Fut a cég - 2019.

FUT A CÉG 2019. - céges eseménysorozat valódi extrákkal

2019-ben 8 fordulós, a legaktívabb cégek, munkahelyi közösségek számára meghirdetett versenysorozatunk. A bőséges kínálat mellett a végső sorrendnél a legalább 4 eseményen résztvevő cégeket értékeljük.
A kisebb létszámú vállalatokat is ösztönözzük a legalább 4 eseményünkön való részvételre, hiszen a végeredmény kialakításakor figyelembe vesszük a dolgozói létszámokat, és ezek alapján 5 kategóriában hirdetünk győzteseket.

A Fut a cég 2019-es pontversenyének abszolút végeredménye a képre kattintva érhető el.

A legalább 4 eseményen részvételi pontot szerzett 63 céget tőlük bekért alkalmazotti létszámadatok alapján a versenykiírás szerint 5 kategóriába soroljuk. Az 5 kategória I-VI. helyezett, legtöbb pontot szerző cégét hívjuk meg és díjazzuk a 2020. január végére tervezett eredményhirdetésen.


2018-as díjátadónk galériája és filmje

A CÉGES VERSENYSOROZAT ÁLLOMÁSAI VOLTAK

  • szeptember 28-29. 34. SPAR Budapest Maraton® Fesztivál (érintett versenyszámok szombaton: Erste Maratonka 2,5 km, SPAR enjoy.Gyaloglás 2,5 km, Riska Minimaraton 5 km, SPAR 4x2 km váltó, vasárnap SPAR Budapest Maraton Párban és a 4 fős Tolle UHT Maratonstaféta)

Regisztráció a Fut a cég sorozatra

A Fut a cég sorozaton való részvételi szándék jelzése a normál nevezési folyamat része és nem jár külön költséggel. A 8 eseményünk érintett versenyszámaira történő nevezéskor a nevezési felületen, vagy a nevezési lapon a "Fut a cég" mezőnél "igent" kell jelölni és a "cégnév" rovatba beírni a cég nevét. A nevezési adatok rögzítését követően így a céges színekben nevezett versenyző, vagy csapat a táv teljesítésével megszerzett részvételi és eredményességi pontjai az adott cég pontszámait gyarapítják. (A pontszámítás szabályait lásd lentebb)

A CÉGES CSAPATOK NEVEZÉSÉRŐL RÉSZLETESEN ITT!!!!>>>

A RÉSZTVEVŐ CÉGEK ÉRTÉKELÉSE, PONTGYŰJTÉS VERSENYENKÉNT

A Fut a cég sorozat nem sportegyesületek, alapítványok, társadalmi szervezetek, hanem cégek, vállalatok, intézmények, munkahelyi közösségek versenye, ezért a részvételnél alapfeltétel, hogy a nevezett versenyzők egyéni és páros számoknál teljes mértékben, váltóknál a csapattagok többségében valóban a cég munkatársai, alkalmazottai, azok családtagjai, partnerei, üzletfelei legyenek.

A cég színeiben célba érkező csapatok létszámát, illetve egyéni versenyzők számát (részvételi pont) és a váltó versenyszámok esetében a céges csapatok közötti sorrendet (eredményességi pont) vesszük figyelembe. Részvételi és eredményességi pont is csak az érintett versenyszámokban jár a cégnek az alábbiak szerint:

Részvételi pont
Az egyéni versenyzők és a csapattagok is az alábbi táblázat szerinti részvételi pontokat kapják:

Távtípusok és pontszámok

A táv típusa

Meghatározás

Pontszám

Hosszútáv

Futásban és gyaloglásban átlagosan legalább 11600 méter (ez a Kékes Csúcsfutás hossza), kerékpározásban a 60 km feletti távok, a tóúszás és a túratriatlon L (XL) távja és a Balaton-átúszás (teljes táv).

