Diplomata és Egészségőr Kupa is lesz június 12-én

A 23. K&H mozdulj! maraton- és félmaratonváltó keretin belül immár a Metropol Médiabajnokság és a Jogi fórum Kupa mellett a diplomáciai testületekben és a egészségügy területén dolgozókat is külön díjazzuk.


Június 12-i váltóversenyünknek már elengedhetetlen része a sajtómunkatársak félmaratonváltói számára hetedszerre kiírt Metropol Médiabajnokság. A jogi szakma képviselői pedig már ötödszörre mérhetik össze tudásukat a félmaratonváltó keretében. (A Jogi Fórum kupa kiírását itt találod.)

Először hívjuk külön versenyre az egészségügy területén dolgozókból (orvosok, gyógyszerészek, pszichológusok, egészségügyi szakalkalmazottak) és az egészségügyi felsőoktatási képzésben résztvevőkből (hallgatók, oktatók) álló három-, vagy hatfős futócsapatokat. Az Egészségőr Kupán a félmaraton (21 km) vagy a maraton (42 km) együttes teljesítésének lehetőségét kínáljuk, részletesen itt.

A Diplomata Kupa - amelynek védnöke védnöke Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter - a Magyarországra akkreditált diplomáciai testületek - nagykövetségek, főkonzulátusok -, valamint a nemzeti kulturális intézetek munkatársaiból álló háromfős futócsapatoknak szól. A váltó minden tagja egy kört, azaz 7032,5 métert fut, a csapat így összesen 21,1 kilométert, vagyis egy félmaratont teljesít. Részletek és nevezési információk itt.

A 23. K&H mozdulj! maraton- és félmaratonváltón a szakmai bajnokságok csapatait külön is értékeljük és díjazzuk kizárólag az egymás között elért teljesítményük alapján. A kupák és az oklevelek átadására nem a versenyen, hanem egy külön erre az alkalomra szervezett eseményen kerül sor.



fb share