Pálya- és látszámcsúcs-döntéssel zárult a Balatonkerülő verseny

49,2 kilométer maradt az utolsó szakaszra azoknak, akik negyedik napja futottak a Balaton körül. A leggyorsabban egyéniben Steib Péter, párosban Bartos-Kardos Team, csapatban pedig a Sashegyi Gepárdok értek körbe.


A csütörtök óta tartó Spuri Balaton Szupermaraton versenyében vasárnap eljött a záró nap, amelyen a Balatonfüred és Siófok közötti 49,2 kilométert kellett teljesíteni. Az egyéni versenyzők reggel 8-kor 4 fokban, a csapatok fél órával később 7 fokban vágtak neki a távnak, amely több emelkedőt is rejtett, de szerencsére a napsütéses időjárás könnyebbséget jelentett.

A négynaposok mezőnyében sejthető volt, hogy a leggyorsabbak között nem fognak változni az összetett helyezések, s így is történt: egyéniben Steib Péter (a képen), illetve Ladányi Tímea, párosban a Bartos-Kardos Team, illetve Sárvári Lányok (a vegyespárosoknál A csont nem fárad?!), a csapatoknál a Sashegyi Gepárdok lettek az elsők. Egyedül a hölgyek csapatversenyében történt előzés: a HASE Csajok együttese a második helyről lépett előre, miután vasárnap csaknem 16 perccel jobbat futottak a SzilvásSüti és a Tündéreknél.

A Sashegyi Gepárdok váltója pályacsúcsot jelentő idővel ért célba, soha nem futotta még körbe csapat 11 és fél órán belül (11:29:10) a Balatont - igaz, az előző rekordot is ők tartották 11 óra 33 perccel. A napsütötte siófoki Aranypartra délelőtt 11 és délután 15 óra között folyamatosan és vidáman érkeztek a verseny teljesítői, a váltók esetében sokszor a csapattagok az utolsó méterekre becsatlakozva együtt haladtak át a célkapu alatt.


A szombaton indult FélBalaton versenyében egyéniben Peyer Zoltán volt a leggyorsabb (6:53:28), párosban a Keszthelyi Kilométerek (7:03:17), csapatban pedig a Kaposvári Törvényszék triója (6:42:54).

A siófoki Magistern Hotelben - amely elől csütörtökön elindult a Spuri Balaton Szupermaraton - vasárnap koradélután lezajlott a díjátadó is, amely során átadták a 2013-ban tragikus körülmények között elhunyt hegymászó, az esemény korábbi hatszoros teljesítőjének nevét viselő Kiss Péter-díjat is. Legfiatalabb célbaérkezőként ezt Kovács Imre kapta.

A 9. Spuri Balaton Szupermaraton - az összes résztávval együtt - minden eddiginél több, 2314 nevezőt számlált. Köszönjük a részvételt, gratulálunk az eredményekhez!

Az összetett győztesek:
Spuri Balaton Szupermaraton, egyéni:
Férfiak: Steib Péter (13:51:37)
Nők: Ladányi Tímea (16:33:37)
Spuri Balaton Szupermaraton, páros:
Férfiak: Bartos-Kardos Team (12:43:34)
Nők: Sárvári Lányok (15:33:37)
Vegyes: A csont nem fárad?! (13:30:18)
Spuri Balaton Szupermaraton, csapat:
Férfiak: Sashegyi Gepárdok (11:29:10)
Nők: HASE Csajok (15:11:07)
Spuri FélBalaton Szupermaraton, egyéni:
Férfiak: Peyer Zoltán (6:53:28)
Nők: Táp Bernadett (8:21:48)
Spuri FélBalaton Szupermaraton, páros:
Férfiak: Szentesi Gyors (7:03:23)
Nők: Csibefutam (7:44:17)
Vegyes: Keszthelyi Kilométerek (7:03:17)
Spuri FélBalaton Szupermaraton, csapat:
Férfiak: Kaposvári Törvényszék (6:42:54)
Nők: Futcalányok Trió (7:17:53)

Az összes eredményt, korcsoportonkénti bontásban itt találod.

FŐVÉDNÖK
VÉDNÖK
boka Ruzsics Krisztin balassa Hidvegi NÉVADÓ SZPONZOR
KIEMELT MÉDIATÁMOGATÓ
player.hu TÁRSSZPONZOR
Horalky_logo naturaqua Magnosolv új volvo MÉDIATÁMOGATÓ
metropol szuperinfo TÁMOGATÓ
EMMI logó

fb share