Duna-parti Futógála - Versenytörténet

1. Canada Dry Futógála - 2004. június 27.

Vasárnap délelőtt mindent beleadtak az 1. Canada Dry Futógála részt vevői az Újpesti rakparton. A nyári időpont és a vízpartok csalogatása ellenére a futók örömmel indultak a Budapest Sportiroda idei újdonságának számító eseményén, hiszen a Canada Dry Futógála az első "klasszikus tízes", azaz 10 kilométeres utcai futóverseny a hazai kínálatban.

A közel ezernégyszáz fős mezőny harmada a 10 órakor rajtoló 5 km-hez sorakozott fel. A futók között több, a zene világából ismert sztár is futócipőt húzott így a népszerű műsorvezető Kovács Áron és a Chili Bianco együttes tagjai is rótták a rakpart olykor végtelennek tűnő egyeneseit.

A célszalagot az Amerikából hazatérő Kárász Zakariás szakította át elsőként: "Nyolcszáz és ezerötszáz méterre készülök, ezért az 5 km-es táv illeszkedett jobban az edzésprogramomba. Öt év kihagyás után kezdtem újra a futást idén februárban, így az állóképességemen van még mit javítani. Nagyon szép a város, tökéletes volt a hangulat és élmény a futás." - összegzett a győztes. A hölgyeknél Nagy Viktória érkezett elsőként a célba: "Nagyon fáradt vagyok, mert a héten államvizsgáztam teológiából. Ennek ellenére jó volt kifutni magamból a tankönyvek mellett töltött sok-sok órát. Futni mindig öröm számomra, a mai győzelem volt a ráadás."

Egy órával később már a klasszikus tízes résztvevői gyülekeztek, akik közül többen életük első 10 kilométerére készültek. A hangulatot a Chili Bianco fontemberének, Várkuti Zsoltnak a szólója fokozta, aki egy rövid koncert vérpezsdítő dallamaival "bemelegítette" a futókat. A hangos visszaszámlálást követően a mezőny a Dunával versenyt futva élő futófolyamként hullámzott, lüktetett végig a rakparton, ameddig csak a szem ellátott.

A élen ötfős boly haladt az első öt kilométerig. Fél távnál Juhász András robbantotta szét a Szabó József, Ilisz Pál, Torjai László, Szabó Gábor alkotta csapatot. A Hunyadi DSE futójával senki sem bírta elfutni az iramváltást, így a Szabadság híd utáni fordítót követően hirtelen egyedül maradt és eldöntötte az érmek sorsát. "Ez volt a taktikám. A táv első felében futni, utazni a többiekkel és a fordító után kihasználva a hátszelet megnyomni a második ötöst. Szeretek oda-vissza futni és a rakpart is kellemes volt a 10 km-hez, bár az utolsó egyenes kicsit hosszúnak tűnt, mert már a célt várja az ember" A második helyezett pécsi Torjai László sem szomorkodott, közel egy esztendő után versenyzett ismét az utcán: "Betegség és sérülés miatt több hónapra kényszerültem pihenőpályára. Jó volt újra érezni az utcai futóversenyek ízét, különösen így nyáron, amikor a pályaversenyek szezonja van és nagyon kell a minél több lehetőség a formába hozásra." A dobogó harmadik fokára az ugyancsak fehérvári színekben versenyző Szabó József álhatott fel.

A nőknél Staicu Simonának ezúttal sem volt ellenfele, így az athéni olimpia maratoni távjára készülő futónő egy jó edzésnek szánta a versenyt: "Nagyon gyors a pálya. Táv közben úgy éreztem hosszabb is valamivel, de lehet ez annak tudható be, hogy végig magányosan futottam." A második helyezett Szabó Andrea egy héttel korábban a Kékes Csúcsfutáson indult, akkor éppen lecsúszott a győzelmi emelvényről, most ezüstéremmel vigasztalódott. "Kemény volt, de nem nehezebb, mint a csúcsfutás. Szombaton a Hortobágyon folytatom és nagyon kíváncsi vagyok a Délibáb futásra." A harmadik helyen a szentesi Balázs Ágnes ért célba.

Eredmények.

1. Canada Dry Futógála

10 km

Férfiak.

1. Juhász András (Hunyadi DSE) 31:06

2. Torjai László (PVSK) 31:25

3. Szabó József (Hunyadi DSE) 32:02

4. Szabó Gábor (Vasas-Humansoft) 32:45

5. Ilisz Pál (Dunaújváros) 32:53

6. Markó László (Acél) 34:05

Nők.

