Fut a színház - 2017

Ahol a művészlélek és a futólélek eggyé válhat...

7. alkalommal hirdetünk külön versenyt a színházi világ (hazai és határon túli magyar színházak, színészek, bábszínházak, táncegyüttesek, színházi szakemberek, színházi fesztiválok, színikritikusok, filmsorozatok, színházi szerzők) képviselőiből álló futóváltók számára október 14-15-én Magyarország egyik legnagyobb szabadidősport-rendezvényén.



Idei újdonságunk, hogy a Futófesztivál mindkét napján kínálunk egy-egy váltóversenyt a Fut a színház programban futó művészeinknek.

Október 14. szombat

A 11 órakor rajtoló 4 x 2 km-es V4 Váltó egy kellemes táv a azoknak, akik még nem vállalkoznak nagyobb kihívásokra, de szívesen belekóstolnának egy futóverseny hangulatába a Városligetben.

Október 15. vasárnap

9:30-kor a felkészültebbek rajtolhatnak az ugyancsak 4 fős, klasszikus Flora Maratonstafétán. Itt a csapattagok egymást váltva előzetes terveink szerint9,4 - 11,9 - 10,7 - 10,2 km-es szakaszokat futnak. Az első futó lehet egyéni maratonista is, hiszen ez a váltó együtt rajtol, és azonos útvonalon halad a fővárosunk legszebb pontjait érintő, maratoni mezőnnyel.

Egy intézményből több csapatot is szívesen látunk, sőt azokat a színházakat, amelyek mindkét versenyszámban indulnak, külön is jutalmazzuk.

Képviseld a színházi szakmát a futás ünnepén - a közönségsiker garantált!

Az útvonal mentén végig zeneszó kísér, a célban sok ezer lelkes szurkoló tapsa vár, mindez a Városliget és fővárosunk világszép "kulisszái" előtt.Tavaly 22 színházi csapat versengett egymással, a média érdeklődésétől kísérve.

A színházi verseny résztvevői számára ünnepélyes eredményhirdetést rendeztünk a József Attila Színházban. Terveink szerint a kategória díjkiosztóját idén is egy patinás intézményben tartjuk november közepén.

Színes, mozgóképes beszámolónk a tavalyi eseményről ITT >>>

Fuss és jótékonykodj!

A Fut a színház verseny csapatai által befizetett jótékonysági nevezési díjjal ebben az évben is a Bajor Gizi Színészmúzeumot támogatjuk.

Felkeltettük az érdeklődésedet?

A futás sorrendjében kitöltött nevezési lapot küldd el a vendegnevezes@futanet.hu címre, vagy hozd be személyesen a BSI-be (1138 Budapest, Váci út 152-156.,az M3 Forgách utcai megállója mellett), fizesd be a csapatonként 10 000, (szombati 4x2 km-es V4 Váltó), vagy 20 000 Ft-os (vasárnapi Flora Maratonstaféta) jótékonysági nevezési díjat, és fuss egy jót a színházadért kollégáiddal!

Nevezési határidő: október 5.

SZOMBATI (4x2 km-es V4 Váltó) LETÖLTHETŐ NEVEZÉSI LAP >>>

VASÁRNAPI (9,4 km - 11,9 km - 10,7 km - 10,2 km-es Flora Maratonstaféta) LETÖLTHETŐ NEVEZÉSI LAP >>>

A JÓTÉKONYSÁGI NEVEZÉSI DÍJ BEFIZETÉSÉNEK MÓDJAI >>>

ÍGY KÉRHETSZ ÁFÁS SZÁMLÁT >>>

Minden kérdésedre válaszolunk: 20/375-1829, lakatos.istvan@futanet.hu



fb share