Szépen telnek a futamok a Brutálon - már csak kettő van!

Aki lemaradt, kimaradt - legalábbis a 11 órakor, a 12, 13, 14 és 15 órakor induló futamokból a Brutálfutás 2.0-n. Ugyanis az a helyzet, hogy az indulni szándékozók száma nem régen a délután három órás futamon is elérte a limitet. De szomorkodni természetesen nem kell, hiszen van még két futam - délután 4 és 5 órakor -, amire jelentkezhetsz, hogy onnan a késő délutáni döntőbe juss.

Tehát volt hat futam, amiből öt betelt, de mivel kreáltunk még egyet, maradt kettő... De azok is telnek ám! Június elsején tehát, hogy jó hírt is mondjunk, nem kell túl korán kelned ahhoz, hogy részt vegyél az ország legviccesebb, egyben az egyik legdurvább versenyén (ki-ki válassza ki magának a neki megfelelő jelzőt): most már, ha eddig nem választottál futamot, elég lesz délután kettőre készülnöd. De ez ne vegye el a kedved semmitől, nézd a jó oldalát a dolognak: addigra már a mezőny felének tudni lehet az eredményét - vagyis tudni fogod, hogy minél kell jobbat futnod, ha a döntőbe akarsz jutni.

Még egy lényeges dolog van, amit meg kell említeni: a regisztrációval jó lesz sietni, ugyanis csütörtökön zárul a futamregisztráció, utána a helyszínen osztjuk be a fennmaradó helyek valamelyikére az embereket. Erre jó lesz figyelni.

Ha még nem neveztél, egy dolgot semmiképp ne felejts el: először kell nevezni, utána futamot választani - ha fordítva csinálod, kíméletlenül törlődik a futamregisztrációd. De a sorrend nem jelenthet neked akadályt... Mert akadályt majd június elsején úgyis látsz eleget Nyáregyházán!



fb share