1. Staicu Simona (BVSC) 36:22

2. Szabó Andrea (UNIK SE) 38:48

3. Balázs Ágnes (Szentes) 42:35

4. Ladányi Tímea (Óbudai Futókör) 43:34

5. Fehértói Zoltánné (Váci Forma SE) 43:52

6. Danyiné Varga Ilona (Bp. Honvéd) 44:01

5 km.

Férfiak.

1. Kárász Zakariás (Bp. Honvéd) 15:47

2. Broczkó Máté (TFSE) 16:09

3. Kovács Tamás (Balassagyarmat) 16:31

Nők.

1. Nagy Viktória (Micro SC) 18:25

2. Juhász Julianna (KSI SE) 20:32

3. Hajdú Rita (DVSI) 22:12

2. Gatorade Futógála - 2005. június 26.

BERKOVICS BRAVÚRJA

Budapesti Futóbúcsú

Vasárnap délelőtt közel ezerháromszázan döntöttek úgy, hogy a 2. Gatorade Futógálával búcsúztatják a tavaszi futószezont. Az Újpesti rakparton az atlétika nagyöregjei győztek a fiatalok felett; Varga Ilona és Berkovics Imre megmutatta, hogy futni mindenKOR lehet.

A rajtkapuhoz először az 5 km-es táv indulói sorakoztak fel 10 órakor, bemelegítve ezzel a pályát a klasszikus tízes futóinak. A célszalagot az országos bajnokságra készülő Nagy György szakította át. "Én ezt egy felkészülési versenynek szántam. Két hét múlva 5000 méteren indulok a debreceni OB-n, így próbáltam a maximumot nyújtani. Elég párás volt a levegő, de jó verseny volt. Akkor lett volna igazán jó, ha 15 percen belül érkezem, de remélem az OB-n ez menni fog." A nők mezőnyét a szenior korú Varga Ilona leckéztette meg, miután féltávnál faképnél hagyta fiatalabb ellenfeleit. "A légzésemmel gondjaim vannak, így ez a párás levegő különösen megnehezítette a futást, de nagyon örülök, hogy sikerült győzni, főleg, hogy külön erre a versenyre nem készültem."

Egy órával később már a 10 kilométeres táv versenyzői gyülekeztek a rajtnál, akik közül többen életük első tízesére készültek. A rajtpisztoly eldördülése után a több mint kilencszáz fős futófolyam ellepte a rakpartot, mintegy második folyót alkotva a Duna mellett. Az első kilométeren ötfős boly diktálta az iramot, amely a másodikra már háromfősre csökkent. Nem kellett egy újabb kilométert várni, amikor az élsporttól visszavonult, a 90-es évek kiváló atlétája, Berkovics Imre átvette a vezetést, és leiskolázta a mezőnyt. "Hosszú volt ez a verseny! Visszafelé a rakparton a szembeszél miatt már nem tudtam a 3 perces ezreket tartani. Ősszel a Nike Félmaratonon szeretnék majd indulni, a nyáron arra készülök." A pécsi Kőműves Norbert a tegnapi K&H olimpiai futónapok kecskeméti versenyének ezüstje mellé egy újabbat szerzett. "Nagyon fárasztó volt, mert az Imi már az elején belehúzott. Nem is tudom, hogy képzelte, de ő bírta. Mi nem. Viszont edzés szempontjából tökéletes volt a tegnapi és a mai verseny is." Harmadik helyen a mezőtúri Kedves Roland végzett. A nőknél Takács Andrea érkezett elsőként a célba. Jenkei András tanítványa a fordítónál húzott el a Nagy Viktória és Keresztes Kinga alkotta élbolytól. "Elfáradtam! Öt kilométerig együtt jöttem Nagy Vikivel, visszafelé mentem el tőle egy kicsit. Igaz, hogy szemből fújt a szél, de ez most jó volt, mert frissített ebben a párás melegben.&" A dobogó második fokára így Nagy Viktória állhatott, míg a bronzéremmel a combsérüléséből nemrég felépült Keresztes Kinga büszkélkedhetett.

