Maraton- és félmaratonváltó - Versenytörténet

| 1994 | 1995 | 1996 | 1997 | 1998 | 1999 | 2000 | 2001 | 2002 | 2003 | 2004 | 2005 | 2006 | 2007 | 2008 | 2009 | 2010 | 2011 | 2012 | 2013 | 2014 | 2015 | 2016 | 2017 | 2018 | 2021

27. K&H mozogj velünk! maraton- és félmaratonváltó - 2021. július 24.

2021. július 24-én rendeztük a 27. K&H mozdulj! futóestet. A korábbi néven maraton- és félmaratonváltó néven futó sorozat közel 30 éves múlttal büszkélkedhet, 1994 óta 146 000 futó nevezett az eseményre. Megszámlálhatatlan mosoly, célöröm, baráti ölelkezés, sikeres és elrontott váltás, gyors, vagy épp lassú kilométer, taps és biztatás tanúja volt az eddigi 26 verseny. Az utóbbi 5 kalandos év után új fejezet nyílt - idén új névvel, új köntösben folytattuk a legendát.

A második idei nem virtuális rendezvényünkön négy versenyszámban 340 hazai településről közel 2300 fő nevezett. Az esemény egészét tekintve a résztvevők között fele-fele arányban voltak női és férfi futók. Míg a leghosszabb, félmaratoni távon indulók 64 %-a férfi, addig a két rövidebb távon és a félmaratonváltóban a hölgyek voltak többségben.

A rendkívüli melegben nem volt egyszerű dolgunk az építési munkáknál és estére sem hűlt le túlzottan a levegő: az 5- és 10 km-es távon indulók délután 6-kor 33 fokban rajtoltak, míg a félmaratonisták esti rajtjánál 29 fok volt – tehát nem fáztak a futók az Andrássy út - Dózsa György út - Városliget - Kós Károly sétány - Hősök tere útvonalon.

Az egyéni távok indulóinak szakmai bajnokságokat is szerveztünk – az informatikusok, jogászok, közgazdászok, mérnökök, orvosok és pedagógusok részére -, a legaktívabb szakma a mérnököké és a közgazdászoké volt. 3 fős félmaratonváltóban indulók külön versenyekre - az Egészségőr Kupára, a Jogi Fórum Kupára, vagy a Médiabajnokságra is nevezhettek.

18:00 órakor az 5- és 10 km-es távok indulói rajtoltak el, a hosszabb táv résztvevői az 5 km-es körön dupláztak. Versenyünk legidősebb résztvevője a 83 éves budapesti Richter Ferenc, aki a 10 km-es távon indult. Szintén a 10 km-es távot futotta Tankó Erika, színésznő és Ertl Péter, a Nemzeti Táncszínház igazgatója, akik mindketten első őszi maratonjukra készülnek.

EREDMÉNYEK

5 km

Nők:
1. Sass Diána, Esztergomi Futóművek - 00:18:59
2. Balogh Barbara - 00:19:48
3. Halászy Tamara, GEAC - 00:20:46

Férfiak:
1. Vigh Zoltán Krisztián, Csömöri Sport Kft. - 00:15:54
2. Petróczki Imre - 00:17:18
3. Várszegi Attila - 00:17:29

10 km

Nők:
1. Juhász-Ladányi Tímea, Margitszigeti AC - 00:41:51
2. Zólyomi Kinga, Csömöri Sport Kft. - 00:43:54
3. Zémann Anita Viktória, Margitszigeti AC - 00:44:10

Férfiak:
1. Gáll András, Trion SC - 00:33:52
2. Yakimento Oleg - 00:34:08
3. Tamás Botond, Közös Sport Egyesület - 00:34:17

A félmaraton és a félmaraton váltó mezőnye már nem sokkal napnyugta előtt, 20:00 órakor rajtolt el. Az egyéni indulóknak három azonos (7032 m) kört kellett teljesíteniük. A három fős váltó tagjai Hősök terén megépített impozáns versenyközpontunkban váltották egymást. A beérkezők már sötétben érkeztek célba.

dr. Hartyánszky István, a Semmelweis Egyetem Városmajori Szív és Érgyógyászati Klinika profilvezető szívsebész szakorvosa 4 olyan váltót nevezett az Egészségőr Kupa keretében, amelyekben transzplantált és gyógyult szívműtött betegek együtt futottak orvosaikkal.

EREDMÉNYEK

Félmaraton

Nők:
1. Varjasiné Tuli Veronika - 01:35:22
2. Szabó Eszter - 01:36:53
3. Varga Judit, Futapest - 01:37:36

Férfiak:
1. Nagy Péter, Garmin - 01:14:11
2. Kárpáti Ákos - 01:17:43
3. Ördög Krisztián, DVTK SE - 01:20:27

25. K&H mozogj velünk! maraton- és félmaratonváltó - 2018. június 16.

Több mint 1000 csapat és 2170 egyéni induló állt rajthoz a 25. K&H mozdulj! maraton- és félmaratonváltón. Az impozáns, fedett rajt/célegyenes a nap minden időszakában jól teljesített. Napközben árnyékot, a délutáni esőben fedezéket biztosított.Az eseményen két félmaratont foglalta keretbe a váltócsapatok versengését.

Az 25. K&H mozdulj! maraton- és félmaratonváltó 8:30-kor a korai félmaratoni futammal indult. Az esetleges nyári melegtől történő félelem miatt a reggeli rajt teltházzal futott. Az 1500 fős mezőny 3 perc alatt rajtolt el a Hungexpo G pavilonja melletti, fedett passszázsról. A félmaratoni futókat a bemelegítést is vezető Béres Alexandra és kislánya rajtoltatta el.



A helyszín adottságainak köszönhetően impozáns, fedett rajt/célhelyszínt építettünk, melyen a mezőny minden kör végén, illetve elején átszaladt. Az első és a második kör végén is Galamb Csaba vezette a mezőnyt, behozhatatlan előnnyel. Beda Szabolcs és Varga Dániel felváltva futottak mögötte a második és a harmadik helyen. A 21,1 kilométer végére az élen nagy változás nem történt. Galamb Csaba megnyerte a futamot, Varga Dániel másodikként, Beda Szabolcs pedig a dobogó harmadik fokára ért oda.
A női versenyben mindvégig Staicu Simona haladt a mezőny elején, és meg is nyerte a nők versenyét. A célban Juhász-Ladányi Tímea és Nagy Csilla követte a klasszis futónőt.



A korai mezőnyben sok ismerős arc is feltűnt, velünk futott például Bazsinka József és az ő tubája, Vadon Jani rádiós műsorvezető is.

A nap 12 órakor a 3*2 km-s minimaraton-váltó futamával folytatódott. A rajtvonal mögött sok volt a gyerek, a családi csapat. Idei újdonságként a 101 minimaraton-váltó csapattagjait is éremmel vártuk a sikeres célba érés után. A minimaraton volt az egyetlen szám, amelynek útvonala eltért a többi táv számára kijelölt 7032 méteres körtől. A háromfős váltók tagjai egységesen egy 2 kilométeres kört futottak a Hungexpo területén, és a rajt/célhelyszínen újra és újra áthaladva váltották egymást.
A legrövidebb váltószám győztesei a férfiak között a Trónfosztók lettek 22:43-as idővel, a nők leggyorsabbjai a KSI 2004 csapat lett 23:25-ös idővel.



A mezőnyben ott voltak az Ökumenikus Segélyszervezet által támogatott gyerekek is, és a szervezet jótékony futói, köztük Kiss Gergely olimpiai bajnok vízilabdázó, Rátonyi Kriszta műsorvezető és Thuróczy Szabolcs színész is. A váltót követően az Ökumenikus Segélyszervezet flashmobján vehettek részt az esemény jótékonykodásra nyitott résztvevői. A "flashmobolók" 4 nagy zászlót megemelve a segélyszervezet által működtetett adományvonal számát, a 1353-as számnégyest formázták meg a verseny helyszínén - ezzel hívva fel a figyelmet a támogatás fontosságára és lehetőségére.



Kora délutánra már több szenzáción is túl voltunk, mégis hátra volt még a nap fele. 13 órakor újra megtelt a fedett, vagyis árnyékos rajtegyenes futóval: a maraton- és a félmaratonváltók első futói vártak arra, hogy elinduljanak a csapatversenyben. A félmaratoni távon 544 háromfős csapat nevezett, a maratonváltóra közel 400 csapat váltott helyet, közülük kb. 300 csapat klasszikus hatfős csapatban vágott neki a 42,2 km-s távnak, a többiek 3 vagy 4 fős csapatban futották le a 6*7032 méteres útvonalat.
A félmaraton- és maratonváltó csapatok közös rajtban vágtak neki a távnak. A körverseny nyüzsgő izgalmát elsőként a félmaratoni váltók győztese, a PwC Triathlete törte meg 1:20:18-as időn belüli célba érkezésével. Őket a Polar Boys (1:20:18), majd az IBM Légvonal 2 (1:24:23) követte a célban. A női félmaratonváltót a Csapatunk! nyerte az Így alakulat és a Szolnoki lányok fantázianevű csapat előtt.
A váltózónának is otthont adó impozáns passzázs szuperül működött. A csapatok éppen várakozó váltótagjai fedett helyen várhatták, hogy átvegyék az éppen futó csapattárstól a stafétát.


A félmaratoni távon 3 óra, a maratonváltón 5 óra állt rendelkezésre a táv teljesítéséhez. Előbbin 544, utóbbin 391 csapat indult.
A maratonváltók első célba érkezését megelőzte az egyéni félmaratoni verseny délutáni futama. 15 órakor több mint 600 egyéni futó csatlakozott a váltócsapatok éppen futó tagjaihoz, hogy egyénileg tegyenek meg 3 kört a körverseny 7032 méteres útvonalán. A nap második félmaratonját Yakiv Savchenko nyerte 1:20:07-es idővel. A női leggyorsabb Nagyné Korom Zsanett lett 1:32:13-as időredménnyel.

A maratonváltó célba érkező csapatai között a MINDSYSTEM.HU és az Ageless Runners remekeltek.

Ahogy mindig, idén is rendeztünk tematikus versenyeket/kupákat, ilyen volt az Egészségőr Kupa, amelyen az egészségügyi intézmények 75 váltóban induló dolgozói versengtek egymással, a Diplomata Kupán 7 diplomatacsapat mérettetett meg, a Jogi Fórum Kupán pedig a jogász szakma futócsapatai próbálták dűlőre vinni, hogy a tárgyalótermen kívül, a 38 váltó kózül futópályán ki a jobb. A K&H mozdulj! félmaratonváltón hagyományosan a média képviselői is hátrahagyják egy kicsit a kamerát, vagyis kipróbálják, milyen annak másik oldalán. Idén 16 médiaváltó mérkőzött meg egymással a 21,1 kilométeres távon. A média csapatai amellett, hogy gyorsak voltak, csapatnévkreálásban is az élen jártak. Az egyik legkreatívabb névvel az MTVA - Se kép, se hang nevet viselő váltója nevezett.

A 25. K&H mozdulj! maraton- és félmaratonváltó része a céges pontgyűjtő versenyének. A Fut a Cég sorozat keretein belül 260 cég 2700 egyéni és csapatos futója állt ma rajthoz.



Egyéni félmaraton - 8:30-as rajt
Férfiak:
1. Galamb Csaba 1:13:07
2. Varga Dániel 1:18:46
3. Beda Szabolcs 1:19:08
Nők:
1. Staicu Simona 1:27:35
2. Juhász-Ladányi Tímea 1:37:49
3. Nagy Csilla 1:39:28

Egyéni félmaraton - 15:00-s rajt
Férfiak:
1. Savchenko, Yakiv 1:20:07
2. Mátyus F. Csaba 1:29:02
3. Kapocsi Gergely 1:30:53
Nők:
1. Nagyné Korom Zsanett 1:32:13
2. Kardos-Bársony Szilvia 1:39:47
3. Gorsin, Katarina 1:40:27

Minimaraton-váltó:
Férfiak:
1. Trónfosztók (dr. Bognár Csaba, Suszter Márk Imre, Fülöp Sándor) 22:43
2. KSI 2006 (Pelle Tamás, Fábián Máté, Tóth Ákos) 24:46
3. KSI MIX (Tóth Milán, Pelle Krisztina, Tőrincsi Lilla) 26:59
Nők:
1. KSI 2001 (Pella Zsófia, Putyera Brigitta, László Beáta) 23:25
2. Musztáng (Bugyáki Csenge Hanna, Bugyáki Maja Gréta, Bugyáki Jázmin Orsolya) 24:32
3. Szerencsi Kézisek (Katona Petra, Konyári vivien, Galyas Dorka) 27:30

Félmaratonváltó:
Férfiak:
1. PwC Triathlete (Halmosi Gábor, Halász Ádám, Bogdány Kenéz) 1:20:18
2. Polar Boys (Al-Hajal Sándor, Németh Viktor, Pintér András) 1:22:58
3. IBM Légvonal 2 (László Árpád Szabolcs, Licsák Zoltán, Al-Hajal Sándor)
Nők:
1. Csapatunk! (Hornyák Anna, Laczka Gréta, Spiller Tiziana) 1:35:42
2. ÍgyAlakulat (Dr- Bán Melinda, Szala Nóra Dr., Szegő Csilla dr.) 1:41:43
3. Szolnoki lányok (Pató Mária, Szabó Krisztina, Telepovszki Ágnes dr. ) 1:45:17

Maratonváltó:
Férfiak:
1. MINDSYSTEM.HU (Beda Szabolcs, Csőkör Zoltán, Holczer Péter, Trábert Attila, Szabó Gábor, Szántó Bence) 2:45:59
2. SZKHSE1 (Fekete Balázs, Szentmihályi-Nagy István, Barna Zoltán, Takács Dániel, Major Csege, Csáki Attila) 2:52:07 3. kiRUNdulás (Szécsényi Ádám, Stokinger Zoltán, Musszer Roland, Kovács Zita, Szendrei Zoltán, Józse Gábor) 2:52:52

Nők:
1. Ageless Runners (Szalai Anett, Jakab Ágnes, Sós Orsolya, Falcz Zsófia, Szántó Anna, Fekete Zsófia) 3:14:28
2. Richter Sprint Ladies (Garai Ágnes Szonja dr., Harza Noémi, Herku Katalin, Pap Viktória dr., Kada-Molnár Krisztina, Sass Diána) 3:25:09
3. SZKHSE (Néda Júlia, Papp Dorka, Pejker Csenge, Pejker Anna, Gubás Fanni, Draxler Alexia) 3:33:50

diabajnokság:
Férfi:
1 SHW NEWS FÉRFI (Papp F. Ferenc, Schneider Pál, Feitscher Dávid) 1:33:38
2. GYALOGKAKUKK (Mészáros Csaba Kátai Gergely Péter, Monostori Eszter) 1:46:09
3. FMC - Fehérvár Médiacentrum (Somos Zoltán, Kaiser Tamás, Hódi Dániel) 1:47:13

Nők:
1. MTVA-Csajok (Paróczai Mária, Bordás Ilona, Csikós Ividő ifj.) 2:15:08
2. SHV NEWS NŐI (Schneider Erika, Csehák Fanni Viktória, Tar Ilona) 2:17:28
3. MTVA-Csaj Csajok (Herczeg Lili, Szabó Zsóka, Mizsei Erika) 2:17:43

A részletes eredménylistákat itt böngészheted.

24. K&H mozogj velünk! maraton- és félmaratonváltó - 2017. június 11.

A Városligetben mért 23 Celsius-fokot az Ötvenhatosok terének macskakövén 27-nek érezte a vasárnapi mezőny. A meleg mellett a csapatversenyeket jellemző lelkesedésből és jó kedvből sem volt hiány. A számszerűsített egyenleg: 8300 futó, 1460 váltócsapat.

A csapatok futóünnepét Béres Alexandra bemelegítő edzése indította útjára. A hazai fitnessélet mindig mosolygós nagyasszonyára amellett, hogy bemelegítette az egyéni félmaratoni versenyszám 2300 fős mezőnyét, a rajtnál is fontos szerep várt, az ő kezében szólalt meg ugyanis - vasárnap először - a rajtduda. Az öt percen át rajtoló egyéni félmaratonisták 3 db 7032 méteres kört tettek meg a versenyszám Városligeti útvonalán.A korai, reggel 8 órás rajt ellenére az első kör után már láthatóan jól esett az indulóknak a szervezőktől kapott hűsítő vízpermet. A leggyorsabb a Budaörsi DSE sportolója, Balázs Levente lett 1:13:51-es időeredménnyel. Őt Türei Gergely Péter és Varga István (Sashegyi Gepárdok) követte a célban.
A nők mezőnyében budapesti győzelem született, a Margitszigeti AC atlétanője, Molnár Barbara 1:25:00-s idővel ért célba Bíróné Molnár Valéria és Kovács Zita előtt.

Az egyéni teljesítők között több száz olyan futó volt, aki mániákusan futja a BSI-félmaratonokat, és a mai félmaratonnal végére ért a Félmaratonmánia négyévszakos sorozatának. 580 futó igazán örülhetett, hiszen a félmaratoni érme mellé kapott egy félmaratonmánia-érmet is a nyakába, így dupla örömmel, dupla büszkeséggel térhetett haza.

A minimaraton-váltó 10.30-as rajtjára a félmaratoni mezőny vége is célba ért, így a két futótábor tulajdonképpen váltotta egymást. A minimaraton-váltó mezőnyének kezdő emberei a mini táv ellenére óriási elszántsággal vágtak neki a Városligetben kanyargó 5,4 km-s útvonalnak. E távon nem körverseny várt a résztvevőkre, helyette a háromfős csapatok három egyenlő arányban felosztva teljesítették az össztávot.
A versenyszámban egy sajnálatos szervezéstechnikai hiba történt, emiatt elnézést kérünk, az elrajtolt csapatok nevezési díját pedig jóváírjuk azok Futanet-egyenlegén, a jóváírt összeget a csapatok tetszés szerinti BSI eseményen használhatják fel. Emellett minden elrajtolt csapatot meghívunk a 32. SPAR Budapest Maraton Fesztivál szombati váltóversenyére, melyen a váltók térítésmentesen állhatnak rajthoz. A csapatvezetőket erről e-mailben is értesítjük a hét elején.

A félmaraton- és maratonváltóban rajthoz álló csapatok versenye mindenek előtt a fantáziadús névválasztással kezdődött. A csapatok e téren az elképzelhetetlent is könnyedén hozzák. Néhány név az idei termésből: Gyermekláncfűrész, Robog a szekér, Pelus Sport SE, JV Futótűz, Száguldó Mamik, Lábelit...



A félmaratonváltó legjobbjai 1:17 percen belül célbaértek, a PwC_Triathlete csapatát a Lábelit és az OPT Run követte a sorban. A háromfős váltókkal teljesíthető váltóversenyben a leggyorsabb női csapat a Sashegyi Gepárdinák lett, őket Két szőke és egy barna üldözte, a dobogó harmadik fokára pedig a Futcalányok állhattak fel.

A K&H mozdulj! maraton- és félmaratonváltó idei eseményén is megrendeztük azokat a különversenyeket, melyeket egy-egy adott szakma képviselőinek hirdetünk. Félmaratoni váltóversenyben mérkőztek meg a média csapatai. A Médiabajnokság női váltói között az MTVA-180 perc 2. csapata győzött az Initiative-Konverztrió és az RTL II váltója előtt. Az MTVA a férfiak között két dobogós helyet is elcsípett, a dobogó 2. helyére az MTVA-180 perc 1. trió, a harmadikra pedig az MTVA-Örömfutók állhattak fel. A média férfi futói között az Akadémiai Kiadó 1-es csapata volt a leggyorsabb.

Az Egészségőr, a Jogi Fórum Kupa idén is népszerű volt, mindkét speciális versengésben több mint 50 váltócsapat verbuválódott és állt rajthoz. A csapatok a félmaratoni és maratoni távra egyaránt vállalkozhattak. Az Egészségőr Kupán is születtek szellemes csapatnevek, a Városmajori Szív és Érgyógyászati Klinika például Szívrohamnak keresztelte azon csapatait, amelyekben orvosok és korábbi betegek futottak együtt.
A Diplomata Kupa 11 csapata közül az Orosz Nagykövetség bizonyult a leggyorsabbnak - köszönhetően valószínűleg a kitűnő és tündéri szurkolótábornak.

A félmaraton- és maratonváltóknak a déli meleggel is meg kellett küzdeni. A leggyorsabb maratoni váltó ennek ellenére 2 óra 30 percen belül célba ért 10 percet verve a férficsapatok között (és az abszolút versenyben) is 2. mindsystem.hu, illetve a 3. ÉLMÉNYFUTÁROK váltóra . A maratonváltók idei újdonsága volt, hogy a korábban 6 főben fixált csapatlétszám 2017-ben már 2 és 6 fő között mozoghatott, vagyis a maratonváltó távját 2-3-4-5 és 6 fős csapatok is teljesíthették - szabadon felosztva egymás között a táv 6 db 7032 méteres körét. A maratonváltó női csapatai közt az első, a nagyon fiatal Ageless Runners Postás SE kicsivel több mint 3 óra alatt ért célba (3:03:53).

