2016-09-30

"Ne tedd!" Fontos figyelmeztetés a 42 és a 30 km-es távra készülőknek

Kocsis Árpád, a BSI versenyigazgatója több tízezer maratonista célba érkezését látta már, sok ezer futóval beszélt az évtizedek alatt. Egy nagyon fontos tapasztalatot szeretne megosztani veletek.

2016-09-30

Videón mutatjuk be a frissen átadott normafai futópályát

Új futóterep: a Normafa-rehabilitáció idei beruházásaként a Normafa és a Libegő felső végállomása között, közel két kilométer hosszú szakaszon zöldsávval elválasztott, rekortán borítású futópálya épült.

2016-09-30

Ezt az érmet kaparinthatod meg az Intersport Terepfutáson

Először kapnak érmet a terepfutó távokon - 21,4 km és 32,7 km - célba érkezők a november 5-i Intersport Túranap és Terepfutáson. Mutatjuk a dizájntervét az őszies hangulatú éremnek.

2016-09-30

Hrutka János: "Nézzük meg, hogy húz-e a szürke, vagy megdöglik?"

Némi kétségei vannak a célba érését illetően Hrutka Jánosnak, aki a jövő vasárnapi 31. SPAR Budapest Maraton®-on életében először tervezi teljesíteni a 42 kilométeres távot.

2016-09-30

Az Ötvenhatosok terén veheted át a rajtszámodat, pólódat

Az idei SPAR Budapest Maraton® Fesztiválra nem a nevezési irodában, hanem a verseny helyszínén lesznek átvehetők előzetesen a rajtszámok. Csütörtöktől várunk az Ötvenhatosok terén.

2016-09-30

Magyar siker Európa leghosszabb terepfutó-viadalán

Kovács Róbert nyerte meg Európa leghosszabb terepfutóversenyét, a németországi Goldsteig Ultrarace-t. Bő 600 kilométer volt a táv, 151 óra kellett hozzá.

2016-09-30

Nézd meg, te lettél-e a százezredik idei nevezőnk!

Megérkezett a százezredik 2016-os nevezés! A kerek szám birtokosa az Actimel 10 km-re regisztrált, és szerencsés is, mivel ingyen indulhat a 13. K&H mozdulj! Balaton maraton és félmaraton valamely távján.

2016-09-29

"A legjobb közösségformáló a sport!"

A 7. kerületi Futó- és Gyaloglónapról készített filmünkben olyanok is megszólalnak, akik több távon is indultak. De a legidősebb indulót és a biciklinyertest is hallhatjátok.

2016-09-29

Jubileum! Húsz éve futotta országos csúcsát Földingné Nagy Judit

Az 1996. szeptember 29-én a Berlin Marathonon elért 2:28:50-es rekordnál máig nem született jobb. A győri Spuri Futóbolt vezetője interjúnkban visszaemlékezik a sikerre, állítja: előtte nap döbbenetes fáradtság tört rá.

2016-09-29

Ilyen a Tésztapartin kínált tészta és szósz, amelyet a Barilla ajánlott fel

A főzés után mindig "al-dente" állagú Barilla tészta fokozatosan juttatja az izmokat a szükséges energiához, ezáltal hosszabb ideig segíti azok működését.

2016-09-28

Juhász Roland-Lipcsei Betta pár: Segíteni a gyerekeknek

Meglepő, de igaz: a 31. SPAR Budapest Maraton® Fesztiválon élete első futóversenyén áll rajthoz Juhász Roland. A futballista barátnőjével, Lipcsei Bettával a Bátor Tábor Alapítványt támogatja.

2016-09-28

Két látássérült szlovák futó is rajthoz áll október 9-én

Az Achilles Magyarország Alapítvány pártfágásában a 31. SPAR Budapest Maraton®-on, illetve az Actimel 10 km-n indulnak vak és gyengénlátó futók. A szervezetet Miklósa Erika is támogatja.

2016-09-28

A mozgás öröme legyen mindenkié!

A Coca-Cola Testébresztő programja már 11 éve támogatja az aktív életmódot és a mozgást. Motivációt keresel? Téged is vár ez az inspiráló közösség!

2016-09-28

Lapozz bele a 31. SPAR Budapest Maraton Fesztivál programfüzetébe!

A rajtszámátvételkor kapod kézhez, de már most beleleshetsz: a füzet minden fontos információt tartalmaz, de például interjút is olvashatsz Földingné Nagy Judittal, aki 20 éve futott magyar csúcsot.