Eredmények

2. Gatorade Futógála

10 km

Férfiak

1. Berkovics Imre (MAC-NSI) 30:28

2. Kőműves Norbert (PVSK) 30:50

3. Kedves Roland (Mezőtúri VSI) 32:00

4. Dr. Farkas József Zoltán (Memphis) 32:38

5. Szabó Imre (Vasas) 33:25

6. Bán Gergely (Hódmezővásárhely) 34:01

Nők

1. Takács Andrea (Vasas Humansoft) 38:34

2. Nagy Viktória (MAC Népstadion) 39:38

3. Keresztes Kinga (TFSE) 40:39

4. Fehér Enikő (GYÖTRI TK Gyöngyös) 42:10

5. Ladányi Tímea (Óbudai Futókör) 42:41

6. Gál Katalin (GMTC) 42:57

5 km

Férfiak

1. Nagy György (TFSE) 15:06

2. Kárász Zakariás (Budapest) 16:04

3. Pámer Gábor (Györköny) 16:52

Nők

1. Varga Ilona (Honvéd) 20:20

2. Hajdú Rita (Futóclub Dunaújváros) 20:48

3. Ágoston Zita (Dunaújváros) 21:07

3. Gatorade Futógála - 2006. június 11.

Sikeres aszfalt teszt a pesti rakparton

A 3. Gatorade Futógála és Görkorcsolya Futam résztvevőit ragyogó napsütés fogadta vasárnap délelőtt a pesti rakparton. Reggel 9 órakor vette kezdetét a program a görkorcsolya futammal, ahol a résztvevők a rakpart teljesen új aszfaltját egy közel 5 kilométeres szakaszon tesztelhették oda-vissza, összesen 9,5 kilométert megtéve. 10 órakor állhatott rajthoz az 5 km-es, 11 órakor pedig a 10 km-es futás mezőnye. A több száz fős szurkolósereg 1800 sportolónak tapsolhatott az első igazi nyári délelőttön.

A reggeli készülődésben már korán feltűnt a Magyarországon élő finn görkorcsolyázó, Frondelius Raimo alakja. Az ő személye mindig garancia a jó eredményre, s erre ezúttal sem cáfolt rá. A rakpart lejtős részén haladva sebessége elérte a 42 km/órát, a Szabadság hídi fordítónál ideje 8 perc 25 másodperc volt, s végül 16:42-es eredménnyel érkezett a célba, jócskán megelőzve versenytársait: "Körülbelül nyolc éve görkorcsolyázom. Nagyon jó volt az új aszfalton görkorizni, ezt azt hiszem bárki más is alátámasztaná, és az időjárás is kedvezett ennek a mai versenynek. Őszintén remélem, hogy jövőre megismétlődik ez a futam és még többen leszünk a rajtnál. Ezt a mai versenyt most ízelítőnek is felfoghatjuk, évek óta nem volt itt ilyesmi, szerintem még nemzetközi versenyt is lehetne itt szervezni."

A hölgyek közül elsőként Szőlősi Boglárkának tapsolhattunk, akinek mindössze 18 perc 26 másodpercre volt szüksége a győzelemhez.

A futók első versenyszáma, az 5 km-es táv 10 órakor rajtolt. A tavalyi címvédő, a TFSE atlétája, Nagy György vezette a mezőnyt a célba 15:31-es időeredménnyel: "Odafelé hátszélben, visszafelé pedig szembeszélben futottunk, így a visszafelé vezető futam nehezebb volt. Debrecenben lesz július végén az 5000 méteres országos bajnokság és ott szeretnék egy számomra jó időt futni. Nem vagyok elégedett a mostani eredményemmel, 15:31-et futottam, a cél viszont 15 percen belül lett volna." - hallhattuk a győztestől. Őt követte Czabán Máté 8 másodperccel lemaradva, míg a dobogó harmadik fokára ezúttal a New York maratonira készülő Kárász Zakariás állhatott fel.

A nap főtávjára, a klasszikus tízesre 11 órakor került sor. Az indulók Szentgyörgyi Katalin, ötszörös Európa-bajnok középtávfutó rajtlövésére startolhattak. Míg az első célba érkezőnek, Tóth Tamásnak 30 perc 51 másodpercre volt szüksége a táv megtételéhez, addig a rakparton végignyúló futókígyó 1 óra 25 perc alatt fogyott el. "Nagyon jó volt a pálya, visszafelé volt egy kis szembeszél és Zsolt elég erős iramot diktált az elején. A fordító után egy kicsit visszább vettünk, ekkor a harmadik és a negyedik helyen futók feljöttek ránk, 7 kilométernél elkezdtük nyomni és itt az utolsó 50 méteren dőlt el, hogy ki lesz az első. Legközelebb a jövő héten állok rajthoz, a Kékes Csúcsfutáson." - nyilatkozta a dobogó első fokára fellépő atléta. Stépán Zsolt, aki mindössze 5 másodperccel szorult a második helyre, a következőket mondta el: "A pálya jó volt: klasszikus dunaparti terep, észak-nyugati széllel. Ez utóbbi lefelé segítette a versenyt, visszafelé megfogta a mezőnyt. Nagy csatára volt kilátás, a 6. kilométernél már lehetett látni, hogy Tamás és köztem dől el az első két hely. Körülbelül 4 kilométernél elfutottunk és a szembeszélben elkezdtünk taktikázni. Ekkor a mezőny eleje is elért minket, majd az utolsó két és fél kilométeren beleerősítettünk. Kicsit hosszú hajrát vállaltam, Tamás frissebb volt a végén és meg tudott verni."