Eredmények:

24. K&H mozdulj! egyéni félmaraton - férfiak
1. Balázs Levente (Budaörsi DSE) - Budapest - 1:31:51
2. Türei Gergely Péter - Budapest - 1:14:14
3. Varga István - Békéscsaba - 1:15:18

24. K&H mozdulj! egyéni félmaraton - nők
1 Molnár Barbara (Margitszigeti AC) - Pomáz - 1:25:00
2. Bíróné Molnár Valéria (BEAC) - Budapest - 1:26:39
3. Kovács Zita (Tiszakürt KSE) - Martfű - 1:32:04

24. K&H mozdulj! félmaratonváltó - férfi:
1. PwC_Triathlete - 1:16:49
2. Lábelit - 1:19:41
3. OTP RUN - 1:20:26

24. K&H mozdulj! félmaratonváltó - női:
1. Sashegyi Gepárdinák - 1:28:28
2. Két szőke meg egy barna - 1:30:23
3. Futcalányok - 1:30:59

24. K&H mozdulj! félmaratonváltó - médiabajnokság - férfi:
1. Akadémiai 1 - 1:37:05
2. MTVA-180Perc 1 - 1:37:46
3. MTVA-Örömfutók 1:51:42

24. K&H mozdulj! félmaratonváltó - médiabajnokság - női:
1. MTVA-180Perc 2 - 02:02:06
2. Initiative-Konverztrió - 2:06:58
3. RTL II - 02:11:03

24. K&H mozdulj! maratonváltó - férfi:
1. DOVER FERGETEG - 2:29:21
2. mindsystem.hu - 2:39:21
3. ÉLMÉNYFUTÁROK - 2:39:36

24. K&H mozdulj! maratonváltó - női:
1. Ageless Runners Postás SE - 03:03:53
2. Richter SPRINT 2 - 03:16:50
3. Braun 1. - 03:22:01



A részletes eredménylista itt böngészhető.

A képgalériát pedig itt találod!


23. K&H mozogj velünk! maraton- és félmaraton váltó - 2016. június 12.

A BEAC-osok taroltak, Balázs Dávid megvédte címét, s az amerikai nagykövet is futott - ez csak három mozzanat a 23. K&H mozdulj! maraton- és félmaratonváltóról. Remek napon vagyunk túl!

A bemelegítéseket vezető Miló Viki először a minimaraton-váltóra (3×2016 m) felsorakozókat mozgatta meg, az ő rajtjuk 9 órakor volt, s köztük a leggyorsabb trióként a BEAC csapata ért célba először. Jóval népesebb mezőny gyűlt össze a 10 órás rajtnál, amelynél Hendrik Scheerlinck, a K&H Csoport vezérigazgatója nyomta meg a kürtöt. Ekkor a hatfős maratonváltók első tagjai és az egyéni félmaratonisták vágtak neki a 7032 méteres köröknek.

Bár egy nappal korábban még nem tűnt biztatónak a helyzet, az időjárás megkímélte a résztvevőket, mert bár végig borult volt az ég, az eső nem eredt el. Kezdetben 18 fokot mutatott a hőmérő, amelynek higanyszála felkúszott 21-ig, mire délben a félmaratonváltó is elrajtolt. Ekkor azok vágtak neki a Hősök terét és a Városliget különböző szegleteit érintő hétkilométeres köröknek, akik ezekből csapatonként hármat teljesítettek.

Ami a leggyorsabbakat illeti: az egyéni félmaratonisták között Balázsi Dávid 1:15:19-es idővel megvédte címét - érdekesség, tavaly a kánikulában 1 óra 14 perc 36 másodperccel győzött, de így is csaknem öt percet vert a második helyezettre -, a hölgyeknél a Spartathlon-győztes Lubics Szilvia ért be elsőként (1:31:14). A maratonváltóban a BEAC Atlétika 1898 csapatai taroltak: a női és a férfi hatos is több mint 12 perccel győzött. A legtöbb csapatot, hétszázat vonzó félmaratonváltóban a Podiert Sashegyi GepÁrdok voltak a leggyorsabbak.

A már hagyományos Jogi Fórum Kupa (53 váltó nevezett) és a Metropol Médiabajnokság (28) mellett a most először kiírásra került az Egészségőr Kupa (orvosok, gyógyszerészek, pszichológusok, egészségügyi szakalkalmazottak és az egészségügyi felsőoktatási képzésben résztvevők számára, 55 stafétával) és Diplomata Kupa is.


Utóbbi védnöke Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, s a Magyarországra akkreditált diplomáciai testületek - nagykövetségek, főkonzulátusok - és nemzeti kulturális intézetek munkatársai közül tizenegy háromfős csapat gyűlt össze, az amerikaiak stafétájában a nagykövet asszony is indult. Colleen Bell elmondta, nagyon élvezte a versenyt, s azt is elárulta, hogy általában meditatív céllal fut, sokszor születnek ilyenkor megoldásai bizonyos kérdésekre.

Rajta kívül is számos híresség nevezett a 23. K&H mozdulj! maraton- és félmaratonváltóra: Kovács Kokó István olimpiai bajnok, Lévay Viktória és Csákberényi Nagy Anna, a Játékszín művészei, Magyar Bálint, a Madách Színház tagja, Darázs Rózsa Európa-bajnok gyorskorcsolyázó, Szabó Milán Gábor sílövő és sífutó olimpikon, dr. Zacher Gábor toxikológus. De a Spuri Futóboltok csapataiban rajthoz állt a két magyar maratoni csúcstartó, Szűcs Csaba és Földingné Nagy Judit is. Sőt, utóbbi vezetésével a lányok csapata megnyerte a félmaratonváltók csatáját.

Az esemény kilencezer nevezőt vonzott - közte kétezer egyéni félmaratonistát - s a csapatok számának összeadásával kijelenthető: 1500 váltóbot járt kézről kézre. Ahogy láttuk, mindenki vidáman adta, vitte!


Eredmények:

K&H mozdulj! maratonváltó (abszolút)
Férfiak:
1. BEAC Atlétika 1898 (Dani Áron, Farkas Dárius Ádám, Hargitai András, Gyurcsó Gergő, Koch Domonkos, ifj. Csontos Imre Csaba) 2:22:18
2. Élményfutárok (Galántai György, Makár László, Szirmai Zoltán, Zelnik Róbert, Ádám Attila, dr.Kardos Dániel) 2:34:32
3. Hit Sport Team Senior (Al-Hajal Sándor, Magyar Zsolt, Dr.Schweigert Árpád, Kárász Zakariás, László Csaba, Holczer Péter) 2:41:39
Nők:
1. BEAC Atlétika 1898 (Ohn Kinga, Südi Anna, Bíróné Molnár Valéria dr., Hajdú Anna, Ferenc Katalin, Kenesei Zsanett) 2:45:09
2. Futcalányok (Sebők Lilla, Korompay-Túróczi Réka, Fekete Andrea, Csáki Enikő, Nagy Gyöngyi, Fábri Andrea) 2:57:11
3. Ageless Runners-Postás (Jakab Ágnes, Szántó Anna, Falcz Zsófia, Sós Orsolya, Fekete Zsófia, Szalai Anett) 3:08:58

K&H mozdulj! félmaratonváltó (abszolút)
Férfiak:
1. Podiart Sashegyi GepÁrdok (Beták Bence, Beda Szabolcs, Varga Dániel) 1:13:01
2. PwC Tri-Athletes (Halász Ádám, Halmosi Gábor, Bogdány Kenéz) 1:18:03
3. Nyúlcipő 2 (Csernus Csaba, Vas Gábor, Juhász Péter) 1:18:51
Nők:
1. Spuri Futóbolt Csajok (Nagy Csilla, Földing Réka, Földingné Nagy Judit) 1:29:29
2. Dunakeszis Futócsajok (Kárász Krisztina, Szépné Jávorszky Dóra, Drahos Veronika) 1:32:59
3. Margitszigeti nyuszik (Macher Tünde, Fischer Anita, Vajda Zsuzsanna) 1:33:37

K&H mozdulj! egyéni félmaraton
Férfiak:
1. Balázsi Dávid (MAC) 1:15:19
2. Kapocsi Gergely (Knorr-Bremse) 1:20:05
3. Csikász Gábor (Sashegyi Gepárdok) 1:20:58
Nők:
1. Lubics Szilvia (Kanizsai Futóklub) 1:31:14
2. Kárász Krisztina (Dunakeszi VSE) 1:31:39
3. Ruscsák Krisztina (Sashegyi Gepárdok) 1:34:41

K&H mozdulj! minimaratonváltó
Férfiak:
1. BEAC Atlétika 1898 (Végvári Ádám, Pop Leonardo, Turi Péter Zsolt) 0:22:28
2. Lászlófyúk (Lászlófy István, Lászlófy Csaba, Lászlófy Sándor) 0:24:36
3. TAC-FIÚ 1. (Labossa Döme, Essősy Bánk, Michl Sebestyén) 0:25:16
Nők:
1. Beacos lányok (Jánosi Virág Eszter, Jósvai Brigitta, Jánosi Lilla Zsuzsanna) 0:25:44
2. TAC-LEÁNY 1. (Hanzlik Éva, Nagy Letícia, Kakas Lili) 0:26:44
3. Musztáng (Bugyáki Jázmin Orsolya, Bugyáki Csenge Hanna, Bugyáki Maja Gréta) 0:27:59

Metropol Médiabajnokság
Férfiak:
1. MTVA-Ütköző (Náray Balázs, Varsányi Zoltán, Náray Balázs) 1:23:18
2. Szuperinfo-Russmedia (Zabari János, Honfi Gábor, Kovács Ádám) 1:25:32
3. Metropol Szív (Fazekas Péter, Kun Olivér, Petresevics Róbert) 1:33:05
Nők:
1. Metropol Csillag (Grim Jolán, Máté Szilvia, Gedeon Éva) 1:45:59
2. SHV News Vu-men-et Work (Migléczné Taar Éva, Taar Ilona dr., Borbás Adrienn) 1:49:26
3. Bors II (Tamási Rita, Ujhegyi Judit, Szekeres Zsófia) 2:02:50

Az összes eredmény itt érhető el.

A nap során készült fotókból álló válogatásunkat koraestétől a képcsarnokban tekinthetitek meg. A többi kép a bsi.futofoto.hu-n lesz megvásárolható (rajtszám szerinti kereséssel és nagy felbontásban) a jövő hét közepén.

22. K&H olimpiai maraton és félmaraton váltó - 2015. június 14.

Látássérült sportolót vezető artistaművésztől kezdve olimpiai érmes sportolókon át színészekig és zenészekig rengetegen indultak a 22. K&H mozdulj! maraton- és félmaratonváltón. Közel tízezer nevező és számos frissítési lehetőség a kánikulában.

A budapesti '56-osok terén már akkor is nagyon meleg volt, amikor még csak az első, a 9 órás rajhoz készülődtek a futók, s hőmérő higanyszála egyre csak kúszik felfelé. De így sem sokan riadtak vissza, rengeteg futó van a Városligetben! A nevező létszám csaknem elérte a tízezret, 1875 csapat jelentkezett, s ez rekord az esemény történetében (tavaly 9200 futó, 1720 csapat volt).

A legrövidebb versenyben, a minimaraton váltóban a nőknél és a férfiaknál is a Pilisi Pegazusok egyesületének tagjai voltak a leggyorsabbak. Itt még inkább családos csapatok, s gyermekek indultak, aztán a maratonváltó 10, a félmaratonváltó 12 órakor rajtol). Előbbieknek 6, utóbbiaknak 3 kört kellett futniuk a hétkilométeres pályán, de akik egyéni félmaratont vállaltak, azoknak egyedül kellett három kört teljesíteniük.

Illetve volt, aki mégsem volt ilyen értelemben egyedül. Rippel Ferenc artistaművész ugyanis egy látássérült fiúval, Roznai-Nagy Hunorral együtt futotta le a 21 km-t, a képen látható módon. Ezt a versenyszámot a férfiak között Balázsi Dávid nyerte, ebben a kánikulában egészen kiváló 1 óra 14 perc 36 másodperces idővel. A hölgyeknél - miként tavaly is - Ladányi Tímea volt a leggyorsabb. (Az esemény népszerűségét mutatja, hogy a félmaratonváltón idén már hetekkel a rajt előtt betelt a 2000 fős nevezési kvóta.)

A maratonváltó mezőnye délben 35 fokos hőségben indult, de a plusz frissítőpontok, zuhanykapuk, slagok, valamint a célban vidám vízspriccelő szervezők sokat enyhítettek a kihívás nehézségén. Hosszú percek teltek el, mire mindenki elindult a tér közepéről, s órákon keresztül köröztek a futók a Városligetben. A 42 kilométeres versengésben a leggyorsabb a Tengerszem Optika Szolnok hatosa volt, a pontos, kategóriánkénti eredmények alább láthatók.

A félmaratonváltóban a legnagyobb érdeklődés a Dreher24 csapatát övezte. Szombaton a Papp László Budapest Sportarénában Ungvári Miklós olimpiai ezüstérmes megnyerte a Judo Grand Prix-t, s ötórányi alvás után vasárnap már a Városligetben futott. Váltótársai Molnár Andrea táncművész, tánctanár és Kovács Kokó István olimpiai bajnok ökölvívó voltak. Utóbbi ráadásul a csapat első tagjaként nem fejezte be a futást egy kör után, végig a többiekkel ment, s a stafétát másodszorra átvevő Ungvári Miklóst is rávette, hogy ne álljon le. Így a harmadik körben már hárman haladtak, vagyis végigkísérték Molnár Andreát. Utóbbi tréfálkozva meg is jegyezte: nélkülük nem biztos, hogy végigfutja.

De nevezett az eseményre Bazsinka József, Liszt Ferenc díjas tubaművész, Csabai Edvin világ- és Európa-bajnok maratoni kenus, Lévay Viktória a Játékszín színművésze, dr. Zacher Gábor toxikológus, valamint Benedek Tibor, Gergely István olimpiai bajnokok is.

A rendezvény őrzi pozícióját: a 4. legnépesebb hazai futóverseny és az 5. legnépesebb hazai szabadidős sportesemény.


Eredmények:

K&H mozdulj! maratonváltó
Férfiak, I. kategória:
1. Tabáni Spari (Bakó Áron, Egei Patrik, Zacher Márton, Hortobágyi Ákos, Bugár Gergely, Ormay Mihály) 2:40:49
2. Vellner Gábor (Vellner Gábor, Kálmán Erik, Bujdosó Zoltán, Egri Bálint, Barta Gergely, Kinde Vanda) 2:58:48
3. In Time (Faiszt Balázs, Fekete Dániel, Csapó Dávid, Szakács Márk, Tóth Tamás ifj., Miksa Zádor) 3:01:56

Férfiak II. kategória:
1. Tengerszem Optika Szolnok (Honti Attila, Khoór Bence, Pelsőczy Attila, Fehér Márk, Berec Lajos, Bogos Tamás) 2:22:22
2. Sashegyi Gepárdok (Deli Gergely, Beda Szabolcs, Varga Dániel, Komócsin Balázs, Balázs Levente, Beták Bence) 2:27:05
3. DOVER Zsoldosok (Stépán Zsolt, Józsa Gábor, Stépán Zsolt, Józsa Gábor, Stépán Zsolt) 2:33:41

Férfiak III. kategória:
1. Esztergomi Futóművek I. (Pásztor Attila, Deli Gergely, Zámbó Tibor, Dunai László, Harsányi Tamás, Horváth Tibor) 2:48:38
2. SAP (Szalai Erika, Farkas László, Karkiss Gergely, Szebeni Zoltán, Monori András, Khoór Bence) 3:00:35
3. Nemzetgazdasági Minisztérium I. (Adroján Richárd Dr., Banai Péter Benő, Mejia Mollinedo Zoltán, Rezessy Gergely, Szili Márton, Veress Gábor) 3:01:56

Nők I. kategória:
1. Beac Atlétika 1898 Leány (Richter Dóra, Benczik Viktória, Molnár Orsolya, Kotha Jázmin Elvira, Jánosi Lilla Zsuzsanna, Jurai Zsófia) 3:34:55

Nők II. kategória:
1. FUTCALÁNYOK (Nagy Gyöngyi, Csáki Enikő, Fábri Andrea, Fekete Andrea, Korompay-Túróczi Réka, Sebők Lilla) 3:03:44
2. Rózsaszíntalpúak (Krempf Réka, Cserni Ágota, Kócsi Anikó, Kalmár Noémi, Vénusz Diána Klára, Bognár-Vidra Eszter) 3:50:17
3. SUPERWOMEN (Gilincsek-Fábián Tünde, Bálintné Kovács Flóra, Márta Andrea Dóra, Jarábik Márta, Csáki Réka, Szaller Anita) 3:50:20

Nők III. kategróia:
1. Szenioriták (György Gabriella, Schweigert Árpádné, Jancskár Ildikó, Kochné Szilágyi Erika, Varga Ildikó, Tomposné Hakkel Tünde) 3:16:33
2. Világharmónia Futás (Turiet Lilian, Bathó Márta, Fenyősy Ágnes, Horváth Mária, Pécsi Annamária dr. Kóris Edina) 3:49:27
3. A fürgék és a szőkék (Pfefferné Erős Krisztina, Juhász Ágnes, Nagy Sándorné, Víg-Mikkovics Renáta, Tokaji Nóra, Garamvölgyiné-Gaál Andrea) 3:49:27

K&H mozdulj! félmaratonváltó
Férfiak:
1. MajdMégKitaláljuk (Cseh Attila, Markót Tamás, C. Szabó István ifj.) 1:19:39
2. PWC Tri-athletes (Halmosi Gábor, Jogg Dániel, Bogdány Kenéz) 1:22:47
3. GE Running (Lipcsei Roland Gábor, Csatlós Máté, Martelli Lorenzo) 1:23:50

Nők:
1. Vágtató Szondi (Rácz Katalin, Kukucska Zita, Gyurcsó Andrea) 1:39:13
2. HIT Team (Krisztián Annamária, Kiss Dóra, Schweigert Árpádné) 1:42:21
3. HP Ösztrogén (Orosz Anita, Pallagi Réka, Tóth Mária) 1:45:43

K&H mozdulj! egyéni félmaraton
Férfiak:
1. Balázsi Dávid (MAC) 1:14:36
2. Beda Szabolcs (Sashegyi Gepárdok) 1:16:03
3. Burucs Ferenc (Sashegyi Gepárdok) 1:18:28

Nők:
1. Ladányi Tímea (Margitszigeti AC) 01:33:04
2. Kárász Krisztina (Dunakeszi) 1:34:03
3. Bezzeg Adrienn (Püspökladány) 1:41:48

K&H mozdulj! minimaratonváltó
Férfiak:
1. Pilisi Pegazusok S.M.E. (Gedeon Zsolt, Simák György, Hódossy Márk) 21:11
2. TAC-FIÚ 1. (Sóti Richárd, Labossa Döme, Nagyszegi Zsombor) 24:13
3. BSL/1 (Horvát Péter, Canea Éva, Töreki Evelin) 25:15

Nők:
1. Pilisi Pegazusok Csajok (Csuta Dorottya, Zsámár Anna, Gazdag Zsuzsanna) 24:28
2. KSI 2004 (Pelle Zsófia, Lakatos Apolka, László Beáta) 25:20
3. Beacos lányok (Jánosi Virág Eszter, Nemes Lea, Jánosi Lilla Zsuzsanna) 25:42

Metropol Médiabajnokság
Férfiak:
1. Szuperinfo-Russmedia (Zabari János, Honfi Gábor, Kovács Ádám) 1:25:57
2. MTVA - Mi is itt vagyunk (Versényi Zoltán, Náray Balázs, Versényi Zoltán) 1:26:36
3. Észak-Magyarország (Vaszily Dávid, Büki Ádám, Szaniszló Máté) 1:28:56

Nők:
1. Metropol Csillag (Grim Jolán, Máté Szilvia, Gedeon Éva) 1:47:55
2. SHV Női (Taar Ilona dr., Schneider Erika, Migléczné Taar Éva) 1:59:47
3. BORS II. (Újhegyi Judit, Takács Gabriella, Mód Katalin) 2:17:26

Metropol Reklámbajnokság
Férfiak:
1. Hotel Katalin - MIP management (Zsiros Mihály, Szabó Ágnes, Galló Zsolt) 1:42:21
2. Adverticum (Szili Dóra, Kocsis Bálint, Kocsis Zoltán) 1:54:03
3. P4W Group Agresszív Talajvíz (Fodróczy Géza dr., Aleku Dimitru, Gyuricza Zsolt) 1:54:39

Nők:
1. Onlányok (Mezőfi Nóra, Szabó Nikoletta, Vilisics Magdolna Katalin) 2:02:19
2. HBO-Girls (Ivády Katalin,Furák Szandra,Tölgyesi Gréta) 2:09:17
3. FUTAZINI (Kiricsi Dóri,Padányi Nóra,Albertini-Bakay Bernadett) 2:32:12

K&H mozdulj! minimaratonváltó
Férfiak:
1. Pilisi Pegazusok S.M.E. (Gedeon Zsolt, Simák György, Hódossy Márk) 21:11
2. TAC-FIÚ 1. (Sóti Richárd, Labossa Döme, Nagyszegi Zsombor) 24:13
3. BSL/1 (Horvát Péter, Canea Éva, Töreki Evelin) 25:15

Nők:
1. Pilisi Pegazusok Csajok (Csuta Dorottya, Zsámár Anna, Gazdag Zsuzsanna) 24:28
2. KSI 2004 (Pelle Zsófia, Lakatos Apolka, László Beáta) 25:20
3. Beacos lányok (Jánosi Virág Eszter, Nemes Lea, Jánosi Lilla Zsuzsanna) 25:42

K&H mozdulj! egyéni félmaraton
Férfiak:
1. Balázsi Dávid (MAC) 1:14:36
2. Beda Szabolcs (Sashegyi Gepárdok) 1:16:03
3. Burucs Ferenc (Sashegyi Gepárdok) 1:18:28

Nők:
1. Ladányi Tímea (Margitszigeti AC) 01:33:04
2. Kárász Krisztina (Dunakeszi) 1:34:03
3. Bezzeg Adrienn (Püspökladány) 1:41:48

Az összes eredmény | Képgaléria | Rövidfilm | Hosszú film


21. K&H olimpiai maraton és félmaraton váltó - 2014. június 15.

Rekordokat döntögető részvételi számok mellett rendeztük meg - most már nem újdonságként ható helyszínen - az 56-osok terén a 21. K&H mozdulj! maraton- és félmaratonváltót, erre a napra a futók hada tehát ismét elfoglalta a leánykori nevén Felvonulási térként ismert placcot. Csak most menetelés és felvonulás helyett a haladásnak egy másik formáját választotta a tömeg: a futást.

