diktált Zsanett, az elején csak nehezen sikerült lépést tartani vele. Győzni jöttem, azonban az első percekben úgy éreztem, inkább elengedem a versenyt, végül edzőm tanácsaiból és az előző versenyekből tudtam erőt meríteni, és fokozni a tempót. 4 kilométer után sikerült leszakítani a többieket, ezt követően már végig egyedül futottam. Az esőt nagyon szeretem, a talaj nem volt csúszós, és szembeszél is csak rövid szakaszokon volt, így ideális körülmények között tudtam futni. Az külön lökést adott, hogy rengetegen szurkoltak a Városligetben, igazi nagyverseny-hangulata volt ennek a tíz kilométernek.

Eredmények:
5 km

1. Szatmári Adrienn - Pécs - 19:38
2. Gelle Annamária - UTE - 20:09
3. Csuta Dorottya - Pusztazámor - 20:12

10 km

1. Perity Gabriella - MAC-NS - 36:45
2. Kis Zsanett - MAC-NS - 38:10
3. Woych Terisa - Budapest- 39:03

10 km párban

1. MaSzák - Sztipanov Alexandra Tijana, Major Andrea - 46:02
2. Veszedelmes Bognár Nővérek - Bognár Diána, Bognár Annamária - 47:27
3. Girl power!!! - Konkoly Adrienn, Huszár Dorottya - 48:33

10 km handbike

1. Lőrincz Krisztina - Budapest - 40:47

fb share