A hölgyek versenyében az oroszlányi Kostyál Ágnes diadalmaskodott: "Jó volt a verseny, bár a fordító után végig szembeszél volt és ez nehezítette a futamot. Örülök a győzelemnek, de igazság szerint időt jöttem futni, amit viszont nem sikerült teljesíteni 37:30-at szerettem volna és 37:58 lett a vége." Az óbudai futókör atlétanője, Ladányi Tímea még újonc az elitfutók között, ezért második helyezése nagy meglepetés. "Nagyon jó volt az idő és kellemes volt a szél, pláne a tegnapi időjáráshoz képest. Erős volt a mezőny, a Kostyál Ági elment előttem egy kilométernél, a többieket pedig én hagytam le, illetve zömmel fiúk között futottam. A következő versenyem a Nike félmaraton lesz, idén először futom ezt a távot."

Eredmények

Görkorcsolya futam 9,5 km

Férfiak

1. Frondelius Raimo (Kori2000) 16:42

2. Szomor Gergely (Budapest) 18:21

3. Simó Ferenc (Budapest) 18:24

4. Potor Szilveszter (Kori2000) 18:29

5. Török Imre (MAFC) 19:10

6. Görgényi András (Kori2000) 19:34

Nők

1. Szőlősi Boglárka (JSE) 18:26

2. Bántó Erzsébet (Kori2000) 19:34

3. Kerékgyártó Anett (Kori2000) 19:35

4. Molnár Dorottya 22:28

5. Újvári Zsuzsanna (BKDSE) 23:01

6. Nagy Kinga 25:49

5 km

Férfiak

1. Nagy György (TFSE) 15:31

2. Czabán Máté (BEAC) 15:39

3. Kárász Zakariás (LESI) 15:58

4. Musszer Roland (Kiss Árpád VDSE) 16:11

5. Szabó Attila (Kistarcsai VTK) 16:27

6. Schweigert Árpád (MAC) 16:50

Nők

1. Baló Barbara (ORTRI) 17:31

2. Tóth Zsófia (ORTRI) 17:54

3. Ali Dóra (Mezőkövesdi triatlon) 19:45

4. Hajdu Rita (Futóklub Dunaújváros) 20:35

5. Ágoston Zita (Dunaújváros) 21:50

6. Faragó Mária (Gigant Triatlon TC) 22:11

10 km

Férfiak

1. Tóth Tamás (Misi SC) 30:51

2. Stépán Zsolt (MAC) 30:56

3. Soós Dániel (Budapest Honvéd SE) 31:20

4. Szekeres Attila (Hunyadi DSE) 31:21

5. Emmer Attila (Vasas) 32:14

6. Ilisz Pál (DAC) 32:16

10 km

Nők

1. Kostyál Ágnes (ORTRI) 37:58

2. Ladányi Tímea (Óbudai Futókör) 40:42

3. Fehértói Zoltánné (Váci Forma SE) 41:28

4. Tóthné Stupián Anikó (VEDAC) 41:41

5. Danyiné Varga Ilona (Budapest Honvéd SE) 41:54

6. Rácz Zsuzsanna (Budapest Honvéd SE) 42:36

4. Gatorade Futógála - 2007. június 10.

Vasárnap a 4. Gatorade Futógála és Görkori Futam 1900 résztvevőjét a pesti alsó rakparton, ahol az indulók az 5 és 10 kilométeres futáson, valamint a 9 km-es görkori futamon tesztelhették állóképességüket. A klasszikus tízes nevezői mindent beleadtak, hogy megfussák életük leggyorsabb 10 000 méterét. Szép számmal akadtak olyanok is, akik először álltak rajthoz ezen a távon. A férfiaknál a címvédő Tóth Tamás (31:39), a hölgyeknél Kiss Melinda (38:46) győzedelmeskedett. A görkorcsolyások versenyét a jászberényi Szöllosi testvérpár, Szabolcs és Boglárka nyerte.

