Fut a cég: A Tigra őrzi 1. helyét

685 cég több mint 10 ezer kollégája futott velünk tavaly a Fut a cég versenysorozatban. A legjobb harminc csapatnak járó elismerést tegnap adtuk át.

A futás szűnni nem akaró népszerűségének növekedésével nem meglepő, hogy céges körökben is egyre "trendibb" a futóeseményeken való szervezett részvétel. Ezt bizonyítja a BSI negyedik éve futó, a cégek részére kiírt versenysorozatának sikere is.

2016-ban a BSI hét kiemelt eseményén 685 cég indított váltókat és egyéni futókat. A céges résztvevők száma meghaladta a 10 000 főt. (2013-ban: 553 munkahely 6200 fő, 2014-ben: 587 vállalat,7300 futóval, 2015-ben: 620 cég, 9000 futó)
A 685 vállalatból 220 legalább két versenyen állt rajthoz, további 90 pedig három vagy több BSI eseményre nevezett be. Öt cég (Szerencsejáték Zrt., Mátrai Erőmű Zrt., Magyar Posta Biztosító, Fundamenta-Lakáskassza Zrt., K&V Logistic Solutions) mind a hét versenyen indult. (A vállalati színekben versenyzők részvételi és eredményességi pontokat gyűjtöttek munkahelyük számára.)

Céges szempontból a sorozat legnépszerűbb állomása a 23. K&H mozdulj! maraton- és félmaratonváltó volt, ahol a 1411 váltóból 914 (a csapatok 65 %-a) céget képviselt. Közép-Európa legnagyobb váltófutó versenyén több mint 3500 futó munkahelye képviseletében sportolt.

A Fut a cég 2016. évi sorozatának díjait tegnap adtuk át a PREMIER Kultcafé rendezvénytermében, ahol a legjobb harminc csapatot díjaztuk.
Az elismeréseket Sárfalvi Péter helyettes államtitkár (EMMI), Zsiga Marcell kommunikációs igazgató (Szerencsejáték Zrt.), Kocsis Árpád versenyigazgató (BSI) adták át.


Az esemény teljes fotógalériája ITT >>>>

A top csapatok között nem először jelent meg az államigazgatás (Emberi Erőforrások Minisztériuma, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal), és a még a dobogóra is feljutott vidéki székhelyű Mátrai Erőmű. Annak is jó üzenete van, hogy a tágan értelmezett egészségügyi szektorban munkálkodó három intézményt is díjazhattak (Richter, EGIS, B. Braun Medical).

A gyöngyösi székhelyű K&V Logistic Solutions tavaly három eseményen indult, így akkor a 125. helyet foglalták el. 2016-ban viszont már mind a hét versenyen képviseltették magukat, így 105 pozíciót rukkoltak előre és a 20. helyet szerezték meg.

2016 hat legjobb csapata:

1. Tigra Kft. 941 pont
2. Morgan Stanley Magyarország Elemző Kft. 676 pont
3. Mátrai Erőmű Zrt. 618 pont
4. HP Magyarország Kft. 464 pont
5. Allianz 412 pont
6. Emberi Erőforrások Minisztériuma 400 pont

A díjkiosztóról szóló rövidfilmünket ITT >>>> nézheted meg.