2016-09-28

Farkas Dárius és Kácser Zita nyerte a 10 km-es ob-t

Immár harmadik alkalommal is Szombathely adott otthont a Szent Márton Futásnak és Magyarország 2016. évi 10 kilométeres Országúti Futóbajnokságának.

2016-09-27

Dombi Tibor: Nagyot csattant a pofon a maraton előtt

A Tankcsapda frontemberével, Barcelonában futotta első félmaratonját, most pedig a SPAR Budapest Maraton® előtt áll. Interjú a legutóbbi "kudarcból" tanuló, heti 60 kilométerrel készülő Dombi Tiborral.

2016-09-27

Emlékfutás a Népligetben, szüreti félmaraton Csongrádon

Partnerversenyeink között most szombatra az FTC által szervezett Máli Péter Emlékfutás, vasárnapra pedig a csongrádi II. Szüreti Félmaraton és egy hosszúlépés esik.

2016-09-27

Elérhetők a 7. kerületi Futó- és Gyaloglónap fotói

Találd meg magad rajtszámod alapján a szombaton készült közel háromezer fotó között! A 7. kerületi Futó- és Gyaloglónapon készült képek ingyenesen, nagy felbontásban érhetők el a bsi.futofoto.hu oldalon.

2016-09-27

Az eisberg idén is várja a futókat!

Október 8-9-én az eisberg is erősíti a kiállítók sorát! Mindig friss és ízletes salátáival várja a futókat, drukkereket egyaránt. Látogasd meg őket és salátázz egy jót!

2016-09-26

Picit lassabbak voltunk idén a meleg miatt? - grafikonok

Érdekes összevetni az egyéni célidőket az elmúlt öt évből. Az idei Wizz Air Budapest Félmaraton mezőnye összességében valamivel lassabb nettó időket produkált. Nem szerinti összevetés is készült.

2016-09-26

Készülj fel az őszre Hévízen!

Az ősz beköszöntével egyre inkább rövidülnek a nappalok, ködösek a reggelek, hűvösebb időszak következik, melyre jó, ha testünket és lelkünket is időben felkészítjük!

2016-09-26

Bekele 6 mp-cel maradt le a világcsúcsról Berlinben [videóval]

Mindössze hat másodperccel maradt le a maratonfutás világcsúcsáról Berlinben az etióp Kenenisa Bekele. Minden idők második legjobb idejét érte el.

2016-09-26

Második hely a SPAR Budapest Maraton örökranglistáján

Büszke nagyapa, vidám, közvetlen személyiség... és a budapesti maratonok 31 éves történetében az örökranglistán a második legtöbb teljesítéssel rendelkezik Ladányi Róbert. Miniinterjú.

2016-09-26

Hard Dog Race - az igazán elszántaknak!

Egy új, extrém akadálypályás futóverseny, amelyet kutya és gazdája együtt teljesíthetnek. Október 1-jén Piliscséven 6 kilométeren 16 akadály várja a versenyzőket.

2016-09-26

Adidas expo és teszt a 31. SPAR Budapest Maraton Fesztiválon

Az adidas idén is az esemény egyik főtámogatójaként csatlakozik a programhoz. Október 8-án és 9-én a legújabb futókollekció mellett a női termékek lesznek a fókuszban.

2016-09-24

Új versenycsúcsok is születtek a 7. kerületi Futó- és Gyaloglónapon

1735 nevezővel, remek hangulatban zajlott a szombat délutáni futóesemény, amelyen 12 kerületi és "vendég" iskola diákjai is szerepeltek, s az egyéni helyezésekért is komoly küzdelem folyt.

2016-09-23

Felkészülés a SPAR Budapest Maratonra a Hervis-szel, 20% kedvezménnyel

A Hervis segítve a felkészülést, a 31. SPAR Budapest Maraton® Fesztivál rajtcsomagjában 20%-os kedvezményre jogosító kupont helyez el, mely egy kiválasztott termékre érvényes.

2016-09-23

2017-es eseményeinktől változik a nevezések átadása és módosítása

Változások a BSI eseményein: a 2017-es eseményektől megszűnik a BSI eseményein a rajtszámok személyek közötti átadásának lehetősége, illetve változik az eseményen belüli távmódosítás menete.