Először a 9 órakor induló 5 kilométeres táv mezőnye vette birtokba a rajtterületet. Az akkor még kellemesnek mondható időben a Hunyadi DSE atlétájának, Horváth Bélának pontosan 15 percre volt szüksége az 5000 méter megtételére. A hölgyeknél a Csepel Dolphins futónője, László Klára érkezett elsőként a célba.

Egy órával később nemcsak a meleg, a hangulat is fokozódott: a klasszikus tízes résztvevői várták a rajtpisztoly eldördülését, közülük többen életük első, vagy leggyorsabb 10 kilométerére készültek. A hangos visszaszámlálást követően az 1200 fős futóáradat ellepte a pesti alsó rakpartot, s a Duna mellett mintegy második (futó)folyamként hömpölygött a Margit híd irányába. Az élen néhány fős boly haladt 7 kilométerig, ahol a címvédő Tóth Tamás robbantotta szét az Erkoló Ashenafi, Szekeres Attila és a VEDAC atlétái alkotta csapatot. A Misi SC kiválóságával senki nem tudta tartani az iramot, így a 9. kilométernél lévő fordítót követően Tamásnak már csak az idővel és a szembeszéllel kellett megküzdenie. "Egy hete Plitvicén futottam maratonit, tegnap szintén versenyeztem, ezért éreztem a lábamon, hogy nem vagyok pihent. Ennek megfelelően az elején nem erőltettem túlságosan az iramot. Eredetileg úgy terveztem, hogy 6 kilométernél váltok, de aztán adtam még egy kilométert magamnak, és a 7. km-nél húztam bele. Nem tudom, hogy meddig követtek a többiek, mert én soha nem nézek hátra, de egy idő után már nem hallottam az engem követők futólépteit. Örülök, hiszen győzni mindig jó. Ez az eredmény most másodlagos volt, jövő héten viszont úgy megyek majd a Kékes Csúcsfutásra, hogy megpróbálom megdönteni a pályacsúcsot, és természetesen megvédeni ott is a címem." A második helyezett a Hunyadi DSE atlétája, Szekeres Attila lett, őt az etiópiai Erkoló Ashenafi követte a célban.

A nőknél Kiss Melinda örült a nem várt győzelemnek. "Igazi meglepetés volt számomra, hogy győztem ezen a versenyen, hiszen a diplomám megszerzése után dolgozni kezdtem, és szemben a korábbi évekkel, amikor a sport volt számomra a legfontosabb, most már mindenféle elvárás és nyomás nélkül versenyzek. Jól érzem magam a bőrömben, és nagyon örülök a mai győzelemnek!"

A déli harangszóra rajtoló görkorcsolyázók pillanatok alatt birtokba vették az autóktól mentes rakpartot. A célterületen sorakozó szurkolóknak nem kellett sokat várniuk a győztes megérkezésére, Szöllosi Szabolcsnak mindössze 15:37 percre volt szüksége a 9 kilométeres táv megtételére. Őt a tavalyi győztes, a finn Frondelius Raimo (16:00) követte, a dobogó harmadik fokára pedig Simó Ferenc állhatott. A lányok versenyét Szabolcs testvére, Szöllosi Boglárka nyerte.

4. Gatorade Futógála

Eredmények

10 km

Férfiak

1. Tóth Tamás (Misi SC) 31:39

2. Szekeres Attila (Hunyadi DSE) 31:59

3. Erkoló Ashenafi (Etiópia) 32:04

4. Ádok Roland (VEDAC) 32:13

5. Esso András (VEDAC) 32:43

6. Szemán János (VEDAC) 33:51

Nők

1. Kiss Melinda (Budapest) 38:46

2. Halász Annamária (Spuri SC) 39:32

3. Benkó Gabriella (Bp. Honvéd SE) 40:21

4. Wichmann Ivett (FTC) 41:50

5. Sík Barbara (Bp. Honvéd SE) 42:26

6. Ladányi Tímea (Óbudai Futókör) 42:31

5 km

Férfiak

1. Horváth Béla (Hunyadi DSE) 15:00

2. Szabó Imre (Vasas) 15:24

3. Halászevics Péter (Universitas) 15:32

Nők

1. László Klára (Csepel Dolphins) 19:06

2. Miklós Anita (BEAC) 21:06

3. Faragó Mária (SZVSE) 22:10

Gatorade Görkori Futam

9 km

Férfiak

1. Szöllosi Szabolcs (Jászberény) 15:37

2. Frondelius Raimo (Kori2000) 16:00

3. Simó Ferenc (Budapest) 17:24

Nők

1. Szőllosi Boglárka (Jászberény, TFSE) 17:30

2. Vajda Nikolett (Budapest) 18:52

3. Fekete Szeréna (Napraforgó Futóklub) 19:28

5. Generali Duna-parti Futógála - 2008. május 31.

2300-an gyűltek össze a Pesti Alsó Rakparton a napsütéses május 31-én, hogy részt vegyenek az 5. Generali Duna-parti Futógálán. Az esemény a futás és a görkori szerelmeseit várta, hiszen 5 és 10 kilométeres futószámokban, illetve 9,5 kilométeres görkorcsolya futamon lehetett indulni. Sokan életük első 5, vagy 10 kilométerét teljesítették a rakpart aszfaltján.

