Szijjártó Péter idei futónaptárában csak a vasárnap szerepel!

Öt perccel tervezi megjavítani tavalyi idejét a 31. Wizz Air Budapest Félmaraton a külgazdasági és külügyminiszter. Szijjártó Péter, ha teheti, hetente egyszer hazafut a minisztériumból Dunakeszire.


"Az egyik legnagyobb közép-európai utcai futóversenyt semmiképp sem hagynám ki, elsősorban a magával ragadó hangulat miatt" - szögezte le Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, aki most vasárnap negyedik alkalommal vág neki a megmérettetésnek a Városligetben a 31. Wizz Air Budapest Félmaraton. A verseny fővédnöke ebben az évben csak ezen az egy versenyen áll rajthoz.

A politikus 2013-as szereplése volt eddig a legsikeresebb, messze felülmúlva a korábbi edzéseken futott idejét, egyéni csúccsal, 1:29:01-es idővel ért célba. Mint fogalmazott, a miliő teljesen magával ragadta, és olyan remek futást hozott ki belőle, amit ő maga sem remélt a rajt előtt.

"2014-ben még bizakodóbb voltam, mert az edzésmunkám alapján kifejezetten jó formában fordultam rá a felkészülés utolsó heteire, azonban augusztus végén elszakadt a térd-keresztszalagom, műteni kellett, ezért már csak álom a másfél órán belüli idő" - elevenítette fel egy szerencsétlen lépés következményeit Szijjártó Péter, aki egy évvel a súlyos műtéte után ismét nekivágott a 21 kilométeres távnak. A motiváció a sérülés után rettenetesen erős volt benne, ugyanakkor elismerte, voltak kétségei, hogy egyáltalán képes lesz-e célba érni, vagy fel kell adni a versenyt. A Wizz Air Félmaraton hangulata ismét megmutatta erejét, és 1:50 alatti idővel teljesítette a távot. Külügyminiszterként számtalan külföldi utazás színesíti Szijjártó Péter életét, azaz a rengeteg munka mellett egyre nehezebb beilleszteni a megfelelő számú edzést az életébe.


"Külföldön inkább a szállodák konditermeiben edzem, de a futópad messze nem az igazi" - érzékeltette a lehetőségeinek határait a tárcavezető, akinek a kedvenc távja a nem túl kerek 18,5 kilométer. Nem véletlenül, hiszen éppen ekkora a távolság a minisztérium Bem téri épületétől az otthonáig. Mint mondta, ha teheti, munka után, azaz általában késő este, hetente egyszer hazafut Dunakeszire. Ha az idei edzésmunkája nem is volt tökéletes, néhány nappal a rajt előtt legalább sérülés nem hátráltatja Szijjártó Pétert a futásban, aki ennek tudatában a tavalyi idejét nagyjából 5 perccel tervezi megjavítani.

"1:45-ön belüli időt szeretnék futni. Ha az első ezreken kontrollálom magam, és a verseny legnehezebb pontját, a Nyugati téri felüljárót is egyenletesen tudom végig vinni, akkor megszülethet a remélt idő" - foglalta össze saját magával szemben állított elvárásait, kiemelve: rendkívül fontos számára a vasárnapi megmérettetés, hiszen ebben az esztendőben mindössze egyetlen alkalommal áll rajhoz, azaz sikerélményeket gyűjteni csak szeptember 11-én lesz lehetősége.



fb share