Fut a cég - 2017

FUT A CÉG 2017. - céges esemény sorozat valódi extrákkal

2017-ben már 9 fordulósósra bővült a legaktívabb cégek, munkahelyi közösségek számára meghirdetett versenysorozatunk. Bővítettük a kínálatot, de nem szigorítottunk a részvételi szabályokon, azaz a végső sorrendnél a 4 eseményen résztvevő cégeket értékeljük.
Márciusban a Spuri Balaton Szupermaraton 2, vagy 4 napos váltó versenyszámaival kezdünk, aztán áprilisban szintén újdonságként az igazi tavaszi nagyágyú, a Telekom Vivicittá mindkét napján lehet céges pontokat szerezni. A Balatonátúszás pedig igazi nyári csemegének ígérkezik a cégeknek úszóinak

Fuss, kerékpározz, gyalogolj, ússz, vagy triatlonozz kollégáiddal!

A Fut a cég extra sorozat nem sportegyesületek, alkalmilag összeállt atléták, hanem a cégek, munkahelyi közösségek versenye, ezért a részvételnél alapfeltétel, hogy a nevezett versenyzők egyéni és páros számoknál teljes mértékben, váltóknál a csapattagok többségében valóban a cég munkatársai, alkalmazottai, azok családtagjai, partnerei, üzletfelei legyenek.

Az idei versenysorozat előzetes végeredményét a képre kattintva tudod letölteni.

  • A Lidl Balaton-átúszás céges regisztrációjának hiányosságai miatt beérkező reklamációk még kisebb módosításokat előidézhetnek.

MÁR LEZAJLOTT CÉGES VERSENYEINK

  • október 14-15. 32. SPAR Budapest Maraton® Fesztivál (érintett versenyszámok szombaton a 2,5 km-es Real Nature Maratonka, a 2,5 km-es Fitt Pöttyös Gyaloglás, az 5 km-es Riska Minimaraton és V4 Váltó, vasárnap a maraton párban és a 4 fős Flora Maratonstaféta)

  • szeptember 10. 32. Wizz Air Budapest Félmaraton (érintett versenyszám: Félmaraton párban és Félmaraton Trió)

  • augusztus 5. - 8. K&H mozdulj! Velencei tóúszás és túratriatlon (minden versenyszáma)

  • július 9. - 35. Lidl Balaton-átúszás

  • június 11. - 24. K&H mozdulj! maraton- és félmaratonváltó (érintett versenyszámok: 3 fős félmaraton és 2,3,4,5,6 fős maratonváltó)

  • május 21. - 22. Női Futógála (érintett versenyszámok: egyéni 10 és 5 km, 10+5 km, 10+5+2 km, 10 km párban, 3x1,5 km

  • május 6. - 10. Intersport Tour de Tisza-tó (érintett versenyszám: 15 km-es túra, 65 km-es tókerülés, görkorcsolya és Tisza-tavi Bringatlon)

  • április 8-9. - 32. Telekom Vivicittá Városvédő Futás}} (érintett versenyszámok: szombati váltó és az 5 km-es Midicittá és minden vasárnapi versenyszám)

  • március 23-26. - 10. Spuri Balaton Szupermaraton}} (érintett versenyszámok: minden 4, illetve 2 napos váltó)

A CÉGES CSAPATOK NEVEZÉSÉRŐL RÉSZLETESEN ITT!!!!>>>

A RÉSZTVEVŐ CÉGEK ÉRTÉKELÉSE, PONTGYŰJTÉS VERSENYENKÉNT

A cég színeiben célba érkező csapatok létszámát, illetve egyéni versenyzők számát (részvételi pont) és a váltó versenyszámok esetében a céges csapatok közötti sorrendet (eredményességi pont) vesszük figyelembe. Részvételi és eredményességi pont is csak az érintett versenyszámokban jár a cégnek az alábbiak szerint:

Részvételi pont
Az egyéni versenyzők és a csapattagok is az alábbi táblázat szerinti részvételi pontokat kapják:

Távtípusok és pontszámok

A táv típusa

Meghatározás

Pontszám

Hosszútáv

Futásban és gyaloglásban átlagosan legalább 11600 méter (ez a Kékes Csúcsfutás hossza), kerékpározásban a 60 km feletti távok, a tóúszás és a túratriatlon L (XL) távja és a Balaton-átúszás (teljes táv).