A nap programja Nagy "Gizmo" Attila és csapatának kerékpáros freestyle-show-jával indult: a három fiú lélegzetelállító mutatványokat hajtott végre biciklijével. Ezt követte a rövid bemelegítés, majd az 5 kilométeres futótáv indulóinak rajtja következett 16 órakor. A távot a férfiaknál Szekeres Attila teljesítette leggyorsabban, mindössze 15:29 perc alatt. A hölgyeknél Bakonyi Fruzsina győzött, 18:46-os idővel.

A 10 kilométeres táv mezőnye 17 óra 15 perckor startolt el. Az 1200 főt számláló tömeg két perc alatt hömpölygött át a rajtkapun, majd a Duna partján, Budapest nevezetességei mellett elhaladva teljesítették a távot. A férfiaknál Soltész Roland szakította át a célszalagot, mindössze 33:03 percre volt szüksége a tízes teljesítéséhez. A hölgyeknél Szederkényi-Takács Andrea diadalmaskodott.

A nap zárószáma, a 9,5 kilométeres görkori-futam 19 órakor startolt el: 300 görkorcsolyás vette birtokba a rakpart aszfaltját. Közülük Ipach Robin 15:13 perc alatt száguldott be a célba, a nőknél Kiss Jenni nyert egy másodperccel lemaradva a férfi győztes mögött.

Eredmények

5 km

Férfiak

1. Szekeres Attila (Budapest) 15:29

2. Nagy György (Budapest) 15:31

3. Egri Balázs (Budapest) 15:44

4. Honti Attila (Szolnok) 15:58

5. Dani Áron (Budapest) 16:24

6. Czabán Máté (Budapest) 16:38

Nők

1. Bakonyi Fruzsina (Budapest) 18:46

2. Papp Ildikó (Salgótarján) 19:14

3. Szabó Tímea (Budapest)19:29

4. Khell Róza (Vasas-Humansoft)19:46

5. Torma Anett (Honvéd SE) 20:19

6. Kurucz Krisztina (Vasas-Humansoft) 20:32

10 km

1. Soltész Roland (Vasas-Humansoft) 33:03

2. Mossissa Feyissa (Atomsport, etióp) 34:17

3. Kindl Gábor (Budapest) 34:52

4. Pulszky Lajos Zoltán (Budapest) 34:56

5. Varga József (Misi SC) 35:15

6. Juhász Péter (Spuri SC) 36:40

Nők

1. Szederkényi-Takács Andrea (Vasas-Humansoft) 37:56

2. Kiss Melinda (VEDAC) 39:04

3. Mizsér Fruzsina (Vasas-Humansoft) 40:17

4. Nagy Nikolett (OTP Futókör) 44:03

5. Fehértói Zoltánné Vali (Margitszigeti AC) 44:59

6. Bedő Imola (Normafa Futókör) 45:09

Görkori futam 9,5 km

Férfiak

1. Ipach Robin (Tata) 15:13

2. Szöllősi Szabolcs (Jászberény) 15:13

3. Frondelius Raimo (Kori 2000) 15:15

4. Rasmussen Nikolaj (Budapest) 15:15

5. Fiala Zsolt (Budapest) 15:15

6. Frecska Péter (Vértesszőlős) 16:20

Nők

1. Kis Jenni (Tatabánya) 15:14

2. Lugosi Zsuzsanna (Tatabánya) 15:14

3. Szöllősi Boglárka (Jászberény)16:21

4. Pataki Boglárka (Jászberény) 17:06

5. Vajda Nikolett (Budapest) 17:43

6. Fekete Szeréna (Napraforgó Futóklub) 19:32

6. Generali Duna-parti Futógála - 2009. május 30.

Esős futógála a Duna-parton

Az eső és a hideg szél sem tántorította el azt a több mint 1800 sportolni vágyót, akik részt vettek a 6. Generali Duna-parti Futógálán a budapesti alsó rakparton. A résztvevőket a futás és a görkorcsolya futam mellett kiállítók és egészségügyi mérések is vártak. A május 30-ai dátum ellenére az időjárás a szeszélyes oldalát mutatta, hiszen kora délután még ideális futóidő volt, azonban mire kezdetét vette az esemény, az eső eleredt.