A futó számok előtti bemelegítésekhez a fitnesz eseményeinkről jól ismert Szalka Andi Warm Up Team (Szalka Andi, Rácz Alexandra, Bor Zsuzsanna, Monori Ilona) nyújtott segítséget a futóknak. Maga a bemelegítés számukra is olyan jól sikerült, hogy a színpadról leugorva csapatuk, a HIGHenergY végül negyedikként végzett a félmaratonváltón - éppen csak lecsúszva a dobogós helyről.

A hét eleji kibírhatatlan szaharai kánikula a hétvégére egy kissé enyhült, ráadásul nagy ritkán egy-egy felhő is úgy döntött, hogy segít a futóknak elviselni a még mindig igen kemény meleget. A 29 fokos, napsütötte téren várakozhattak tehát a rajtjukra a csapattagok. Köztük megemlítendő mindjárt az elején két igen különleges csapat, akik nagyon hamar egymásra találtak. Nevezetesen a Miss International Hungary szépségkirálynő választás döntősei, illetve az Öregifjak. Előbbiek összéletkora összesen 116 év volt, utóbbiaké 474 - és mivel az urak átlagéletkora pedig "mindössze" 79 év volt, így természetesen azonnal udvarlásba is kezdtek.

Aztán rajthoz álltak az Élménykülönítmény színeiben kitűnő underground zenekarok tagjai is, a Subscribe, a Fish! és a Blind Myself, a Leander Rising, a Magashegyi Underground és az Ivan and the Parazol. A jótékony futók célja, az volt, hogy a verseny előtti hetekben összesen 6 450 000 forint adományt gyűjtsenek össze a Bátor Tábor Alapítvány számára. A Bátor Táborban idén több mint 1000 súlyosan beteg gyerek és családtagjai számára biztosítanak sikerélményekben és megerősítésben gazdag, gyógyító kalandokat.

Külön kategóriában neveztek a céges csapatok, idén 841. A "Fut a cég" versenyen a csapattagok több mint felének az adott cég munkatársaiból kellett szerveződniük, vagyis 6 fős csapat esetén minimum 4 főnek, 3 fős csapat esetén minimum 2 főnek.

A III. Jogi Fórum Kupa védnöke dr. Polt Péter legfőbb ügyész volt. Szerepvállalása nem véletlen, hiszen 75 jogász csapat jelentkezett, a Magyar Bírói Egyesület pedig 39 csapattal képviseltette magát! Neveztek a román és a német nagykövetség munkatársai mellett a következő minisztériumok dolgozói is: Vidékfejlesztési Minisztérium, Nemzetgazdasági Minisztérium, Emberi Erőforrások Minisztériuma. A színházak közül csapatot indított a Nemzeti Táncszínház és a Honvéd Együttes Férfikara. Beneveztek a Grippen pilótái is. A kajak-kenu sport váltóját Foltán László olimpiai bajnok, Folláth Vivien világbajnok vitte, a cselgáncsozókét Kovács Antal olimpiai bajnok, Ungvári Miklós olimpiai ezüstérmes és Hadfi Dániel Európa-bajnok.

Különböző váltók tagjaiként megjelentek a futók között Rippel Ferenc artista, Pindroch Csaba színművész, Zacher Gábor toxikológus, Puskás Tamás színházigazgató. Az Adidas VIP váltót indított, benne Miklósa Erika operaénekesnővel, Kassai Viktor BL és olimpiai döntőt vezető játékvezetővel, Hrutka János egykori 24-szeres válogatott labdarúgóval. Az Adidas csapatot szervező Császári Attila két váltóban is futott, egyrészt a sztárok csapatában, másrészt a családi váltóban is a hat Császári egyikeként.

A minimaraton váltó első futói 9 óra 30 perckor rajtoltak, majd a 21. K&H mozdulj! maratonváltó csapatok és a K&H mozdulj! félmaraton egyéni indulók 10.30 órakor kezdték a futást. A rajtot Hendrik Scheerlinck, a K&H Bank vezérigazgatója lőtte el. 12:00-kor a K&H mozdulj! félmaratonváltó csapatok, és azok az egyéni félmaratonisták léptek színre, akik félmaratonváltónak is tagjai voltak. Több mint 9200 futó nevezett idén (egy évvel korábban ez a szám 8050, 2010-ben 5500 volt!), 1720 csapat (tavaly 1570), 1932 egyéni félmaratonista (tavaly 1370) nevezett.

A hét kilométeres körön futó csapattagok először a Dózsa György úton futottak egy keveset, utána a pálya szinte végig a Városligetben kanyargott, ahol a melegben azért némi enyhülést nyújtottak a fák terebélyes árnyékukkal. Persze ennek ellenére fogyott a víz rendesen a frissítőállomásokon - hiába: június közepe már tényleg nyár a javából!

Azok a szerencsés váltótagok, vagy egyéni félmaratonisták, akik 13.30 és 14.00 között a Zichy Mihály út-Paál László út-Olof Palme sétány kereszteződésében futottak, a TAICO Hungary Japándob Egyesület rögtönzött műsorát is élvezhették. Miközben a futók a köröket rótták, az Ötvenhatosok terén is zajlott az élet, noha ott aztán árnyékot keresve sem lehetett találni. Ennek ellenére a szurkolók hihetetlen lelkesedéssel köszöntötték a futókat, a váltózónában a hangulat a tetőfokára hágott, de aki éppen nem futott és nem is szurkolt, az sem unatkozhatott. A kiállítósoron a legkülönfélébb látni- kipróbálni- vagy megkóstolnivaló várta ugyanis az érdeklődőket, illetve vásárolni is lehetett különféle sportfelszereléseket, táplálékkiegészítőket.

Jelen volt több jótékony szervezet is, köztük a Bátor Tábor Élménykülönítménye, melyhez több neves zenész is csatlakozott, sőt, nem csak, hogy futottak a csapat színeiben, de a futás után a Dürer kertben még ingyenes koncertet is adtak azoknak a futóknak, akik a rajtszámukat felmutatták. Szépen gyűltek az ajándékok a K&H Gyógyvarázs dobozaiba is, amikbe olyan megunt, de még használható gyerekkönyveket és játékokat lehetett elhelyezni, melyek ugyan otthon már nem kellenek, de az adományozó úgy gondolta, egy kisgyerek valahol nagyon örül majd neki. A K&H e gyermek-egészségügyi programja keretében kórházi gyermekosztályokat támogat a gyűjtött játékokkal és könyvekkel, ezzel is segítve a kis betegek gyógyulását.

Közben aztán lassanként megérkeztek az első befutó emberek...

A minimaraton váltót mintha csak a BEAC-nak találták volna ki, megismételték a tavalyi és a tavalyelőtti győzelmüket. Az elején pedig még nem ők álltak az élen, hanem az MTSZE, a második körtől viszont belelendült a BEAC és fél perc előnnyel zárták a verseny. A nőknél a TAC-Leány 1 csapata a férfiak versenyénél is nagyobb különbséggel szerezte meg a győzelmet, megszorítás nélkül. Előnyük 2 perc 12 mp volt.

A maratonváltó csapatai között a legjobb idővel az evopro zero emission BEAC nyerte meg a kategóriáját. Ők ezzel a Fut a cég versenyében is elsők lettek. Ugyanez volt a helyzet a félmaratoni váltók között is, ahol az X2S Metropol teamnél nem volt gyorsabb csapat és ezzel a Fut a cég verseny elsősége is az övék lett. A női félmaraton váltók között a Sashegyi Gepárdinák nem talált legyőzőre.

Az egyéni félmaratonon a 41 éves budapesti Makár László legyőzhetetlennek bizonyult. 4 perc 42 mp volt a különbség a javára a 31 éves ercsi Kovács Bálinttal szemben, aki fél perces előnnyel előzte meg a bronzérmest. Csodaszép, könnyed futással utasította maga mögé a mezőnyt a félmaraton női győztese, Ladányi Tímes, aki a tavalyi harmadik helyét felcserélte az elsőre. A Margitszigeti AC 28 éves atlétája 7 perccel előzte meg a dunakeszi Kárász Krisztinát és további kettővel az amerikai színekben nevezett Vivien Wollitzot.


Eredmények:

Maratonváltó:
Férfiak, I. kategória:
1. BEAC Atlétika 1898 (Miksa Kende, Ferenc Katalin, Richter Bence, Göllény Zsombor, Bálint Zoltán, Pávó János) 2:40:46
2. In Time (ifj. Tóth Tamás, Fekete Dániel, Miksa Zádor, Faiszt Balázs, Csapó Dávid, Virág Márton) 3:02:40
3. BEAC Atlétika ifjak (Végvári Ádám, Pop Leonardo, Wunderlich Ábris Devecser, Dani Péter, Donkó Dávid, Molnár Orsolya) 3:06:56

Férfiak, II. kategória:
1. evopro zero emission BEAC (Borsány Dániel, Gyurcsó Gergő, Farkas Dárius, Csere Gáspár, Matkó Csaba, Dani Áron) 2:21:21
2. Sashegyi Gepárdok (Beda Szabolcs, Pach Péter Pál, Deli Gergely, Komócsin Balázs, Szabó Gábor, Varga Dániel) 2:29:03
3. DOVER (Tóth Tamás, Tóth Tamás, Lindenmayer János, Nagy György, Szabó Imre, Tóth Tamás) 2:34:13

Férfiak, III. kategória:
1. Esztergomi Futóművek (Harsányi Tamás, Deli Gergely, Zámbó Tibor, Dunai László, Pásztor Attila, Horváth Tibor) 2:41:52
2. HIT.HU running team (Dr. Schweigert Árpád, Kófiás László, Mihály József, Üveges Péter, László Csaba, Kárász Zakariás) 2:50:32
3. Fürgelábú Surisok (Csákvári Róbert, Kindl Gábor, Séra Tamás, Kreisz Zsolt, Balogh Csaba, Juhász Péter) 2:52:50

Nők, II. kategória:
1. Futcalányok (Csáki Enikő, Nagy Gyöngyi, Fábri Andrea, Fekete Andrea, Korompay-Túróczi Réka, Sebők Lilla) 3:02:54
2. MACák (Fendrik Zsóka, Macher Tünde, Mészáros Ilona, Szurián Kinga, Király Amanda, Sztipanov Alexandra Tijana) 3:13:28
3. Biztos Befutók (BB) (Sós Orsolya, Vénusz Diána, Kiss Katalin, Varga Lilla Bíróné Rízmayer Anna, Vénusz Diána) 3:36:06

Nők, III. kategória:
1. Szenioriták (Jancskár Ildikó, Kochné Szilágyi Erika, Rábai Zsuzsanna, Schweigert Árpádné, Tomposné Hakkel Tünde) 3:15:16
2. SZELLŐ-LÁNYOK (Veres Csilla, Csabai Ágota, Czibók Ágnes, Reiman Katalin, Veres Csilla, Molnár Anna) 3:17:11
3. B.Braun 3 (Fehér Enikő, Zólyomi Kinga, Fehér Enikő, Demeter Zita, Székely Bernadett, Demeter Zita) 3:32:40

Fut a cég, férfiak:
1. DOVER - Dover Nyelvi Centrum (Tóth Tamás, Tóth Tamás, Lindenmayer János, Nagy György, Szabó Imre, Tóth Tamás) 2:34:13
2. Honvéd Sas-hegy - MH (Juhász Tamás, Erdei Attila, Musszer Roland, Kenyó Ferenc, Nagy Attila, Bartha József) 2:45:12
3. Nemzetgazdasági Minisztérium I. - NGM (Adorján Richárd Dr., Banai Péter Benő, Mejia Mollinedo Zoltán, Rezessy Gergely, Szili Márton, Veress Gábor) 2:50:20

Fut a cég, nők:
1. B.Braun 3 - B.Braun (Fehér Enikő, Zólyomi Kinga, Fehér Enikő, Demeter Zita, Székely Bernadett, Demeter Zita) 3:32:40
2. Biztos Befutók (BB) - Budapest Bank (Sós Orsolya, Vénusz Diána, Kiss Katalin, Varga Lilla, Bíróné Rízmayer Anna, Vénusz Diána) 3:36:06
3. HP Ösztrogén - HP (Orbán Krisztina, Paszternák Judit, Peidl Viktória, Orosz Anita, Gerstner Ágnes, Orosz Anita) 3:36:46

Félmaratonváltó:
Férfiak:
1. X1S_Metropol_Team (Andrási Ferenc, Bagyinszki Balázs, Szabó Tamás) 1:14:56
2. United Way (Deli Gergely, Beda Szabolcs, Pach Péter Pál) 1:17:59
3. OTP Bank Sprint (Morvai Dániel, Kövér Balázs, Kedves Roland) 1:21:05

Nők:
1. SASHEGYI GEPÁRDINÁK (Korenovszkia Júlia, Laluska Zsuzsa Szabina, Garai Ágnes Szonja) 1:33:29
2. Hit.hu Team 1 (Schweigert Árpádné, Krisztián Annamária, Csere Sára) 1:39:27
3. DECATHLONOS DÁMÁK (Rácz Katalin, Gyurcsó Andrea, Zsupányi Adrienn) 1:40:18

Fut a cég, férfiak:
1. OTP Bank Sprint - OTP (Morvai Dániel, Kövér Balázs, Kedves Roland) 1:21:05
2. PWC: Tri-athletes - PWC (Halmosi Gábor, Csatlós Máté, Bogdány Kenéz) 1:21:16
3. Aranyos Ászok - NAV (Zsilinszki Péter József, Kovács Sándor, Pintér Sándor) 1:21:48

Fut a cég, nők:
1. METROPOL PREMIER - Metropol (Grim Jolán, Máté Szilvia, Gedeon Éva) 1:44:52
2. MARKET ÉPÍTENI SZERETÜNK 2 - Market Zrt. (Friedl Eszter, Sisak Daniella, Szabó Krisztina) 1:47:47
3. DrOlasz - Dr. Olasz Balázs Ügyvédi Iroda (dr. Semsei Ágnes, dr. Horváth Edit, dr. Andriska Zsófia) 1:48:57

Metropol Médiaváltó:
Férfiak:
1. SZUPERINFO-RUSSMEDIA (Zabari János, Steib Péter, Honfi Gábor) 1:22:23
2. SHV Férfi II. (Berényi Zoltán, ifj. Páll István, Bodor Mihály) 1:27:14
3. Észak-Magyarország-1 (Szaniszló Bálint, Szaniszló Máté, Vaszily Dávid) 1:32:21

Nők:
1. METROPOL PREMIER (Grim Jolán, Máté Szilvia, Gedeon Éva) 1:44:52
2. Fókusz SOS Gyermekfalvak (Barabás Éva, Ásványi Eszter, Garai Valéria) 1:59:28
3. SHV Női (Dr. Fónagy Eszter, dr. Taar Ilona, Migléczné Taar Éva) 2:02:29

Minimaratonváltó (3x1,5 km):
Férfiak:
1. BEAC 1898 (Harsányi Tamás, Danku Tamás, Hargitai Andris) 20:37
2. Pilisi Pegazusok (Csuta Albert, Simák Gergő, Gedeon Zsolt) 21:12
3. MTSZE (Hajnal Gergely, Józsa Bence, Bánffy Domokos) 22:28

Nők:
1. TAC-Leány 1 (Barta Kata, Hanzlik Éva, Kakas Lili) 26:12
2. FIT MAGIC (Szanati Helga, Papp Bea, Papp Nóra) 28:24
3. Process Solutions Mini 2 (Karsai Csenge, Kállai Lilla, Schnábel Emese) 30:46

Egyéni félmaraton:
Férfiak:
1. Makár László (MAC-NS) 1:17:15
2. Kovács Bálint (Ercsi) 1:21:44
3. Szekeres Csaba (Budapest) 1:22:14

Nők:
1. Ladányi Tímea (Margitszigeti AC) 1:27:34
2. Kárász Krisztina (Dunakeszi) 1:34:33
3. Wollitz Vivien (Coral Springs) 1:36:13

Az összes eredmény | Képgaléria | Rövidfilm | Hosszú film


20. K&H olimpiai maraton és félmaraton váltó - 2013. június 9.

A 20. K&H olimpiai maraton és félmaraton váltó, Közép-Kelet Európa legnagyobb váltófutó rendezvénye előtti héten a szokásosnál is több munka várt a szervező bizottságra.

A rendkívüli árvízi helyzetben folyamatosan egyeztettek a főváros vezetőivel. Az a végső döntés született, hogy a rakpartok kiesésével megnehezedett közlekedési lehetőségek miatt megváltoztatják az esemény útvonalát.Az eredeti Dózsa György út és Andrássy úti szakaszokat törölték, azok felszabadultak az autóforgalom számára és csak a Városliget jelentette a versenypályát. Így az útvonal az eredeti 7032 m-es kör helyett rövidebb, 5274 méterre csökkent.
Az egyéni félmaratoni indulók 4 kört futottak és így teljesítették a 21,1 km-t. A csapatoknál a maraton váltó össztávja 42,2 km helyett "csak" 31,6 kilométer, míg a 21,1 km-es félmaratoni váltó "csak" 15,8 km volt . Minden induló megértéssel fogadta a kényszerű változtatásokat. Egyet értettek azzal, hogy a táv rövidült ugyan, de az élmény és a hangulat nem változott. Sőt...

A bemelegítéshez Béres Alexandra egykori fitness világbajnok diktálta a tempót.
Az időjárás főistene továbbra is futóbarát. Vasárnapra napsütéses (időnként túl erős is)fel napközben száraz időt küldött a Városligetbe. A futók 26 fokos igazi nyári melegben állhattak a rajthoz.
A rajtot Hendrik Scheerlinck, a K&H Bank vezérigazgatója lőtte el. A minimaraton váltó első futói 9 óra 30 perckor rajtoltak, majd a maraton és félmaraton váltók első tagjai, valamint a félmaratonisták 10.30 órakor kezdték a futást az 56-osok teréről indulva, a Városligetben. Több mint 8050 futó várta a futást. (Egy évvel korábban 6800-an neveztek Három éve, 2010-ben ez a szám 5500 volt!) Több mint 1570 csapat , 1370 egyéni félmaratonista nevezett.