2016-09-23

Megszakadt a szíve az 1500-on ezüstérmes paralimpikonnak

Ezüstérmet nyert 1500 méteres futásban Biacsi Ilona a T20-as kategóriában a riói paralimpián, de ő ikertestvérét is szerette volna éremhez segíteni.

2016-09-22

Jövő héttől e-edzés novemberi és januári eseményünkre

A 13. K&H mozdulj! Balaton maraton esemény félmaratoni és 7 kilométeres távjaira, valamint a 2. Zúzmara Félmaratonra küldünk jövő héttől edzésprogramokat. Iratkozz fel, ha szeretnél precíz tervek alapján készülni!

2016-09-22

Samu Krisztina és Szőts István tartják a szombait bemelegítéseket

A 7. kerületi Futó- és Gyaloglónapon az 1007 és az 5007 méteres táv előtt is tartunk bemelegítéseket, amelyeket a Gilda Max prezenterei vezetnek. Mutatjuk a teljes napi programot is.

2016-09-22

Ezek a létszámlimitek a 31. SPAR Budapest Maraton Fesztiválon

A Coca-Cola Testébresztő 30 kilométerre van a legkevesebb, 300 hely azok közül, amelyekre létszámlimitet állapítottunk meg az október 8-9-i 31. SPAR Budapest Maraton® Fesztiválon.

2016-09-22

Téged is vár a Magyar Autóklub a 31. Spar Budapest Maraton Fesztiválon!

A Magyar Autóklub hazánk legnagyobb autós civil szervezete, mellyel rendszeresen találkozhatsz a 31. SPAR Budapest Maraton® Fesztiválon is!

2016-09-22

Ingyenesen érheted majd el a 7. kerületi Futó- és Gyaloglónap fotóit

A szombati 7. kerületi Futó- és Gyaloglónapon készülő fotók ingyenesen, rajtszám szerint kereshető módon, nagy felbontásban lesznek elérhetők a bsi.fotufoto.hu oldalon, az eseményt követő keddtől.

2016-09-21

Fuss a tekenyei szüreti felvonulás előtt!

8. Tőkétől a pohárig: fuss 9 vagy 21 kilométert Zalában egy különleges versenyen! Spuri Aranykártyával 20 százalék kedvezmény a nevezési díjból.

2016-09-21

2010 óta megduplázódtak a maratonisták - grafikon

Harminc év teljesítői statisztikáját böngészheted grafikonunk segítségével. A 31. SPAR Budapest Maraton® Fesztivál előtt kijelenthető: drasztikusan növekszik célba érkezők száma.

2016-09-20

"Ha komolyan veszed a sportot, válaszd te is a Magnosolvot!"

Intenzív edzés vagy verseny során jelentősen megnő a szervezet magnéziumigénye, melynek gyakori tünete a lábikragörcs. Szedsz magnéziumot, mégis görcsöl a lábad?

2015-09-20

A futáson túl fizikai állapotfelmérés és ergométer is vár szombaton

A Budai XI SE idén is ott lesz a 7. kerületi Futó- és Gyaloglónapon szombaton, többek között fittségi és immunteszt, valamint evezős és kerékpáros ergométer is várják az érdeklődőket.

2016-09-19

Gorillának öltözve futottak a gorillákért Londonban

Gorillajelmezbe öltözött állatvédők futottak a brit főváros utcáin szombat délután, hogy felhívják a figyelmet a kihalás szélére sodródott hegyi gorillákra.

2016-09-19

Pályázat: szociális szabadkártyák a 31. SPAR Budapest Maratonra

10 darab szabadkártyát (ingyenes nevezést) ajánlunk fel azoknak, akiket "csak" anyagi, szociális helyzete akadályoz abban, hogy nevezzenek a klasszikus maratoni távra.

2016-09-16

Megvannak az útvonalak, a staféta résztávok és a frissítőpontok

Tisztult a kép a 31. SPAR Budapest Maraton® Fesztivált illetően: megnézheted az útvonaltérképeket, a váltóhelyeket, a frissítőpontokat, s ezek mentén megvan a 30 km-s táv rajthelyszíne is.

2016-09-16

Elérhetők a Wizz Air Budapest Félmaratonon Futófotó-képek!

A vasárnap készült csaknem ötvenezer fotó között rajtszám szerinti kereséssel találhatod meg azokat, amelyeken szerepelsz. Papírképként és nagy felbontásban is megvásárolhatod őket.

