BSI Futónagykövet - Balatonfüred - Salamon Edina

Név:

Salamon Edina

E-mail:

edina.salamon(kukac)gmail(pont)com

Melyik évben kezdett el futni:

2011.

Mire legbüszkébb a futómúltjából:

Az első félmaratoni versenyemre Balatonfüreden.

Bemutatkozó:

A futás, a sport gyerekkorom óta az életemhez tartozik, mindig futottam kisebb-nagyobb kihagyásokkal, de 2011-ben kezdtem el rendszeresen. Először egy hobbi sportnak indult, majd később már versenyeken is részt vettem, félmaratoni távokat teljesítettem, egyre nagyobb lett a motiváció és mindig újabb célt tűzök ki magam elé. 2015-ben az Ultra Balatonon veszek részt 9 fős futócsapatommal és a nagy vágyam még a maratoni táv teljesítése. Baranyai Máté sérülése óta 2014-ben már én irányítottam a csoport közös futásait, míg Máté az utazásokat és a felszerelést intézte a Balatonfüredi Futó Cimborák csapatában, amelynek több, mint 300 tagja van. Nagy öröm számomra, hogy már sok ismerősömet, barátomat sikerült rávennem ennek a szép sportnak az elkezdésére és szeretetére, ezt szeretném tovább folytatni és még több embert rávenni, hogy részt vegyenek a közös edzéseken, versenyeken.

A futással kapcsolatos hitvallása:

Az élet egy nagy versenyfutás, nekem a futás az élet!

Közös futások helyszíne:

Balatonfüred és környéke (Csopak, Tihany, Aszófő)

Közös futások időpontja:

szerda 17.30 és vasárnap 14.00

Egyéb tudnivalók:

BSI Futónagykövetünk Facebook csoportja.