Futóuralom a Duna-parton

A 2 és az 5 kilométeres táv is lement a 7. Generali Duna-parti Futógálán, lassan rajtol a leghosszabb futótáv, a 10 kilométer mezőnye.

A 2 kilométeres távon sok gyerek, fiatal és családos állt rajthoz, hogy a Margit hídig, majd onnan visszafordulva fusson a rakparton. Aztán elrajtolt az 5 kilométeres futótáv mezőnye is, melynek győztese 16 percen belüli idővel ért célba. Az "ötös" mezőny befutói folyamatosan érkeznek célba, előzőleg pedig megérkeztek a 8 kilométeres gyaloglás résztvevői, akik a budai rakpartot is érintették a táv megtétele során.

Az időjárás kedvező a tavasz végi délutáni sportoláshoz: a futógála elején napsütéses, meleg idő fogadta a résztvevőket, majd kissé borúsabb időszak következett, végül a rövid ideig szemerkélő eső után ismét előjött a Nap. A 7. Generali Duna-parti Futógála utolsó száma, a 10 kilométeres futás indulói közben már felsorakoztak a rajtkapunál. A jó hangulatú verseny az eredményhirdetésekkel - melyek közül a görkorcsolyás díjátadó már megvolt - a kora esti órákban ér véget.

Eredmények

Görkorcsolya, 5 kilométer

Férfiak

1. Ipach Robin (TDKE) 8:49 2. Veréb András (TDKE) 8:51 3. Raimo Frondelius (Kori 2000) 9:15

Nők

1. Szőllősi Boglárka (Jászberény) 10:12 2. Kataryna Borkowska 11:48 3. Apró Andrea (Kori 2000) 11:49



fb share