Bevásárlókocsis maratonra készülnek a SPAR dolgozók

Különleges futásra készül Ivancsics Zsolt, a SPAR Batthyány téri üzletének vezetője: azt tervezi, hogy társaival bevásárlókocsit tolva teljesíti a maratont.

Zsoltnak nem idegen az extrém futás, 2008-ban ugyanis a Nike Budapest Félmaratont futotta le úgy, hogy végig maga előtt tolta az egyáltalán nem pehelysúlyú bevásárlókocsit. "Jó show-nak tartottam, hogy a kocsival futok - nagyon kemény volt vele haladni, de megcsináltam. Idén három kollégámmal közösen futunk kocsival: én és két társam Stafétában teljesítjük a maratont, illetve egy harmadik kolléga végigmegy a maratonon. Én az első váltóhelyen leadom a kocsit a csapattársamnak, de futok tovább, mert egyéniben is célba szeretnék érkezni, valamint segítem a "kocsis" társamat a teljesítésben. Azt tervezzük, hogy a célba mindannyian közösen futunk be bevásárlókocsistul. A cél, hogy végigmenjünk a teljes távon, és mindkét kocsi átgurulhasson a célvonalon. Ebben még két másik kolléga is segít majd az útvonalon. Szerencsére nagyon sok segítőnk és szurkolónk lesz, a kollégák nagyon szervezkednek, végig ott lesznek velünk az útvonalon, buzdítanak és segítenek minket. A tavalyi tapasztalatokból kiindulva átépített kocsikkal futunk majd: nagyobb kerekeket kaptak a járművek, és a tengelytávolságuk is nagyobb lett, így valamivel könnyebben lehet velük futni, és stabilabban lehet irányítani őket."

Zsolt és társai nem akármilyen futóruhát viselnek majd a verseny alatt: SPAR-os munkaköpenyben fognak elindulni. A csapat keményen készül erre a nem mindennapi megmérettetésre, heti 4 edzéssel, 80 kilométer körüli távokkal a Hármashatár-hegyen tréningeznek.

Sok sikert kívánunk a teljesítéshez!

Aki szeretne találkozni a bevásárlókocsis különítménnyel, annak ott a helye a 24. SPAR Budapest Nemzetközi Maratonon!



fb share