Egy csapatban férjjel, barátokkal

A tavalyi egyik győztes csapat tagjaként indul idén a Balaton és FélBalaton Szupermaratonon Fogarasi Zsuzsa, aki Tiszaújvárosból költözött fel Budapestre, és egy keszthelyi csapat tagjaként fut a BSI idénynyitó eseményén.

- Honnan szereztél tudomást a Balaton és FélBalaton Szupermaratonról?

- Férjem a tavalyi idénynyitón részt vett, sőt a kétnapos versenyen, a FélBalatonon a BAJ nevű csapatával az első helyet szerezte meg. Az élménybeszámoló után és a helyszín miatt nem volt kérdéses, hogy idén én is rajthoz állok. Ezúttal a csapat a Balaton Szupermaratonra nevezett, és engem is bevettek. Kedves gesztus volt mindez tőlük, azonban kétlem, hogy idén is aranyérmet fognak a nyakukba akasztani.

- Ha nem a győzelem lesz a cél, akkor mi?

- A többiek azzal viccelődnek, hogy mindössze annyi a feladat, hogy meg kell nyerni a versenyt, de számomra már az hatalmas teljesítmény lesz, ha teljesíteni tudom mind a négy napot. Arról egyelőre fogalmam sincsen, miképp fog reagálni a szervezetem a sorozatterhelésre, de biztos nagyon fáradt leszek az utolsó napon. A távokkal alapvetően nem lenne probléma, hiszen 17 kilométer a leghosszabb, és már öt alkalommal is teljesítettem a félmaratont. Nem várok 5:30-as ezreket sem magamtól, ha hat perc körüli idővel futok, akkor elégedett lehetek. Egy biztos, már most izgulok, mi lesz március közepén a Balatonon.

- Mi számodra az ideális táv?

- 2000-ben költöztem Budapestre, és egy kolléganőm hatására kezdtem el futni. Az első versenyem egy Coca-Cola Női Futógála volt, és kezdetben még egy fél margitszigeti kör teljesítése is kihívás volt. Később a tíz kilométeres távokra álltam rá, és hosszú éveken keresztül ez így is maradt. 2008-ban szültem, ám mióta visszatértem, hosszabb távokat kezdtem el futni. Excel táblázatban vezetem, mennyit futok évről évre, és míg szülés előtt 500 kilométer körül teljesítettem, az utolsó két esztendőben már megdupláztam a távot.

- Férjeddel együtt készültök az idénynyitóra?

- Ő hajnali futó, én inkább esti. Igaz, Andris miatt ez lehetetlen is lenne, hiszen a gyerekre valakinek mindig kell vigyázni. Korábban mindig csak a magam szórakoztatására edzettem, de idén már Monspart Sarolta edzéstervét használom. Hetente nagyjából harminc kilométert teljesítek, háromfelé elosztva, igaz, hétvégén van a hosszabb futásom. A helyszíneket is váltogatom: a Városligetben vagy a Margitszigeten edzek, télen pedig a Postás pályán Zuglóban. Érdekesség, hogy a férjem az én hatásomra kezdett futni. Annyira rákapott, hogy már tavaly elindult a maratonon. Rengeteget készül, és ez inspirál engem is!



fb share