Külön kategóriában indultak a céges csapatok, idén négy híján 900!. Nevezett többek közt a Kolibri Színház, a Nemzeti Táncszínház, a Művészetek Palotája, a Vidékfejlesztési Minisztérium, a Nemzetgazdasági Minisztérium és a Külügyminisztérium. Ott voltak a mezőnyben többek közt a Goethe Intézet, a Honvéd Koronaőrség, a BME Atomfizikai tanszék, valamint az Országgyűlés Hivatala és a Roma Education Found váltói.
Több nagykövetség is képviseltette magát a versenyen. Három csapattal nevezett a német nagykövetség, soraiban szerepelt többek között Manfred Knopp vezérkari ezredes, Németország védőerő-attaséja. Rajthoz állt a svéd nagykövetség, ahol első futóként Karin Olofsdotter nagykövet asszony futott. Rajtuk kivül Szlovénia és Románia Nagykövetsége is fontosnak tartotta, hogy kiállítsa versenyzőit.

A Jogi Fórum szakmai partnerségével a Jogi Fórum Kupa második alkalommal került meghirdetésre, óriási sikert hozva, hisz 60 jogász csapat nevezett . A kupa védnöke Paczolay Péter, az Alkotmánybíróság elnöke.
Metropol Médiabajnokságon 21 kilométeres távon háromfős váltóban indulhattak a sajtómunkatársak. Idén mindenképp dicséret illeti aktivitásukat, hisz rekordmennyiségű, 30 csapat küzdött a legjobb médiacsapat címért: köztük Metropol, Axel Springer, TV2, Eurosport, SHV News, Szuperinfó, Digisport, Nemzeti Sport Online, Észak-Magyarország, Kossuth Rádió, Juventus Rádió, Napi Gazdaság, Jazzy Rádió, PepsiFoci, Echo Tv.
Indult a Bajnokok voltunk női sztárváltó is, melynek tagjai több mint 100 alkalommal szeretek magyar bajnoki címet pályafutásuk során. A korábbi évek hosszútávfutó krémje állt össze: Farkas Ágota, Földingné Nagy Jutka, Földing Réka, Jakab Ági, Teveli Petra és Barócsi Heléna.

Őszinte elismerés Jeremcsuk Istvánvánnak (Láss! Alapítvány)- a Mátrabérc és a Kinizsi Százas teljesítménytúra első vak teljesítőjének, aki szintén egyéniben állt oda a félmaratoni rajtjához.
Kovács Kokó István olimpiai bajnok ökölvívó is futócipőt húzott és egyéniben küzdött azért, hogy az erre az évre önmagának előírt 2013 km-ből újabb mennyiséget faragjon le a félmaratonon. Újra ott volt az indulók között Sebestyén Júlia műkorcsolyázó Európa-bajnok is, aki a kis koris tanítványait is magával hozta, persze nem mint szurkolókat, hanem mint futótársakat.

A minimaraton váltót mintha csak a BEAC-nak találták volna ki, megismételték a tavalyi győzelmüket, sőt a harmadik helyre is a BEAC kapaszkodott fel, köztük a BEAC szendvicsben a Cheka-Cheka, mely egy év alatt egy helyet lépett előre. Szinte hihetetlen, de igaz, hogy a BEAC teljes egészében a tavalyival megegyező idejével nyert ismét! A nőknél a Csodacsibékkel madarat lehetett volna fogatni, miután megelőzték a Summer Girlst és a Mester angyalait.
A félmaratoni váltók közt és a Fut a Cég versenyben is a leggyorsabb a United Way-Process Solutions volt (57:11), meggyőző fölénnyel maguk mögé utasítva a HASE-t, mely szintén még egy órán belül ért célba (59:08). A HASE-t nem tudta megszorítani a Honvéd Suhancok gárdája, akik a harmadik helyen közel három percet kaptak (1:01.52). United Way-Process Solutions megismételte tavalyi sikerét. A női váltók között - ugyanúgy mint tavaly - a Sashegyi gepárdinák-nak idén sem volt ellenfele (1:08.26), a Honvéd Dámák megszorítani sem tudták őket (1:10.14). A harmadik helyre a Múlt futott be (1:11.37). A Fut a Cég versenyben a nők között az Active02-Csúcsra fel! hozta a formáját és legyűrték az ellenfeleiket. A Csibéknek maradt több energiájuk, így a Decatlonos Dámákkal szemben megszerezték az ezüstöt.
A Metropol Médiabajnokságban a férfiaknál igen kiélezett volt a harc az első helyért, melyet egy év szünet után ismét a Szuperinfo 1. nyert meg, összesen hetedszerre (!) (1:02.33), 54 másodperccel megelőzve az SHV Newst (1:03.27). Ezt a csatát csak távolról követhette a harmadik, az Axel Spinter Glam-Úr (1:05.14.
A nap legizgalmasabb futását hozta a Metropol Média bajnokság női viadala. Szinte késhegyre menő csata folyt, melyben 13 (!) másodperccel szorította maga mögé az Axel Spinger 3k, a versenynek nevet adó Metropolosokat. Az SHV NEWS a hölgyek közt is dobogós helyet ünnepelhetett.
Az egyéni félmaratonon Suhajda Gábriel (7278-as futó) legyőzhetetlennek bizonyult. 56 másodperc volt a különbség a javára ifj. Csontos Imre Csabával szemben, akinek nagyon kellett vigyázni a a harmadik helyére, mert a salgótarjáni Egri Balázs erősen hajtott az ezüstre.
A férfi félmaratoni győztes: "A Pozsonyi Bratislava elit futóinak színeiben, Kocsis Árpi meghívására érkeztem erre a versenyre. Most először futottam Budapesten, ezért kifejezetten boldog vagyok, hogy itt lehettem. Nagy meleg fogadott a helyszínen, de a környezet kárpótolt. Eredetileg az első tízben szerettem volna végezni, de már az első néhány száz méter után éreztem, ennél több lehet a mai versenyben. Már az ötödik kilométer környékén sikerült leszakítani a többieket, ezt követően már csak az okozott gondot, hogy a váltótagokat kellett kerülgetnem. 1:15-ös időt terveztem, és bár ez nem sikerült, a győzelemnek nagyon örülök! Idén hegyi futásban világbajnokságra készülök, egy komoly versenyt rendeznek ebben a számban a jövő héten, a mai megmérettetést egyfajta felkészítőnek szántam. Még egyszer szeretném a BSI-nek megköszönni a meghívást, jövő év tavaszán Pozsonyban mi is rendezünk egy maratont, természetesen várjuk a magyar versenyzőket."

"Első alkalommal neveztem a K&H félmaraton és maratonváltóra, és eredetileg váltóban futottam volna a távot, azonban az edzőm két nappal a rajt előtt azt javasolta, inkább egyéniben álljak rajthoz. Őszintén szólva, örültem a lehetőségnek, ugyanis az országos bajnokságok miatt gyűjtenem kell a kilométereket. Általános iskolától a sport szerves része az életemnek: triatlonoztam, duatlonoztam, végül azonban a futás maradt. A női mezőnyt hamar sikerült lefutnom, az azonban kihívást jelentett, hogy a váltó lassabb tagjai között szlalomozgassak. Az előzgetések és az időjárás eredményeképpen időt nem lehetett futni, az aranyérem azonban sokat jelent."

Az eseményen pénzadománygyűjtést szervezett a BSI az árvízi károk enyhítésére. A versenyközpontban és az információban elhelyezett gyűjtőládákba lehetett bedobni a pénzadományokat. Az összegyűlt összeget a szervezők adományával kiegészítve a jövő héten juttatjuk el a rendeltetési helyére.

Az összes eredmény | Képgaléria | Rövidfilm | Hosszú film


19. K&H olimpiai maraton és félmaraton váltó - 2012. június 10.

Az előző esti vihar után, igazi kellemes időben, pormentes utcákon futottak a lelkes indulók a 19. K&H olimpiai maraton és félmaraton váltón, Közép-Kelet Európa legnagyobb váltófutó rendezvényén. A Parlamenttől indulva Budapest belvárosában három különböző távon futhattak a váltók tagjai illetve az egyéniben indulók a félmaratont tették zsebre.

A 19. K&H olimpiai maraton és félmaraton váltón 6800-an neveztek, külön kategóriában indulhattak a céges csapatok. A Fut a Cég versenyen a csapattagok több mint felének egy cég munkatársaiból kellett szerveződniük, a Metropol Médiabajnokságon a különböző médiumok dolgozói versengtek egymással. Az esemény igen népszerű a cégek körében, tavaly megduplázódott a résztvevők száma az előző évhez képest és 500 csapat futott cégnév alatt. Idén külön értékeltük a jogászok, a reklámszakemberek és a média képviselőinek csapatait is.

Az esemény különleges alkalmat kínált arra, hogy a futók csapatban teljesítsék a klasszikus távot: a maratont (6 x 7 km).vagy a félmaratont (3 x 7 km). A rövid távok kedvelőinek, a gyerekeknek 3 fős minimaraton váltót (3 x 2 km) is rendeztek. Aki pedig komolyabb kihívást keresett, választhatta az egyéni félmaratont (21 km, 3 körben) is. Megszámoltuk! Az indulók összesen legalább 8500-szor futották körül a Parlamentet.

A minimaratonra érkező kicsik és nagyok, gyerekek és felnőttek Béres Alexandra irányításával melegítettek be.Nem sokkal azután, hogy lezajlott az eredményhirdetés, a benépesült Kossuth téren Varró Gyulával folytatódott a bemelegítés a 11:00-kor induló maraton és félmaratonváltóra.

Igyekszünk a futást jótékonysági gyűjtéssel is összekapcsolni, hiszen futni és adni is jó. Az olimpiai év kapcsán, az eseményre való jótékonysági nevezéssel gyűjtött pénzt a magyar junior paralimpiai csapat számára, egy speciális busz vásárlására kívánunk felajánlani. A gyűjtést a budapesti Brit Nagykövetség és a magyarországi Brit Kereskedelmi Kamara, mint a "GREAT Britain" kampány magyarországi képviselői, a Magyar Paralimpiai Bizottság, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium Sportért Felelős Államtitkársága, az Irish Business Circle, a Budapest Sportiroda, valamint a Robert Burns Nemzetközi Alapítvány kezdeményezték.

Sebestyén Júliát (Műkorcsolya Európa-bajnok 2004), Szekeres Pált (Nemzeti Erőforrás Minisztérium sportért felelős helyettes államtitkára) és Molnár Zoltánt (MOB főtitkár) örömmel üdvözöltük a futók között.


Eredmények:

Maratonváltó:

Férfiak, I. kategória - max 114 év összéletkor
1.Honvéd Sihederek (Finck Konrad,Venyercsán Bence,Farkas Gábor,Kocsis Gábor,Turschl Bence,Tokodi Dávid) 2:42:44
2.Villám fiúk (Gulyás Vencel,Pap Dávid ,Tóth Máté,Molnár András,Kószág Samu,Durkó Noel) 3:09:36
3.HIT.hu Running Team (Dénes Ervin,Hollós Illés,Kiss Benjámin,Üveges Ariel,Katona Mózes,Bakó Áron) 3:14:36

Férfiak, II. kategória - 115-234 év összéletkor
1.Dover Fergeteg (Józsa Gábor,Rezessy Gergely,Soltész Tamás,Hegyaljai Attila,Szabó Imre,Tóth Tamás) 2:17:33
2.Honvéd Legények (Soós Dániel,Radics Csaba,Vizi Attila,Rajnai Tamás,László Balázs,Khoór Bence) 2:21:10
3.Sashegyi Gepárdok (Beda Szabolcs,Pelsőczy Attila,Szabó Gábor,Balázs Levente,Varga Dániel,Pach Péter Pál) 2:26:31

Férfia III. kategória - min. 235 év összéletkor
1.Boonga Mobil (László Zoltán,Berecz Lajos,Sági József,Holba Zoltán,Olasz László,Steib Péter) 2:29:40
2.Hit.hu Running Team (Kófiás László,Bujdosó Tibor,Magyar Zsolt,Üveges Péter,Schweigert Árpád,Kárász Zakariás) 2:41:42
3.Spuri Fiúk (Kindl Gábor,Lencse István Tamás,Séra Tamás,Oláh Bence,Kindl Gábor,Lencse István Tamás) 2:45:12

Nők, I. kategória - max. 114 év összéletkor
1.Honvéd Fruskák (Kiss Eszter,Sárdi Nikolett,Mohácsi Anna Luca,Rimóczi Nikolett,Sipos Anna,Horváth Tímea/ 3:12:24

Nők, II. kategória - 115-234 összéletkor:
1.Pesti Futó Bestik-Polythlon (Kiss Mirella,Vágó Boglárka,Tavaszi Barbara,Balázs Eliza,Ottlakán Orsolya,Ladányi Tímea) 3:01:57
2.Spuri Lányok (Diószeghy Fruzsina,Gyurcsák Szilvia,Baranyai Judit,Szabó Katalin,Bakó Mónika,Kiss Melinda) 3:13:11
3.Futcalányok (Korompay-Túróczi Réka ,Csáki Enikő, Sebők Lilla,Fekete Andrea,Fábri Andrea,Nagy Gyöngyi) 3:15:25

Nők, III. kategória - min.235.év összéletkor
1.Honvéd Menyecskék (Merényi Tímea,Györki Tünde,Benkó Gabriella,Czibók Ágnes,Hornyák Zita,Fertály Zita) 3:00:36
2.Berguson-Kellys Team (Vass Vera ,Fehértói Zoltánné Vali,Scherk Tímea,Veres Csilla,Janzáné Meggyesi Tünde dr.,Korán Éva) 3:10:37
3. Szellő lányok (Pásztor Rita,Veres Csilla,Csabai Ágota,Fehértói Zoltánné Vali,Scherk Tímea,Révész Katalin) 3:16:43

Fut a cég, férfiak:
1.Dover Fergeteg (Józsa Gábor,Rezessy Gergely,Soltész Tamás,Hegyaljai Attila,Szabó Imre,Tóth Tamás) 2:17:33
2.Gróf Hadik András HSE (Ribárszki Dániel,Zsebeházi István,Józsa Gábor,Szabó András,Scultéty Márton,Ugor Ákos) 2:27:15
3.Boonga Mobil (László Zoltán,Berecz Lajos,Sági József,Holba Zoltán,Olasz László,Steib Péter) 2:29:40

Fut a cég, nők:
1.Készenléti Rendőrség (Takácsné Telek Erika,Bíró Edda dr.,Zholeva Éva,Bucher Ivett,Kovács Dorina,Hortobágyi Anikó) 3:35:11
2.Gróf Hadik András HSE Női (Turcsányi Melinda,Balogh Emese,Baloghné Scheffer Rita,Halmi Andrea,Lója Krisztina,Kőberling Beáta) 3:38:23
3.HP Ösztrogén (Orbán Krisztina,Papp Zita,Paszternák Julianna,Mile Melinda,Nagy Etelka,Orosz Anita) 3:40:09

Félmaratonváltó
Férfiak:
1. United Way-Polythlon (Pach Péter Pál, Varga Péter, Beda Szabolcs) 1:15:58
2. DEAC Trió (Balogh Tibor, Lakatos László, Nagy András) 1:20:49
3. Budapest Bank Expressz (Sipos Ádám Bence, C.Szabó István, Szecsődi István) 1:22:39

Nők:
1. Sashegyi Gepárdinák (Korenovszkij Júlia,Garai Ágnes Szonja, Harza Noémi) 1:31:12
2. Futunk, S Nem Lankadunk (Csere Anna, Csere Sára, Schweigert Árpádné) 1:31:17
3. BEAC (Ferenc Katalin, Bajnok Sára, Szász Anna) 1:31.48

Fut a cég, férfiak:
1.Budapest Bank Expressz (Sipos Ádám Bence,C. Szabó István,Szecsődi Péter) 1:22:39
2.Createam Reklámügynökség (Gyursánszky Gábor,Soós Sándor,Práth Ádám) 1:26:53
3.Spuri Futóbolt (Szabó Gábor,Ossó Zoltán,Nagy Csilla) 1:29:38

Fut a cég, nők:
1.IBM ÉS Spontán Csajok (Kiss Mirella,Ottlakán Orsolya,Váradi Adrienn Krisztina) 1:33:48
2.Axel Sprinter Bé-Kák (Szávay Krisztina,Kult Brigitta,Falvi Krisztina) 1:38:25
3.Invitel Felesek (Bertényi Réka,Keliger Alexandra,Gazsó Dorottya) 1:48:34

Metropol Médiabajnokság, férfiak:
1.Észak Magyarország (Szaniszló Máté,Szaniszló Bálint,Vaszily Dávid) 1:33:39
2.Axel Spriner Glam-Úr (Tóth-Császár Gergely,Erki Tamás,Hegedűs Marcell) 1:40:04
3.Sok Hírünk Van Online (Bodor Miklós,Kovács Marcell,Taar Ilona) 1:42:08

Metropol Médiabajnokság, nők:
1.Axel Sprinter Bé-Kák (Szávay Krisztina,Kult Brigitta,Falvi Krisztina) 1:38:25
2.Shape lányok (Herczku Tímea,Óhidi Zsuzsanna,Soresina Szilvia) 1:50:19
3.Metropol (Grim Jolán,Siklódi Csilla,Máté Szilvia) 1:53:15

Minimaraton váltó: Férfiak:
1. BEAC Atlétika 1898 (Muzsnay Péter, Danku Péter, Vitárius Bence) 0:19:49
2. BEAC (Richter Bence, Simon Áron, Göllény Zsombor) 0:19:52
3. Cheka-Cheka (Mészáros Miklós, Pész Attila Budai Lajos) 0:20:16

Nők:
1. BEAC lányok (Südi Anna, Kókai Kata, Jánosi Lilla Zsuzsanna) 0:23:12
2. Postás SE (Szántó Anna, Kukoly Kamilla, Könyves-Tóth Réka) 0:27:53
3. Rákosmenti Villám-Lányok (Czuczor S.Bernadett, Németh Ajsa, Németh Virág) 0:29:18

Félmaraton egyéni
Férfiak: 1. Berecz Lajos 1:11:37
2. Marletta Gianfranco 1:16:06
3. Filip Krisztián 1:17:08

Nők:
1. Darázs Angelika 1:32:28
2. Balogh Bettina 1:40:03
3. Kiss Mirella 1:40:48

Az összes eredmény | Képgaléria | Rövidfilm | Hosszú film


18. K&H olimpiai maraton és félmaraton váltó - 2011. május 15.

Egy futóesemény, ami sok szempontból a legnagyobbra sikeredett: a 18. K&H olimpiai maraton és félmaraton váltóra 5500-an neveztek, annyian, mint korábban soha. Közép-Kelet-Európa legnagyobb váltófutó eseményére nemcsak az ország valamennyi megyéjéből jöttek a résztvevők, hanem több európai uniós ország csapata is rajthoz állt.

Szóval miért is a legnagyobb? Mert az ország és Közép-Kelet-Európa legnagyobb váltófutó versenye, amelyen három váltóban és egy egyéni számban indulhattak a futók. Mert az 5500-as nevezési rekord és a több mint 1150 csapat azt jelenti, soha ennyien nem jelentkeztek korábban erre az eseményre, mint most. És mert idén, a magyar EU-s elnökség alkalmából uniós országok váltói is Budapestre jöttek futni, ráadásul a 18. K&H olimpiai maraton és félmaraton váltó az elnökség kiemelt, hivatalos programja volt.

De haladjunk sorjában! Reggel 9 óra után kezdődött a program Varró Gyula bemelegítésével, majd a minimaratoni váltók indulásával. Itt már megfigyelhető volt az egész napra jellemző színes, vidám futókavalkád. Több csapattal jött a K&H maraton váltók már-már elmaradhatatlan résztvevője, a budapesti japán iskola. Indultak a Mozgásjavító Iskola futói és kerekesszékesei. Rajthoz állt Vujity Tvrtko televíziós riporter családjával és Weisz Fanni siket szépségkirálynővel. Folytassuk a sort? A maraton és a félmaraton váltó, illetve a félmaraton egyéni rajtjánál ott voltak az EU-s csapatok: többek között francia, holland, német, román és szlovén futók. A maraton váltóban indult olimpikonok egy csoportja - Kovács Kokó István, Storcz Botond és Vajda Attila - Kassai Viktor nemzetközi labdarúgó-játékvezetővel, Harsányi Levente televíziós és rádiós riporterrel és Császár Gábor kézilabdázóval. Egy félmaratoni váltót erősített egy másik olimpikonunk, Kammerer Zoltán. A Láss Egyesület látássérült futói ugyanúgy ott voltak és futottak, mint ahogy a Külügyminisztérium váltói, vagy éppen László Csaba egykori pénzügyminiszter. Meg az a több tucatnyi csapat, amelyik a Fut a cég kategóriában, vagy a Médiabajnokságban indult.