2016-09-16

Október 2-án Misina-csúcstámadás Pécsett

A gyermekeket és a családokat 1,6, illetve 3,2 kilométeres távok várják a fő versenyszámon, a misinatetői TV torony-ig tartó Misina-csúcstámadás pedig 14 km hosszú.

2016-09-16

"Legyőztük az utolsó mumust, a meleget is"

A 31. Wizz Air Budapest Félmaraton hét és fél perces filmjében számos résztvevő véleményét meghallgathatod, köztük például válogatott labdarúgó, olimpiai ezüstérmes kajakos és Wizz Air pilóta is.

2015-09-15

Jönnek a felkészítő futások, ezen a hétvégén 13 is

Készülj a SPAR Budapest Maraton®-ra közösségben, jó hangulatban! A szeptember 17-18-i hétvégén 13 közösségi futás vár, de egészen szeptember 25-ig edzhetsz a a BSI-Futónagykövetekkel.

2016-09-15

Négy eseményünk nevezési díja kedvezményesebb hétfőig

31. SPAR Budapest Maraton® Fesztivál vasárnapi távjai, 9. Intersport Túranap és Terepfutás, 13. K&H mozdulj! Balaton maraton és félmaraton, 2. Zúzmara Félmaraton és Futófesztivál: szeptember 19-ig kedvezményesebb!

2016-09-15

Tíz percig tartotta fel a mezőnyt egy tehervonat [videóval]

Az amerikai Via Marathonon idén egy tehervonat tíz percig tartotta fel a mezőnyt, így sokan elbukták a kvalifikációt Bostonra. Kárpótlás várható.

2016-09-15

Várunk a Barilla Tésztapartin, október 8-án!

Basilico és Pesto Genovese szósszal is kérheted a szénhidrátbombát a 31. SPAR Budapest Maraton® előtti Barilla Tésztapartin. A 42 és 30 km-s távot futók számára a részvétel ingyenes.

2016-09-14

Itt a TOP 10, szavazz a Facebookon a legötletesebb képekre!

A Wizz Air Budapest Félmaratonhoz kapcsolódóan érmes játékot hirdettünk. A posztok közül a BSI munkatársai kiválasztották a legjobb tízet, ezekre szavazhatsz péntek délutánig.

2016-09-14

75 km a 75 éves Tabajdi József tiszteteletére

Tabajdi József hosszútávfutó 75. születésnapja alkalmából szervezett futásra várnak minden futóbarátot, érdeklődőt, mozogni vágyót, szurkolót szeptember 24-én, szombaton.

2016-09-14

Csütörtökön Asics Foot ID a Váci úti Spuri Futóboltban

Csak az a futócipő nyújt teljes futásélményt, amely tökéletesen megfelel a futóstílusodnak. Szeptember 15-én, csütörtökön 10 és 18 óra között ingyenes lábanalízissel várnak az Asics szakértői.

2016-09-14

Egymás mögött ért célba a három magyar Rióban

Csontos Piroska a hatodik, Keresztesi Erika a hetedik, Biacsi Ilona pedig a nyolcadik helyen ért célba a T20-as kategória női 400 méteres síkfutó számának döntőjében a paralimpián.

2016-09-14

Íme 31. Wizz Air Budapest Félmaraton rövidfilmje

Elkészült a közel négyperces zenés összefoglaló, légifelvételekkel a vasárnapi Wizz Air Budapest Félmaratonról! A temérdek futó mellett a szurkolók és a zenészek is felbukkannak a képsorokon.

2016-09-13

FélmaratonMánia: pólót is rendelhetsz az érem mellé

Légy büszke arra, hogy négy egymást követő évszakban lefutottál egy-egy félmaratont! A fehér, technikai pólók férfi vagy női fazonban, a sorozatot a Wizz Air Budapest Félmaraton teljesítők számára.

2016-09-13

Mutasd, ha most kaptál egy ötödiket a négy érmed mellé!

A vasárnapi Wizz Air Budapest Félmaratonon zártad a FélamratonMánia-sorozatot, vagyis a negyedik érmed mellé kaptál egy mániásat is? Posztolj róluk egy képet Facebookra vagy Instagramra!

2016-09-12

Érdemes kilátogatni a Mozgasvilag.hu Futó és Kerékpáros Tesztnapra!

Ne feledjétek: szeptember 24-én Budapesten a Kamaraerdőben Mozgásvilág.hu Futó Tesztnap. A belépés ingyenes.

