2. BSI Balaton Szupermaraton, Versenybeszámoló

1. nap, március 19. Siófok - Fonyód

A Siófok-Fonyód közötti 46, 8 kilométeres szakasszal kezdetét vette a 2. BSI Balaton Szupermaraton. Siófok polgármestere, Balázs Árpád startjelére 115 egyéni induló, 25 páros és 80 csapat vágott neki a négy napos Balaton körüli ultrafutó versenynek. Az időjárás a baljós előrejelzések ellenére megkegyelmezett a futóknak, 5 fokban indultak neki a kilométereknek. Az útvonal végig a magyar tenger partján haladt, szinte karnyújtásnyira a hullámzó tótól. A mezőny remekül haladt, az első csapat, a TTT-HSE Tigrisek kevesebb, mint három óra alatt teljesítették a távot. A hölgyek csapatai közül a Szondis Hölgyek voltak a leggyorsabbak. A férfiak egyéni versenyében az első ultratávján induló Fajfrik Zoltán lett az első, míg a nőknél a szintén újonc Makai Viktória bizonyult a leggyorsabbnak. A párosok között a Lake Runners volt a legfürgébb.

2. nap, március 20. Fonyód - Szigliget

A 2. BSI Balaton Szupermaraton második napján, a Fonyód-Szigliget közötti 52,9 kilométeres szakaszt teljesítették a futók. A fonyódi rajt a polgármester, Hidvégi József pisztolylövésére 10 órakor, 7 fokos időben történt, a nap folyamán később azonban az időjárás nem volt mindig kegyes a futókhoz. Míg a mezőny első felében haladók még kellemes tavaszi napsütésben teljesítették az egész távot, addig a hátsó szekció "belefutott" egy hatalmas hóesésbe, így nem csak a szakaszt, de az időjárás viszontagságait is le kellett küzdeniük. A futók azonban sikerrel vették fel a harcot, és fantasztikus teljesítményt nyújtva teljesítették a napi etapot. A nap első részének izgalmait azonban az élen haladók harca jelentette az órával - a legtöbb esetben a futók diadalmaskodtak. Több tavalyi pályacsúcs is megdőlt. A legnagyobb rekordot az egyéniben versenyző Fajfrik Zoltán érte el: a fiatal hódmezővásárhelyi futó fél órát javított Sipos Balázs tavalyi szakaszrekordján. A hölgyek váltójában is új rekord született a napi szakaszon a Szondis Hölgyek jóvoltából. A férfi csapatoknál ismét a TTT-HSE Tigrisek diadalmaskodtak, nekik azonban nem sikerült szakaszrekordot dönteni. A férfi párosoknál a Lake Runners 3:47:11-gyel futottak fel a szigligeti vár alatt található célba, és ezzel ők kategória alapcsúcsot állítottak fel ezen a szakaszon. A női egyéni indulók közül ma is Makai Viktória volt a leggyorsabb, 4:55:22-ös idővel. Az újonc ultramaratonista továbbra is őrzi vezető helyét a nők között. A tavasz első napján tehát a mezőny első fele valóban átfutott a tavaszba, viszont a többiek gyakorlatilag téli időjárási körülmények között nyújtottak fantasztikus teljesítményt. Holnap, március 21-én következik a 3. szakasz, Badacsony és Balatonfüred között, 43,1 kilométer hosszan. A szupermaratonisták kiegészülnek a maraton+ mezőnyével is, akik azért érkeznek a Balaton partjára, hogy belekóstoljanak az ultrafutás világába egy maratonnál hosszabb távon.

3. nap, március 21. Badacsony - Balatonfüred

Március 21-én Badacsonyból már harmadik nap rajtolt el a 2. BSI Balaton Szupermaraton mezőnye Krisztin N. László badacsonyi polgármester rajtjelére - ezen a napon kiegészülve a maraton+ indulóival. A futókra 43,1 kilométer teljesítése várt ezen a napon, hogy elérjék a napi célt, Balatonfüredet. Az időjárás ezúttal szebbik arcát mutatja, viszont a széllel és pálya domborzatával küzdeniük kell a futóknak. Az egyéniek ma már elérték a 100. kilométerüket, a célba érkezve pedig már 140 kilométernél is több lesz a lábukban. A férfiak egyéni mezőnyét még mindig Fajfrik Zoltán vezeti, a fiatal futó magabiztosan halad a siófoki cél felé. Ma ismét megjavította a tavalyi szakaszrekordot, melyből ismét jócskán faragni tudott. A felnőtt kategóriát Juhász Péter és Filip Krisztián vezeti fej-fej mellett haladva, szeniorban Rostás Pál áll az élen. A csapatoknál folytatódik a harc a vezető pozíció megszerzéséért, a TTT-HSE Tigrisek és a DHSE Profilozók küzdenek egymással. Összetettben a Tigrisek vezetik a kategóriát. A senioroknál az MH 54-es Veszprém 1. csapat vezet. A férfi párosoknál továbbra is a Lake Runners vezet, vegyesben az Oxygen Wellness-Spuri párosa áll az élen. A nőknél a Szondis Hölgyek és a JOYA-Spuri állnak a kategória élén. Egyéniben Makai Viktória ezen a napon is szárnyalt, továbbra is ő a legjobb a hölgyek között.

4. nap, március 22. Balatonfüred - Siófok

Március 22-én negyedik napjához érkezett a 2. BSI Balaton Szupermaraton. Az egyéni, páros és váltós szupermaratonisták reggel Balatonfüredről vágtak neki az utolsó etapnak. A futókra 51,7 kilométer megtétele várt, hogy elérjék Siófokot, és megkerüljék a Balatont. Az egyéni férfiaknál a rekorddöntögető Fajfrik Zoltán ezen a napon ellenfél nélkül futott, és remek időt futva 13 óra 52 perces idővel zárta a 194,5 kilométeres kört - mintegy másfél órát javítva a tavalyi abszolút győztes Sipos Balázs idején. A nőknél Makai Viktória megállíthatatlan volt, negyedik szakaszgyőzelmét és az abszolút elsőséget is bezsebelte: 17 óra 55 perc alatt futotta körbe a Balatont. A másik női győztes Hack Zsanett, aki tavaly is nyerte a fiatalabb női kategóriát. A senioroknál pedig külföldi győztest avattak Christine Gehmacher személyében. A csapatoknál a TTT-HSE Tigrisek és az MH 54-es Veszprém 1. csapata nyerte a férfi kategóriákat, a nőknél pedig a JOYA-Spuri és a Szondis Hölgyek voltak a legjobbak. A párosoknál a Lake Runners és a Oxygen Wellness - Spuri győzött. A verseny minden indulója emlékérmet kapott teljesítményéért, az eredményhirdetésen a dobogósok mellett a pódiumra szólították az egyéni indulókat, akiket vastaps fogadott.

A 3. BSI Balaton Szupermaraton 2010. március 18-21-e között kerül megrendezésre. Találkozzunk akkor is!

Ezúton szeretnénk köszönetet mondani a Balaton körüli települések polgármestereinek, elöljáróinak, polgárőreinek, rendőreinek és lakóinak, hogy munkájukkal és segítségükkel hozzájárultak a 2. BSI Balaton Szupermaraton sikeréhez.

BSI_logo Társszponzor Vitalade_logo erdinger Támogató Snickers_logo Almádi Yacht Club balaton_regio Médiatámogató Funzine Professzional_logo Govsys_logo Klubradio_logo sportkapu