Kemény terepen futott csapatunk az Ifjúsági Hegyifutó Kupán

A bulgáriai Rodope hegységben június 27-én a 16-17 évesek nemzetközi Hegyifutó Ifjúsági Kupáját rendezték, ez egyben a szakág nem hivatalos világbajnoksága a korosztály részére.


A magyar válogatottat - amely több előkészületi verseny alapján került kijelölésre - három leány és négy fiú alkotta. A rendezők Szmoljan közelében egy nagyon szép természeti adottságú területen 1515 méter tengerszint feletti magasságból indulva jelöltek ki egy 1,8 km-es kört.

Ebből a lányok kettőt (3,6 km, 212 m szint), a fiúk hármat (5,4 km, 318 m szint) teljesítettek. Egy körben két nagyobb emelkedő volt. A szintkülönbséget jól tükrözi, hogy volt olyan 270 méter távolság is, melyen mintegy 55 méter szintkülönbséget iktattak be. További nehezítésnek ott voltak a talajviszonyok: a mély vízmosások, nagy sziklák, gyökerek, a kivágott fák, fatuskók.

A Váci ISE és a Bp. Honvéd alkotta leány válogatott indulói tisztesen helytállva teljesítették a versenyt: a 48., 49., 50. helyen értek be. Dimanopulosz Daphne (26:34 p), Bócz Patrícia (26:50 p), Sági Barbara (29:05 p) sorrendben beérkezve a csapatversenyben a 14. helyet foglalták el.

Az eddigi legjobb magyar csapateredményt produkáló fiúk futamában a 61 indulóból Illich Márk (Gödöllői EAC) 28:09 perces idővel a 32. helyen ért célba. Révész Tamás (Egri Városi Sportiskola SE) nem sokkal lemaradva 28:29 perccel a 38., Dömötör Mihály (Ózdi TFC) 29:56 perccel el a 48., Turschl Bence (Budapesti Honvéd SE) 30:36 perccel az 54. pozíciót szerezte meg. Csapatban a 14. helyezést érték el a fiúk.

A bajnoki címeket a török (leány) és az olasz (fiú) fiatalok szerezték meg.


Forrás: MASZ



fb share