A tűző napon is futottak, kerékpároztak, túráztak

Nem nagyon ijesztette el a hőségriadó az E.ON Délibáb Terepfesztivál nevezőit, pedig a hortobágyi pusztában még délibáb képében sem lehetett árnyékot találni. Közel negyven fokban küzdöttek a résztvevők.


A 13. E.ON Délibáb Terepfesztivál útvonalai általában szürke marhák, ménesek, racka juhok, illetve a hortobágyi madarak otthona, ám egy napra sportolók is benépesítik. Szombaton futók, kerékpározók és túrázók is kanyarogtak a pusztában, az egyedi növény- és állatvilág közvetlen közelében.

A Mátai Ménes mellett, az esemény központi területén a nap folyamán hat rajt is lezajlott, a délelőtt folyamán a kerékpárosok (22 vagy 42 kilométerre) és a teljesítménytúrázók (22 vagy 10 km) indultak el, s mire utóbbiak közül az utolsó is nekivágott a pusztának, a hőmérő már 35 fokot mutatott (de később volt 38 is).

A futószámok (valamint a 7 km-s gyaloglás) koradélután zajlottak, ezek előtt Kádár-Papp Nóri Coca-Cola Testébresztő Nagykövet vezette a bemelegítéseket. Attól függően, hogy a terepfutók a hétkilométeres kört egyszer, kétszer vagy háromszor tették meg, teljesíthettek hatodmaratont, harmadmaratont vagy félmaratont.


Hiába a rekkenő hőség - amelyen kibővített frissítési szolgáltatásokkal próbáltak enyhíteni a szervezők -, a legnagyobb futómezőny a leghosszabb távra gyűlt össze, a félmaratoni rajtlistán közel hatszáz név szerepelt. A 13. E.ON Délibáb Terepfesztivál pedig mindösszesen 1500 nevezőt vonzott.

A leggyorsabbak listája alább látható, akadt rendkívül szoros befutó is, a Mountainbike Maraton rövidtávján például három másodperces különbséggel viharzott be a második és a harmadik helyezett. A hatodmaratonon egy tízéves kislány lett a második a hölgyek között, a félmaratont a tavalyi második helyezett, Beda Szabolcs nyerte. (Aki pedig kerékpáros és futószámokban is a bevállalta a leghosszabbat, a Pusztatlon versenyében külön díjazásban részesült.)

A programot hagyományosan lovasbemutató, valamint slambuc- és gulyásparti is színesítette. No meg az évről évre visszatérő Novák Ferenc, a 85. életévében járó félkarú kerékpáros. Bár az idei esemény valószínűleg leginkább az embert próbáló melegről lesz emlékezetes.



Eredmények:

Terepfutás, 7 km:
Férfiak:
1. Kánai Roland (Sajóőrös) 0:26:30
2. Bertha Gábor (METRI) 0:26:38
3. Sipos Gábor (Futapest) 0:27:50
Nők:
1. Bencsik Ildikó (Csorvás) 0:34:46
2. Hajdú Barbara (Tekergők SE) 0:35:59
3. Esztojka Mónika (Tűzszekerek Sport és Szabadidő Közösség) 0:39:04

Terepfutás, 14 km:
Férfiak:
1. Zsákai Zsolt (Jászszentandrás) 1:08:38
2. Dr. Marczis Dávid (Bátorfi AKTK) 1:09:47
3. Antal Lajos (Sashegyi Gepárdok) 1:12:24
Nők:
1. Muczáné Gulyás Erzsébet (Debrecen) 1:13:22
2. Tóth Dominika (Hatvan) 1:21:27
3. Szücs Anita (Debrecen) 1:25:26

Terepfutás, 21 km:
Férfiak:
1. Beda Szabolcs (Sashegyi Gepárdok) 1:19:56
2. Balázs Levente (Budaörsi DSE) 1:24:26
3. Varga Dániel (Sashegyi Gepárdok) 1:26:00
Nők:
1. dr. Rozsnyai Lilla (ELTE ADSK) 1:35:47
2. Nyitrai Katalin Judit (Mezőkövesd) 1:55:25
3. Pataki-Sebők Andrea (Kisújszállás) 2:00:11

Mountainbike Maraton, hosszútáv:
Férfiak:
1. Hacsi Ákos (Team 3 K) 1:24:25
2. Karakai Viktor (Merida Maraton Team CST) 1:35:09
3. Kömöz Róbert (ÉKTSE) 1:35:20
Nők:
1. Kallus Edit (TEAM SK) 1:48:18
2. Varga Beatrix (Debrecen) 1:59:16
3. Poteczin Anikó (ÉKTSE) 2:09:13

Mountainbike Maraton, rövidtáv:
Férfiak:
1. Farkas József (NYKSE) 0:42:38
2. Horváth Ádám (Salgótarjáni HKE) 0:45:17
3. Linzenbold Tamás (NYKSE) 0:45:20
Nők:
1. Kökény Petra (Team 3 K) 0:58:58
2. Takács Ildikó (NYKSE-Neonbagázs) 1:00:21
3. Bulátkóné Juhász Krisztina (Hortobágy) 1:02:27

Pusztatlon:
Férfiak:
1. Hacsi Ákos (Team 3K) 3:10:00 [1:24:25 és 1:45:35]
2. Szabó Zsolt (Hajdúböszörmény) 4:00:25 [1:59:40 és 2:00:45]
3. Kömöz Róbert (ÉKTSE) 4:02:39 [1:35:20 és 2:27:19]
Nők:
1. Kallus Edit (TEAM SK) 4:04:57 [1:48:18 és 2:16:39]
2. Varga Beatrix (Debrecen) 4:23:43 [1:59:17 és 2:24:26]

Az összes eredmény itt található. Képcsarnokunk ezen a linken érhető el.


Fotó: Zákány Gergely

FŐVÉDNÖK
drfazekas_sandor VÉDNÖK
TÁMOGATÓ
EMMI logó NÉVADÓ SZPONZOR
eon TÁRSSZPONZOR
naturaqua volvo2015 MÉDIATÁMOGATÓ
Presztizs Sport logó player.hu szuperinfo

fb share