Autóval, bringával, gyalog a félmaratonra

Néhány apró, de hasznos információ a hétvégi 27. Nike Budapest Félmaratonról, a versenyközpont megközelítéséről, forgalmi változásokról és egyebekről, ami fontos lehet a verseny napján.

Az egyik legnagyobb futóverseny hétvégéjén Budapest több útján lezárások, forgalomkorlátozások lesznek, ezekre érdemes már a versenyközpont megközelítésekor odafigyelni. A pontos információk a www.forgalmivaltozasok.hu lapon lelhetők fel.

Akik gépkocsival érkeznek, azoknak a legkézenfekvőbb parkolási lehetőség a Mexikói útnál, a kisföldalatti végállomásánál, vagy az 56-osok terén lesz, esetleg a Közlekedési Múzeum környéki parkolókban. A Városligetbe behajtani a szokott kivételektől eltekintve tilos. A kerékpárral érkezők vasárnap 6 órától délután 2 óráig vehetik igénybe a kerékpártárolót, ami a versenyközpont és a PECSA közt lesz. Ugyanekkor üzemel majd a ruhatár is.

A tömegközlekedési eszközök közül a 79-es trolibuszt, illetve a kisföldalattit javasoljuk, de az 1-es villamos (Hungária körút) is egészen közel hoz a félmaraton helyszínéhez. Néhány perces séta pedig, amivel eléred a versenyközpontot, nem árthat a futás előtt. IDE KATTINTVA tudod megnézni a helyszínrajzot, ami alapján kitalálhatod a neked legmegfelelőbb megközelítést.

Fontos! A megszokotthoz képest idén korábban, már 9 órakor eldördül a rajtpisztoly, tehát a futás előtt kevesebb idő marad a felkészülésre, ezt ne feledd! Ezért kérünk, ha már előneveztél, s budapesti vagy, akkor a rajtcsomagod átvételét ne hagyd az utolsó pillanatra, hogy elkerüljük a torlódást és a lehetősége se legyen meg annak, hogy nem végzel a rajtig. A rajtszámot már szeptember 3-a és 5-e között előzetesen, a meghosszabbított nyitvatartási idővel üzemelő versenyirodában a BSI-ben, vagy szombaton a helyszínen átveheted!

És végül egy információ, ami nem lesz meglepő: meleg lesz. A rajt előtt és a futás közben se feledd a folyamatos vízbevitelt; a Halász utcai lehajtónál, az első vizes frissítőponton éppen ezért nem poharas, hanem fél literes zacskós vizet fogunk osztani, amit magaddal vihetsz, s az ivás mellett még locsolhatod is a tarkódat, ha meleged van a rakparton.

Még néhány nap... jó felkészülést kívánunk!



fb share