Visszatérő győztesek a 7. Generali Duna-parti Futógálán

Régi-új győztesek, közel 3000 résztvevő és kiváló idő. Ez volt a 7. Generali Duna-parti Futógála.

Kellemes tavasz végi időjárás és csodálatos dunai panoráma fogadta szombaton délután a 7. Generali Duna-parti Futógála résztvevőit. Az eseményre 2850-en jöttek el, hogy sportolva vegyék birtokukba a Pesti alsó rakpartot.

Elsőként a 9 kilométeres görkorcsolyás táv indulói rajtoltak, utánuk pedig folyamatosan a 8 kilométeres történelmi túrára induló gyaloglók. A görkorisok igazi versenytempót diktáltak, az élmezőny 10 percen belül elérte a Szabadság hídi fordítót. A férfiaknál a tavalyelőtti győztes, Ipach Robin volt a leggyorsabb, a nőknél a tavaly is 1. helyen végzett Szőllősi Boglárka nyert. És a rövidebb távon egyből meg is ismételték győzelmüket, mivel az 5 kilométeren is ők értek célba elsőként.

A görkoris száguldás után először a 2 kilométeren induló futók több száz fős mezőnyéé lett a rakpart, majd az 5 kilométeren indulók számára dördült el a rajtpisztoly. Azok sem unatkoztak, akik nézelődni, szurkolni jöttek a futógálára. Számos kiállító kínált ugyanis érdekességeket, programokat a sátrakban, és sokan is keresték fel ezeket.

Késő délután, remek időben rajtolt a 10 kilométeres táv mezőnye. A leghosszabb távon indulók egészen a közgazdaság-tudományi egyetem épületéig futottak, majd ott fordultak vissza az Újpesti alsó rakparton lévő cél felé. A férfiaknál a T-Home Vivicittát is megnyerő Zsiros Mihály gyakorlatilag üldözők nélkül, simán nyerte a versenyt, a nőknél a Generali Futógálákon többször induló, és egy alkalommal már diadalmaskodó Kiss Melinda volt a leggyorsabb.

A 7. Generali Duna-parti Futógála az eredményhirdetésekkel a kora esti órákban fejeződött be.

Eredmények

Futás, 10 kilométer

Férfiak

1. Zsiros Mihály (Budaörsi DSE) 32:03 2. Csere Gáspár (BEAC) 33:42 3. Kustos Szabolcs (Vasas Humansoft) 34:09

Nők

1. Kiss Melinda (Spuri SC) 38:48 2. Hargitai Henrietta 40:40 3. Khell Róza 40:43

Generali-dolgozók versenye

Férfiak

1. Schmidtka István 44:55 2. Kósa Zoltán 46:57 3. Fórizs Tibor 50:01

Nők

1. Budainé Katalin 56:22 2. Lábó Szilvia 1:00:30 3. Pollák Beáta 1:01:33

Kerekesszékesek

1. Simon Szilárd (Guriga SE) 33:16

Futás, 5 kilométer

Férfiak

1. Dani Áron 15:55 2. Pelsőczy Attila 15:58 3. Kovács Gábor Ádám 16:08

Nők

1. Papp Ildikó 18:48 2. Őry Eszter 19:36 3. Kovács Melinda (Margitszigeti AC) 19:38

Csapatok

Férfiak

1. Carabus Aspaltus (Hahn Balázs, Paly Ferenc, Baranyi Krisztina) 1:14:19

Nők

1. Futótűz 2.0 (István Nóra, Krivács Brigitta, Szivák Ilona) 1:37:20

Kerekesszékesek

1. Sáfrán Zsolt (Guriga SE) 14:49

Görkorcsolya, 9 kilométer

Férfiak

1. Ipach Robin (TDKE) 15:39 2. Veréb András (TDKE) 16:15 3. Raimo Frondelius (Kori 2000) 16:41

Nők

1. Szőllősi Boglárka (Jászberény) 17:11 2. Katarzyna Borkowska 19:34 3. Apró Andrea (Kori 2000) 19:36

Görkorcsolya, 5 kilométer

Férfiak

1. Ipach Robin (TDKE) 8:49 2. Veréb András (TDKE) 8:51 3. Raimo Frondelius (Kori 2000) 9:15

Nők

1. Szőllősi Boglárka (Jászberény) 10:12 2. Kataryna Borkowska 11:48 3. Apró Andrea (Kori 2000) 11:49

NÉVADÓ FŐSZPONZOR generali

KIEMELT MÉDIATÁMOGATÓ

TÁRSSZPONZOR ÁLLANDÓ TÁMOGATÓ MÉDIATÁMOGATÓ Mozgásvilág_logo Funzine Ideál magazin G-media wellnes TÁMOGATÓK budapest_logo

fb share