2016-09-12

Lubics Szilvia és Csécsei Zoltán a 12 órás ultrafutóbajnok

A hölgyeknél Lubics Szilvia, a férfiak között pedig Csécsei Zoltán nyerte a 12 órás ultrafutó országos bajnokságot Velencén.

2016-09-12

"Sohasem fogom tudni abbahagyni, örökké hajt a versenyszellem"

Dombi Tibor első maratonjára készült a tegnapi Wizz Air Budapest Félmaratonon, amelyen egy hosszabbításos focimeccs ideje, 93 per alatt ért célba. "A 42 év idén utolér, itt az idő!" - mondta.

2016-09-11

Itt az első film a 31. Wizz Air Budapest Félmaratonról

Másfél percben már össze is foglaltuk a 31. Wizz Air Budapest Félmaratont, a videóban a két országos bajnok, Józsa Gábort és Kácser Zita nyilatkozatát is hallhatjátok.

2016-09-11

Karneváli hangulat a kánikulában - eseménybeszámoló

Szokatlanul meleg időben, de remek hangulatban zajlott a 31. Wizz Air Budapest Félmaraton, amelyre összességében bő 15 ezren neveztek. Extra frissítőpontok és különleges résztvevők is voltak.

2016-09-11

Így követheted a 31. Wizz Air Budapest Félmaraton eseményeit

A szeptember 11-i 31. Wizz Air Budapest Félmaraton legfrissebb híreiről és érdekességeiről a Facebookon és az Instagramon értesülhetsz első kézből. Élő tévéközvetítés 8.45-től a DIGI Sport 2-n!

2016-09-09

Erdélyi Zsófia: bajnokság nincs, fáradásos törés van

A 31. Wizz Air Budapest Félmaratonra készült az olimpián a legjobb magyar helyezést elért maratonista, a 2014. évi magyar félmaraton bajnok, Erdélyi Zsófia. Állítja, rosszabbul is járhatott volna.

2016-09-09

Nagy meleg várható vasárnap - körültekintően készülj fel!

Vasárnap akár 30 fok is lehet, ez tulajdonképpen kánikulát jelent szeptemberben, így különösen fontos lesz a folyadékbevitel. Kérjük, tanácsainkat megfontolva állj rajthoz a Wizz Air Budapest Félmaratonon!

2016-09-09

Sass Dani: maraton előtti főpróba

A gasztroblogger idei felkészülését hátráltatta ugyan némi sérülés, azonban bízik benne, hogy képes lesz megjavítani egyéni rekordját, azaz 1:37-es időn belül ér célba a 31. Wizz Air Budapest Félmaratonon.

2016-09-09

Ezeken a pontokon mosolyogj a kamerába!

Megmutatjuk, hogy a 31. Wizz Air Budapest Félmaratonon pontosan hol várnak rád a futofoto.hu munkatársai, akiknek a képeihez néhány nappal az esemény után hozzá is juthatsz.

2016-09-09

Budapest 2024 - Mindent bele a 31. Wizz Air Budapest Félmaratonon is

A Budapest 2024 most a 31. Wizz Air Budapest Félmaratonra is ellátogat. Akár Te is adhatsz egy "ötöst" a magyar olimpiának a versenyközpont mellett.

2016-09-08

Legyen tiéd a legötletesebb érmes fotó és nyerj!

Fényképezd le a célba érkezéskor kapott Wizz Air Budapest Félmaraton-érmedet, gyűjtsd a lájkokat és a szavazatokat, hogy ingyen indulhass a jövő évi eseményen!

2016-09-08

Meglesz idén a 2016 kilométer? Tedd emlékezetessé egy éremmel!

Becses ereklye a kilométergyűjtők számára! Ha csatlakoztál a 2016-ban 2016 kilométert futok mozgalomhoz, egy egyedi, neveddel ellátott érmet is rendelhetsz, akár már most, a Wizz Air Budapest Félmaraton helyszínén.

2016-09-08

Értékes nyereményekkel is vár a Decathlon stand!

Idén nem csak a futók táborát erősíti a Decathlon - közel 100 munkatársuk indul a 31. Wizz Air Budapest Félmaraton valamely távján - hanem termékekkel, nyereményjátékkal is vár.

