Több rekord is megdőlt a Telekom Vivicittán (videóval)

Több mint 26 ezren neveztek az idén először kétnapossá nyúlt Telekom Vivicittá Városvédő Futásra, ezzel ez minden idők legnépesebb szabadidősport-eseménye hazánkban. Vasárnap a félmaratonisták rajtoltak először, majd a 10, koradélután pedig a 7 kilométeres táv következett.


Napsütéssel indult a vasárnap a Margitszigeten, s átlagosan 13-15 fokos időben zajlottak az események. A reggel 9-kor rajtolt félmaratonon a 42 éves Varga István a hatodik kilométernél az élre állt, és több mint fél perces előnnyel ért be célba. A nőknél jóval nagyobb különbséggel győzött a 2012. évi maratoni magyar bajnok, a taksonyi 43 éves Merényi Tímea Krisztina, aki a félmaratoni Vivicittá programba kerülése óta az eddigi legjobb idővel szerezte meg az első helyet.

A verseny harmincéves történetének legjobb idejével szakította át a célszalagot a klasszikus 10 km-es Vivicittá távon a szentgotthárdi Koszár Zsolt, aki átlagban három perces ezreket futott. A 29 éves versenyző Farkas Dáriust ütötte el az elsőségtől. A 10 km-es női versenyben magabiztos győzelmet aratott a dunakeszi Staicu Simona, aki hetedszer ért elsőként célba a nők között. A 43 éves atléta győzelmi sorozata abszolút rekord a verseny történetében!

Érdekesség, hogy Rippel Ferenc kétkilogrammos szerkezettel a hátán vitte végig a 10 kilométeres távon 18 kilós kisfiát. De ha már a hírességeknél tartunk: Jegyes-Tóth Kriszta az UNICEF-et támogatva áll rajthoz a félmaratoni számban, míg a Futás a gyermek rohamkocsiért! akció keretében indult Miklósa Erika és Zavaros Eszter operaénekesnő, valamint Hrutka János egykori válogatott labdarúgó.


Hazánk 970 településéről neveztek futók az eseményre. Többek között például Hejőpapiról, Gutorföldéről, Nemesbődből, Gősfáról, Nagyradáról, Cecéről, Kislángról, Fityeházról, Mónosbélről, Moháról, Misefáról és Füléről. Budapestet és Pest megyét nem számítva a legtöbb nevezővel jelentkezett Fejér (566), Győr-Moson-Sopron (380), Komárom-Esztergom (376). 75 ország képviseletében több mint kétezer külföldi is szerepelt a nevezettek között (zömében a félmaratonra regisztráltak). Száznál is többen Olaszországból (212), Angliából (153) és Németországból (148) érkeztek Budapestre, de nevezett például thai futó is.

A férfiak között a legidősebb az idén a 81. életévét betöltő Kenyér Imre, aki a 10 km-en rajtolt. A félmaratonon a legidősebb a 80 éves Kiss György és Zsiga János voltak. A futók frissítésére 750 kg banánnal, 55 kg szőlőcukorral, 3000 liter iso itallal, 10000 liter vízzel készültek a szervezők. A Telekom Vivicittá Városvédő Futás sorozat a jövő hét végén 25-én Nyíregyházán, 26-án Pécsett folytatódik.

Eredmények:

félmaraton:
férfiak:
1. Varga István (ELTE ADSK) 1:11:31
2. Soós Dániel (BHSE) 1:12:04
3. Chouteau, Martin (francia) 1:12:16
nők:
1. Merényi Tímea Krisztina (BHSE) 1:20:32
2. Brassay Réka (VEDAC) 1:23:23
3. Rozsnyai Lilla (ELTE ADSK) 1:24:37

10 km:
férfiak:
1. Koszár Zsolt (Synergy Fitness) 30:08
2. Farkas Dárius Ádám (Székesfehérvár) 30:26
3. Molnár Ákos (Vasas SC) 31:19
nők:
1. Staicu Simona (Dunakeszi VSC) 35:58
2. Kálovics Anikó (Kaposvár AC) 36:40
3. Bauge-Mezei Zita (KSI) 36:55

7 km:
férfiak:
1. Pelsőczy Attila (TFSE) 22:31
2. Kárász Zakariás (Budapest) 23:06
3. Egri Balázs (Salgótarján SC) 23:12
nők:
1. Hajdú Anna (Leopárd Klub SE) 25:27
2. Peszleg Dominika (FTC) 26:04
3. Horváth Zsanett (Uniqa Team Újbuda SE) 26:45


A Telekom Vivicittá Városvédő Futás három vasárnapi távjához kötődő teljes eredménylisták itt érhetők el:

A szombati beszámolót ezen a linken találjátok.


Fotó: BSI/Zákány Gergely



fb share