3

Középtáv

Átlagosan 5350 méternél hosszabb, de 11600 méternél rövidebb futás vagy gyaloglás, illetve a 28 km-t (a Velencei-tó-kerülés hosszát) elérő kerékpáros távok, a tóúszás és a túratriatlon M távja

2

Rövidtáv

Futás és gyaloglás átlagosan 5350 méterig (ez a Margit-szigeti szigetkör hossza), a 28 km-nél rövidebb kerékpáros számok, valamint a tóúszás és a túratriatlon S távja

1

  • Az egyéni versenyzők a táblázat szerinti pontszámmal gyarapítják a cégük pontjait. Az összetett számoknál (10+5 km, 10+5+2 km) az összesített táv számít.
  • A csapatoknál az átlagosan megtett táv határozza meg a pontszámot, vagyis pl. a Maratonstafétán és a Wizz Air Budapest Félmaraton páros versenyszámában minden csapattag két pontot kap az átlagosan 10,5 km-es futásért, függetlenül a résztávok felosztásától, bringatlonnál minden csapattag 3 pontot ér.
  • A csapatversenyeknél és a chipes mérésű egyéni távoknál a beérkezett, a nem mért egyéni rövid futásoknál, gyaloglásoknál, túráknál a benevezett (nem visszalépett) versenyzők után számítjuk a pontokat. Változó létszámú csapatoknál a minimális létszámot vesszük figyelembe (tehát a Balaton Szupermaraton váltóversenyében minden csapat 3 fősnek számít).
  • Többnapos versenyeknél az így kapott pontszámot megszorozzuk a versenynapok számával (tehát pl. a Balaton Szupermaraton teljes távjánál 4-gyel).

Eredményességi pont
Az érintett váltó/csapat versenyszámokban a versenyt sikeresen befejező céges csapatok eredményeinek sorrendjében adunk pontot az első 10 céges csapatnak a táblázat szerint.

Eredményességi pontok

Helyezés

Pontszám

1.

200

2.

150

3.

100

4.

70

5.

60

6.

50

7.

40

8.

30

9.

20

10.

10

A pontszámokat nemenként, a Maratonstafétán nemenként és a cégek tevékenységi területe szerinti kategóriánként (1. Pénzügyi és üzleti szolgáltatások, 2. Informatika, távközlés és energia, 3. Ipar, kereskedelem és közlekedés, 4. Közigazgatás, oktatás és egészségügy, 5.Média, 6. Egyéb) osztjuk. Női csapatnak számítanak a tisztán női csapatok, férfi csapatnak azok, amelyekben legalább egy férfi van. A Telekom Vivicittá Félmaraton párban és a Wizz Air Budapest Félmaraton párban kivétel, mert ott női, férfi és vegyes csapatoknak is adunk eredményességi pontot.

Az egyéni versenyszámokban (Tour de Tisza-tó 15 km-es túra, 65 km-es kerékpár és görkorcsolya, a Telekom Vivicittá félmaraton és 10 km, a Női Futógála egyéni 10 és 5 km, 10+5 km, 10+5+2 km, Balaton-átúszás, Velencei tóúszás és túratriatlon, a Minimaraton, Maratonka és Gyaloglás) nem adunk eredményességi pontot.

A csapatok sorrendjének megállapításánál a chipes nettó befutóidőt vesszük figyelembe.

ÉRTÉKELÉS A SOROZAT KÖZBEN
A sorozat egyetlen versenyének helyszínén sem tartunk külön eredményhirdetést a céges csapatok között.
Az érintett versenyek eredménylistáiban külön kereshető Fut a céges listák találhatók.
A cégek közötti pontverseny aktuális állása az érintett versenyeket követően 15 nap múlva erre a felületre kerül fel, így a ponttáblázat aktualizálásával folyamatosan nyomon követhető lesz a céges verseny állása is.
Az ötödik eseménytől kezdve az aktuális állásban elöl vannak csökkenő pontszám szerint azok a cégek, amelyek már legalább öt eseményen részt vettek (mivel ezek biztosan benne lesznek az éves értékelésben), mögöttük a többiek (amelyek újabb eseményen való részvétellel előreugorhatnak, ha több pontjuk van). Tehát lehet, hogy egy magasabb pontszámmal rendelkező cég hátrébb kerül, mert még nem biztosította a részvételét az összesített értékelésben.

ÖSSZESÍTETT ÉRTÉKELÉS A VERSENYSOROZAT VÉGÉN
A versenysorozat végén összesített eredményt hirdetünk azok között a cégek között, amelyek a 9 érintett versenyből legalább 4 eseményen szereztek részvételi pontot. Az a cég nyeri az összesített pontversenyt, amelyik a versenysorozat végére a legtöbb pontot gyűjti.

A 2016-os céges sorozat végeredménye a képre kattintva érhető el. A táblázat azokat a cégeket tartalmazza, amelyek legalább 3 eseményünkön indultak.

A 2016-os sorozat díjkiosztójára, eredményhirdetésére 2017. március 21-én került sor, erről szóló beszámolónkat ITT >>> olvashatjátok.

VÉDNÖK
TÁMOGATÓ
budapest_logo EMMI logó NÉVADÓ FŐSZPONZOR
KIEMELT TÁRSSZPONZOR
Telekom 2013 TÁRSSZPONZOR
cerbona2013 Isostar logo 2017 olimpiai ötpróba fekete Xixo logó PARTNER
MÉDIATÁMOGATÓ
Diéta és Fitnesz szuperinfo DIÉTA

fb share