2016-09-08

Józsa Gábor: Rio után a Városligetben

Egyéniben és csapatban is dobogós helyezést remél a Wizz Air Budapest Félmaratonon Józsa Gábor, a tavalyi országos bajnok, aki a riói olimpia után áll rajthoz vasárnap a Városligetben.

2016-09-08

Öt atléta a paralimpiai csapatban

A XV. Nyári Paralimpiai Játékokon 43 fős magyar sportolói delegáció vesz részt - közöttük öt atléta -, ekkora létszámú egyéni versenyzői csapat nem indult még.

2016-09-08

Ne közlekedj megszokásból vasárnap délelőtt a fővárosban!

A Wizz Air Budapest Félmaraton miatt terelésekre kell számítani vasárnap Budapesten. A rakpartok mellett az Andrássy, az Attila, a Bajcsy-Zsilinszky és a Váci út kiemelten érintett.

2016-09-07

A helyszínen is kedvezményesen nevezhetsz!

A vasárnapi Wizz Air Budapest Félmaratonon az előnevezés zárásakor érvényes díjat kérjük a helyszínen regisztrálóktól is. Már több mint 15 ezren vagyunk, a Városligetben péntektől ismét lehet nevezni!

2016-09-07

Spuri Futóbolt péntektől a Városligetben!

Rendkívüli hétvégi nyitvatartás: Budapesten a Spuri-Örs ugyan szeptember 10-én zárva lesz, de a hétvégén a 31. Wizz Air Budapest Félmaratonon megtalálsz mindent, ami a futáshoz kell!

2016-09-07

Szijjártó Péter idei futónaptárában csak a vasárnap szerepel!

Öt perccel tervezi megjavítani tavalyi idejét a 31. Wizz Air Budapest Félmaraton a külgazdasági és külügyminiszter. Szijjártó Péter, ha teheti, hetente egyszer hazafut a minisztériumból Dunakeszire.

2016-09-07

Válaszd a jótékonysági büfét, ha megéhezel a hétvégén!

Az Élelmiszerbank büféjében közvetve rászorulóknak segíthetünk a 31. Wizz Air Budapest Félmaratonon. A versenyközpont mellett szombaton 10-től, vasárnap 7-től találod meg őket.

2016-09-07

Balatoni élmények - ősszel is

Ha azt gondolod, a Balatonra csak nyáron érdemes ellátogatnod, tévedsz! A nyár elmúltával egymást követik a szüreti mulatságok, gasztroünnepek, de egy jó kirándulásért is megéri a régióba utazni.

2016-09-07

Baji Balázs rangos versenyen lett harmadik

Az Európa-bajnoki ezüstérmes Baji Balázs harmadik lett 110 méter gáton a zágrábi nemzetközi atlétikai versenyen. Százon Asafa Powell 10.01-et futott.

2016-09-06

Vasárnap 8:45-től élő közvetítés a DIGI Sport 2-n és a futanet.hu-n

Élő tévéközvetítésben követheted a 31. Wizz Air Budapest Félmaratont! Szeptember 11-én a Dentsu Aegis Network jóvoltából a versenyen túl színes érdekességeket, interjúkat is láthatsz.

2016-09-06

Lévay Viktória: bakancslistás tétel

42 évesen 42 kilométerre, azaz a SPAR Budapest Maraton®-ra készül, most vasárnap azonban a féltávon, azaz a 31. Wizz Air Budapest Félmaraton szeretne bizonyítani. Interjúnk a Játékszín művésznőjével.

2016-09-06

Melegítsünk be és nyújtsunk le együtt vasárnap!

A Wizz Air Budapest Félmaratonon 8:20-kor közös bemelegítést tartunk Kádár- Papp Nóra, Coca-Cola Testébresztő nagykövet vezetésével. Sőt, célba érkezés után a nyújtásra is hangsúlyt fektetünk!

2016-09-06

Szerdától hétfőig zárva lesz a nevezési iroda

A 31. Wizz Air Budapest Félmaratonon előkészítése és utómunkálatai végett szeptember 7-12-ig nem lesz nyitva a BSI Váci úti nevezési irodája. Péntektől vasárnapig a Városligetben várunk benneteket!

2016-09-06

Fuss a kedvezményért!

Engedjétek meg, hogy felhívjuk a figyelmeteket egy nagyszerű lehetőségre. Régi partnerünk, a Fortuna Boat Hotel & Restaurant támogatja az egészséges életmódot és a futás népszerűsítését.

2016-09-05

Egyéni csúcsot futottál? Kongasd meg a harangot!