A több mint 200 görkorcsolyás indulónak "szerencséje volt", hiszen ők 15 órakor csapadék nélküli időben vágtak neki a pesti alsó rakparton kijelölt 9,5 kilométeres távnak. A legjobbaknak alig több mint negyed órára volt szükségük a táv teljesítésére. Elsőként Makszim Zsombor gördült át a célvonalon, a női versenyt pedig Szőllősi Boglárka nyerte.

A görkorcsolyások célba érkezése után az 5 kilométerre készülő futók kezdtek bemelegíteni a Holmes Place szakmai vezetője, Ágó Renáta vezetésével, majd a résztvevők felsorakoztak a rajtvonalnál.

A startpisztoly eldördülésére a mezőny nekivágott a versenynek, melynek útvonalán a főváros legszebb látványosságait, például a Parlamentet, a Magyar Tudományos Akadémia épületét, vagy a budai várat is megcsodálhatták. A tömegnek azonban nem volt egyszerű dolga, az időjárás ugyanis nem kegyelmezett, zuhogni kezdett az eső, és a rajtnál mért 16 fokos hőmérséklet rohamosan csökkenni kezdett. A leggyorsabb futók hamar célba értek: a férfiaknál Kedves Roland, a nőknél pedig Fuchs Dóra győzött. A mezőny többi tagja folyamatosan futott célba, dacolva az egyre hevesebben hulló esővel.

A 10 kilométeres futás rajtjára a hőmérséklet mindössze 8 fokra hűlt, a futókat azonban ez sem tántorította el, először alaposan bemelegítettek, majd nekivágtak a rájuk váró kilométereknek. Az eső közben enyhült, így a mezőnynek könnyebb dolga volt - csak futniuk kellett. A távot leggyorsabban Tóth Tamás teljesítette, remek, 31 percen belüli időeredménnyel. A nőknél szoros versenyben Mizsér Fruzsina mindössze 2 másodperccel előzte meg Fuchs Renátát. A Generali dolgozók versenyében Krausz Zoltán és Budai Katalin voltak a leggyorsabbak. A győztesek után még mindegy háromnegyed óráig hömpölyögtek a célba érkezők a kapun keresztül, mire az utolsó futó is abszolválta a távot. A helyenként kellemetlen időjárás ellenére azonban minden résztvevő elégedetten érkezett célba, és jól érezte magát a 6. Generali Duna-parti Futógálán. A BSI következő eseménye június 13-án a 12. Kékes Csúcsfutás lesz.

Eredmények

Görkorcsolya 9,5 km

Férfiak

1. Makszim Zsombor (Tatabánya) 17:26 2. Frecska Péter (Vértesszőlős) 19:20 3. Gengeliczky Donát (Vértesszőlős) 19:37

Nők

1. Szőllősi Boglárka (Jászberény) 19:20 2. Pataki Boglárka (Jászberény) 19:22 3. Katarzyna Borkowska (Budapest) 22:07

5 km futás

Férfiak

1. Kedves Roland (Mezőtúr SSE) 15:21 2. Kustos Szabolcs (Vasas-Humansoft) 15:30 3. Dani Áron (Budapest) 15:42

Nők

1. Fuchs Dóra (FTC) 18:26 2. Khell Róza (Vasas-Humansoft) 19:19 3. Meyer Szonja (Vasas-Humansoft) 19:32

Generali csapatverseny

Férfiak

1. GeneRally 1:00:52 2. Carabus aspaltus 1:11:08 3. Jog 1:16:40

Nők

1. Futóláb nyuszik 1:21:32 2. Futótűz 1:23:26 3. Életvonal aszfaltangyalai 1:30:51

10 km futás

Férfiak

1. Tóth Tamás (Micro SC) 30:57 2. Honti Attila (UTE) 31:28 3. Soós Dániel (Bp. Honvéd) 31:31

Nők

1. Mizsér Fruzsina (Vasas-Humansoft) 36:50 2. Fuchs Renáta (FTC) 36:52 3. Kárász Erika (Tapolca Honvéd SE) 37:50

Genarali dolgozók

Férfiak

1. Krausz Zoltán (Gyömrő) 40:01

Nők

1. Budai Katalin (Budapest) 53:28

7. Generali Duna-parti Futógála - 2010. május 29.

Régi-új győztesek, közel 3000 résztvevő és kiváló idő. Ez volt a 7. Generali Duna-parti Futógála.