Hibát követnénk el, ha elfeledkeznénk a Kossuth Lajos teret szinte végig elfoglaló szurkolók és kísérők népes és lelkes seregéről. Kell-e mondanunk ezután, hogy a 11 órás rajt hangulata milyen volt? Mielőtt eldördült volna a rajtpisztoly, Bakos Piroska, a magyar EU-elnökség szóvivője köszöntötte a futókat, akiket ezután Bába Ágnes, a K&H Bank vezérigazgató-helyettese indított. A futók tehát 11 órakor hagyták el a Kossuth teret, ahova az utolsó befutó 15.45-kor érkezett. Az időjárás volt már jobb is így május közepén, de a hűvös, hol borús, hol kissé naposabb és szinte végig szeles idő nem tudta elrontani a hangulatot.

A 18. K&H olimpiai maraton és félmaraton váltó csapatai és egyéni indulói aztán hosszú időn keresztül érkeztek célba, miközben folyamatosan váltották egymást. A maraton váltók versenyében a Dover Fergeteg volt a leggyorsabb, a csapat 2:17:20 alatt teljesítette a 42 kilométert. A félmaratoni váltók közül a Cheka Cheka nevű csapat nyert 1:13:29-es idővel. A félmaratoni egyéni indulók közül a férfiaknál Kis Tibor 1:17:56-os idővel szerezte meg az első helyet, a nőknél Farkas Erika volt a leggyorsabb, 1:26:14-es idővel győzött. Az EU-s csapatok versenyében egy francia váltó állhatott a dobogó legfelső fokára.

És közben zajlott az élet a Kossuth téren: benépesült az Alkotmány utcai kiállítói sor, futók jöttek-mentek, frissítettek, beszélgettek és pihentek, adományok gyűltek a K&H Gyógyvarázs számára - egyszóval olyan volt ez a vasárnap, mint amilyennek Közép-Kelet-Európa legnagyobb váltófutó eseményének lennie kell. Hangulatos, sportos és emlékezetes, mert azzá tették a csapatok és a futók.

Eredmények:

Maratonváltó:
Férfi I. kategória:
1. Honvéd Sihederek (Vizi Attila, Radics Csaba, Gyenyercsák Bence, Farkas Gábor, Szabó Péter, Tokodi Dávid) 2:29:06
2. Szponzort Keresünk! (Csathó Ábel, Kácser Krisztina, Kozics Patrik, Salamon Zalán, Gucsi Imre, Budai Levente) 2:33:10
3. Sparis Aranyifjak (Morandini Viktor, Liszka Krisztián, Oszkó Attila, Peregi Dávid, Hajdu Szása, Bakó Áron) 2:38:05

Férfi II. kategória:
1. Dover Fergeteg (Nagy György, Tóth Tamás, Józsa Gábor, Szabó Imre, Kustos Szabolcs, Stépán Zsolt) 2:17:19
2. BEAC (Csere Gáspár, Kriván András, Muzsnay Péter, Gyurcsó Gergő, Boross Gábor, Dani Áron) 2:21:37
3. ELTE Sashegyi Gepárdok (Szabó Gábor, Varga Dániel, Dorner László, Pelsőczy Attila, Beda Szabolcs, Boroznaki Lajos) 2:23:07

Férfi III. kategória:
1. Black & White (Holba Zoltán, Tóth Tamás, Baier Tibor, László Zoltán, Olasz László, Stein Péter) 2:28:09
2. Szárnyaszegett Ólommadarak (Galántai György, Kardos Dániel dr., Juhász András, Kárai Péter, Rácz Adél, Rechnitzer Zoltán) 2:50:10
3. Spuri Öregek (Juhász Péter, Mészáros Zoltán, Gyurcsó Attila, Simon László, Nádasi Zsolt, Hönsch Viktor) 2:51:36

Női I. kategória:
1. Honvéd Tinik (Sipos Anna, Bócz Patrícia, Sági Viktória, Szanyi Rita, Szabó Tímea, Szabó Adrienn) 3:01:58
2. Sparis Aranylányok (Völgyesi Melody, B.Nagy Viktória Réka, Oszkó Dóra, Balázs Otília, Weiler Virág, Liszka Eszter) 3:21:21

Női II. kategória:
1. Honvéd Fruskák (Merényi Tímea, Csellár Teréz, Kiss Eszter, Gyürki Tünde, Horváthné Fertály Zita, Horváth Tímea) 3:12:06
2. Kalenji Decathlon (Zsupányi Adrienn, Vida Beáta, Zsupányi Adrienn, Amélie Duvivier, Hadas Veronika, Rédi Szilvia) 3:14:30
3. Joya Spuris Lányok (Bakai Tímea, Balázs Bernadett, Gyurcsák Szilvia, Baranyai Judit, Bakó Mónika, Diószeghy Fruzsina) 3:15:02

Női III. kategória:
1. Világharmónia Futás (Bathó Márta, Horváth Mária, Szekeres Veronika, Pécsi Annamária dr., Pécsi Annamária dr., Kóris Edina) 3:22:51
2. PAFF Lányok (C. Szabóné Kocsiczki Ilona, Dobi Krisztina, Jobbágyné Szűcs Judit, Sima Éva, Herman Krisztina, Bencze Gyuláné Andrea) 3:32:31
3. Mindenkor Együtt (Déginé Vér Mária, Fekete Krisztina, Blaskovits Zsuzsa, Sohajda Szilvia, Endrődy Károlyné Kati, Dobó Kata) 3:35:26

Fut a cég, férfiak:
1. Dover Fergeteg (Nagy György, Tóth Tamás, Józsa Gábor, Szabó Imre, Kustos Szabolcs, Stépán Zsolt) 2:17:19
2. Black & White (Holba Zoltán, Tóth Tamás, Baier Tibor, László Zoltán, Olasz László, Stein Péter) 2:28:09
3. Gróf Hadik András HSE 1. (Zsebeházi István, Károly László, Bucsánszky Zoltán, Kiss Tibor, Svéd Amelita Dr., Józsa Gábor) 2:36:46

Fut a cég, nők:
1. Kalenji Decathlon (Zsupányi Adrienn, Vida Beáta, Zsupányi Adrienn, Amélie Duvivier, Hadas Veronika, Rédi Szilvia) 3:14:30
2. PAFF Lányok (C. Szabóné Kocsiczki Ilona, Dobi Krisztina, Jobbágyné Szűcs Judit, Sima Éva, Herman Krisztina, Bencze Gyuláné Andrea) 3:32:01
3. Chinoin K+F Száguldó Virágszálak (Balázs Bernadett, Czimbalmos Katalin, Hárshegyi Zsuzsanna, Kerényi Andrea, Keserü Mónika, Balázs Bernadett) 3:35:18

Félmaratonváltó:
Férfiak:
1. Cheka Cheka (Budai Lajos, Vass Gábor, Pész Attila András) 1:13:39
2. Villám Fiúk (Pap Dávid, Baranyó Szabolcs, Pap Dávid) 1:16:04
3. Forrest Gump Team (Miskolczi Tamás, Szabó Attila, Jeles Mihály Zoltán) 1:17:00

Nők
1. ALFA L Moto Neuron (Kovács Melinda, Ferenc Katalin, Weisz Georgina) 1:26:33
2. Futunk És Nem Lankadunk (Csere Anna, Csere Sára, Schweigert Árpádné) 1:31:08
3. Villám Lányok (Hargitai Henrietta, László Klári, Csillag Fruzsi) 1:31:53

Fut a cég, férfiak:
1. UNIT Magazin (Simonyi Balázs, Beda Szabolcs, Pach Péter Pál) 1:17:08
2. Vágtató Szondi (Bohus Péter, Kékesi Mihály, Béres László) 1:21:19
3. SHV News Hard (Mecseki Zoltán, Fleitscher Dávid, Schneider Pál) 1:22:07

Fut a cég, nők:
1. Spontán Csajszik (Földváry Zita, Váradi Adrienn Krisztina, Korenovszkij Júlia) 1:38:11
2. Szondis Ladyk (Bakos Natália, Lukács Erika, Kleinné N. Andrea)
3. Tüzes Lányok (Káldiné Bóna Ibolya, Szabados Anikó, Magócs Szilvia)

Médiabajnokság, férfiak:
1. UNIT Magazin (Simonyi Balázs, Beda Szabolcs, Pach Péter Pál) 1:17:08
2. SHV News Hard (Mecseki Zoltán, Fleitscher Dávid, Schneider Pál) 1:22:07
3. Észak-Magyarország (Szaniszló Máté, Szaniszló Bálint, Vaszily Dávid) 1:22:40

Médiabajnokság, nők:
1. Miss Blikk (Pozsonyi Zita, Kovács Erika, Nimila Ágnes) 1:52:33
2. Info Rádió Női Csapat (Egeresi Tünde, Mucsányi Marianna, Kovács-Burda Zita) 1:53:04
3. Ringier (Prokaj Mária, Jurcsó Melinda, Kiss Anikó) 2:05:29

EU-s Elnökségi Futás:
1. Francia Nagykövetség (Sneyer Arnaud, Geslin Jaques, Pascal Jérémy) 1:39:24
2. Szlovén Nagykövetség (Sekoranja Dubravka, Masle Blaz, Toplak Pavel dr.) 1:44:24
3. Holland Nagykövetség (Molenberg Elzo, Mrs. Groot Maaike, Arts Kris) 1:53:04

Minimaraton váltó:
Férfiak:
1. Cheka-Cheka OTP (Budai Lajos, Pész Attila András, Mészáros Miklós) 21:01
2. Postás SE F1 (Peringer Péter, Rajnai Richárd, Kakucs Róbert) 21:39
3. KSI Titánok (Décsi Bálint, Sárkány Dominik, Regős Gergely) 21:42

Nők:
1. Windows XD (Novák Eszter, Novák Réka, Weiler Virág) 24:38
2. Pesti Futó Bestik (Kiss Mirella, Földváry Zita, Vonnák Dzsamila) 25:30
3. BEAC Lányok (Kókai Kata, Richter Dóra, Bíró Kincső) 26:23

Egyéni félmaraton:
Férfiak:
1. Kis Tibor 1:17:56
2. Kenyó Ferenc 1:19:26
3. Gamplett Gábor 1:21:49

Nők:
1. Farkas Erika 1:26:14
2. Darázs Angelika 1:27:11
3. Kelemen Nóra 1:35:16

Az összes eredmény | Képgaléria | Rövidfilm | Hosszú film


17. K&H olimpiai maraton váltó - 2010. június 13.

Négyezer futó teljesített váltóban maratont, félmaratont és minimaratont, illetve egyéniben félmaratont a 17. K&H olimpiai maraton váltón Budapesten.

Reggel fél 10-kor a Parlament előtt minden adott volt ahhoz, hogy a lehető legideálisabb körülmények között kezdődjön a maraton váltó. Kiváló volt a hangulat, gyönyörű az idő, lelkes futókat lehetett látni, és egyre többen érkeztek a Kossuth térre. A minimaraton váltó rajtjánál nagyon sok fiatal, és talán még náluk is több gyerek várta a startpisztoly eldördülését. A verseny üde színfoltja volt a több tucat gyerekkel érkező japán iskola, amelynek csapatai talán a leglelkesebbek voltak valamennyi induló közül. A minimaraton váltó 6,3 kilométeres távjának utolsó stafétái már az egyre népesebb szurkolók biztatása közepette futottak be a célba.

Együtt rajtolt 11 órakor a maraton és a félmaraton váltó, illetve a félmaratont egyéniben teljesítők mezőnye. A rajt a nap egyik legszebb pillanata volt: mindenki tapsolt és szurkolt, folyamatosan szólt a zene, és valószínűleg nem akadt olyan futó, aki ne kapott volna biztatást valakitől, valakiktől.

A félmaraton egyéni teljesítői közül Radnai Dániel érkezett legelőbb célba, a 21 kilométert 1:32:26 alatt tette meg. A maratont csapatban futók közül a CEP-Sportkompresszió csapata volt a leggyorsabb. A félmaraton váltók versenyében a DEAC Nyulak 1:21:06-os idővel ért célba elsőként.

Míg a futók a kánikulában a Duna-parton és a Parlament körül rótták a köröket, a téren egymást követték a különböző kategóriák eredményhirdetései. Rendkívül népszerű volt Fut a cég kategória, amelynek keretében számos munkahelyi csapat érkezett a versenyre. Rádiók, televíziók, hírügynökségek és a nyomtatott sajtó csapatai versenyeztek a Médiabajnokság kategóriájában. Összesen négyezer futó volt a 17. K&H olimpiai maraton váltón, ami délután 4 órakor az utolsó maratoni staféták célba érkezésével ért véget.

Eredmények

Maratonváltó, férfiak:
I. kategória
1. Honvéd Fiúk (Schindler Norbert, Radics Csaba, Tokodi Dávid, Venyercsány Bence, Vizi Attila)
2. Teleki SZKI (Balina Bálint, Chaluppa Milán, Deli Dániel Zoltán, Kaszanyi Edward, Pusztai Róbert, Rostás Dávid)
3. Neumann SZKI (Barkóczi Zoltán, Bognár István, Farkas Áron, Göblyös Zénó, Hujber Attila, Papp Viktor)

II. kategória
1. CEP-Sportkompresszió (Józsa Gábor, Kustos Szabolcs, Nagy György, Pelsőczy László, Szabó Imre, Zsiros Mihály)
2. Honvéd Férfiak (Khoór Bence, László Balázs, Ostoroczky Ferenc, Rajnai Tamás, Steib Péter)
3. BEAC (Boross Gábor, Czabán Máté, Csere Gáspár, Gyurcsó Gergő, Kriván András, Muzsnay Péter)

III. kategória
1. Black & White (Baier Tibor, Holba Zoltán, Kedves Roland, László Zoltán, Olasz László, Sági József)
2. Merkapt (Aszódi Gábor, Dezső Sándor, Fazekas Attila, Kasa Tibor, Kassai Károly, Kovács András)
3. Fürgelábú Spurisok (Csizmazia Gergely, Hönsch Viktor, Juhász Péter, Mészáros Zoltán, Oláh Bence, Peyer Zoltán)

Maratonváltó, nők: I. kategória:
1. Honvéd Lányok (Földes Zsuzsanna, Horváth Tímea, Nagy Boglárka, Németh Nóra, Sági Viktória, Sipos Anna)

II. kategória:
1. Vasas Lányok az SOS Gyermekekért (Garai Valéria, Khell Róza, Kurucz Kriszti, Meyer Szonja, Moczó Zsanett, Szederkényi-Takács Andrea)
2. Filmszakadás (Csáki Enikő, Fekete Andrea, Korompay-Túróczi Réka, Nagy Gyöngyi, Szabó Éva Erzsébet)
3. Chinoin K+F (Balázs Bernadett, Czimbalomos Katalin, Hárshegyi Zsuzsa, Kerényi Andrea, Kéri Eszter, Keserű Mónika)

III. kategória
1. Joyaspuris Lányok (dr. Bakó Mónika, Balázs Bernadett, Diószeghy Fruzsina, Gazda Ildikó, Gyurcsák Szilvia, Horváth Zsuzsa)
2. Szellő-Lányok (Csabai Ágota, Fehértóiné Káposznyák Valéria, Garai Valéria, Joó Zsuzsanna, Meggyesi Tünde, dr. Scherk Tímea)
3. Világharmónia Futás (Bathó Márta, Csillag Mariann, Nagy Csilla, Papp Védisma, Szekeres Veronika)

Fut a cég, férfiak:
1. CIB II. (Cselőtei Attila, Csökör Zoltán, Erdős Béla, Hegedűs Ákos, Kolozsvári Attila, Petendi Aurél) 2:51:42
2. Honvéd Sas Hegy 2 (Kassai Károly, Midáner Attila, Schiller Csaba, Pásztor Attila, Szapek Béla, Szemrád Gábor) 2:54:23
3. Pénzügyminisztérium II. (dr. Adorján Richárd, Banai Péter Benő, Borka Norbert, dr. Dencső Balázs, Szily Márton)

Fut a cég, nők:
1. Chinoin K+F (Balázs Bernadett, Czimbalomos Katalin, Hárshegyi Zsuzsa, Kerényi Andrea, Kéri Eszter, Keserű Mónika) 3:56:29
2. LL Tax Girls (Halkó Tímea, Juhász Márta, Molnár Emőke, Molnár Zsófia, Papp Orsolya, Molnár Emőke) 4:10:26
3. PwC-Price Girls, alias Taxass'n Dice (Bobova Olga, Dankó Zsófia, Koncsos Rita, Kresz Judit dr., Sager Eszter, Vajda Anetta Letícia) 4:10:58

Félmaratonváltó
Férfiak:
1. DEAC Nyulak (Balogh Tibor, Lakatos László, Nagy András) 1:21:06
2. Gyuró Team "A" (Czinege Erik dr., Heszler Attila, Szabó Sándor) 1:22:14
3. Forest Gump Team (Jeles Mihály Zoltán, Miskolczi Tamás, Szabó Attila) 1:26:07

Nők:
1. W.W.J.D. (Csere Anna, Csere Sára, Schweigert Árpádné) 1:32:00
2. Csajok a Promenádról (Balázs Erika, Makai Viktória, Marótiné Bense Krisztina) 1:33:06
3. Pesti Futó Bestik (Földváry Zita, Kiss Mirella, Vonnák Dzsamila) 1:34:29

Fut a cég, férfiak:
1. SHV News Hard (Fleitscher Dávid, Mecseki Zoltán, Schneider Pál) 1:24:46
2. ATV 1. (Antók Csaba, Gajdos Tamás, Petrucz Krstan) 1:29:54
3. OTP Futókör Búcsú (Kövér Balázs, Mészáros Miklós, Tóth György) 1:31:29

Fut a cég, nők:
1. Csajok a Promenádról (Balázs Erika, Makai Viktória, Marótiné Bense Krisztina)
2. OTP Futókör Spontán (Földváry Zita, Korenovszky Júlia, Váradi Adrienn)
3. CH Lányok (Guthy Éva, Kiss Mária, Kulcsár Éva)

Egyéni félmaraton:
Férfiak:
1. Radnai Dániel 1:32:26
2. Szabó Albert Manassé 1:33:42
3. Bagi János 1:35:56

Nők:
1. Fényes Gréta 1:43:42
2. Halász Veronika dr.
3. Huszár Szilvia 1:49:31

Az összes eredmény | Képgaléria | Rövidfilm | Hosszú film



16. K&H olimpiai maraton váltó - 2009. május 17.

Május 17-én vasárnap futók lepték el a budapesti Kossuth teret, hogy részt vegyenek a 16. alkalommal megrendezett K&H olimpiai maraton váltón. A résztvevőket verőfényes napsütés, és 32 fokos hőmérséklet várta, ez azonban egyáltalán nem zavarta őket: 900 csapat gyűlt össze, hogy egymásért küzdve, jó hangulatban, futással töltsék a napot. Az indulók háromféle futótávot teljesíthettek váltóban. A kicsiket és a kezdő futókat a Minimaraton váltó várta, e verseny során a háromtagú csapat minden tagjának 2,1 kilométert kellett megtennie a Parlament körül kijelölt pályán. A gyakorlott, edzésben lévő futók pedig a három fős 3x7,032 kilométeres félmaratonon és a hat fős 6x7,032 kilométeres maraton váltón indulhattak.

A Minimaratonisták Varró Gyula bemelegítése után, 9 óra 30-kor, Kökény Beatrix és Szamoránsky Piroska kézilabdázó pisztolylövésére vágtak neki a távnak, hogy három kört megtéve teljesítsék azt. A leggyorsabb csapatnak, a Sörnyitók váltójának alig több mint 20 percre volt szüksége, hogy megtegyék a távot, őket az Edzésonline és az Öttusa a köbön csapatai követték a célban. A női versenyben az Aki bújt, aki nem, jövünk! csapata volt a leggyorsabb, megelőzve az Overdose és a Csepeli Gazella csapatát.

A Minimaraton váltó utolsó célba érkezői után a tekintetek a nagyszínpadra szegeződtek, ahol a Kreadance tánccsoport bemutatója következett, majd egy újabb bemelegítés Varró Gyulával, immár a maratoni és a félmaratoni távokra felkészülve.

11 órakor dördült el ismét a startpiszoly Kaszab Attila, a K&H Biztosító vezérigazgató-helyettese kezében, ezzel útjára indult a hatalmas mezőny. A rajtszínpadon több olimpikon, illetve MOB elöljáró buzdította a futókat: ott volt dr. Schmitt Pál MOB elnök, Molnár Zoltán főtitkár, Becsey János paralimpikon úszó és Csonka András paralimpikon asztaliteniszező is az emelvényen. A váltósok hatalmas mezőnyén kívül 230-an egyéniben vágtak neki a félmaratoni távnak, a BSI Félmaraton Mánia sorozatának részeként. Az indulók a Parlament elől indulva a Duna-parton a Margit-híd és a Lánchíd közti rakpartszakaszon futottak, majd ismét visszatértek a Kossuth téri váltózónába. A futók mintegy négy és fél órán keresztül köröztek folyamatosan, összesen több mint 5000 kört megtéve az Országház körül!

