Dávid futása videoblog - Iramváltás és új edző

Szántó Dávid a 26. SPAR Budapest Maratonra készül. A felkészülés harmadik hetében Judit különlegesen megerőltető edzést állított össze a csapatnak. Értékelte az előző hetek teljesítményét is, és bizony nem mindenkivel volt elégedett. Ma este 8-kor folytatódik a felkészülés a DIGI Sporton.

A múlt heti adásban a bemelegítés alatt nyolc kört kellett lefutniuk a csapat tagjainak egy 400 méteres pályán. A feladatot Dávid nagyon jól teljesítette annak ellenére, hogy az elmúlt napokat ágyban, párnák közt betegen töltötte.

Az előző hét számonkérését azonban senki sem kerülhette el. Judit elmarasztalta Dávidot és Zitát, mert nem csinálták végig a számukra előírt edzéstervet, Dávid mindössze 6 km-t, Zita pedig 10 km-t futott, szemben Pistatával, aki hétszer tette meg a Szeged - Röszke távot, melynek köszönhetően 96 km-t futott egy hét alatt.

Az igazi meglepetés csak ezután következett: Judit mellé új edző érkezett Gyulai Márton - kétszeres olimpikon bobversenyző és a Magyar Atlétikai Szövetség főtitkára - személyében, aki ígérete szerint még keményebben összefogja a csapat munkáját. Legnagyobb problémának az egyéni motiváció hiányát tartja, különösen Zita esetében.

Get Adobe Flash player

A teljes videót itt nézhetitek meg.

Az iramváltásos futás után focimeccsel vezették le az edzés fáradalmait, ahol megtörtént a baj. Juditnak izomszakadása lett egy rossz mozdulat miatt.

A mai, július 11-i részben kiderül, hogyan veszi Dávid az akadályokat, Judit felgyógyul-e sérüléséből, és miként alakul a csapat és az új edző kapcsolata. Kipróbálják a TRX-et (tartószerkezetről lelógó rugalmas a gurtnik), és felfutnak a Normafához.

A hétvégén nálunk, a 8. E.ON Délibáb Sportfesztiválon futott a csapat, erről jövő hétfői részben láthattok összeállítást.



fb share