Tömegek futottak ma Mikulás-jelmezben Budapest utcáin

Azok, akik azt gondolták, hogy a Mikulás nem létezik, a Fővám tér környékén ma meggyőződhettek ennek ellenkezőjéről. Egészen pontosan 1566 okuk volt felülvizsgálni eddigi álláspontjukat, ennyien neveztek ugyanis a Budapest Sportiroda évzáró eseményére, a 7. Blikk Mikulásfutásra!

A BSI egyik legkedvesebb rendezvényén aprócska, nagyobbacska, felnőtt és koros Mikulások hódolnak együtt a mozgás, közelebbről a futás örömének. Az eseményen minden induló Mikulás-ruhát és -sapkát is kap a nevezése mellé, így futás közben igazán fantasztikus látványt nyújt a pirosba öltözött mezőny.

A Fővám tér környékén megforduló gyalogosok ma hosszú percekig figyelhették a pesti belvárosban és a rakparton kígyózó Mikulás-tömeget, mely háttérben a Duna-hidakkal fantasztikus látványt nyújtott. A nevezők 3 féle távon próbálhatták ki, milyen volna a Mikulás-lét, ha a gyerekek kedvence nem szánon, hanem futva teljesítené a Föld-körüli, egyéjszakás kihívást. A legkisebbeknek és a családoknak szól a 980 méteres táv, a kicsit nagyobbakat és az alkalmi futókat egy 2,3 km-es távra várták a szervezők. A gyakorlottabbak pedig tehettek egy próbát azzal, hogy milyen Mikulás-jelmezben, szakáll alatt teljesíteni a klasszikusnak számító, 5 kilométeres futótávot.

Az eseményen 191 hazai településről érkeztek a futók, de turisták, illetve más nemzetek futói is jelen voltak, 19 ország képviseltette magát. A japán közösségből 59 gyermek ált a rajtnál. A nemek arányát illetően az látszik, hogy a Mikulás-szakma lassan elnőiesedik, a nevezők több mint 56%-a ugyanis nő volt.

Mint minden más BSI-eseményen, itt is szerephez jutott a jótékonyság. A szervezők arra kérték a résztvevőket, hogy hozzanak egy ajándékot abba a jelképes puttonyba, melynek tartalmát az Ágota Alapítvány állami gondozott gyermekeknek juttatja el.

Az eseményen a budai Esze Tamás Gyermekotthon 20 kis lakója is rajthoz állt. Az indulók között volt Som-Balogh Edina színésznő, korábbi szépségkirálynő is.

A Budapest Sportiroda ezzel az eseménnyel pontot tett a 2022-es futóévre.

Legközelebb április 22-23-án, a Telekom Vivicittán töltik meg futóik a várost élettel.



fb share