Magyar ultramaratoni siker Ausztiában

A hétvégén került megrendezésre Ausztria legnehezebb ultramaratoni futóversenye, a 218 kilométeres Race Across Burgenland, amelyen a JALTE-Alföld TE színeiben versenyző Zahorán János 26 óra 11 perc 22 másodperces időeredménnyel diadalmaskodott - ezzel megismételte a tavalyi diadalát.


Amíg tavaly a verseny teljes ideje alatt a pályára zúduló, szakadó eső nehezítette az indulók dolgát, addig idén a rekkenő hőség tette próbára a versenyzőket. A Race Across Burgenland rajtja szombat reggel volt a magyar határ közeli Kittsee-ben, majd a versenyzők 218 kilométer megtétele után érkeztek a szlovén határ térségében található Kolsch-be. Nem csupán az időjárási feltételek jelentettek komoly kihívást, hanem a táv és az ahhoz párosuló, helyenként szintes szakaszok is.

Zahorán az előtte álló nehézségekre való tekintettel óvatosan, taktikusan kezdett, majd kilencven kilométernél vette át a vezetést. Ugyan a viadal ilyenkor eldőlni látszott, a vége mégiscsak meglehetősen izgalmasra sikeredett: az osztrákok favoritja, Andreas Michalitz 20 kilométerrel a vége előtt hajrába kezdett.

208 kilométernél már-már úgy tűnt, hogy átveszi a vezetést, de ezt a békéscsabai versenyző nem hagyta annyiban: ö is tempót váltott. Végül csaknem négy perccel sikerült maga mögé utasítani a legfőbb riválisát. Külön érdekesség, hogy a verseny tízéves történetében még sosem fordult elő, hogy egy versenyző két, egymást követő évben is a dobogó legfelső fokara fusson.


Forrás: beol.hu



fb share