Újdonság! Aki a Wizz Air Budapest Félmaratonon egyéni csúcsot fut, megkongathatja a Napozóréten felállítandó harangot. Élj a lehetőséggel, ha pedig meghallod a hangját, ünnepelj!

2016-09-05

A világ- és Európa-bajnok Hirling Zsolt két év után futva tér vissza

Az Ironmanre készülve vesz részt a Wizz Air Budapest Félmaratonon Hirling Zsolt, korábbi világ- és Európa-bajnok, háromszoros olimpiai résztvevő evezős. "Nagyon mélyről indultam" - vallja.

2016-09-05

Megjelent a Spuri Futómagazin őszi száma

Colin Bell nagykövettel, Erdélyi Mátyás operatőrrel (Saul fia) és Rákóczi Ferenc műsorvezetővel és Szőnyi Ferenc ultrafutóval is olvashatsz interjút a Spuri Futómagazin ma megjelent őszi számában.

2016-09-05

Vigyázz, Kész, Szelfizz, Rajt! Fuss a Rexonával!

A rajtcsomagodban egy Rexona izzadásgátló dezodort találsz. Készíts egy szelfit a Rexona deoval, és töltsd fel saját facebookodra nyilvánosan, #fussarexonaval hashtag-gel!

2016-09-05

Szeptemberben Asics Foot ID a budapesti Spuri Futóboltokban!

Csak az a futócipő nyújt teljes futásélményt, amely tökéletesen megfelel a futóstílusodnak. Szeptember 6-án, 8-án, 15-én és 20-án ingyenes Asics Foot ID a budapesti Spuri Futóboltokban!

2016-09-05

Magyar Szuper Liga-döntők zajlottak a hétvégén

A Rio de Janeiró-i olimpia résztvevői közül több atléta is győzött a budapesti Lantos Mihály Sportközpontban zajlott 3. Atlétikai Magyar Szuper Liga döntőben.

2016-09-05

Ez lesz a SPAR Budapest Maraton Fesztivál szombati távjainak pólója

A SPAR Maratonka, a Riska Minimaraton, a SPAR Budapest Maraton® 3×2 km-es váltó és a SPAR Gyaloglás kollektív nevezőinek pamutpólóját mutatjuk meg. Reméljük, tetszik a dizájnterv!

2016-09-04

Fuss az olimpiai helyszíneken!

A 2024-es magyarországi olimpia tervezett helyszínei között a Városliget és a Hősök Tere is szerepel - tudj meg többet a Budapest 2024 pályázatról a 31. Wizz Air Budapest Félmaratonon!

2016-09-03

Az OMV energiát ad a futáshoz is!

Keresd a Wizz Air Budapest Félmaratonon az OMV-VIVA sátrat! Lelkesítő szurkolói ajándékok várnak rád, amelyek energiát adnak a futáshoz!

2016-09-02

Szinte biztos végig a telt ház a 2017-es vb-n

Már most szinte biztosra vehető, hogy mindennap telt ház lesz a jövő nyári atlétikai világbajnokságon Londonban, mivel már több mint egymillió jegyigénylés érkezett.

2016-09-02

Lapozz bele online a programfüzetbe!

Megtekintheted, mit rejt az 52 oldalas, fontos tudnivalókkal, információkkal és érdekességekkel ellátott füzet, amelyet a Wizz Air Budapest Félmaraton résztvevői kapnak a rajtszámátvételkor.

2016-09-01

A Városligetben veheted át a rajtszámodat, pólódat

Az idei Wizz Air Budapest Félmaratonra nem a Váci úti nevezési irodánál, hanem a verseny helyszínén lesznek átvehetők előzetesen a rajtszámok. Péntektől várunk a Városligetben.

2016-09-01

Értékes nyereményekkel is vár a Decathlon stand!

Idén nem csak a futók táborát erősíti a Decathlon - közel 100 munkatársuk indul a 31. Wizz Air Budapest Félmaraton valamely távján - hanem termékekkel, nyereményjátékkal is vár.

2016-09-01

Megérkeztek a Saucony őszi újdonságai!

A Váci úti Spuri Futóboltba megérkeztek a Saucony őszi újdonságai! Jó hír, hogy a közeljövőben a Spuri Futóbolt-hálózat többi üzletében is "találkozhatsz" majd velük. Mutatjuk a típusokat és az árakat.

fb share