A félmaratoni távon kettő, míg a maratoni távon három kategóriában hirdettek eredményt. A női félmaratonisták között a Szegedi Mókusok voltak a leggyorsabbak az OTP Margitsziget és a Vasas Gumika B előtt, a férfiaknál a BEAC nyert a Seder Team és a Vásárhelyi Titánok előtt. A félmaratoni médiabajnokságban az Észak-Magyarország csapata legyőzte a címvédő Szuperinfot és az Echo TV fiúk gárdáját. A nőknél az Echo TV váltója nyert a Wellnesscafe és a Blikk mánia előtt. Az egyéniben induló félmaratonisták között Filip Krisztián és Darázs Angelika voltak a leggyorsabbak.

A maratonváltósokat a csapattagok összéletkora alapján kategorizálták. Az 1. kategóriában a nőknél a Triatlon Villám lányok megelőzték a Pécsi Futóklubot és a Honvédot, a férfiaknál a BEAC győzött a Széchenyi Gimnázium és a Kempelen Gimnázium váltója előtt. A 2. kategóriában a nőknél a Honvéd a Spuris lányok és a Lassan gyorsulunk csapata elől hódította el az első helyet, a férfiaknál a Dover nyelviskola váltója volt a legjobb, megelőzve a Honvéd és a Sashegyi Gepárdok gárdáját. A 3. kategóriát a nőknél a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat csapata nyerte a Szellő lányok és a Mindenkor vidáman együttese előtt, a férfiaknál pedig az Oxigén Klub Debrecen gárdája verte a Merkaptos vágtázókat és a Gyúró Team-et.

A versenyen több érdekes csapat is részt vett, például a Babakocsis váltó, melyben három apuka babakocsiban tolva gyermekét futotta le a félmaratont, de több amerikai focista csapat is ott volt a mezőnyben teljes felszerelésben.

A 16. K&H olimpiai maraton váltó nagyszerű hangulatban zajlott, hiszen a 900 csapat éppen nem futó tagjai folyamatosan tapssal, lelkesen biztatták a pályán lévőket - így minden csapat elégedetten ért célba.

Eredmények:

Maratonváltó (6x7,032 km), férfiak:
I. kategória:
1. BEAC 2:35:02
2. Széchenyi Gimnázium 2:38:20
3. Kempelen Gimnázium 2:43:01

II. kategória:
1. Dover Nyelviskola 2:12:55
2. Bp. Honvéd 2:21:22
3. Sashegyi Gepárdok 2:50:13

III. kategória:
1. Oxigén Klub Debrecen 2:33:18
2. Merkaptos Vágtázók 2:38:58
3. Gyúró Team 2:44:46

Maratonváltó (6x7,032 km), nők:
I. kategória:
1. Triatlon Villám lányok 2:57:00
2. Pécsi Futóklub 2:59:56
3. Honvéd 3:23:08

II. kategória:
1. Honvéd Nők 3:07:12
2. Spuris Lányok 3:28:36
3. Lassan gyorsulunk 3:29:01

III. kategória:
1. Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat 3:07:10
2. Szellő Lányok 3:15:27
3. Mindenkor vidáman 3:30:11

Minimaraton váltó (3x2,1 km)
Férfiak:
1. Sörnyitók 20:11
2. Edzésonline 20:22
3. Öttusa a köbön 21:13

Nők:
1. Aki bújt, aki nem - jövünk! 23:49
2. Overdose 25:58
3. Csepeli Gazella 26:47

Félmaratonváltó (3x7,032 km)
Férfiak:
1. BEAC 1:12:10
2. Seder Team 1:13:36
3. Vásárhelyi Titánok 1:17:39

Nők:
1. Szegedi Mókusok
2. OTP Margitsziget
3. Vasas Gumika B

Médiabajnokság, férfiak:
1. Észak-Magyarország 1:22:52
2. Szuperinfo 1:24:40
3. Echo TV fiúk 1:27:46

Médiabajnokság, nők:
1. Echo TV lányok 1:49:10
2. Wellnesscafe 1:51:13
3. Blikk mánia 2:02:00

Az összes eredmény | Képgaléria | Rövidfilm | Hosszú film


15. K&H olimpiai maraton váltó - 2008. június 8.

Június 8-án, vasárnap a budapesti Kossuth téren már 15. alkalommal rendezte meg a BSI a K&H olimpiai maraton és félmaraton váltót, amely az ország legnagyobb váltófutó-versenye. Az eseményen több mint ezer csapat állt rajthoz a 3x2,1 km-es minimaraton, a 3x7 km-es félmaraton, illetve a 6x7 km-es maraton váltóban. A pekingi olimpia jegyében megrendezett futáson több olimpikon és paralimpikon is megjelent, hogy közösen bíztassák a hatalmas mezőny tagjait, soraiban több médium csapatával, illetve a Magyar Nemzeti Bank vezetőinek együttesével.

A Varró Gyula és a Coca Cola Testébresztő csapat által prezentált bemelegítés után elsőként 9 óra 30 perckor a minimaraton váltó csapatai startoltak Kamuti Jenő, a Magyar Olimpia Bizottság főtitkárának rajtjelére, aki Mohamed Aida, Varga Gabriella és Nemcsik Zsolt vívók, Pars Krisztián atléta, Sidi Péter sportlövő, Hadfi Dániel cselgáncsozó, illetve Engelhardt Katalin úszó, Ráczkó Gitta úszó, Csonka András asztaliteniszező, Juhász Veronika vívó, Mató Gyula vívó és Serényi Tibor evezős paralimpikon társaságában sütötte el a startpisztolyt. A minimaratonisták mezőnyében a férfiaknál a Sörnyitók csapata volt a leggyorsabb, ők 20:24 perc alatt tették meg a 6,3 km-es távot. A hölgyeknél a KSI párducok gárdája nyert, 24:54 perces idővel.

A minimaratonisták befutója után Nagy "Gizmo" Attila és csapata vette át a terepet, hogy remek kerékpáros freestyle bemutatóval kedveskedjenek az összegyűlteknek. Mindeközben a Kossuth téren folyamatosan kígyózó sorok álltak a BringaSuli előtt: az általános iskolás gyermekek számára felállított kerékpáros ügyességi pályán mindenki kipróbálhatta magát, mit tud két keréken. A 15. K&H olimpiai maraton és félmaraton váltó egyben a 16 városon végigrobogó BringaSuli RoadShow utolsó állomása is volt.

A "nagyok", azaz a félmaratoni és a maratoni távot vállaló csapatok 11 órakor startoltak: nekik Schmitt Pál MOB elnök, Luc Cools, a K&H Biztosító vezérigazgatója, és Rogán Antal, az V. kerület polgármestere közösen adott jelt a startra. A 7,032 km-es szakaszokból álló távok útvonala érintette a Parlamentet, a Margit hidat és a Lánchidat is, az útvonalon pedig rengeteg szurkoló bíztatta a futókat. A félmaratoni versenyszámban a férfiak között a Procter & Gamble Hyginett csapata bizonyult a leggyorsabbnak, a három csapattagnak 1 óra 15 perc 26 másodpercre volt szüksége a 21,097 km teljesítéséhez. A hölgyek mezőnyében a Villámlábú Csajok valóban villámgyorsak voltak, 1 óra 29 perc 11 másodperces idejükkel utasították maguk mögé riválisaikat.

A maratoni távon három kategóriában versengtek egymással a csapatok, a csapattagok közös életkorának megfelelően. Az 1. kategóriában a férfiaknál a Honvéd Suhancok 2 óra 48 perc 14 másodperces idővel győztek, a nőknél pedig a 6 Kerekűek csapata győzött 2 óra 48 perc 28 másodperccel. A 2. kategóriában a WSG-Dover-Lőrinc 2000 gárdája állhatott fel a dobogó legfelső fokára, ők 2 óra 12 perc 3 másodperc alatt futották le a maratont. A nőknél ebben a kategóriában a Virágszálak győztek 2 óra 42 perc 39 másodperces időeredményükkel. Mindkét csapat az abszolút versenyben is első helyen végzett. A 3. kategóriában a Bakony-Alpin és Futóklub I. csapata nyert, 2 óra 28 perc 58 másodperces idővel, míg a nőknél a Szellő Lányok voltak a legfürgébbek 3 óra 12 perc 1 másodperces eredményükkel. Miután az összes csapat célba érkezett , a nap programja a támogatók ajándékainak kisorsolásával zárult.


Eredmények:

Maratonváltó, férfiak:
I. kategória:
1. Honvéd Suhancok (Kaltenecker József, Kósi Márk, Szabó Péter, Kocsis Gábor, Mészáros Gábor, Tokodi Dávid) 2:48:14
2. BEAC B (Dohoczki Tamás, Gresits Iván, Horváth Norbert, Huszár Gergely, Kriván András, Meláth Olivér)2:48:29
3. Tabáni Spartacus 1. (Morandini Viktor, Liszka Krisztián, Sulyok Ábel, Tölgyesi Renátó, Zai Bálint, Bérczes Zsigmond) 2:56:28

II. kategória:
1. WSG-Dover-Lőrinc 2000 (Rezessy Gergely, Zatykó Miklós, Nagy György, Szabó Imre, Szekeres Attila, Józsa Gábor) 2:12:03
2. Dover Fergeteg (Szabó Gábor, Soltész Roland, Zsíros Mihály, Kustos Szabolcs, Hirt Márton, Kedves Roland) 2:17:14
3. Honvéd Férfiak (Khoór Bence, Steib Péter, Ostoróczky Ferenc, Rajnai Tamás, Schindler Norbert, László Balázs) 2:20:17

III. kategória:
1. Bakony-Alpin és Futóklub I. (Szemán János, Tóth Miklós, Tóth József, Szelestei-Polgár Attila, Grapka Emil, Hegyaljai Attila) 2:28:58
2. RUPI-Team (László Zoltán, Holba Zoltán, Baier Tibor, Kedves Roland, Lindenmayer János, Olasz László) 2:30:16
3. Oxigén Debrecen (Chrobák Gyula, Török Péter, Bujdosó Tibor, Bartha Attila, Hönsch Viktor, Chrobák Gyula) 2:30:41

Maratonváltó, nők:
I. kategória:
1. 6 Kerekű (Fuchs Renáta, László Klári, Fuchs Dóra, Szabó Adrienn, Dudás Eszter, Hargitai Henrietta) 2:48:28
2. Honvéd Lányok (Kiss Eszter, Sipos Anna, Kósi Kincső, Hold Anetta, Deák Krisztina, Horváth Tímea) 3:22:32
3. Tabáni Spartacus 2. (Gyalog Zsófia, Németh Luca, Tölgyessi Blanka, Liszka Eszter, Nagy Klára, Oszkó Dóra) 3:33:24

II. kategória:
1. Virágszálak (Staicu Simona, Molnár Barbara, Bakonyi Fruzsina, Keresztes Kinga, Horváth Mónika, Vajda Zsuzsanna) 2:42:39
2. Vasas-Humansoft Gumika (Szederkényi-Takács Andrea, Mizsér Fruzsina, Meyer Szonja, Kurucz Krisztina, Khell Róza, Koller Júlia) 2:53:46
3. Veszprémi Csajócák (Eiserle Judit, Kovács Zsófia, Szabó Gabriella, Németh Eszter, Bozzay Boglárka, Tóthné Stupián Anikó) 2:55:18

III. kategória:
1. Szellő Lányok (Berkes Katalin, Csabai Ágota, Joó Zsuzsanna, Nagy Nikolett, Póth Mariann, Garai Valéria) 3:12:01
2. Spuris Lányok Csiga Lábon (Horváth Ágnes, Sipos Andrea Dr., Gyurcsák Szilvia, Bakó Mónika, Baranyai Judit, Diószeghy Fruzsina) 3:18:42
3. Savaria (Gombási Csilla, Pajor Enikő, Jenei Enikő, Jenei Mária, Kovács Veronika, Joó Barbara) 3:29:08

Félmaratonváltó
Férfiak:
1. Procter & Gamble Hyginett (Antalóczi Ferenc, Varga József, Varga László) 1:15:26
2. M.A.C.-i Puszi (Gécs Tamás, Balta Attila, Slintzky Péter) 1:16:15
3. Gyúró Team B (Czinege Erik dr., Lajos József, Kovács Zsolt) 1:19:32

Nők:
1. Villámlábú Csajok (Kulcsár Éva, Póth Mariann, Fehértói Zoltánné Vali) 1:29:11
2. Blablabla (Szabó Márta, Perei Vivien, Türk Laura) 1:32:37
3. OTP Futókör Sziget (Péntek Anita, Nagy Nikolett, Horváth Katalin) 1:34:48

Médiabajnokság:
Férfiak:
1. Szuperinfó (Zabari János, Országh Gábor, Honfi Gábor) 1:22:01
2. Észak-Magyarország I. (Szaniszló Bálint, Vasvily Bálint, Szaniszló Máté) 1:23:07
3. EchoTV 1. (Markella Krisztián, Szecsei József, Máli Péter) 1:29:44

Nők:
1. Sanoma Női Szakasz (Ferenczi Anita, Mánfai Melinda, Taskó Erzsébet) 1:42:55
2. EchoTV Lányok (Gräf Szilvia, Karáth Zita, Pécsi Annamária) 1:45:32
3. Metro I. (Bartók Adrienn, Miklósi Gizella Éva, Kovács Erika) 2:06:49

Az összes eredmény | Képgaléria | Rövidfilm | Hosszú film


14. K&H Maraton Váltó - 2007. június 3.

Minden idők legnépesebb mezőnye állt rajthoz a 14. K&H olimpiai maraton és félmaraton váltón a Kossuth téren. A barátság versenyén, amely része a Sport Szakállamtitkárság "Mozdulj, Magyarország!" akciójának, az idén három távon, 950 csapat kezében járt társról társra a váltóbot közel öt órán keresztül, mintegy hét kilométeres futókörgyűrűt alkotva a Parlament körül. A staféták maratoni (6x7031.5 m), félmaratoni (3x7031.5 m), valamint minimaratoni (3x2100 m) távokon versenyeztek. A klasszikus táv versenyét a férfiaknál a Dover Nyelviskola (2:15:03) csapata nyerte, míg a hölgyeknél a Honvéd lányok (2:55:23) győzedelmeskedtek.

Elsőként, fél 10-kor a K&H olimpiai minimaraton váltó háromfős csapatainak első embereit szólították a rajtvonalhoz. A többnyire kisiskolásokból vagy kisgyermekes családi csapatokból álló staféták tagjai - a legkisebbek szüleik kíséretében - könnyedén teljesítették a fejenként 2,1 kilométeres távot.

Amíg a "kicsik" kipihenték a verseny fáradalmait, addig a félmaratoni és maratoni váltók már a nagy megmérettetésre készülődtek. A "nagy" váltók mezőnyét a minimaratoniéhoz hasonlóan Varró Gyula vezényletével a Coca-Cola Testébresztő Nagykövetei melegítették be a rajt előtt.

Néhány perccel a rajt előtt a Samba Batucada dobzenekarnak köszönhetően a hangulat és a várakozás egyre fokozódott. 11 órakor végül Monspart Sarolta, a Futás Nagyasszonya indította útjára a rekordszámú, 850 fős mezőnyt a váltócsapatok első tagjaival. Ettől kezdve meg sem állt a taps és a közös szurkolás a csapattagokért.

Elsőként a félmaratoni táv győzteseit köszönthettük a célban. A férfiaknál a Váci Forma SE három kiválósága érkezett elsőként a célba, míg a női váltók közül a Vasas Humansoft Gumika futói bizonyultak a legeredményesebbnek.

A K&H olimpiai félmaraton váltó évek óta médiabajnokság is egyben, amelyet idén zsinórban hetedszer a Honfi Gábor vezényelte Szuperinfó csapata nyert meg, a Reuters és a Metro hírújság legénysége előtt.

A legnagyobb érdeklődés a maratoni táv versenyét kísérte. A Dover Nyelviskola színeiben versenyző atléták hozták a formájukat, és az elmúlt két évhez hasonlóan idén is megnyerték a viadalt. A "gyengébbik" nem váltói közül a Honvéd Lányok futottak a leggyorsabban.

A barátság versenyén idén is számtalan érdekes csapat sorakozott fel, köztük a Vígszínház színészeiből és a Népszava munkatársaiból álló Vígszava Co. is, melynek színeiben élete első futóversenyén vett részt a Kossuth térre kerékpárral érkező színművész, Hegedűs D. Géza.

A nap végére az elégedett, mosolygós arcok láttán bebizonyosodott és egyértelművé vált, hogy okosan döntöttek azok, akik családjuk, barátaik, vagy kollégáik körében az aktív, sportos pihenést választották ezen a nyári vasárnapon.

Eredmények:

K&H maraton váltó (6x7032.5 m)
Férfiak:
1. Dover Nyelviskola (Zsíros Mihály, Szekeres Attila, Szabó Imre, Pelsőczy Attila, Szabó Gábor, Nagy György) 2:15:03
2. Honvéd (Soós Dániel, Steib Péter, Rajnai Tamás, Ostoróczky Ferenc, László Balázs, Khoór Bence) 2:20:25
3. TTT-HSE (Róth Balázs, Major Tamás, Tóth András, Walter József András, Avar András, Major Tamás) 2:33:07

Nők:
1. Honvéd Lányok (Molnár Tímea, Benkó Gabriella, Sík Barbara, Rédli Szilvia, Móczó Zsanett, Torma Anett) 2:55:23
2. Bakony-Alpin és Futóklub II. (Dóczi Éva, Gazda Andrea, Koósné Horváth Marianna, Tóthné Miklós Zsuzsanna, Rőth Judit, Mike Krisztina) 3:07:11
3. Spuris Lányok Fürge Lábon (Halász Annamária, Gyurcsák Szilvia, Wermescher Ildikó, Sipos Andrea Dr., Bakó Mónika, Diószeghy Fruzsina) 3:09:27

Médiabajnokság
Férfiak:
1. Szuperinfó (Zabari János, Országh Gábor, Honfi Gábor) 1:21:00
2. Reuters (David Chance, Thán Krisztián, Korányi Balázs) 1:36:46
3. Metro II. (Babolcsai Edit, Polcsek Dániel, Takács László) 1:38:31

Nők:
1. Csibefutam - Sanoma Budapest Kiadó (Taskó Erzsébet, Szira Krisztina, Ferenczi Anita) 1:46:13
2. Metro I. (Bartók Adrienn, Máté Szilvia, Miklósi Gizella) 2:01:11

K&H olimpiai félmaraton váltó (3x7032.5 m)
Férfiak:
1. Váci Forma SE (Pész Attila András, Budai Lajos, Joó Sándor) 1:15:25
2. Procter&Gamble Higynet Futókör 1:18:14
3. Gyuró-Team SE B csapat 1:19:14

Nők:
1. Vasas Humansoft Gumika (Mizsér Fruzsina, Meyer Szonja, Kurucz Krisztina) 1:27:55
2. Spontán 1:35:00
3. Magyar Telekom Lányok 1:37:00

K&H olimpiai minimaraton váltó (3x2100 m)
Férfiak:
1. SZOSZ (Sztrapkó Norbert, Olasz László, Kedves Roland) 20:52
2. VFSE Nyuszómuszó Team 21:19
3. Szeretjük a TF-eseket 22:12

Nők:
1. Zuglói Hajósok (Weiler Virág, Hives Virág, Földházi Anita) 24:47
2. Postás Csajok SE 26:39
3. Fürge Mókusok 26:50

Az összes eredmény | Képgaléria | Rövidfilm | Hosszú film


13. K&H Maraton Váltó - 2006. június 4.

Június 4-én immáron tizenharmadik alkalommal dördült el a rajtpisztoly a K&H olimpiai maraton váltón, melyen több mint 800 csapat állt rajthoz. A nyárinak éppen nem mondható időjárás leginkább a szurkolók életét nehezíthette meg, mindez azonban a futókat olyannyira nem zavarta, hogy a mosolygós, kipirult arcukon leginkább az elégedettség látszott.

A nap első futamának rajtja háromszoros olimpiai bajnok kajakozónk, Kammerer Zoltán közreműködésével 9 óra 30 perckor dördült el. A mezőnyben a legapróbbakon túl nagyobbacskák és felnőttek is rajthoz álltak. Az első férfi csapatnak kevesebb, mint 23 perc kellett ahhoz, hogy a 3x2,1 kilométeres távot teljesítse, a hölgyek pedig 26 percen belüli időeredménnyel lépték át a célvonalat. A minimaratoni versenyszám futói 55 perc alatt mindannyian teljesítették a távot.

