Első 42 km, 42 évesen, e-edzéssel

Dávid Zoltánnak a 2010-es 25. SPAR Budapest Nemzetközi Maraton volt élete első maratonja, ahol sikeresen elérte az általa kitűzött célt: 42 évesen az első 42 km!

- Ez volt az első maratonod, de nem most kezdtél el futni...
- 5 és fél éve, 2005 nyarán kezdtem el futni. Most már elmúltam 42 éves, akkor 37. betöltése előtt álltam. Az előzményekhez két dolog tartozik. 1, Csak futással ugyan nem "foglalkoztam" előtte, de serdülő-ifi koromban 7 évig versenyszerűen (KSI), majd már felnőttként amatőr szinten 3 évig (MAC-Népstadion) fociztam. 2, A feleségem kezdett 2003-2004. években kocogni a Margitszigeten - kedvet kaptam én is hozzá. A fő indíttatás az államvizsgára való felkészülés közbeni agykiszellőztetés, valamint a mozgáshiány és a kisebb súlyfeleslegem leküzdése volt.

- Milyen BSI eseményeken futottál eddig?
- Megszámoltam, eddig összesen 34 BSI futóeseményen vettem részt. Jellemzően a Vivicittán, az éjszakai futáson, a K&H váltókon, a félmaratonokon, a SPAR futógálán, a novemberi siófoki félmaratonokon, bizonyos években Hortobágyon és a Dunaparti 10-eseken vettem részt. 2 alkalommal készültem e-edzéssel. 2007-ben az első 10 km-es versenyemre, majd tavaly az első maratoni távomra.

- Mikor és miért döntöttél úgy, hogy e-edzéssel készülsz?
- Emlékeim szerint tavaly május-júniusban döntöttem úgy, hogy e-edzéssel próbálok meg felkészülni első maratoni versenyemre. Jellemzően egyedül szoktam edzeni, és úgy gondoltam, mindenképp hasznos és ösztönző lehet, ha profi tanácsadó edzésterve alapján készülök fel. Elsősorban az a cél vezérelt, hogy végigfussam a távot (még soha nem adtam fel egy versenyt sem) és lehetőleg számomra tisztességes-reális időeredménnyel. 2009-ben a 30 kilométeres távon indultam, és az utolsó 5 kilométeren eléggé begörcsölt a vádlim. Ezt mindenképpen szerettem volna elkerülni.

- Milyen volt életed első maratonja?
- Életem első maratonja...? Nos, az időjárás nem fogadott igazán kegyeinkbe minket, bár én inkább futok esőben, mint 30 fok feletti melegben... Kammarer Zoli mondta kb. két éve (gondolom ő is valakitől idézte), hogy az nem férfi igazán, aki legalább egyszer le nem futotta a maratoni távot. Szóval megcsináltam, és bár esett az eső, tényleg felemelő érzés volt a célba érni. Úgy gondolom, hogy nagyon sokat segített az e-edzésterv (meg is köszöntem Monspart Saroltának is). Elsősorban abban, hogy semmilyen sérülés, fájdalom nem ért a verseny során. Az edzésterv alapján a lábaimban lévő kilométernek (is) köszönhetően. Kiegyensúlyozott, igazán klassz ritmusban tudtam haladni.
Ebből egyértelműen leszűrhető, hogy maradéktalanul elégedett voltam az e-edzéstervvel, amelynek kb. 80 százalékát tartottam be. Nekem sokat jelentett, hogy rákényszerített az előírtakra, sőt, segítségével más helyszíneken is futottam-edzettem, mint az általában használt terepeken.

- Mit tanácsolsz azoknak, akik e-edzéssel szeretnének készülni?
- Én csak ajánlani tudom azoknak, akik hasonlóan hozzám, inkább "magányosan" futnak. Természetesen azon az esetekben tartom hasznosnak, amikor olyan távokra készülünk, amiket még azelőtt nem teljesítettünk. Egyszerű, mindig megérkezik a címünkre, "csak" be is kell tartani az abban leírtakat.

- 2011-ben mik a terveid?
- A tavalyi évem elég jól sikerült a futás terén, hasonlóakat tervezek 2011-re is. Azt nem tudom, hogy idén fogok-e e-edzéstervvel készülni. 2009-ben túl sok versenyen indultam, viszont nem értem el olyan időeredményeket, mint amilyeneket terveztem. Abból tanultam. Inkább kevesebb versenyen indulok, de arra megpróbálok tisztességesen felkészülni. Ami "mindig" tervben van, azok az esetleges új helyszínek, ahol még nem futottam.



fb share