3

Középtáv

Átlagosan 5350 méternél hosszabb, de 11600 méternél rövidebb futás vagy gyaloglás, illetve a 28 km-t (a Velencei-tó-kerülés hosszát) elérő kerékpáros távok, a tóúszás és a túratriatlon M távja

2

Rövidtáv

Futás és gyaloglás átlagosan 5350 méterig (ez a Margit-szigeti szigetkör hossza), a 28 km-nél rövidebb kerékpáros számok, valamint a tóúszás és a túratriatlon S távja

1

  • Az egyéni versenyzők a táblázat szerinti pontszámmal gyarapítják a cégük pontjait.Az összetett számoknál (10+5 km, 10+5+2 km) az összesített táv számít.
  • A csapatoknál az átlagosan megtett táv határozza meg a pontszámot, vagyis pl. a Maratonstafétán és a Wizz Air Budapest Félmaraton páros versenyszámában minden csapattag két pontot kap az átlagosan 10,5 km-es futásért, függetlenül a résztávok felosztásától.
  • A csapatversenyeknél és a chipes mérésű egyéni távoknál a beérkezett, a nem mért egyéni rövid futásoknál, gyaloglásoknál, túráknál a benevezett (nem visszalépett) versenyzők után számítjuk a pontokat. Változó létszámú csapatoknál a minimális létszámot vesszük figyelembe (tehát a Balaton Szupermaraton váltóversenyében minden csapat 3 fősnek számít).
  • Többnapos versenyeknél az így kapott pontszámot megszorozzuk a versenynapok számával (tehát pl. a Balaton Szupermaraton teljes távjánál 4-gyel).

Eredményességi pont
Az érintett váltó/csapat versenyszámokban a versenyt sikeresen befejező céges csapatok eredményeinek sorrendjében adunk pontot az első 10 céges csapatnak a táblázat szerint.

Eredményességi pontok

Helyezés

Pontszám

1.

200

2.

150

3.

100

4.

70

5.

60

6.

50

7.

40

8.

30

9.

20

10.

10

Az eredményességi pontszámokat nemenként osztjuk. Női csapatnak számítanak a tisztán női csapatok, férfi csapatnak azok, amelyekben legalább egy férfi van. A Telekom Vivicittá Félmaraton Párban és a Wizz Air Budapest Félmaraton Párban kivétel, mert ott női, férfi és vegyes csapatoknak is adunk eredményességi pontot.

Az egyéni versenyszámokban (Intersport Tour de Tisza-tó 15 km-es túra, 65 km-es kerékpár és görkorcsolya, a Telekom Vivicittá Félmaraton és 10 km, a ALDI Női Futógála egyéni 10 és 5 km, Lidl Balaton-átúszás, K&H mozdulj! velencei-tavi úszónap és túratriatlon, a Minimaraton, Maratonka és Gyaloglás) nem adunk eredményességi pontot.

A csapatok sorrendjének megállapításánál a chipes nettó befutóidőt vesszük figyelembe.

ÉRTÉKELÉS A SOROZAT KÖZBEN
A sorozat egyetlen versenyének helyszínén sem tartunk külön eredményhirdetést a céges csapatok között.
Az érintett versenyek eredménylistáiban külön kereshető Fut a céges listák találhatók.
A cégek közötti pontverseny aktuális állása az érintett versenyeket követően 15 nap múlva erre a felületre kerül fel, így a ponttáblázat aktualizálásával folyamatosan nyomon követhető lesz a céges verseny állása is.
Az ötödik eseménytől kezdve az aktuális állásban elöl vannak csökkenő pontszám szerint azok a cégek, amelyek már legalább öt eseményen részt vettek (mivel ezek biztosan benne lesznek az éves értékelésben), mögöttük a többiek (amelyek újabb eseményen való részvétellel előreugorhatnak, ha több pontjuk van). Tehát lehet, hogy egy magasabb pontszámmal rendelkező cég hátrébb kerül, mert még nem biztosította a részvételét az összesített értékelésben.

ÖSSZESÍTETT ÉRTÉKELÉS A VERSENYSOROZAT VÉGÉN
A versenysorozat végén összesített eredményt hirdetünk azok között a cégek között, amelyek a 9 érintett versenyből legalább 4 eseményen szereztek részvételi pontot. Azokat a cégeket, amelyek az előző alap feltételt teljesítették, tőlük bekért információk alapján alkalmazotti létszámuk szerint 5 kategóriába (mikro: 10 fő alatti; kis: 10-49 fő közötti; közép: 50-249 fő közötti; nagy: 250-999 fő közötti; óriás: 1000 feletti) soroljuk. Az 5 kategória I-VI. helyezett, legtöbb pontot szerző cégét díjazzuk a következő év elején megtartott eredményhirdetésen.

FŐVÉDNÖK
VÉDNÖK
NÉVADÓ FŐSZPONZOR
TÁMOGATÓ
EMMI logó TÁRSSZPONZOR
MÉDIAPARTNER
velencei-to_tdm szuperinfo

fb share