A maratoni és félmaratoni váltó 11 órás rajtját szintén neves sportolónk, Kammerer Zoltán lőtte el. A népes mezőny kissé borús, de már esőtől mentes időben vágott neki a 7 kilométeres Parlament körnek. A váltóversenyen idén is számtalan érdekes csapat sorakozott fel. A Fut robog a babakocsi, a Spártai hősök, a Vakok és gyengénlátók csapata, a Mindenkor Női Futóklub legidősebb csapata, a Bajnokok voltunk váltó, melynek tagjai mind futóbajnoknők, a Futó-mű-vészek váltó, a színészekből álló Főpróbások, az állatkerti dolgozókból álló Budapest Zoo, a Herendi Porcelánfestők és a Futó Búvárok csapata, valamint a médiaváltók is szép számmal képviseltették magukat. Az első félmaratoni váltó férfi csapatának célba érkezésére 1 óra 10 perc 50 másodpercet kellett várni, a hölgyekre egy kicsivel tovább 1 óra 32 perc 33 másodpercet. Az abszolút első maratoni férfi csapat 2 óra 12 perc 46 másodperccel a rajt után ért célba, a hölgyeknél 2 óra 37 perc 34 másodperc kellett az első csapat győzelméhez.

Eredmények:

K&H olimpiai maraton váltó, férfiak:
I. kategória:
1. Gyárvárosi DSK (Görözdi Máté, Görözdi Miklós, Németh Attila, Rubics Attila, Somogyi Péter, Farkas Gábor) 2:31:57
2. Keksz fiúk (Cseri Gábor, Szabó Attila, Lázók Gábor, Palotai Péter, Pap Zoltán, Farkas Tamás) 2:50:28
3. Kempelen Gimnázium (Csere Gáspár, Boér Máté, Dvorák Márton, Dani Áron, Gyurovics Márk, Vörös Dániel) 2:51:26

II. kategória:
1. Dover fergeteg (Stépán Zsolt, Zsíros Mihály, Pelsőczy Attila, Némedi Zoltán, Ádok, Roland, Nagy György) 2:12:46
2. Vasas-Humansoft (Zatykó, Miklós, Rezessy Gergely, Szabó Imre, Kustos Szabolcs, Szederkényi Máté, Soltész Roland) 2:13:54
3. Re-Load (George Luhanga, Farkas László, Tóth Péter, Tóth József, Bekényi Ádám, Szabó Gábor) 2:30:15

III. kategória:
1. Sandy-Banda-Pemesz (Holba Zoltán, Baier Tibor, Ostoróczky Ferenc, Lindenmajer János, Májer József, Sági József) 2:20:49
2. Vill-Cad 6-os BKV Előre SC (Sebestyén Zoltán Dr., Langer Olivér, Somogyi Károly, Szekeres Ferenc, Kadlót Zoltán, Szabó Gábor) 2:22:32
3. Bakonyi Alpin Futóklub I. (Szekeres Ferenc, Szekeres Tamás, Tóth Miklós, Szelestey T. Attila, Zatykó Miklós, Stépán Zsolt) 2:29:50

K&H olimpiai maraton váltó, nők:
I. kategória:
1. Villám lányok (Horváth Zsanett, Fuchs Renáta, Pap Eszter, Szabó Tímea, Dudás Eszter, Hargitai Henrietta) 2:57:45
2. Kis villám (Fuchs Dóra, Sváb Dóra, Zilahy Orsolya, Birkés Borbála, Szántó Judit, Kleczli Vivien) 3:20:29
3. Keksz lányok (Halasi Edit, Danyi Éva, Danyi Ágnes, Holló Dorottya, Kis Stefanie, Paksi Krisztina) 3:32:39

II. kategória:
1. Starking Kft. (Brassay Réka, B-né Takács Magdi, Auerbach Szilvia, Lukity Fruzsina, Kovács Ida, Vajda Zsuzsa) 2:37:34
2. Vasas-Humansoft (Takács Andrea, Molnár Barbara, Várhelyi Petra, Márkfy Anna, Kurucz Krisztina, Khell Róza) 2:46:46
3. Váci forma SE villámlábú csajok (Benkó Gabi, Pásztor Rita, Fehértói Zoltánné, Rédli Szilvia, Ilyés Ildikó, Madarász Viktória) 2:47:19

III. kategória:
1. Bajnokok voltunk (Jakab Ágnes, Kozma Katalin, Ágoston Zita, Visnyei Márta, Szász Lászlóné Nyitrai Zsuzsanna, Földingné Nagy Judit) 2:57:36
2. Szellő lányok (Csabai Ágota, Gazda Ildikó, Joó Zsuzsanna, Fehértói Zoltánné, Pásztor Rita, Záhony Jolán) 3:20:53
3. Mindenkor fürgén (Blazskovits Zsuzsa, Korik Vera, Pozsgai Luca, Déginé Vér Mária, Imrek Kornélia, Fekete Krisztina) 3:31:01

K&H olimpiai félmaraton váltó:
Férfiak:
1. ARAK-os Fiúk (Homola Viktor, Tímár Levente, Görözdi Máté) 1:10:50v 2. Distance 21 km Pace: Attila (Pész Attila, Szabó Balázs, Tóth Pál Roland) 1:16:43
3. Gyúró Team "A" (Kópiás Balázs, Heszler Attila, Gyurászik László) 1:17:43

Nők:
1. WWJD (Csere Anna, Csere Sára, Schweigert Árpádné) 1:32:33
2. HBSE lányok (Varga Johanna, Szabó Lili, Horváth Ágnes) 1:34:16
3. Esztergomi Futóművek (nek a fele) (Kotsis Éva Dr., Kis Éva, Szálka Éva) 1:34:25

Médiaváltó, férfiak:
1. Szuperinfó (Zabari János, Országh Gábor, Honfi Gábor) 1:18:24
2. Észak-Magyarország I. (Szaniszló Máté, Szaniszló Bálint, Péter Ágnes) 1:26:08
3. Képes Sport (Thury Gábor, Kertész Ádám, Kovács Gergely) 1:27:29

Médiaváltó, nők:
1. Futanet (Viniczai Andrea, Tóth-Varga Judit, Patócs Renáta) 1:49:06
2. Metro Hírújság II. (Máté Szilvia, Bartók Adrienn, Miklósi Gizella) 2:04:51
3. Fitnet.hu lányok (Mánfai Melinda, Verity Stuart, Meződi Alice) 2:06:12

K&H olimpia minimaraton váltó
Fériak:
1. Váci Forma SE Nyuszómuszó Team (Budai Lajos, Gusztafik Ákos, Mészáros Miklós) 22:55
2. Gyúró Team "D" (Tóth Norbert, Jakus Tibor, Berdó László) 23:45
3. Jászapáti haladók (Varnyú Tibor, Farkas Róbert, Farkas Tamás) 24:16

Nők:
1. Villám Lányok (Horváth Zsanett, Fuchs Renáta, Fuchs Dóra) 25:35
2. APB (Mravik Eszter, Benácsi Szandra, Gyerkes Karina) 28.23
3. Három grácia (Szebenyi Alexandra, Szebenyi Krisztina, Szebenyi Zsófia) 30:17

Az összes eredmény | Rövidfilm | Hosszú film


12. K&H Maraton Váltó - 2005. június 5.

Az év legnagyobb váltó-futóversenyén, amely része a Nemzeti Sporthivatal "Mozdulj Magyarország" akciójának, az idén három távon, 855 csapat kezében járt társról-társra a váltóbot közel öt órán keresztül, mintegy hét kilométeres futókörgyűrűt alkotva a Parlament körül. A staféták a hagyományos maratoni (6x7031.5 m), a tavaly bevezetett félmaratoni (3x7031.5 m) és az idei újdonságnak számító minimaratoni (3x2100 m) távokon versenyeztek.

Elsőként a K&H minimaratoni váltó háromfős csapatainak első embereit szólították a rajtvonalhoz. A többnyire kisiskolásokból vagy kisgyermekes családi csapatokból álló staféták láthatóan nagy izgalommal várták a rajtpisztoly eldördülését, amely John Hollowsnak, a K&H vezérigazgatójának a kezében sült el. A legapróbbak is könnyedén teljesítették a távot gyakran szüleik kíséretében. A célban aztán megindult az Európa-bajnok és világbajnoki ezüstérmes kötöttfogású birkózó Deák Bárdos Mihály és Virág Lajos olimpikonjaink kézjegyével ellátott frizbik és labdák utáni vadászat, amelyet a helyszínen dedikáltak a magyar sport kiválóságai.

Amíg a "kicsik" kipihenték a verseny fáradalmait, addig a "nagy" váltók már serényen készülődtek. A maratoni és a félmaratoni váltó mezőnyét az aerobik világbajnok Katus Attila vezényletével a Coca-Cola Testébresztő programjának nagykövetei melegítették be a rajt előtt.

A hangulat és a várakozás egyre fokozódott. Még néhány utolsó simítás, csapattársi jó tanács, váltóbot igazítás és következett a közös visszaszámlálás, amellyel elkezdődött a több órás váltófutó-fesztivál.

A legnagyobb érdeklődés a maratoni táv versenyét kísérte. Az élen a Dover Fergeteg csapata nemcsak nevében, de iramban is fergeteges tempót diktált. A vezető staféta második embere alig néhány percen belül utolérte a mezőny végét, így kialakult az összefüggő futókörgyűrű az Országház körül. A Dover Fergeteg válogatott atlétákat is felvonultató csapata végig vezetve rajt-cél győzelmet aratott. A staféta "szóvivőjétől" Farkas József Zoltántól megtudtuk: "A héten, szinte az utolsó pillanatban telefonon és sms-eken keresztül szerveződött a csapatunk. Nagyon jó verseny volt, a hangulat önmagáért beszél. A legnagyobb ellenfelünket, a Vasas csapatát sikerült ismét legyőznünk, így személy szerint nekem ez már a harmadik diadalom, amit ezen a versenyen szereztem az elmúlt esztendőkben."

A hölgyeknél is rajt-cél győzelem született, a veszprémi atlétáknak köszönhetően a VEDAC vitrinjét díszíti majd a győzelmi serleg. A K&H olimpiai maraton váltó évek óta médiabajnokság is egyben, amelyet idén zsinórban ötödször a Honfi Gábor vezényelte Szuperinfó csapata nyert meg, a Sztár Sport és a Metro hírújság legénysége előtt.

A nap végére az elégedett, mosolygós arcok láttán bebizonyosodott és egyértelművé vált, hogy okosan döntöttek azok, akik családjuk, barátaik, vagy kollégáik körében az aktív, sportos pihenést választották ezen a nyári vasárnapon.

Eredmények:

12. K&H olimpiai maraton váltó (6x7032.5 m), férfiak:
Férfiak:
1. Dover Fergeteg (Nagy György, Pelsőczy Attila, Szabó Gábor, Szabó Imre, Farkas József, Kőműves Norbert) 2:12:45
2. Vasas Humansoft (Zatykó Miklós, Jenkei András, Szederkényi Máté, Szabó Imre, Kustos Szabolcs, Berkovics Imre) 2:16:55
3. Bp. Honvéd SE (Ott Balázs, Molnár Dániel, Khoór Bence, Steib Péter, Kariss Gergely, László Balázs) 2:18:12

Nők:
1. VEDAC (Brassay Réka, Averbach Szilvia, Kiss Melinda, Zsiga Tímea, Gáti Gerda, Kulics Beatrix) 2:45:48
2. Miki Team Villámlábú Csajok (Kulcsár Éva, Rédli Szilvia, Mészáros Szilvia, Kovács Kriszta, Benkó Gabriella, Fehértői Vali) 2:50:27
3. Vasas Humansoft (Takács Andrea, Mizsér Fruzsina., Márky Anna, Várhegyi Petra, Kurucz Krisztina, Gyurkó Fanni) 2:53:49

Médiabajnokság:
1. Szuperinfó (Zaban János, Dursch Gábor, Lajtos Márton, Nagy Sándor, Nemes Nagy Tibor, Honfi Gábor) 2:30:17
2. Sztársport (Asztalos András, Gelley István, Dragomán Zsolt, Mach József, Ch. Gáll András, Buzgó József) 2:57:12
3. Metro Hírújság I. (Kóti Lóránt, Hivatal Péter, Boldvai Balázs, Poós Péter, Bíró Attila, Vargyas András) 3:04:06

K&H félmaraton váltó (3x7032.5 m)
Férfiak:
1. Matasz (Sió Zoltán, Homola Viktor, Szekeres András) 1:15:13
2. Keresztapák 1:15:17
3. Gyuró-Team SE A csapat 1:19:18

Nők:
1. Gyárvárosi DSK-s Lányok (Söregi Ágnes, Varga Barbara, Koncz Ágnes) 1:28:50
2. Lepényváltó 1:29:33
3. Fél Tucat Cici 1:38:53

K&H minimaraton váltó (3x2100 m)
Férfiak:
1. Gyuro -Team SE D csapat (Jakus Tibor, Tóth Norbert, Tóth Mátyás) 23:42
2. Alkalmi Futók 25:37
3. KSI Csigák 25:54

Nők:
1. Három Grácia (Csathó Lotti, Szabó Zita, Hajdú Rita) 24:38
2. Kerék Utcai Általános Iskola 25:23
3. Uncsitesók 29:09

Az összes eredmény | Rövidfilm


11. K&H Olimpiai Maraton Váltó - 2004. június 6.

Az ország legnagyobb váltó-futóversenyén közel ötezren (mintegy 750 csapat) járatták kézből kézbe a váltóbotot, hogy hatfős maratoni, vagy háromfős félmaratoni stafétákban teljesítsék a 42 195, illetve 21 097.5 métert. Fejenként valamivel több, mint 7 kilométer (7032.5 m) volt a táv a Parlament körül kijelölt útvonalon. A borúsan induló reggelt délelőtti hőség váltotta fel, amelyet aztán óriási zápor űzött el délután. A futókkal azonban nem bírt a szeszélyes időjárás.

A váltók küzdelme előtt a K&H Parlament kör több százas mezőnye kocogta le könnyedén a 4 km-t. Közben a staféták első emberei már készülődtek. Voltak akik pontosan koreografált gimnasztikai gyakorlatokkal vagy a futóiskola megszokott mozdulatsoraival melegítettek. A többség azonban megelégedett a baráti tanácsok és a lelkesítő, önbizalmat növelő "Hajrá! Hajrá! Mindent bele!" kiáltások meghallgatásával, mert számukra ez a nap a futás élvezetéről, a barátságról, az egymásért megtett kilométerekről, a társak buzdításról és a célba érést követő sör melletti "szakmai értékelésről" szólt.

Az Olimpia Napjának tiszteletére megrendezett eseményen Demszky Gábor, Budapest főpolgármestere és John Hollows, a K&H Bank vezérigazgatója közös pisztolylövéssel adta meg a rajtjelet a kordában tartott izmok felszabadítására. A negyvenfős szamba-dobzenekar pedig a megfelelő tempó megtalálásához segítette a futókat. Az első váltásokkal igazi fesztivál hangulat vette kezdetét és a futókígyó teljes hosszában ellepte a versenypályát. Futás-váltás ritmusban lüktetett a mezőny. Az élen a Vasas atlétáiból alakult, "Ahoj Poblacsek!" fantázianévre keresztelt váltó diktálta a tempót és az utolsó váltáskor még jelentős előnnyel vezetett. Meglepetésre a célszalagot mégsem az ő befutójuk, hanem a "BHSE.com", azaz a budapesti Honvéd atlétaváltójából Farkas József szakította át, aki maga sem számított a végső sikerre: "Öt kilométernél a társaim szóltak, hogy már csak 30 mp-re van az első, így a nyomába eredtem és egy kilométerrel a vége előtt átvettem a vezetést, amelyet sikerrel tartottam meg a célig." A nőknél a papírformának megfelelően a válogatottakat felsorakoztató "Mosolygolyók" szerezték meg a győzelmet.

A leggyorsabbak már a célban pihentek és várták az eredményhirdetést, amikor az időjárás alaposan próbára tette a még versenyben lévőket. A korábbi verőfényes napsütés és hőség okozta izzadságcseppeket kezdetben hatalmas, még üdítően ható esőcseppek, majd szakadó eső mosta le a futókról, akiket azonban az "égi áldás" sem tudott eltéríteni a céljuk megvalósításától. A felhőszakadás látván a futók, a rendezők és a nézők elszántságát végül feladta a majd 30 perces küzdelmét és újra kitisztult az ég.

A K&H olimpiai maraton váltót a nevéhez hűen egykori és mai olimpiai-, világ- és Európa-bajnok (Császári Attila, Kolonics György, Martinek János), valamint az augusztusi athéni olimpia reménységei (Kozmann György, Sidi Péter, Varga Gabriella) tisztelték meg jelenlétükkel vagy futottak együtt (Kállai Ákos, Simóka Nóra) a mezőnnyel.

Az élsportolók mellett a több csapattal induló politikusok (pl.: Gusztos Péter, Varga Mihály, Révész Máriusz, dr. Gedei József) is fontosnak tartották, hogy személyes példamutatással hívják fel a figyelmet az egészséges életmódra.

A verseny keretében meghirdetett médiabajnokságot zsinórban negyedszer a Szuperinfó csapat nyerte Honfi Gábor vezetésével, a hódmezővásárhelyi Rádió 7 és a Sztár Sport legénysége előtt. A hölgyeknél a Képes Sport amazonjai diadalmaskodtak.

Eredmények:

11. K&H olimpiai maraton váltó (6x7032.5 m), férfiak:
Abszolút:
1. BHSE.com (László Balázs, Békési Ferenc, Molnár Dániel, Khoór Bence, Harsányi Viktor, Farkas József) 2:20:50
2. Ahoj Poblacsek! 2:21:45
3. Sandy-Banda 2:24:21

I. kategória:
1. Győri Futópalánták 2:34:59
2. Bory 2:40:14
3. Mogaac TSE

II. kategória:
1. BHSE.com 2:20:50
2. Ahoj Poblacsek! 2:21:45
3. Dover TFSE 2:26:33

III. kategória:
1. Sandy-Banda 2:24:21
2. Villamos utánfutók 2:30:59
3. Bakony Alpin 2:37:40

11. K&H olimpiai maraton váltó (6x7032.5 m), nők:
Abszolút:
1. Mosolygolyók (Molnár Barbara, Földingné Nagy Judit, Kovács Ida, Zsiga Tímea, Kis Ágnes, Vajda Zsuzsa) 2:34:40
2. Miki Team Villámlábú Csajok 2:45:02
3. TFSE 2:48:39

I. kategória:
1. ORTRI 2:52:41
2. Csajok a csúcson 2:58:33
3. EAC lányok 3:08:36

II. kategória:
1. Mosolygolyók 2:34:40
2. Miki Team Villámlábú Csajok 2:45:02
3. TFSE 2:48:39

III. kategória:
1. Bajnokok Voltunk 2:55:51
2. Szellőlányok 3:10:03
3. Óbudai Futókör 3:18:50

Médiabajnokság:
Férfiak:
1. Szuperinfó 2:36:57
2. Rádió 7 Hódmezővásárhely 2:38:21
3. Sztár Sport 2:53:34

Fut a cég!:
Férfiak:
1. Sandy Banda 2:24:21
2. Dover TFSE 2:26:33
3. Légierő Parancsnokság 2:32:30

11. K&H olimpiai félmaraton váltó (3x7032.5 m)

Férfiak:
1. Zöldgömb Ászok (Hermann Tivadar, Dobay lajos, Lelkes Gusztáv) 1:17:48
2. Gyuró-Team "A" 1:48:43
3. Hajrá Tállya! Borvidék "Aszúbor" 1:23:43

Nők: 1. Úgyis utolérünk (Császár Éva, Koplányi Adrienn, Horváth Tímea) 1:28:26
2. Kimanó 1:35:15
3. Vágó Pál Általános Iskola 1:38:38

Fut a cég!:
Férfiak:
1. Kisokos 1:33:26
2. OTP Futókör 1:34:37
3. Siemens PSE 1:39:44

Nők:
1. Úgyis utolérünk 1:28:26
2. 1:56:20
3. Képes Sport 1:56:47

Médiabajnokság:
Nők:
1. Képes Sport 1:56:47

Az összes eredmény


10. K&H Olimpiai Maraton Váltó - 2003. június 1.

Az ország minden tájáról érkező, közel ötezer futó a meggyőző bizonyítéka a 10. K&H Olimpiai Maraton Váltó szlogenjének, mely szerint "Könnyebb hatan" lefutni a maratoni távot. A fejenként hét kilométert teljesítő hatfős csapatok kezdő emberei Gyurcsány Ferenc gyermek-, ifjúsági és sportminiszter rajtpisztoly lövésére vágtak neki az első etapnak. Majd futócipőre váltva maga a miniszter, a GYISM csapatának befutójaként hozta be a váltóbotot a Parlament előtt kialakított célba.