Kellemes tavasz végi időjárás és csodálatos dunai panoráma fogadta szombaton délután a 7. Generali Duna-parti Futógála résztvevőit. Az eseményre 2850-en jöttek el, hogy sportolva vegyék birtokukba a Pesti alsó rakpartot.

Elsőként a 9 kilométeres görkorcsolyás táv indulói rajtoltak, utánuk pedig folyamatosan a 8 kilométeres történelmi túrára induló gyaloglók. A görkorisok igazi versenytempót diktáltak, az élmezőny 10 percen belül elérte a Szabadság hídi fordítót. A férfiaknál a tavalyelőtti győztes, Ipach Robin volt a leggyorsabb, a nőknél a tavaly is 1. helyen végzett Szőllősi Boglárka nyert. És a rövidebb távon egyből meg is ismételték győzelmüket, mivel az 5 kilométeren is ők értek célba elsőként.

A görkoris száguldás után először a 2 kilométeren induló futók több száz fős mezőnyéé lett a rakpart, majd az 5 kilométeren indulók számára dördült el a rajtpisztoly. Azok sem unatkoztak, akik nézelődni, szurkolni jöttek a futógálára. Számos kiállító kínált ugyanis érdekességeket, programokat a sátrakban, és sokan is keresték fel ezeket.

Késő délután, remek időben rajtolt a 10 kilométeres táv mezőnye. A leghosszabb távon indulók egészen a közgazdaság-tudományi egyetem épületéig futottak, majd ott fordultak vissza az Újpesti alsó rakparton lévő cél felé. A férfiaknál a T-Home Vivicittát is megnyerő Zsiros Mihály gyakorlatilag üldözők nélkül, simán nyerte a versenyt, a nőknél a Generali Futógálákon többször induló, és egy alkalommal már diadalmaskodó Kiss Melinda volt a leggyorsabb.

A 7. Generali Duna-parti Futógála az eredményhirdetésekkel a kora esti órákban fejeződött be.

Eredmények

Futás, 10 kilométer

Férfiak

1. Zsiros Mihály (Budaörsi DSE) 32:03 2. Csere Gáspár (BEAC) 33:42 3. Kustos Szabolcs (Vasas Humansoft) 34:09

Nők

1. Kiss Melinda (Spuri SC) 38:48 2. Hargitai Henrietta 40:40 3. Khell Róza 40:43

Generali-dolgozók versenye

Férfiak

1. Schmidtka István 44:55 2. Kósa Zoltán 46:57 3. Fórizs Tibor 50:01

Nők

1. Budainé Katalin 56:22 2. Lábó Szilvia 1:00:30 3. Pollák Beáta 1:01:33

Kerekesszékesek

1. Simon Szilárd (Guriga SE) 33:16

Futás, 5 kilométer

Férfiak

1. Dani Áron 15:55 2. Pelsőczy Attila 15:58 3. Kovács Gábor Ádám 16:08

Nők

1. Papp Ildikó 18:48 2. Őry Eszter 19:36 3. Kovács Melinda (Margitszigeti AC) 19:38

Csapatok

Férfiak

1. Carabus Aspaltus (Hahn Balázs, Paly Ferenc, Baranyi Krisztina) 1:14:19

Nők

1. Futótűz 2.0 (István Nóra, Krivács Brigitta, Szivák Ilona) 1:37:20

Kerekesszékesek

1. Sáfrán Zsolt (Guriga SE) 14:49

Görkorcsolya, 9 kilométer

Férfiak

1. Ipach Robin (TDKE) 15:39 2. Veréb András (TDKE) 16:15 3. Raimo Frondelius (Kori 2000) 16:41

Nők

1. Szőllősi Boglárka (Jászberény) 17:11 2. Katarzyna Borkowska 19:34 3. Apró Andrea (Kori 2000) 19:36

Görkorcsolya, 5 kilométer

Férfiak

1. Ipach Robin (TDKE) 8:49 2. Veréb András (TDKE) 8:51 3. Raimo Frondelius (Kori 2000) 9:15

Nők

1. Szőllősi Boglárka (Jászberény) 10:12 2. Kataryna Borkowska 11:48 3. Apró Andrea (Kori 2000) 11:49

NÉVADÓ FŐSZPONZOR generali

KIEMELT MÉDIATÁMOGATÓ

TÁRSSZPONZOR ÁLLANDÓ TÁMOGATÓ MÉDIATÁMOGATÓ Mozgásvilág_logo Funzine Ideál magazin G-media wellnes TÁMOGATÓK budapest_logo

fb share