A Kossuth téren órákon keresztül forrt a levegő. Váltás itt, futás ott. Futás itt, váltás ott. Jöttek-mentek a staféták. Amatőrök, profik, olimpiai és világbajnokok egy mezőnyben, egymás mellett és egymásért futottak, a sportminisztérium Sport 25 akciójának eseményén, a Budapest Sportiroda rendezésében.

Az Olimpia Napjának tiszteletére megrendezett versenyen a kajak-kenu sportág egykori és mai legendái is - összesen kilenc (!) olimpiai arany büszke tulajdonosai - csapatot alkottak. Az Ábrahám Attila, Kolonics György, Horváth Csaba, Storcz Botond, Vereczkei Ákos, Gyulay Zsolt alkotta vizes váltó egyáltalán nem keltette "partra vetett hal" kinézetét a számukra idegen közegnek számító aszfalton, igazolva, hogy nemcsak a karmunkájuk világverő. Mint ahogy a legidősebb, összéletkorát tekintve 439 éves, "Hetvenes Ferencek", a teljes menetfelszerelésben futó íjászok is remekül helytálltak a több, mint 700 stafétával egyetemben.

A leggyorsabban (2:07:10) ezúttal is a válogatott atlétákat - Zatykó Miklós, Berkovics Imre, Kiss Roland, Szabó Imre, Rezessy Gergely, Stépán Zsolt - felsorakoztató együttes teljesítette a 42 kilométert. De a váltók zömének a záró emberei is három, három és fél órával a rajt után már átszakíthatták a célszalagot, és kevesebb, mint öt óra alatt az utolsó váltó hatodik tagja is megérkezett a Kossuth térre, a kitartó csapattársak örömujjongásának kíséretében.

A verseny keretében meghirdetett médiabajnokságot, zsinórban harmadszor a Szuperinfó csapat nyerte Honfi Gábor vezérletével, a Sztár Sport és a Spuri Magazin legénysége előtt. A váltók versenyét megelőzően a 4 km-es K&H Szurkolói Kocogás több százas mezőnye tesztelte a pályát. Sikerrel!

Eredmények:

10. K&H Olimpiai Maraton Váltó (6x7032.5 m), férfiak:
I. kategória:
1. VEDAC 2:36:37
2. Győr Gyárváros DSE 2:40:22
3. MOM 1. 2:46:42

II. kategória (abszolút 1-3. helyezett):
1. Nike Bowerman 2:07:10
2. Micro SC 2:12:13
3. TF SE 2:19:09

III. kategória:
1. Sandy Banda 2:22:51
2. Savaria BT 2:23:17
3. Nyíregyházi VSC 2:29:11

10. K&H Olimpiai Maraton Váltó (6x7032.5 m), nők:
I. kategória:
1. VEDAC 2:59:47
2. Vasas-Humansoft 3:06:20
3. EAC 3:12:31

II. kategória (abszolút 1-3. helyezett):
1. Miki Team Villámlábú Csajok 2:37:25
2. Szögedi Boszorkányok 2:44:04
3. VEDAC 2:47:54

III. kategória:
1. Bajnokok Voltunk 2:54:58
2. Szellő Lányok 3:15:30
3. Egészségesebb Életért 3:18:04

Médiabajnokság:
Férfiak:
1. Szuperinfó 2:27:25
2. Sztár Sport 3:00:26
3. Spuri Magazin 3:05:49

Fut a cég!:
Férfiak:
1. Szuperinfó 2:27:25
2. Dover Fergeteg 2:30:55
3. Szolnoki Old Boys - Rauch 2:37:56

Nők:
1. Dover Lányok 3:32:27
2. Gabi és a Lassú Szekció K&H 3:39:33v 3. Qfut 1 Quintiles 3:39:37

K&H Szurkolói Kocogás (4 km):
Férfiak:
1. Farkas József (KSI) 12:13
2. Khoór Bence (BHSE) 12:16
3. Egri Balázs (Vitalitás SE) 15:30

Nők:
1. Rácz Dóra 19:12
2. Szebenyi Zsófia 19:23
3. Korom Olga 19:34

Az összes eredmény


9. Dreher Maraton Váltó Futás - 2002. június 2.

Közel 5000-en élvezték a futást, a Dreher sört és a jó hangulatot a Barátság versenyén, a 9. Dreher Maraton Váltón, amely az Ifjúsági és Sportminisztérium Sport 25 akciójának eseménye.

Délelőtt 11 órakor rajtoltak a 823 csapat első tagjai a Kossuth térről, hogy bemutassák a többi csapattagnak, hogy kell gyorsan, és könnyedén lefutni a 7 kilométert. Utánuk következett még 5 csapattárs, akik egymás után bizonyították, ők a gyorsabbak a csapatban. A leggyorsabb idén férfiaknál a Vasas, a nőknél a MAC Népstadion csapata volt, akik 2:13 ill. 2:38 perc alatt teljesítették a maratoni távot.

A verseny érdekessége volt a 440 évesek csapata. A "legfiatalabb" tag is 70 éves volt, a legidősebb 81. Ők 3:54:13-as idővel értek célba.

Persze a szeniorok mellett a fiatalok is képviseltették magukat a versenyen, hiszen a 7 kilométer a versenyzőtársak és a rakpart mellett álló szurkolók biztatásával mindenki számára teljesíthető. Így volt ezzel a MOB igazgató, Molnár Zoltán, akinek lánya, Molnár Barbara felnőtt nők kategóriájában országos bajnok lett, Martinek János, öttusa olimpiai bajnokunk, illetve Varga Mihály, volt pénzügyminiszter is. Az utolsó csapat befutója az eredményhirdetések után 4:35:50-es idővel lépte át a célvonalat, és mehetett átvenni a Dreher sört vagy a Coca-Cola üdítőt, illetve a Schöller jégkrémet.

Győztesek:
Férfiak, I. kategória: SZVSE 2:29:24 (ob-1.); Jobb egyenes 2:24:44 (Dreher-1.)
Férfiak, II. kategória: Vasas-Humansoft 2:12:02
Férfiak, III. kategória: Sandy-Banda 2:56:35
Nők, I. kategória: Honvéd 2:55:34 (ob-1.); ORTRI 2:50:43 (Dreher-1.)
Nők, II. kategória: MAC Népstadion 2:37:08
Nők, III. kategória: ARAK 2:56:35
Médiabajnokság: Hungária Szuperinfo 2:26:47
Dreher házibajnokság: Sörfejtés 3:18:49

Indulói létszám: 823 csapat

8. Dreher Maraton Váltó - 2001. június 3.

Eső - futóünnep - eső: ezzel a három szóval lehetne röviden összefoglalni a Dreher Maraton Váltót.

A reggeli felhőszakadás nehéz feladat elé állította a szervezőket, a futókat pedig elgondolkodtatta, hogy érdemes-e futni szakadó esőben? Nos, közel 800 csapat, azaz 4800 ember úgy gondolta, érdemes. Az időjárás végül is kegyes volt. A 11 órás rajtra már felszáradt a Kossuth téren az aszfalt.

A profiknál a BVSC férfi csapata zsinórban 7. alkalommal nyerte meg a maraton váltót. A nőknél a tavalyi bajnok hiányában a VEDAC lányai teljesítették leggyorsabban a 6 x 7 kilométert. A legjobbak célba érkezésekor a csapatok nagyobb része még csak a 4. váltónál tartott. A hangulat pedig végig a tetőfokán volt. A 7 kilométeres körön végig szurkolók és zenészek tapsoltak, biztatták a futókat.

Fél 4-re az eredményhirdetések végére és az utolsó befutó után ismét az eső vette át az uralmat a Parlamentnél. Így sokan megfogalmazták a 8. Dreher Maraton Váltó lényegét: a futást nem csak sok ezer ember, de az égiek is szeretik.

Győztesek:
Férfiak I. kategória: VEDAC 2:24:30
Férfiak, II. kategória: BVSC Kufner 2:09:31
Férfiak, III. kategória: Sandy-Banda 2:31:13
Nők, I. kategória: VEDAC 2:48:36 (ob-1.); ORTRI 2:48:25 (Dreher-1.)
Nők, II. kategória: VEDAC 2:39:16
Nők, III. kategória: AVON Dunántúl 3:00:49
Médiabajnokság: Hungária Szuperinfo 2:35:32
Dreher házibajnokság: Sörtermelés 3:09:48

Indulói létszám: közel 800 csapat

7. Dreher Maraton Váltó - 2000. május 14.

Kánikulai melegben 5000 futó vágott neki vasárnap Budapesten a 7. Dreher Maraton Váltó távjának. A 6 fős csapatok a Parlament körül kijelölt 7 kilométeres körön teljesítették a maratont. A nyomasztó hőség ellenére sokan állították, hogy a világ egyik legszebb futóútvonalát jelölte ki a szervező Budapest Sportiroda.

A 828 nevező csapat összetétele rendkívül változatos volt. Az országos bajnokságon induló profik és a lelkes amatőrök mellett rajthoz álltak a média és a politikai élet jeles képviselői is. A szabadidő aktív eltöltését kiemelten kezelő ISM 5 csapatot indított. Deutsch Tamás miniszter első futóként adta meg munkatársainak az alaptempót. Az indulók közel 40 %-a érkezett vidékről, így egy igazi országos eseménnyé nőtte ki magát a Dreher Váltó.

A legjobbak versenye gyorsan eldőlt, a BVSC-Kufner futói döntő fölénnyel szerezték meg az újabb bajnoki aranyat mindkét nemben. A média bajnokságot meglepetésre az X-Trame Stúdió nyerte, a jó nevekből álló Sztár Sport előtt. Persze ez utóbbi kategóriában, és az amatőröknél is a hangsúly már nem a győzelmen, hanem a részvételen volt. Ez sikerült is több, mint 800 csapatnak, alig néhányan kényszerültek feladni a versenyt. Az ötezer indulót legalább másik ötezer szurkoló is kísérte. A Parlament mindkét oldalán óriási hangulat, tapsvihar és éljenzés fogadta az elhaladó futókat. Ezt csak fokozta a Dunán fel-alá cirkáló zenéshajó, és a négy órán át játszó népzenekar is.

Győztesek:
Férfiak, I. kategória: KSI 2:20:15
Férfiak, II. kategória: BVSC Kufner 2:06:31
Férfiak, III. kategória: Villámlábú Veteránok 2:23:10
Nők, I. kategória: KSI 2:46:43
Nők, II. kategória BVSC Kufner 2:28:05
Nők, III. kategória: Dreher Kedvelő Lányok 3:01:16
Médiabajnokság: X-Trame 2:53:00

Indulói létszám: 828 csapat

6. Dreher Maraton Váltó - 1999. május 16.

Remek napsütéses, de szélviharos időben indult el a 6. Dreher Maraton Váltó mezőnye vasárnap a Parlament körül. A 42 kilométeres váltóversenyen 721 csapat 4300 futója indult. Ez a létszám 30%-kal több, mint eddig bármikor.

A verseny egyben országos bajnokság is volt. A BVSC-Kufner és a Kaposvári Építők női csapata magabiztosan, mindkét csapat pályacsúccsal nyerte a versenyt. A férfiaknál Berkovics Imre újra bizonyította nagyszerű idei formáját, a 7 kilométeres távon 19:47-es résztáv csúccsal segítette csapatát a győzelemhez. A senior férfiak versenyében az elmúlt évek nagy bajnokai - Szekeres Ferenc, Kerékgyártó István, Szűcs Csaba - is elindultak és természetesen most is dobogóra állhattak.

Az első alkalommal kiírt Dreher Média Bajnokságot a Magyar Televízió férfi és a Telesport női csapata nyerte.

A verseny legboldogabb nyertese az 55 éves budapesti Pajor Bertalan volt, aki csapata első futójaként a rajtot várta, amikor sorsoláson Ő nyerte a CITROËN SAXO TONICOT. Öreg Trabantját cserélheti a jól futó modellre.

Az első befutó BVSC-s Sági Ferenc után 3 órával az utolsó befutó is célba ért.

Győztesek:
Férfi III. kcs.: BVSC Kufner 2:04:07
Női III. kcs.: Kaposvári Építők SC 2:28:20
Férfi I. kcs.: VEDAC 2:37:23
Női I. kcs.: VEDAC 2:49:44
Férfi II. kcs.: Pécsi AC 2:25:22
Női II. kcs.: ARAK 2:54:37
Férfi IV. kcs.: Budaörsi DSE 2:18:19
Női IV. kcs.: Dunántúli Maraton 3:02:51

Indulói létszám: 721 csapat

5. Dreher Maraton Váltó - 1998. május 17.

A Dreher Maraton Váltón 5. évében első alkalommal volt 20 fok alatt a hőmérséklet, sőt a verseny közepén még az eső is eleredt. Mindez azonban nem befolyásolta a verseny - hagyományosan remek - hangulatát. Sőt a futók döntő többsége örömmel nyugtázta, hogy a hűvösebb időben 1-2 perccel megjavította egyéni csúcsát.

A versenyen 508 csapat indult, így több, mint 3000 futó rótta a köröket a Parlament körül. Az új rendszerű számítógépes időmérés és az osztott váltózónák remekül működtek, így az indulók óriási száma ellenére is zökkenőmentesen zajlott a verseny.

A legjobbak a magyar bajnoki címért is versenyeztek. A hölgyeknek a BVSC-Kufner csapata közel 5 perces meggyőző fölénnyel nyerte a versenyt. A férfiaknál kiélezett szoros versenyben előzte meg az UTE-t a BVSC, és így kettős győzelmet aratott.

A versenyen még közel 200 csapat szeretett volna indulni. A idei tapasztalatok alapján, jövőre már mindenki részt vehet a 6 Dreher Maraton Váltón 1999. május 16-án.

Győztesek:
Férfi III. kcs: BVSC Kufner 2:06:41
Női III. kcs: BVSC Kufner 2:29:12
Férfi I. kcs: Pécsi AC 2:34:02
Női I. kcs: Kunszentmiklósi SK 2:52:55
Férfi II. kcs: Honvéd Schwechater 2:19:49
Női II. kcs: VEDAC 2:41:40
Férfi IV. kcs: Budaörsi DSE 2:21:08
Női IV. kcs: BKV Csak Előre 3:03:08

Indulói létszám: 508 csapat

4. Dreher Maraton Váltó - 1997. május 18.

Vasárnap, óriási részvételi csúccsal - 352 csapat - zajlott a Budapest Sportiroda szervezésében a 4. Dreher Maraton Váltó és OB. A 34 fokos hőség a profikat és az amatőröket egyaránt megviselte, de ismét győzött a csapatszellem, így minden futó célba ért. A bajnokságot meggyőző fölénnyel nyerte a versenyen magabiztosan versenyző BVSC férfi és a Vedac női csapata.

Őket követték az amatőrök, köztük olimpiai és világbajnokok (Fábián, Martinek, Foltán, Oláh Kati), újságírók és televíziósok, kiöregedett bajnokok és az atlétika meghatározó egyéniségei.

A hőség és a hideg Dreher sör szerencsésen találkoztak, így mindenki ezzel búcsúzott: jövőre, veletek, ugyanitt.

Győztesek:
Férfi III. kcs.: BVSC 2:08:26
Női III. kcs.: VEDAC 2:37:35
Férfi I. kcs.: VEDAC 2:26:10
Női I. kcs.: VEDAC 2:52:18
Férfi II. kcs.: Pécsi AC 2:41:35
Női II. kcs.: VEDAC 3:04:20
Férfi IV. kcs.: Budaörsi DSE 2:24:07
Női IV. kcs.: Rigips 3:07:01

Indulói létszám: 352 csapat

3. Dreher Maraton Váltó - 1996. május 19.

Nyomasztó hőség, ragyogó napsütés, soha nem látott magas nevezési létszám (300 csapat indult!), az amatőrök és a profi futók mellett sok-sok olimpikon, nagyszerű futófesztivál - röviden a 3. Dreher maratoni váltóról.

A legjobbak, azaz a a profik számára a cél a tavaly felállított pályacsúcsok túlszárnyalása volt, amely a nőknél és a férfiaknál is a BVSC atlétáinak nevéhez fűződik. Valószínűleg a nagy meleg és az alsó rakparton fújó szembeszél is ludas abban, hogy egyik nemnél sem sikerült megdönteni ezt a rekordot.

De igazából ezen a maratonváltón nem is a győzelem, hanem valóban a részvétel volt a fontos. Bizonyította ezt, hogy a sportolók csapatai mellett újságírók és neves közéleti személyiségek is ott tolongtak a rajtnál.

Győztesek:
Férfi III. kcs.: BVSC Dreher 2:14:34
Női III. kcs.: Tudor Bt., Szombathelyi TK 2:37:17
Férfi I. kcs.: ARAK 2:55:18
Női I. kcs.: Vedac 2:49:44
Férfi II. kcs.: Hunyadi DSE 2:23:12
Női II. kcs.: Villámlábú Lányok 2:47:06
Férfi IV. kcs.: Szegedi VSE 2:26:04
Női IV. kcs.: Rigips 3:04:46

Indulói létszám: 284 csapat

2. Pepsi Maraton Váltó - 1995. május 21.

Nagy móka, a Pepsi maratoni váltót talán így is nevezhetnénk. A maraton távját hat futó teljesíti, egyenként hétezerharminckét és fél méter jut a váltó egy-egy tagjára. Egészen pontosan ennyi, hiszen a Maratoni és Utcai Futóversenyek Nemzetközi Szövetségének képviselóje lemérte és hitelesítette a pályát.

Vasárnap, tizenegy órakor lövés visszhangzott a Parlamentnél. Olimpiai bajnok öttusázónk, Mizsér Attila adott jelt a váltók első tagjainak. Ők is bejárták azt az útvonalat, amit a nemzetközi képviselő: az Országház elől a Margit híd alatt "átbújva" majdnem az Árpád hídig, a fordító után a pesti alsó rakparton egészen a Lánchídig, onnan vissza a Kossuth tértig, ám mielőtt megnyugodtak volna, kedvesen elterelték őket a Lánchíd irányába. A Magyar Tudományos Akadémia épületét megkerülve már egyenes az út a Kossuth térre, ahol a váltótársak izgatottan topogva várták őket.

Akadt néhány nagyon erősnek tűnő csapat, hiszen a kiváló atléták, maratoni győztesek mellett olimpiai bajnok öttusázóink, Mizsér Attila és Fábián László, az Arany Ászok vasembere, Kropkó Péter, és a kick-box világbajnoka Hugyetz Lajos is segített egy-egy váltót. Ezek után nem meglepő, hogy a végső győztes csapat befutója, a néhány napja a müncheni maratoni első helyezettje, Holba Zoltán volt.

Győztesek:
Férfi III. kcs.: BVSC-Ron Hill 2:11:27
Női III. kcs.: BVSC-Microcar 2:33:24
Férfi I. kcs. VEDAC 2:46:10
Női I. kcs.: VEDAC 3:03:37
Férfi II. kcs.: Junior East Red Bull 2:25:52
Női II. kcs.: VEDAC 2:48:50
Férfi IV. kcs.: Cserépipari Rt. 2:26:34
Női IV. kcs.: Haladás Senior 3:05:31

Indulói létszám: 218 csapat

1. Pepsi Maraton Váltó - 1994

Hatalmas sikert hozott vasárnap délelőtt a Budapest Sportiroda rendezvénye a Pepsi Maraton Váltó. A Kossuth téri rajtnál tízezernyi sokadalom gyűlt össze. Elsőként az 5 km-es minimaratoni rajtolt, ezt követően pedig a maratonváltó mezőnye.

Ebben hattagú csapatoknak kellett megtennie a 42 km-es távot, tehét egy-egy futóra valamivel több, mint hétezer méter jutott, a Kossuth térről indulva a Hélia Szálló jelentette az első fordulót, aztán vissza a rakparton az Akadémiáig. Újabb kanyar és jöhetett a váltás a Parlament előtt.

A hangulatosra sikerült verseny (ízelítőül a csapatnevek közül: BKV Ellenőrök, Óbudai Tizenkétlábúak, Falábú Angyalok) valamennyi indulója értékes ajándékban részesült. Külön versenyt vívtak az iskolák is, ki tudja a legtöbb tanulót megmozgatni.

Győztesek:
Abszolút győztes: Szolnoki East Red Bull 2:20:57
85 év alatt: Nyírlugasi Általános Iskola 2:49:06
85-108 év: Szolnoki East Red Bull 2:20:57
109-210 év: Coca-Cola Szombathely 2:28:20
210 év felett: Budapesti Senior 2:29:30

Indulói létszám: 232 csapat

NÉVADÓ FŐSZPONZOR
TÁMOGATÓ
budapest_logo EMMI logó TÁRSSZPONZOR
cornexi_logo Telekom 2013 MÉDIATÁMOGATÓ
magyar_autoklub_logo PARTNER

fb share